svájci frank
címke rss- kapcsolódó címkék:
- euró
- forint
- dollár
- forintárfolyam
- napi forintárfolyam
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kétéves mélyponton járt az euró
Alig változott a forint árfolyama csütörtökről péntekre virradóra, az eurót 289 forint környékén jegyezték nyolc órakor. Délutánra kissé erősödött a forint, az euró viszont kétéves mélypontra süllyedt a dollárral szemben, mert Olaszország leminősítése után a befektetők nem kapkodnak a közös európai pénzért.
Erősebb lett a dollár
A külföldi devizákkal szemben gyengült a forint csütörtök reggel, az euró jegyzése 288 fölé került, majd ott ragadt. A dollár viszont erősödött.
Újból 300 forint felé tart az euró
Gyengült hétfőn a forint, az euró többször is a lélektani határnak számító 300-as szint közelébe került, de nem érte el azt. A magyar devizán nem segített a kormány új, megszoraításokat tartalmazó gazdasági programjának bemutatása.
Alaposan megcibálták a forintot
Alaposan megrángatta a piac a forint árfolyamát pénteken. A reggel még 300-301 forint között mozgó euró 307 forint fölé került délre, majd délután hirtelen visszaerősödött. Ez azonban nem tartott sokáig, újra gyengülni kezdett a forint. A nemzetközi bizonytalanságot fokozza, hogy a jegybanktörvény miatt egyre messzebbre kerül az IMF-tárgyalás.
Jelentősen erősödött a forint
A magyar pénz valamennyi fontos külföldi devizával szemben erősödött a keddi kereskedésben. Késő délutánig az euró 3 forinttal, 288 forint alá süllyedt. A frank ezzel párhuzamosan 4, a dollár pedig 4 forintot veszített értékéből.
Eséssel zárta a hetet a forint
Estére komolyan gyengült a forint, az eurót fél hat óra után 287 forint közelében is jegyezték, pedig reggel még 284 forint alatt járt az árfolyam. Délután sokat gyengült a hazai fizetőeszköz, amely mögött amerikai kedvezőtlen adatok állhattak.
Nagy pofont kapott az euró, a forint még bírja a gyűrődést
Az euró a dollárral szemben kétéves mélypontra gyengült, miután a Fed-jegyzőkönyvből arra következtetett a piac, hogy még nem várható pénzügyi lazítás az Egyesült Államokban. A forint egyelőre jól tartja magát.
A dollár vert a legtöbbet a forintra
Egy hónapos csúcsára erősödött a forint az euróhoz képest a nemzetközi devizakereskedelemben röviddel a görögországi parlamenti választás részeredményeinek közzététele után. Később azonban gyengülésbe váltott a magyar deviza, így valamennyi külföldi deviza drágult.
Svájc megalkuvás nélkül védi a frankot
Svájcnak kompromisszum nélkül védenie kell a frank árfolyamküszöbét az ország gazdasági minisztere szerint.
- címkék:
- Svájc
- svájci frank
- Címkefelhő »
Szerényen erősödött a forint
Gyengüléssel indította a hetet a forint reggel, az eurót 289 forint fölött jegyezték nyolc óra előtt a devizapiacon. Napközben szűk sávban ingadozott a forint, délutánra azonban a pénteki jegyzésekhez képest is erősödött a magyar fizetőeszköz. Hétfőn a piacok elsősorban az euróövezeti pénzügyminiszterek brüsszeli tanácskozásáról érkező hírekre figyelnek.