SV Werder Bremen

címke rss

A brémaiaknak túl hangos a Real Madrid repülőgépe

Archívum2007.11.27, 08:29

A kívántnál egy nappal tovább kénytelen Brémában maradni a Real Madrid labdarúgócsapata a Werder Bremen elleni, szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzés után, ugyanis a helyi repülőtéren éjszaka repülési tilalom van érvényben.

Klasnic győzelemmel tért vissza veseátültetése után

Archívum2007.11.25, 14:54

"A legnagyobb visszatérésről" írtak a német újságok vasárnap annak kapcsán, hogy tíz hónappal az első, s nyolc hónappal a második veseátültetése után Ivan Klasnic, a horvát válogatott volt labdarúgója ismét tétmérkőzésen játszott klubcsapatában, a Werder Bremenben a Bundesligában.

Beteg felesége miatt távozik a Hamburg edzője

Archívum2007.11.22, 06:59

Amikor augusztusban a Honvéd az UEFA-kupában az első mérkőzésen gól nélküli döntetlent ért el a Hamburger SV ellen, akkor valószínűleg kevesen gondolták volna, hogy a HSV pár hónappal később versenyben lesz a Bundesligában az első helyért. A hamburgi gárda a Werder Bremen mellett a Bayern egyik fő üldözőjének számít, az utóbbi napokban mégis inkább az edzőkérdés miatt került az érdeklődés középpontjába, hiszen a csapat mestere, Huub Stevens bejelentette, hogy az idény végén távozik az egyesülettől.

Már nem veretlen a Bayern, Hajnalékat kiütötte a Werder

Sport2007.11.10, 23:51

Tizenharmadik mérkőzésén elszenvedte első vereségét a listavezető Bayern München a német labdarúgó Bundesligában: a bajor sztárcsapatot a címvédő, de a mostani szezont gyengén kezdő VfB Stuttgart győzte le. A Premier League-ben a West Ham idegenben gázolta el 5-0-ra a sereghajtó Derbyt, míg a Primera Divisiónban a Barcelona az elmúlt szezonbeli Király-kupa elődöntő visszavágóját követően ezúttal is rúgott gól nélkül kapott ki a Getafétől.

Ferguson ünnepre készül, Huszti Dárdaival kergetőzhet

Archívum2007.11.09, 15:26

Ezúttal viszonylag csendesebb hétvége következik a topligákban, igazán nagy rangadót csak a spanyol bajnokságban találunk, ahol a Villarreal a Sevillával mérkőzik meg, bár a Primera Divisiónban érdekesnek ígérkezik a Getafe-Barcelona csata is, tavasszal éppen a madridi kiscsapat ütötte el 4-0-val a katalánokat a kupadöntőtől. A Bundesligában Hajnal Tamás és a Karlsruhe Brémába látogat, míg Berlinben Dárdai Pál futhat össze a pályán Huszti Szabolccsal. Olaszországban az Inter a szárnyszegett római Sasokat, azaz a Laziót fogadja, Angliában pedig Sir Alex Ferguson egykori játékosával, Mark Hughes-zal kerül szembe a MU-Blackburn mérkőzésen.

A Werder saját biztonsági embereket visz Rómába

Archívum2007.11.05, 15:33

A Werder Bremen labdarúgócsapata saját biztonsági embereket visz magával a Lazio otthonában kedden sorra kerülő Bajnokok Ligája-mérkőzésre.

Futballistát vegyenek! - Podolski, Amauri

Archívum2007.11.04, 08:13

Az Atlético Madrid érdeklődik a Chelsea FC szélsője, Shaun Wright-Phillips iránt. A Portsmouth FC kiszemeltje a portugál Estrela Amadora középpályása, Tiago Mendes.

A türelem a kulcsszó a Werder Bremennél

Archívum2007.10.31, 06:24

A felkészülési időszak nem a legjobban telt a Werder Bremennél, elsősorban a csapatot sújtó sérüléshullám miatt, így a klub eredményei a szezon elején bizony elmaradtak a várakozástól. Thomas Schaaf együttese azonban azóta összeszedte magát, és bár sérültekben most sincsen hiány a brémaiaknál, a gárda már ott van a Bundesliga élmezőnyében, miközben továbbra is azt a szórakoztató, támadó futballt produkálja, amelyet az elmúlt években megszokhattunk tőle.

Rangadón alázott a Chelsea, Feczesin duplázott Bresciában

Sport2007.10.28, 13:01

A német labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának rangadója 1-1-es döntetlennel ért véget, miután a Schalke és a Werder Bremen egy kiváló összecsapáson nem bírt egymással. A Hertha Dárdai Pál nélkül nyert, a Hajnal Tamással felálló Karlsruhe idegenben szerzett pontot. Az angol Premier League rangadóján a Chelsea 6-0-ra kiütötte a dobogós Manchester Cityt, melynek városi riválisa, a United 4-1-re győzött a Middlesbrough ellen, s így - legalább vasárnapig - élre állt a táblázaton. A Championshipben Gera Zoltán csapata, a West Brom 2-0-s diadallal feljött a harmadik helyre. A Serie A nápolyi újoncrangadóján 3-1-re kikapott a Juventus, s ahoonnan ...

Ronaldinho hasznosságáról vitáznak Barcelonában

Archívum2007.10.07, 15:52

A VfB Stuttgart elleni BL-mérkőzésen Ronaldinho visszatért az FC Barcelona kezdő tizenegyébe, és a katalánok meg is nyerték a meccset 2-0-ra. Ezzel együtt az utóbbi napokban egy szinte szentségtörőnek számító vita indult meg a Barca-hívek között, amelyet a spanyol sajtó is átvett: elképzelhető, hogy a Barcelona jelenleg jobb Ronaldinho nélkül, mint a brazil szupersztárral?

BL: betliztek a tavalyi döntősök

Sport2007.10.04, 12:50

A Bajnokok Ligája második fordulójának szerdai játéknapján a Chelsea megismételte a tavaszi negyeddöntő visszavágóján elért eredményt, és 2-1-re legyőzte idegenben a Valenciát, Avram Grant ezzel sikeresen debütált az elitligában. Betliztek az előző sorozat döntősei, a Liverpool otthon szenvedett vereséget a Marseille-től, míg a címvédő Milan az előző sorozatban a nyolcaddöntőben búcsúztatott Celtictől kapott ki 2-1-re. Megtört az Olimpiakosz rossz sorozata, amely 31, nyeretlenül megvívott idegenbeli BL-találkozó után Brémából távozott 3-1-es győzelemmel, a másik német csapatnak jobban ment, a Schalke 2-0-ra verte a Rosenborgot. A Poorto ...

A nap sportvideója: nyolcat vágott a Werder

Sport2007.10.01, 10:19

A labdarúgó Bundesliga 8. fordulójának rangadóján a Bayern München idegenben egy góllal legyőzte a Bayer Leverkusent, s ezzel megerősítette első helyét a tabellán. A Karlsruhe - Hajnal Tamással a soraiban - 3-1-re nyert a Dortmund ellen, s már dobogós. A Werder Bremen 8-1-re diadalmaskodott a Bielefeld ellen, a Hertha Dárdai nélkül kapott ki a Schalkétől. Nézze meg, hogyan!

Klose-pech, Henry-tripla, Roma-bánat

Sport2007.09.30, 02:43

A labdarúgó Bundesliga 8. fordulójának rangadóján a Bayern München idegenben egy góllal legyőzte a Bayer Leverkusent, s ezzel megerősítette első helyét a tabellán. A Karlsruhe - Hajnal Tamással a soraiban - 3-1-re nyert a Dortmund ellen, s már dobogós. A Werder Bremen 8-1-re diadalmaskodott a Bielefeld ellen, a Premier League-ben a Portsmouth-Reading találkozó azonban még ennél is több gólt hozott, a hazaiak ugyanis 7-4-re nyertek. Az Arsenal, a Liverpool és a Manchester United egyaránt 1-0-ra nyert idegenben, a Chelsea viszont még vendéglátóként is csak döntetlent ért el a Fulham ellen. A Serie A csúcsrangadóján az AS Roma - tíz emmberrel ...

Klasnic újra edzésben

Sport2007.09.27, 17:26

Márciusi veseátültetése után csütörtökön először vett részt csapata edzésén Ivan Klasnic, a Werder Bremen horvát labdarúgója.

Hatvan méterről lőtt gólt a Werder brazilja

Sport2007.09.23, 13:07

A Werder Bremen hazai pályán két góllal nyert az újonc Alemannia Aachen ellen a labdarúgó Bundesliga 30. fordulójának péntek esti mérkőzésén, és átvette a vezetést a tabellán.

Nézze meg Almeida villámgóljait és Dárdaiék Dortmund-verését!

Sport2007.09.23, 15:43

A Bajnokok Ligája-résztvevő Werder Bremen három góllal nyert a címvédő, szintén BL-szereplő VfB Stuttgart ellen a Bundesliga 6. fordulójában, míg a Hertha BSC nagy csatában verte a Borussia Dortmundot. Itt megnézheti a német bajnokság szombati góljait.

A németeket is elbűvölte a könnyűsúlyú brazil karmester

Sport2007.09.23, 14:17

A Bajnokok Ligája nyitófordulójában a Real Madrid hazai pályán legyőzte a Werder Brement, sokak szerint a mérkőzés legjobbja mégis a brémaiaknál futballozott. A Werder brazil karmestere, Diego valóban kiváló teljesítményt nyújtott, minek alapján megint kapcsolatba hozták a királyi gárdával, de a középpályásnak még van ideje, hogy klubot váltson, elvégre még mindig csak 22 esztendős - pedig már öt éve élvonalbeli játékos.

BL: nyert a Real, otthon ikszelt a Chelsea

Sport2007.09.19, 09:08

A Bajnokok Ligája első fordulójának keddi játéknapján két párosításban is két korábbi győztes csapott össze: a Porto a Liverpoollal ikszelt, míg a címvédő Milan 2-1-re verte a Benficát. A spanyol-német párviadal ibériai sikert hozott, mert a Real Madrid nagy csatában győzött 2-1-re a Werder Bremen ellen, míg a Valencia a Schalke otthonában diadalmaskodott 1-0-ra. Meglepetésre a Chelsea nem bírt a Rosenborggal, a londoni 1-1-nek a norvégok örülhettek jobban.

Spanyol-német párharcokkal rajtol a BL

Sport2007.09.18, 14:56

A Bajnokok Ligája első fordulójának keddi játéknapján két párosításban is két korábbi győztes csak össze: az FC Porto a Liverpool FC-t fogadja, míg a Benfica az AC Milan vendége lesz. A legnagyobb rangadónak azonban nem ezek az összecsapások számítanak, hanem a két spanyol-német párviadal, azaz az FC Schalke 04-Valencia CF és a Real Madrid-Werder Bremen 90 percek.

Könnyű dortmundi győzelem a Werder Bremen ellen

Archívum2007.09.14, 22:46

A Borussia Dortmund magabiztos háromgólos győzelmet aratott a Werder Bremen ellen a német labdarúgó-bajnokság 5.fordulójának pénteki mérkőzésén.

Lampard kibabrált nagybátyja csapatával, ötössel tért vissza a Juve

Sport2007.09.03, 00:33

A Chelsea, az Arsenal és a Liverpool is nyert a Premier League negyedik fordulójában, az Ágyúsok éppen az eddigi listavezető Manchester Cityt verték 1-0-ra, így a Portsmouth ellen 1-0-ra diadalmaskodó Mourinho-gárda állt az élre. A Bundesligában a Bayern München 3-0-ra verte a Huszti Szabolcsot a 70. perctől foglalkoztató Hannovert, míg a rosszul rajtoló együttesek közül a Dortmund, a Werder Bremen és a Stuttgart is jó napot zárt. Olaszországban a Lazio csak ikszelt a Torinóval, míg a Juventus lehengerlő utolsó 25 percet produkálva 5-1-es diadallal tért vissza az élvonalba. A Primera Divisiónban a Real fordított a madridi derbin, a ...

Dárdaiék legyőzték a bajnokot, KO-val nyert a Bayern

Archívum2007.08.18, 17:39

A nyári átigazolási szezonban hetvenmillió euróért nagybevásárlást tartott Bayern München könnyedén nyert a Werder Bremen otthonában a német labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában.

Négy magyarral rajtol a Bundesliga

Sport2007.08.10, 08:28

Pénteken egy igazi rangadóval rajtol a Bundesliga 2007-2008-as szezonja: az első mérkőzésen a bajnok VfB Stuttgart az ezüstérmes FC Schalke 04 ellen játszik. A pontvadászat legnagyobb esélyese azonban nem e két gárda valamelyike, hanem az előző idény negyedikje, a Bayern München, amely alaposan megerősítette keretét. Sokak szerint a bajorok díszlépésben szerezhetik meg az aranyérmet (amihez persze azért a többi klubnak is lesz egy-két szava), de a közvetlen élmezőny mögött óriási küzdelem várható az európai kupaszereplésért.

Elittársaságba vágyik a Werder

Archívum2007.07.30, 11:10

A Werder Bremen csatlakozni akar az európai labdarúgás elitklubjait tömörítő, úgynevezett G14 csoporthoz, melynek jelenleg már 18 tagja van.

Pocsékul sikerült a Werder Bremen felkészülése

Archívum2007.07.26, 08:22

A Werder Bremen számára eddig sem alakult valami jól a felkészülési időszak, hiszen a klub kénytelen volt eladni első számú támadóját, Miroslav Klosét, és sokáig nem is találta meg a helyettesét. A beharangozott nagy nevek helyett végül aztán "csak" a Hamburger SV-tól megvett Boubacar Sanogo érkezett, ráadásul a minap az egyik edzőmérkőzésen a csapatkapitány Torsten Frings térdsérülést szenvedett.

Hetekre kidőlt a Werder kulcsembere

Sport2007.07.25, 20:49

Súlyos térdsérülést szenvedett Torsten Frings, a Werder Bremen német válogatott labdarúgója, aki így várhatóan hat hétig nem léphet pályára.

Kiesett a címvédő Nürnberg a Ligakupából

Archívum2007.07.25, 07:20

A német kupagyőztes 1. FC Nürnberg hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett az FC Schalke 04 csapatától a Ligakupa elődöntőjében. A gelsenkircheniek ellenfele a szombati lipcsei fináléban a szerdai VfB Stuttgart-Bayern München elődöntő győztese lesz.

Futballistát vegyenek! - Sanogo, Pato

Archívum2007.07.25, 08:08

Az uruguayi válogatott kapusa, Fabián Carini aláírt a Real Murciához. A Valencia CF csatára, Fernando Morientes az Olympique Lyonban köthet ki. A Werder Bremen leigazolta a Hamburger SV elefántcsontparti csatárát, Boubacar Sanogót.

Készen áll a kettős megterhelésre a Stuttgart

Sport2007.07.23, 09:54

A VfB Stuttgart az előző szezonban úgy nyerte meg a német bajnokságot, hogy a klubot szinte az utolsó pillanatig senki sem vette komolyan, és a közvélemény az FC Schalke 04 és Werder Bremen versenyfutására koncentrált. A svábok a "surranópályán" mindkét riválisukat megelőzték, de következő idényben címvédőként ezt már aligha tehetik meg. Ennek ellenére az egyesület alig költekezett a nyáron, és elsősorban úgy igazolt, hogy a keret elég bő legyen a kettős megterheléshez.

A Klose-transzfer lehet a nyár fő sztorija

Sport2007.06.16, 14:40

A Bundesliga legutóbbi négy idényében a Werder Bremen volt az egyetlen klub, amely mindegyik alkalommal a dobogón végzett, ám mivel a gárda ezen időszak alatt csak egyszer tudott bajnokságot nyerni, így az egyesületnél nem lehetnek maximálisan elégedettek. Legutóbb például "csak" bronzérmes lett a csapat, és a drukkerek szemében az első számú bűnbak a gárda csatára, Miroslav Klose volt, aki tavasszal nem remekelt, ráadásul az idény végén kijelentette: mindenképpen a Bayern Münchenbe akar igazolni.

Klose jövőre a Bayernbe igazol

Archívum2007.06.07, 13:08

Miroslav Klose jövő nyáron elhagyja a Werder Brement, és a rivális Bayern München labdarúgócsapatához igazol.

Diego mindenkit lefocizott a Bundesligában

Sport2007.05.29, 12:38

A játékosok szavazatai alapján Diego, a Werder Bremen brazil középpályása lett a német Bundesliga 2006/2007-es szezonjának legjobb labdarúgója.

A surranópályáról lett bajnok a Stuttgart

Sport2007.05.24, 22:54

Sokak szerint a Bundesliga történetének legmeglepőbb bajnokát avatták a múlt héten Németországban, és az biztos, hogy az előzetes esélylatolgatásoknál az aranyérmes VfB Stuttgartot maximum az UEFA-kupában való szereplés kiharcolására tartották esélyesnek. A sváboknak azonban fiatalos lendületükkel sikerült megelőzniük a favoritokat, amelyek közül a legjobban a Bayern München szerepelt le - az FC Schalke 04-nek és a Werder Bremennek elsősorban az elszalasztott esély fájhat.

A Stuttgart várja az élről az utolsó német fordulót

Sport2007.05.12, 19:02

Az egész évben nagyon kiegyensúlyozott német labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulója is tartogatott újabb fordulatokat, az éllovas Schalke és a harmadik Werder ugyanis vereséget szenvedett, így a Bochumban nyerő Stuttgart várhatja az első helyről az utolsó játéknapot.

Végső csatákra készülnek Európa futballpályáin

Sport2007.05.11, 12:16

Valamennyi európai csúcsbajnokságban lassan eljön az igazság pillanata, érdemes lesz kiélvezni a végjáték nyújtotta örömöket. Spanyolországban szerencsére még öt kanyar van hátra a Barcelona és Real Madrid versenyfutásából - melybe azért még a Sevilla és a Valencia beleszólhat -, ezen a hétvégén mindkét sztárgárda hazai pályán teheti meg a következő lépést álmai felé. Olaszországban hasonlóan nagy küzdelem folyik a bronzért az AC Milan és a Lazio között, a Bundesligában pedig a Schalke akár már bajnoki címet is ünnepelhet a hétvégén, ám feltehetően ehhez a mindössze egy, illetve két ponttal lemaradó Stuttgartnak és a Werder Bremenneek ...

Bajnok a Manchester, Geráék folytatják

Sport2007.05.09, 10:52

Az Arsenal hazai pályán 1-1-es döntetlen játszott a címvédő Chelsea együttesével az angol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójában, ami azt jelenti, hogy a Manchester United behozhatatlan előnyre tett szert, és megszerezte a bajnoki címet. A másodosztály utolsó fordulójában Kevin Phillips mesterhármasának és Gera Zoltán góljának köszönhetően 7-0-s győzelmet aratott a West Bromwich Albion, így megszerezve a 4. helyet a Wolverhampton ellen folytathatja a rájátszást. Olaszországban Vieri a félpályáról talált a hálóba, a BL-döntős AC Milan pedig lecsúszott a dobogós helyezésről. A spanyol rangadón a Real Madrid hazai pályán legyőzte és megeelőzte ...

A Real élre törne, a MU ünnepelne

Sport2007.05.04, 12:47

Az európai topligákban már csak pár fordulót rendeznek, és három országban is csak a hajrában fog eldőlni a bajnok arany sorsa. Olaszországban az Inter már korábban megkoronáztatott, míg Angliában "erősen" a Manchester Unitednek áll a zászló, az üldöző Chelsea ráadásul az Arsenalhoz látogat, a milánói BL-elődöntőben nagyot zakózó Ferguson-gárda így akár már vasárnap bajnoki címet ünnepelhet. A spanyol Primera Divisiónban viszont még korántsem dőlt el semmi: a Barcelona, a Sevilla és a Real Madrid egy-egy pont különbséggel követik egymást, s a hétvége legizgalmasabb meccsét minden bizonnyal utóbbi két gárda vívja vasárnap a Bernabeubban. ...

UEFA-kupa: csodára készülnek a brémaiak

Archívum2007.05.03, 07:54

Könnyen lehet, hogy a múlt hét végén a spanyol bajnokságban az idei UEFA-kupa döntőjének "előzményét" játszották, hiszen a Primera Divisiónban a Sevilla FC és az RCD Espanyol meccselt, és az elődöntők visszavágói előtt ezt a két csapatot tartják esélyesnek a fináléba kerülésre. A barcelonaiaknak papíron könnyebb dolguk lesz, hiszen háromgólos előnnyel utaztak Brémába, az andalúz együttesnek viszont egygólos hátrányt kell ledolgoznia hazai pályán a CA Osasuna ellen.

Az Espanyol ellen védheti meg UEFA-címét a Sevilla

Sport2007.05.03, 22:51

Nem történt se meglepetés, se csoda a labdarúgó UEFA-kupa elődöntőinek visszavágóin, miután az Espanyol és a Sevilla jutott be a május 16-i, glasgow-i fináléba. Az Espanyol a hazai 3-0-s siker után Brémában is nyert 2-1-re, míg a címvédő Sevilla ledolgozta egygólos hátrányát, s végül 2-1-es összesítéssel múlta felül az Osasunát.

Alakul a spanyol döntő az UEFA-kupában

Sport2007.04.27, 09:46

A következő szezonban minden bizonnyal már a Bajnokok Ligájában vitézkedő Sevilla és Werder Bremen is kikapott idegenben esélytelenebbnek tartott ellenfelétől a labdarúgó UEFA-kupa elődöntőjének első mérkőzésén. Az Osasuna 1-0-ra nyert a címvédővel szemben, az Espanyol pedig 3-0-ra verte német riválisát, így egyre valószínűbb, hogy spanyol házidöntőt rendeznek ebben a sorozatban. 

Már csak a Werder állhat a spanyol házidöntő útjába

Sport2007.04.26, 07:49

A Bajnokok Ligájához hasonlóan az UEFA-kupában is három azonos nemzetiségű csapat van versenyben: itt színtiszta spanyol döntőt rendezhetnek, amit már csak a Werder Bremen akadályozhat meg. A brémaiaknak ehhez az RCD Espanyolt kellene búcsúztatniuk, míg a másik ágon a címvédő Sevilla FC a bajnokságban csak bukdácsoló CA Osasunához látogat.

A Realnak megtetszett a brémai bombázó

Archívum2007.04.24, 15:39

A Real Madrid nyáron szeretné leigazolni Diegót, a Werder Bremen labdarúgóját. A Marca című spanyol napilap úgy tudja, a királyi gárda vezetői már felvették a kapcsolatot a brazil középpályás menedzserével, így hamarosan megkezdődhetnek a tárgyalások a két klub között.

Latin fölény a hét világválogatottjában

Archívum2007.04.23, 09:56

Két topligában is bajnokot avattak, ezen kívül több országban is elődöntőket rendeztek a kupákban, eseményekben tehát nem volt hiány a múlt héten. Álomcsapatunkban egyaránt taálható játékos sztárklubból, kiesés ellen küzdő gárdából és meglepetéscsapatból is - utóbbi jelző leginkább a Recreativo Huelvára illik, de a Stade Rennes vagy a VfB Stuttgart is jobban szerepel a vártnál.

Futballistát vegyenek! - Diego, Dainelli

Archívum2007.04.20, 08:08

A Charlton Athletic kiszemeltje a Cardiff City csapatkapitánya, Darren Purse. Német lapértesülések szerint a Werder Bremen brazil játékmestere, Diego nemet mondott a Bayern Münchennek.

A Stuttgart lesz a Nürnberg ellenfele a kupadöntőben

Sport2007.04.18, 22:51

A VfB Stuttgart lesz a Nürnberg ellenfele a labdarúgó német kupa fináléjában, miután az elődöntőben 1-0-ra győzött a Wolfsburg otthonában.