Sunderland AFC

címke rss

Kovács Péter télen visszatérhet Sunderlandbe

Sport2003.11.19, 17:12

A norvég Tromsöben profiskodó Kovács Péter a múlt héten Angliában a Sunderlandnél járt próbajátékon, s a hírek szerint Mick McCarthy, az angol másodosztályban szereplő klub ír edzője elégedett volt a magyar csatárral. Ennek ellenére egyelőre nem igazolják le a 25 esztendős magyar játékost, bár könnyen lehet, hogy hazánk EU-csatlakozása angol szerződést hoz Kovácsnak.

Fejlődő észt csapattal mérkőznek Szabicsék

Sport2003.11.18, 20:15

A lengyelek elleni vereséget követően valósággal elsikkadt, hogy a magyar nemzeti tizenegynek ebben az esztendőben még van egy mérkőzése, mégpedig november 19-én Észtország ellen. Könnyen elképzelhető, hogy ez az összecsapás Gellei Imre búcsúmeccse lesz a válogatott élén, ebben az esetben pedig a szövetségi kapitány egy történelmi találkozón ülhet utoljára a kispadon, hiszen a magyar és az észt gárda korábban sohasem csapott össze egymással.

A Rangers és a Celtic is figyeli Kovács Pétert

Sport2003.11.12, 14:16

Mint korábban beszámoltunk róla, a norvég Tromsö magyar csatárát az angol másodosztályban szereplő Sunderland a hét elején háromnapos próbajátékra invitálta. A támadó dolgát megnehezíti, hogy 2004 májusáig - Magyarország EU-csatlakozásáig - biztosan nem szerződhet a szigetországba, ám addig már csak pár hónap van hátra, így Kovács joggal reménykedhet. Főleg úgy, hogy a Sunderland mellett két igazi sztárcsapat, a skót Glasgow Rangers és városi riválisa, a Celtic is figyeltette korábban a hórihorgas csatárt, és még egyikük sem mondott le róla.

Kovács Pétert a Sunderland szerződtetheti

Sport2003.11.11, 14:53

Idén remekelt Norvégiában a korábban Újpesten és Érden, valamint a finn labdarúgó-bajnokságban is megfordult magyar csatár, Kovács Péter, akinek gólérzékenységére Angliában is felfigyeltek. Nem is akármilyen csapat, hanem a tavaly még Premiership-szereplő Sunderland hívta próbajátékra a közel kétméteres támadót, aki a Tromsö színeiben idén nyolcszor volt eredményes.

Ki megy ma? - Mexes, Ravanelli

Sport2003.09.08, 07:40

A rosszabb bajnoki rajt után nagytisztogatásba kezdett az angol Newcastle United labdarúgócsapat. A Premiership tavalyi bronzérmese több, szabadlistára tett játékosát - így a görög Nikosz Dabizaszt, illetve Robbie Elliottot - is felajánlotta kölcsönbe a Sunderlandnek.

Ki megy ma? - Jeffers, Metzelder

Sport2003.09.02, 10:45

A Celtic megszerezte a Sunderland jobbhátvédjét, Michael Grayt. A Portsmouth szerződtette a cseh kapust, Pavel Srníceket, aki legutóbb a Bresciában védett, illetve a másodosztályú Wigan Athletic focistáját, Jason Robertset.

Ki megy ma? - Ayala, Davids

Sport2003.08.14, 12:40

A Fulham tárgyalásban áll a Sunderland amerikai válogatott középpályásával, Claudio Reynával. A Portsmouth a Leeds United ír válogatott védője, Ian Harte iránt érdeklődik. A Leeds egyébként a hírek szerint a Nottingham csatárára, David Johnsonra vetett szemet.

Ki megy ma? - Viduka, Hasselbaink

Sport2003.08.10, 14:28

A Chelsea legújabb kiszemeltje a Leeds United ausztrál támadója, Mark Viduka. Az Aston Villa leigazolta a Sunderland dán portását, Thomas Sörensent, és szeretné kölcsönvenni az Osasuna ausztrál csatárát, John Aloisit.

Ki megy ma? - Cruyff, Vittek

Sport2003.07.31, 08:23

Az Aston Villa megegyezett a dán kapus, Thomas Sörensen vételáráról a Sunderlanddel, a portás 2,25 millió fontba kerül majd. A Birmingham City walesi középpályása, Robbie Savage az Evertonba tart. A szlovák gólkirály, Robert Vittek próbajátékra érkezett a Blackburn Rovershez.

Ki megy ma? - Ilan, Kluivert

Sport2003.06.23, 09:55

AS Roma közel áll ahhoz, hogy megszerezze a mexikói Rafael Márquezt az AS Monacótól. A Blakcburn Rovers mestere, Graeme Souness szeretné megszerezni a Sunderland amerikai középpályását, Claudio Reynát.