súlyos sérülés

címke rss
Kettétörte a bíró lábát az előrevetődő sztárjátékos - videó

Kettétörte a bíró lábát az előrevetődő sztárjátékos - videó

A profi amerikaifutball-liga (NFL) alapszakaszának vasárnapi játéknapján a Detroit Lions győzni tudott a New Orleans Saints otthonában. A találkozón megsérült a hazaiak irányítója, Derek Carr, de nála is súlyosabb sérülést szenvedett az egyik pályaszéli játékvezető.

Ennyi focisérülésbe más már szinte belehalt volna

Sport2023.11.24, 05:56

Tíz évvel ezelőtt aligha volt olyan focidrukker, aki ne látta volna többször aranylabdásként, BL-győztesként Neymart, a brazil csodagyereket. A valóban fantasztikusan tehetséges futballista karrierje a sikerek ellenére is a legtöbbekben inkább csalódást kelt, semmint elégedettséget. Neymar egészen biztosan a legékesebb példája azoknak a focistáknak, akik biztosan nem hozták ki magukból azt, amit tehetségük alapján joggal vártak tőle. A brazil sztár esetében ebben számtalan, köztük nem egy súlyos sérülése is szerepet játszott. Van-e út vissza a csúcsra, vagy 31 éves tulajdonképpen véget ért Neymar karrierje? Egymást követték a durvvábbnál ...

Elütöttek egy biciklist Hajdúszoboszlón

Itthon2023.10.31, 14:56

A sofőr figyelmét elkerülte a megállásra és elsőbbségadásra felszólító tábla, és menet közben ütött el egy biciklist, aki maradandó fogyatékossággal járó sérülést szenvedett.

Közlekedési vita miatt vertek meg egy autóst Nyárádnál

Itthon2023.06.22, 14:15

Nyárádnál összeveszett két sofőr, majd az egyikük kiszállt a kocsiból és úgy megverte a másikat, hogy az súlyosan megsérült.     

Borzalmas baleset történt egy szolnoki cirkuszi előadáson - az egyik motoros kirepült a halálgömbből

Life.hu2023.05.19, 21:27

A Magyar Nemzeti Cirkusz társulata több előadást tartott Szolnokon, ám a csütörtöki szórakozást dráma váltotta fel, amikor műszaki hiba miatt az egyik motoros nő, Alice kirepült a halálgömbből. Az artistát mentő szállította kórházba. 

Részegen vezette apja autóját, ezzel barátja halálát okozta egy kamaszfiú

Itthon2023.05.18, 15:39

Közös iszogatás után ült be egy rossz állapotú autóba egy kamaszokból álló társaság. Az egyik fiatal még a helyszínen meghalt, egy másiknak pefdig több csontja is tört, miután fának csapódtak a kocsival.

Aggódnak a szlovákiai buszbaleset magyar sérültjei: ennyi vért korábban csak filmen láttak

Life.hu2023.05.16, 21:48

Baráti társasággal utaztak azok a könnyebben sérült magyar utasok, akik most barátaikért aggódnak. Az állapotukról nincs információjuk, azt azonban látták, hogy a sérüléseik alapján hosszú felépülésnek néznek elébe. A magyar turistabusz egy kamionba csapódott be.

Tizenötezer voltos áramütés ért egy fiút Németországban

Life.hu2023.04.24, 13:46

A 13 éves fiút súlyos égési sérülésekkel, életveszélyes állapotban szállították kórházba - közölte a rendőrség kedden.

Újra kellett tanulnia járni: így áll a súlyosan megsérült magyar válogatott kézis felépülése

Sport2023.04.17, 15:37

A rehabilitáció félidejénél tart Háfra Noémi válogatott kézilabdázó, akinek október közepén súlyosan megsérült a jobb térde.

Késeléssel állt bosszút két zalai férfi a barátnőjüket sértegető munkáson

Itthon2023.04.12, 15:40

Elsőfokon hét év börtönt kapott az a két férfi, akik 2021 nyarán bosszúból késsel rontottak neki egy munkásnak, és a sógorának egy panzió területén, súlyos és életveszélyes sérüléseket okozva nekik. Az ügyészek szerint ennél súlyosabb büntetést érdemelnének.

Két ember halálát okozta egy száguldozó fiatal sofőr Nagykátánál

Itthon2023.04.06, 17:06

Ketten meghaltak, négyen megsérültek egy közel két évvel ezelőtti balesetben. A baleset okozója egy fiatal férfi volt, aki  túl gyorsan hajtott, és átsodródott a szemközti sávba, majd frontálisan ütközött egy érkező autóval. A most 22 éves férfival szemben a rendőrök vádemelést javasolnak.

Gyalogost gázolt el egy vezetéstől eltiltott sofőr Kecskeméten

Itthon2023.04.06, 14:42

Gyorsított eljárásban 60 nap börtönre ítélte a bíróság azt a férfit, akit decemberben eltiltottak a vezetéstől, ennek ellenére februárban elütött egy gyalogost, aki súlyosan megsérült. Az ítélet nem jogerős.

Súlyosan megégett egy férfi Jákon

Itthon2023.03.29, 16:39

Súlyosan megégett egy férfi Jákon, miután égő parazsat hordott ki az udvarra. A szél ráfújta a parazsat a ruhájára, ami azután lángra kapott. A helyszínre kiérkeztek a rendőrök, mentők és egy mentőhelikopter is - írja a Bors.

Figyelmetlen sofőr gázolt el egy biciklist egy kadarkúti útkereszteződésben - videó

Itthon2023.03.24, 16:16

Egy időre lemondhat a vezetésről az a nő, aki megfeledkezett az elsőbbségadásra felszólító tábláról, és elütött egy biciklist egy Kadarkán. A biciklis súlyosan megsérült, több csontja is eltört.

Kövekkel és karókkal állt bosszút apja támadóján egy kaposvári fiatal

Itthon2023.02.24, 16:43

Szemet szemért-elv alapján támadt apja bántalmazójára, és annak társaságára egy barátjával együtt egy fiatal férfi Kaposváron. Egy elhagyatott utcára csalták, majd kövekkel és karókkal dobálták meg őket, egészen addig, míg egyikük rendőrt hívott.

Kimerültsége miatt okozott súlyos balesetet egy cseh sofőr Nógrádban - saját gyerekei is megsérültek

Itthon2023.02.08, 15:42

Elaludt a volán mögött egy 48 éves cseh férfi Nógrád vármegyében, és egy lengyel kamiosnak ütközött, melyet egy török férfi vezetett. A balesetben a vétlen sofőr, és a cseh férfi gyerekei is megsérültek. A balesetet okozó sofőr ellen most vádat emeltek. 

Már tudják, ki okozta a brutális frontális balesetet Méhkeréknél

Itthon2023.02.01, 16:12

Figyelmetlenül előzött, és balesetet okozott egy sofőr Méhkerék közelében. A frontális ütközésben öt ember megsérült, egyikük életveszélyesen. 

Majdnem az életével fizetett két utas sofőrjük kialvatlansága miatt

Itthon2023.01.27, 14:05

Elaludt, és egy közlekedési táblának, majd egy villanyoszlopnak hajtott egy sofőr 2021 júliusában Kadarkúton, két utasa pedig súlyosan megsérült. A férfira közmunka büntetés várhat, és egy ideig valószínűleg nem is vezethet.

Tűzijáték talált el egy kislányt Alsónemesapátiban

Itthon2023.01.10, 18:12

Szabálytalanul használt tűzijáték talált egy 6 éves kislányt Alsónemesapátiban szilveszterkor. A gyerek súlyosan megsérült, a rendőrök egy 39 éves zalaegerszegi férfit hallgattak ki az ügyben. 

Nem szabadulhat a tömegszerencsétlenséget okozó, grúz embercsempész

Itthon2023.01.10, 16:34

Április 12-ig meghosszabbították annak a grúz férfinak a letartóztatását, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd súlyos balesetet okozott, ami miatt az általa szállított 13 migráns közül ketten meghaltak, többen pedig súlyosan megsérültek. A sofőrt azonban ez nem hatotta meg, hátrahagyva őket, futva menekült el a helyszínről.

Egy ember meghalt, egy gyerek pedig súlyosan megsérült egy idős sofőr figyelmetlensége miatt Nádudvaron

Itthon2022.12.27, 12:13

Fegyházba kerülhet, és egész hátralévő életére eltitlhatják a vezetéstől azt a nyugdíjas férfit, aki tavaly Nádudvaron két gyalogost is elgázolt, egyikük meg is halt.

Súlyos sérüléseket szenvedett két diáklány a Pesterzsébeti Technikumban, miután egy fémállvány borult rájuk

Life.hu2022.12.16, 09:37

Súlyos baleset történt a Pesterzsébeti Technikumban: egy fémállvány dőlt rá két 15 éves lányra.

Súlyosan megsérült síelés közben egy nő a Tátrában amikor egy másik síelő elütötte - videó

Itthon2022.11.30, 15:20

Pénzbüntetés, vagy próbára bocsátás várhat arra a férfira, aki 2019-ben síelés közben rosszul választotta meg az irányt és a sebességet, ezzel egy másik síelő súlyos sérülését okozta.

Elégtételt akar a házomlásban megsérült balerina vőlegénye - Benjámin találkozni szeretne a felelőssel

Life.hu2022.11.24, 16:07

Hetekig nem tudott visszamenni a közös lakásba Benjámin, a súlyosan megsérült balerina, Tóth Niki vőlegénye. A balett-táncos haragot érez és szeretne négy fal között elbeszélgetni a tragédia felelősével. 

Kapával támadt rá egy apára, fiára és kutyájukra egy idős férfi Budapesten

Life.hu2022.11.21, 07:49

Lezárult a nyomozás annak a tavaszi támadásnak az ügyében, melyben egy hatvanéves férfi két embert és egy kutyát is megsebesített a fővárosban.

Lövöldözésbe torkollott egy büntetőfékezés: két gyerek súlyosan megsérült

Life.hu2022.11.18, 20:55

Két sofőr veszett össze Floridában az úton, szemtanúk szerint mindketten szabálytalanul vezettek. Az egyik büntetőfékezett, ezért a másik fegyvert rántott. 

Tömegszerencsétlenséget okozott a rendőrök elől migránsokkal teli autóval menekülő embercsempész Zsanán

Itthon2022.11.17, 12:01

14 migránssal az autójában menekült a rendőrök elől  egy moldáv embercsempész, majd lesodródott az útról, és egy farakásnak csapódott, ami miatt utasai közül többen súlyosan, volt, aki életveszélyesen megsérült.

Előzés közben okozott súlyos balesetet egy férfi

Itthon2022.11.14, 12:24

Egy férfi az utasaival együtt hajtott Fonyód felől Kaposvár felé, amikor meggondolatlanul előzni kezdett. A kanyarban szembe hajtott vele egy autós, és már nem tudta elkerülni az ütközést. A vétlen autóban ketten voltak, mindketten súlyosan megsérültek, az egyiküknek maradandó fogyatékossága lett.

Bedrogozva okozott halálos balesetet egy sofőr

Itthon2022.11.11, 16:59

Börtönbe kerülhet, és valószínűleg soha többé nem vezethet az a büntetett előéletű sofőr, aki tavaly nyáron új pszichoaktív szert fogyasztott, mielőtt autóba ült, majd balesetet okozott. Egyik utasa meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült.

Levágta egy 5 éves kislány ujjait a körhinta: borzalmas baleset történt a játszótéren (18+)

Life.hu2022.10.11, 17:38

Gyerekként sokan féltünk arról, hogy leesünk a körhintáról vagy lezuhanva valamelyik játékról, súlyos sérüléseket szenvedünk a játszótéren. Egy kislány rémálma hétfőn valósággá vált.

Zaklatták, verték a 11 éves kislányt, aki a vonat elé lépett

Itthon2022.09.28, 15:24

Továbbra is küzdenek az életéért annak a 11 éves, helyi kislánynak, akit vasárnap kora délután gázolt el egy Záhony felől érkező vonat Gyürén. A súlyosan sérült gyereket mentőhelikopter vitte kórházba. Lehetséges, hogy öngyilkos akart lenni, mert az osztálytársai rendszeresen verték és édesanyjával való kapcsolata sem volt felhőtlen - írta meg a Szon.hu.

Egy bajonettel szúrta majdnem halálra ismerősét egy férfi Veszprémben

Itthon2022.09.16, 15:22

Hajnalban hívták a rendőröket azzal, hogy egy veszprémi kocsma előtt egy férfi megszúrt egy  vendéget. A szurkálót percek alatt elfogták, miközben a másik férfit életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. 

Hároméves gyerek lőtt rá egy öt hónapos csecsemőre

Itthon2022.09.06, 10:39

Elhanyagolás miatt tartóztatták le azt a 25 éves, floridai Paula Marie Conception Santost, aki bement a házba, míg öt hónapos kisbabáját egyedül hagyta az udvaron egy hároméves gyerekkel, aki fegyverrel lőtt rá. A baba súlyosan megsérült a csípőjén, azóta is kórházban kezelik - írja a DailyStar.

Egy ütéssel földre küldtek és megrugdostak egy nagyapát egy edelényi utcán

Itthon2022.09.01, 13:07

Súlyos testi sértés miatt kell felelnie annak a férfinak, aki az utcán támadt egy emberre Edelényben, és több csontját is eltörte.

Megtámadtak egy idős asszonyt Józsefvárosban, súlyosan megsérült

Itthon2022.09.01, 10:07

A 8. kerületi rendőrök rablás miatt nyomoznak két ismeretlen férfi ellen. Kérik, hogy aki felismeri őket, tegyen bejelentést.

Rátámadt a feleségére egy hűtlen férj Ajkán

Itthon2022.08.31, 16:58

Felfüggesztett börtön várhat arra az ajkai férfira, aki rátámadt a feleségére, amikor tetten érte egy másik nővel - írta meg a Veszprém megyei hírportál.

Gázolt és elhajtott egy nő Gödön

Itthon2022.08.31, 11:16

Elfogták és cserbenhagyás miatt kihallgatták azt az 51 éves nőt, aki elütött, majd sorsára hagyott egy biciklis férfit Gödön. 

Jó hírek érkeztek a Sziget Fesztiválon lezuhant artistalányról: mégsem kell amputálni a lábait

Life.hu2022.08.15, 11:36

Ahogy azt a Life.hu is megírta, péntek délután a La Burrasca francia társulat egyik művésze egy daruról a mélybe zuhant.

Szinte kettészakadt a teste a 21 éves lánynak, aki egy vásári körhintából zuhant ki

Life.hu2022.08.08, 11:07

Orvosai biztosra vették, hogy meghal, de csodával határos módon a fiatal lány felépült, és jelenleg ápolónőként dolgozik. 

Többen is megsérültek egy figyelmetlen sofőr miatt Békéscsabán

Itthon2022.07.07, 14:08

Későn vette észre a közlekedési táblát, így nem adott elsőbbséget egy teherautósnak egy autós Békéscsabán. Összeütköztek, miközben az egyik autó sodródni kezdett, és elütött egy biciklist, aki súlyosan megsérült.

Élet és halál között lebeg Nikolett, a budapesti házomlásban súlyosan megsérült táncosnő

Life.hu2022.06.29, 08:37

Hétfőn hatalmas robbanás rázta meg az egyik budapesti, belvárosi került kis utcáját. Nem egy eltört gázvezeték vagy bomba, hanem egy leomló emelet okozta a robajt, a magasból a földre hulló törmelékek pedig maguk alá temették a járdát, a ház mellett parkoló autókat és sajnos egy járókelőt is.

A házomlásban súlyosan megsérült balerina gyógyulásához kér segítséget az Operettszínház igazgatója

Life.hu2022.06.30, 08:05

Ahogy azt tegnap megírtuk, leomlott egy épület a budapesti Jókai utcában. Négy ember sérült meg, a legsúlyosabban a Budapesti Operettszínház táncművésznője. Az ő gyógyulása érdekében kér segítséget a színház direktora. 

Ha nem nyert a harcikutya a viadalon, hagyták elpusztulni

Itthon2022.06.16, 16:34

Állatkínzás, illegális állatviadalok szervezése, illetve kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie annak a tizenöt embernek, akik direkt azért tenyésztettek harci kutyákat, hogy illegális küzdelmekre használják fel azokat. A megsérült állatokat nem vitték orvoshoz, hanem házilag, szakszerűtlen módszerekkel próbálták ellátni, azt is csak akkor, ha elég életképesnek tartották őket, egyébként pedig hagyták elpusztulni. Egyikük pedig kiskorú gyerekével is végignézette a véres küzdelmet.

Brutálisan megtámadta gazdáját egy kutya Erdőkertesen

Itthon2022.06.12, 14:23

Egy férfi sétáltatta a kutyáját Erdőkertesen, amikor az állat rátámadt. A kutya támadás után elszökött, ezért a környékbeliek nem jöhettek ki az otthonaikból, amíg a hatóságok el nem fogták. A gazdát súlyos sérülésekkel vitték kórházba a mentők – írja a Blikk.

Utasai életét is veszélyeztette egy figyelmetlen sofőr

Itthon2022.05.18, 12:16

Hosszabb időre eltilthatják a vezetéstől azt a fiatal férfit, aki tapasztalatlansága és figyelmetlensége miatt okozott balesetet a 4-es főúton januárban. A karambolban ő maga, két utasa, és a vétlen autó sofőrje is megsérült. 

Egy férfi halálát okozta egy figyelmetlen teherautósofőr

Itthon2022.05.11, 12:54

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt kell felelnie annak a sofőrnek, aki egy pótkocsis teherautót vezetett és későn vette észre, hogy egy autó előtte balra kanyarodik. Hogy elkerülje az ütközést, intenzíven fékezett és áttért a szemközti sávba, ahol karambolozott egy másik autóval. A vétlen autó sofőrje meghalt, családtagjai, köztük két gyerek súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.

Ütöttek-vertek, és prostitúcióra kényszerítettek egy kamaszlányt Szombathelyen

Itthon2022.05.05, 15:37

Egy szombathelyi férfi és egy nő tavaly április közepe és május vége között erőszakkal és fenyegetéssel kényszerített prostitúcióra egy 17 éves lányt, majd az általa keresett pénzt az utolsó fillérig elvették tőle. A vas megyei ügyészség emberkereskedelem és kényszermunka miatt emelt vádat a pár ellen. 

Ketten is súlyosan megsérültek egy motoros balesetben

Itthon2022.04.14, 16:09

Közúti baleset gondatlan okozása miatt indítottak eljárást a veszprémi rendőrök az ellen a 37 éves sofőr ellen, aki tavaly nyáron a 73-as főúton egy motorral karambolozott, melynek sofőrje és utasa is súlyosan megsérült.

Villanyoszlopnak ütközött egy autó Tatabányán

Itthon2022.04.12, 16:39

Súlyos sérüléseket szenvedett egy fiatal férfi és utasa, akik tegnap este Tatabányán nekihajtottak egy villanyoszlopnak. A sofőr szabálytalanul próbált előzni, biztonsági övet pedig egyikük sem használt.

Baltával kellett megfékezni egy féltékeny bosszúállót Sajószentpéteren

Itthon2022.04.11, 19:22

Súlyos testi sértés és magánlaksértés miatt kell felelnie annak az 56 éves férfinak, aki 2020 decemberébrn részegen bosszút akart állni volt barátnője új párján, ezért felkereste őt a házánál, majd amint ajtót nyitott, ütni-verni kezdte. A lakó először egy fokossal próbált védekezni, végül kénytelen volt baltával lesújtani a támadóra.

Két sofőr is súlyosan megsérült a 48-as főúton történt balesetben

Itthon2022.03.30, 12:02

A debreceni rendőrök most fejezték be a nyomozást abban az ügyben, ami egy bagaméri sofőr szabálytalansága miatt történt 2020 decemberén. A férfi autóval karambolozott egy másik sofőr kocsijával a 48-as főúton. Mindkét sofőr súlyosan megsérült, a vétlennek maradandó fogyatékossággal kell együttélnie.

Egyéves kisgyerek zuhant ki a másodikról: mentőhelikopterrel szállították kórházba

Life.hu2022.03.08, 10:45

Otthonának második emeleti ablakából zuhant a kertbe egy egyéves kislány. A mentősök súlyos sérülésekkel szállították kórházba a gyermeket, akin az orvosok életmentő műtétet hajtottak végre.

Súlyosan megsérült egy részeg sofőr Békéscsabán

Itthon2022.02.11, 15:55

Súlyosan megsérült egy férfi, aki részegen ült volán mögé, és balesetet szenvedett Békéscsabán. Mint kiderült, barátja megpróbálta lebeszélni róla, de hiába. Lezárták a nyomozást.

Öt ember sérült meg súlyosan egy figyelmetlen sofőr miatt Bedő közelében

Itthon2022.02.09, 12:23

Súlyos balesetet okozott egy sofőr Hajdú-Bihar megyében, amelyben öten is megsérültek, ketten maradandó sérülést szenvedtek. A sofőrnek nem volt kellő rutinja, és a tábla ellenére nem adta meg az elsőbbséget egy kamionosnak, és karamboloztak. 

Zebrán gázolt el egy gyalogost egy figyelmetlen sofőr Komáromban

Itthon2022.02.02, 20:11

Felfüggesztett börtönre ítélhetik, ezen kívül egy ideig nem is vezethet az a sofőr, aki későn vett észre, és elütött egy zebrán átkelő gyalogost Komáromban, aki emiatt maradandó fogyatékossággal járó sérülést szenvedett.

Súlyos balesetet okozott egy figyelmetlen sofőr Lepsénynél

Itthon2022.01.20, 13:20

Egy teherautós haladt a 7-es főúton, amikor nem tartott megfelelő követési távolságot, ami miatt vészfékeznie kellett. Emiatt megcsúszott az úton, átsodródott a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szemből jövő autóval.

Zebrán ütött el egy nyugdíjast egy részeg sofőr Győrött

Itthon2022.01.06, 14:17

A rendőrök elvették a férfi jogosítványát, és ittas vezetés miatt indítottak ellene eljárást. 

Halálra gázolt egy biciklist egy figyelmetlen sofőr

Itthon2021.11.05, 16:44

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a székesfehérvári ügyészség azzal a 21 éves férfival szemben, aki nekiütközött egy szabályosan haladó biciklisnek, a lány pedig olyan súlyosan mesérült, hogy aznap a kórházban meghalt.

Apja halálát okozta egy figyelmetlen sofőr

Itthon2021.11.04, 15:26

Az egri ügyészség vádat emelt azzal a 23 éves férfival szemben, akinek gondatlansága miatt három autó ütközött össze az autópályán. A baleset után bő egy hónappal meghalt az apja.

Megkéselt egy férfit és a rokonaira is rátámadt egy fiatal Apcon

Itthon2021.09.16, 11:53

Késsel szúrt mellkason egy idegent, emellett több rokonával is összeverekedett egy 19 éves fiatal Apcon mindössze néhány nap alatt. Az ügyészség testi sértés és garázdaság miatt emelt vádat ellene, és börtönbüntetés kiszabását javasolta vele szemben.

Kis híján agyonvert egy nyugdíjast egy férfi, mert nem kapott tőle pálinkát

Itthon2021.09.14, 17:16

Életveszélyes testi sértés miatt felelhet az a férfi, aki megvert egy idős embert, amiért a késői időpontra, és a kijárási korlátozásra tekintettel nem adott el neki házipálinkát.

Balesetet okozott egy vezetéstől eltiltott, részeg sofőr Nógrád megyében

Itthon2021.09.13, 21:02

Ittas vezetés miatt felelhet az a Nógrád megyei férfi, aki vezetéstől eltiltás hatálya alatt, részegen okozott balesetet, amiben ő és egyik utasa is megsérült.

Több baleset is történt a hétvégén Tolna megyében

Itthon2021.09.13, 16:06

Két ember könnyen, egy pedig súlyosan megsérült az elmúlt 48 órában Tolna megyében.

Szabálytalan előzéssel okozott halálos balesetet egy férfi Csávolynál

Nagyvilág2021.09.07, 19:57

Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki tavaly nyáron az 55-ös főúton szabálytalanul próbált előzni, emiatt egy sofőr meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült. A sofőr a baleset után cserbenhagyta az áldozatokat, megállás nélkül továbbhajtott.

Két ember halálát okozta szabálytalan előzéssel egy sofőr

Itthon2021.09.02, 20:12

Ketten meghaltak, egy ember pedig súlyosan megsérült abban a balesetben, melyet tavaly februárban Pápateszérnél okozott egy férfi, aki előzni próbált, ám közben több szabályt is megszegett. Az ügyészség halálos baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat vele szemben.

Kis híján halálra verte a barátnőjét egy Pest megyei férfi

Itthon2021.08.30, 16:03

Szerdán tartják a következő tárgyalási napot annak a férfinak az ügyében, aki két évvel ezelőtt megismerkedett egy nővel, majd, miután elnyerte a bizalmát és élettársként éltek együtt, részegen rendszeresen megverte. Egy nap a nő olyan súlyosan megsérült, hogy majdnem meghalt, mert a férfi még magára is hagyta.

Nemcsak saját, kollégája életét is veszélyeztette a felelőtlen targoncavezető - fotó

Itthon2021.08.24, 15:00

Az ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki szabálytalanul végeztette el a szigetelési munkákat, ami miatt ő és a kollégája is megsérült.

Súlyos sérülést okozott egy sofőr, majd elhajtott

Itthon2021.07.23, 13:55

Egy ember súlyosan megsérült abban a balesetben, amely július 8-án 16 óra 30 perckor történt a 7441-es számú úton. A vétkes sofőr megállás nélkül elhajtott.

Balesetet okozott, ezért lebukott egy ukrán embercsempész

Itthon2021.07.09, 16:59

Az ügyészség javasolta a letartózatását annak az ukrán férfinak, aki július 6-áról 7-ére virradóan, 10 migránst próbált pénzért cserébe Nyugat-Európába vinni.

Karambol miatt két ember is meghalt Somogy megyében

Itthon2021.07.08, 20:32

A személyautóban utazó két zalakomári férfi már a helyszínen belehalt a súlyos sérülésekbe.

Rokonával és barátnőjével együtt támadt a rendőrökre egy fiatal férfi Borsodban

Itthon2021.07.07, 18:46

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak, és könnyű testi sértés vétsége emelt vádat egy fiatal férfival, barátnőjével, és unokatestvérével szemben a Mezőkövesdi Járásbíróságon.

Tömegkarambolt okozott egy fiatal nő Tát közelében - fotók

Itthon2021.07.05, 16:03

Közúti baleset gondatlan okozása miatt emeltek vádat azzal a fiatal nővel szemben, aki a vészfékezés ellenére hátulról nekiütközött egy motorosnak, melynek köszönhetően több kocsi is egymásnak ütközött.

Ököllel akart megoldani egy vitát egy férfi Salgótarjánban

Itthon2021.05.28, 13:55

Korábbi vitájuk miatt kezdett kikiabálni egy parkolóban két férfi. Az egyik ököllel rátámadt a másikra. Elfogták a férfit, aki ellen hasonló jellegű bűncselekmény miatt van már indult nyomozás, őrizetbe vették.

Testvére halálát okozta egy részeg sofőr

Itthon2021.05.21, 16:25

Vádat emeltek azzal a 35 éves fonyódi férfival szemben, aki részegen okozott balesetet, melyben a vele utazó testvére meghalt.

Felelőtlensége barátnője, és barátnője anyjának életébe került

Itthon2021.05.19, 12:07

Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2019. október 4-én a 44-es főúton, Tiszaug közelében szabálytalanul előzött, balesetet okozott, ami miatt két utasa meghalt, egy harmadik pedig súlyosan megsérült.

Fékezés nélkül hajtottak át egy 4 éves kisfiún Skóciában

Nagyvilág2021.04.16, 16:07

Fékezés nélkül hajtottak át egy 4 éves gyereken a skóciai Blackridge városában.

Megrázott az áram egy kilenc hónapos kisbabát

Itthon2021.04.12, 13:28

A szerencsi ügyészség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt emelt vádat azzal a 24 éves taktaharkányi nővel szemben, aki nem figyelt a kilenc hónapos kisfiára, ezért az a hibás hosszabbítóba nyúlt és megrázta az áram.

Élettársa halálát okozta egy figyelmetlen sofőr

Itthon2021.04.08, 17:41

Az ügyészség halálos baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki későn vette észre az előtte lévő, forgalmi okokból megálló kamiont, így nekiütközött. A balesetben a férfi élettársa meghalt, ő pedig súlyosan mesérült.

Két kisteherautós is balesetet okozott Gyulán

Itthon2021.02.18, 14:50

A gyulai rendőrök február 17-én két közlekedési baleset ügyének a vizsgálatát befejezték.

Vádat emeltek a halálos balesetet okozó traktoros ellen

Itthon2021.02.18, 14:50

Nem adott elsőbbséget és összeütközött egy autóval egy traktor sofőrje 2020 júliusában. A szemből érkező autóban a vétlen sofőrön kívül egy kisgyerek is ült, aki nem élte túl a karambolt. Vádat emeletek a traktor sofőrje ellen.

Rendszeresen kínozta ikerfiait egy nő és élettársa, egyiküket végül meg is ölték

Nagyvilág2021.02.09, 08:26

Két brutálisan összevert ikerpárhoz riasztották a michigani rendőröket nemrég az Egyesült Államokban. Mindkét gyereket azonnal kórházba vitték, de egyikük életét már nem lehetett megmenteni. A 13 hónapos kisfiú belehalt a sérüléseibe. Az egyik rendőr azt mondta, ilyen szörnyűségeket korábban soha nem látott.  

Két munkás súlyosan megsérült Balmazújvárosban

Itthon2021.02.05, 10:53

Négy méter magasból zuhant a földre két férfi egy balmazújvárosi tanyán, aminek a tulajdonosa targoncával emelte őket a magasba. Mindkét bádogost súlyos sérülésekkel vitték kórházba, a munkaadójukkal szemben eljárás indult.  

Rendőrök mentették meg egy öngyilkosjelölt életét

Itthon2021.01.04, 10:54

A rendőrök szakszerű ellátásának köszönhetően sikerült megmenteni egy fiatal nő életét Tatán.

Megsérült egy balesetben, majd miközben ellátták a mentők, elfutott a miskolci férfi

Itthon2021.01.01, 15:54

Az utolsó pillanatban találtak meg, és adtak át a mentőknek a rendőrök egy súlyosan megsérült férfit.

Pecsétgyűrűs kezével ütötte-verte élettársát egy férfi

Itthon2020.11.19, 17:08

2 év 6 hónap börtönre ítélték azt a férfit, aki pecsétgyűrűs kezével ütlegelte élettársát, és többször is bántalmazta úgy, hogy a nő fülsérülést szenvedett.

Súlyos baleset lett a szabálytalan előzés vége

Itthon2020.11.19, 12:53

Közúti baleset gondatlan okozása miatt emeltek vádat az ellen a férfi ellen, aki szabálytalanul próbált előzni, és ütközött egy járműszerelvénnyel, majd egy fának csapódott, ami miatt utasa súlyosan megsérült.

A tatai sofőr elütötte a biciklist, aztán tovább hajtott

Itthon2020.11.04, 12:58

A férfi felfüggesztett börtönt kapott, és százezer forint pénzbírságot kell fizetnie, emellett három évig nem vezethet.

Láncfűrésszel vágta meg magát egy 90 éves férfi, a rendőrök mentették meg

Itthon2020.10.27, 15:39

Egy 90 éves férfi Budapesten, a XVIII. kerületben vágta meg magát egy láncfűrésszel. A rendőrök gyorsan a helyszínre értek és elállították a vérzést.

Agyonverte héthetes kisfiát egy férfi, mert nem bírta elviselni a sírását

Nagyvilág2020.10.26, 17:03

Az USA-beli Clint Nokes elismerte, hogy borzalmas sérüléseket okozott Hudson nevű újszülött kisfiának, többek között a fejére ejtette a mosogatóban. A 22 éves férfi bűnösnek vallotta magát a fia meggyilkolásáért.

Árokba hajtott egy autó az M4-esen, többen megsérültek

Itthon2020.10.25, 15:18

Az árokba hajtott, majd felborult egy autó az M4-es úton Vecsésnél. A balesetben ketten súlyosan megsérültek.

Eljegyezte barátnőjét a várpalotai hintabaleset túlélője, aki három éve nyolc métert repült

Itthon2020.10.06, 11:36

Kis híján szörnyet halt az a fiatal férfi, aki 2017 szeptemberén, a Várpalatai Napokon kiesett a körhintából. Összesen 460 napot töltött kórházban, míg végül 2018 decemberében hazaengedték. A fiú állapota azóta rohamosan javul, ráadásul megismert egy lányt, Vandát, akinek néhány nappal ezelőtt a megkérte a kezét.

Élettársát is veszélybe sodorta egy részeg, nógrádi sofőr

Itthon2020.09.04, 14:57

Két autót is összetört, majd a templom kerítésének csapódott egy részeg sofőr autója Nógrád megyében. A balesetben súlyosan megsérült az élettársa, aki ennek ellenére védeni próbálta a férfit. Azt hazudta a rendőröknek, hogy ő okozta a balesetet, ő volt a sofőr, de kiderült, hogy jogosítványa sincs. 

Brutális gázolás: a ház előtt ütötte el a kislányt, továbbhajtott a részeg sofőr

Life.hu2020.08.07, 09:44

A 12 éves kislány egy ház előtt üldögélt barátaival, amikor egy részeg sofőr arra hajtott, és elgázolta őt. Dzsesszikának több csontja eltört, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy 24 órás ápolásra szorul.

Előző
  • 1
  • 2
Következő