sukorói beruházás

címke rss

Beperelte Gyurcsány és Bajnai Orbán megbízottját

Itthon2010.08.12, 19:30

Rágalmazás és személyiségi joguk megsértése miatt beperelte Budai Gyula miniszterelnöki megbízottat Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc korábbi szocialista kormányfő. Bajnai és Gyurcsány szerint Budai valótlanságokat állított róluk a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben.

Kihallgatná az ügyészség az Orbánnal is tárgyaló sukorói befektetőt

Itthon2010.08.12, 08:47

Tanúként hallgatná meg az ügyészség a sukorói kaszinóberuházás ügyében Ronald S. Lauder amerikai üzletembert, aki év elején Orbán Viktor Fidesz-elnökkel tárgyalt a sukorói befektetésről - írja a Népszava és a Blikk. A lapoknak a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője is megerősítette, hogy nemzetközi jogsegélyt kértek az üzletember kihallgatásához. A beruházáshoz kapcsolódó telekcserék miatt az ügyészség hűtlen kezelés gyanújával nyomoz.

Hallgat a sukorói befektetővel való találkozásról Orbán

Itthon2010.08.11, 18:34

Az LMP szerdán azt kérte Orván Viktor kormányfőtől, hogy hozza nyilvánosságra, miről tárgyalt a Sukoróra tervezett beruházás egyik befektetőjével. Az LMP kérésére a Fidesz levélben válaszolt, amelyben nem tértek ki a találkozó részleteire, mindössze annyit közöltek, Magyarország újra jogállam és a kormány nyitott az ország iránt érdeklődő befektetőkre. A Népszava kedden közölte, hogy Orbán tavaly ősszel találkozott az egyik befektetővel, miközben a Fidesz hevesen támadta a beruházás miatt az előző kormányt.

Hamis tanúzással vádolja Gyurcsányt és Bajnait Orbán megbízottja

Itthon2010.07.28, 17:04

Budai Gyula miniszterelnöki biztos szerint Gyurcsány ferenc és Bajnai Gordon korábbi kormányfők nem mondtak igazat az ügyészségen, amikor a sukorói földcseréről kérdezték őket a nyomozók. Budai angol nyelvű levelekre, egy találkozóról készült feljegyzésre és egy hangfelvételre hivatkozva hamis állítja, hogy a Gyurcsánynak és Bajnainak jóval hamarabb tudomása volt a kaszinóberuházásról, mint azt állítják. A két egykori miniszterelnök szerint hamisan vádolják őket.

Gyurcsány adott utasítást a sukorói telekcserére, Orbán megbízottja szerint

Itthon2010.07.14, 16:40

Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerdán bejelentette, hogy olyan iratokat adott át az ügyészségnek, amelyek "erősítik" Gyurcsány Ferenc érintettségét a sukorói ingatlancserében. Az ügyészség szerint több, szerdán átadott irat eddig nem állt a nyomozók rendelkezésére, pedig fontosnak tűnnek. Gyurcsány közleményben tagadta, hogy bármilyen módon befolyásolta volna a sukorói telekcserét, szerinte Budai hazudik.

Elutasította a földhivatal Joav Blum tulajdoni bejegyzését Sukoróra

Itthon2010.06.25, 07:12

Nem jegyzete be a földhivatal Joav Blum izraeli-magyar üzletember tulajdonát arra sukorói telekre, amelyet egy ügyészség által vitatott csereügylettel szerzett meg - írja a Magyar Nemzet. A csereügylet miatt hűtlen kezelés miatt nyomoz az ügyészség, Blum ellen pedig közokirat-hamisítás miatt is folyik egy per.

Nyilvánosságra hozta Bajnai Gordon a Sukoró-ügyben tett tanúvallomását

Itthon2010.03.11, 21:49

Nyilvánosságra hozta a Sukoróra tervezett, meghiúsult turisztikai beruházással kapcsolatban szerdán felvett tanúvallomásának jegyzőkönyvét Bajnai Gordon. A miniszterelnök egy 2008. májusi megbeszélésről nyilatkozott, azt mondta, nem emlékszik arra, szóba kerültek-e a telekcserék. Bajnai szerint a tárgyalás protokolláris jellegű volt, a beruházók munkahelyteremtést ígértek, de részletes terveiket nem ismertették.

Meghallgatta az ügyészség Bajnait a Sukoró-ügyben

Itthon2010.03.10, 21:07

Bajnai Gordon kormányfőt is meghallgatta az ügyészség a sukorói telekcsere ügyében szerdán - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő. 2009-ben pattant ki botrány a Velencei-tó partjára tervezett kaszinó és üdülőkomplexum miatt, mert a befektető olyan telekcserével szerezte meg az építkezéshez szükséges ingatlant, amely az állam számára előnytelen volt. Szollár szerdán dicsérte magát a sukorói projektet, amely szerint munkahelyek ezreit teremtette volna a térségben.

Márciusig elnapolták Joav Blum perét

Itthon2009.12.09, 21:00

Közokirat-hamisítással vádolják Joav Blumot, aki a Velencei-tó mellett, Sukorón csereügylettel szerzett telkeket egy idegenforgalmi beruházáshoz. Az üzletember a szerződéskötés során azt állította, hogy sukorói lakos, azonban az ügyészség szerint fiktív adatot adott meg. A tárgyalást jövő márciusig elnapolták.

Visszaperelné Blumtól a sukorói telket az MNV

Itthon2009.11.09, 16:52

A bíróságtól kéri vissza a sukorói 70 hektáros tóparti telket a MNV, miután nem tudott megállapodni a területet cserével megszerző Joav Blummal az eredeti állapot helyreállításáról. A kaszinóberuházást tervező befektető pilisi és albertirsai telkeket adott a sukoróiért cserébe, de az ügyészség szerint az üzlet aránytalan volt.

Mégsem tartozik az APEH-nak Joav Blum

Itthon2009.11.05, 06:56

Bár az APEH adólistáján szerepel, mégsincs köztartozása Joav Blumnak a sukorói kaszinóberuházást előkészítő üzletembernek - írja a Népszabadság. A lap szerint Blum egyik tartozását már befizette, a másikat pedig egy meghiúsult üzlet miatt csak későn törölték.

MN: Milliárdos kártérítés járhat a sukorói befektetőknek

Itthon2009.10.30, 06:55

Több milliárd forint kártérítés járhat Joav Blum üzletembernek, miután a kormány megpróbálja utólag visszavenni tőle a sukorói telkeket - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint az üzletember igényt tarthat kiadásaira, a telekcsere különbözeteként átadott, csaknem 300 millió forint kamataira és az elmaradt haszon miatti kártérítésre is.

Angolul olvasták fel Blumnak a sukorói szerződést

Itthon2009.10.27, 14:38

Ügyvédje ismertette angolul Joav Blummal aláíráskor annak a szerződésnek a szövegét, amellyel a vállalkozó Pest megyei ingatlanjait sukorói telkekre cserélte - derül ki abból a szerződésből, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra honlapján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. A szerződésből nem derülnek ki nagy meglepetések, de annyi kitűnik belőle, hogy a sukorói telkekre elcserélt Pest megyei földekkel volt némi macera.

Parlamenti bizottság fogja vizsgálni a sukorói ügyet

Itthon2009.10.26, 18:43

Bizottságot állított fel az országgyűlés fideszes javaslatra annak tisztázására, milyen körülmények között történhetett meg a sukorói telekcsere. Többek között azt is tisztáznia kell a bizottságnak, hogy valóban a sukorói beruházásnak kedvezett-e azzal a kormány, hogy több olyan jogszabályt is hozott, amely segítette a befektetőket.

Felállhat a Sukoró-bizottság a parlamentben

Itthon2009.10.26, 09:38

Hétfőn kezdődik a parlament újabb háromnapos ülése, amelyen kiderül, hogy feláll-e a sukorói kaszinót vizsgáló bizottság, és módosul-e az államfő által visszadobott polgári törvénykönyv. Arról is dönt az Országgyűlés, hogy szigorúbban veszik-e a jövőben az apró szabálysértéseket, és jobban védekeznek-e az iskolai erőszak ellen.

Pozsonyi kaszin�val sz�ll versenybe Demj�n

Gazdaság2009.10.14, 09:07

Nevet� harmadik lehet Demj�n S�ndor a r�gi�s kaszin�versenyben, mert k�nnyen lehet, hogy a sukor�i King's City �s a bezenyei Eurovegas beruh�z�sok el�tt meg�p�ti saj�t szerencsej�t�k-k�zpontj�t, a Metropolist Pozsony mellett - �rja a N�pszabads�g.

Oszkó visszacsinálná a sukorói telekcserét

Itthon2009.10.09, 20:08

A pénzügyminiszter felkérte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, (MNV), hogy kezdjen egyeztetést Joav Blum befektetővel a sukorói telekcseréről azért, hogy az eredeti állapotot helyre lehessen állítani - közölte pénteken a Pénzügyminisztérium. A tárca ennek ellenére megkötötte  kaszinó üzemeltetésére kiírt szerződést a beruházóval, azt ugyanis Sukoróra, hanem a Közép-dunántúli régióra írták ki.

Jogi útra terelné a sukorói telekügyet Oszkó

Itthon2009.10.08, 15:30

A vagyonkezelőnek jogi lépéseket kell tennie a sukorói telekcsere miatt, ha a befektető nem tisztázza hamarosan az üzlet aggályos pontjait - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszer, miután Budai Gyulával, a Magosz igazgatójával tárgyalt. Budai szerint azonnal el kellene állni a szerződéstől, illetve ki kellene rúgni a vagyonkezelőtől Benedek Fülöp vezérigazgató-helyettest is.

Feljelenti Gyurcsányt az LMP

Itthon2009.10.09, 15:16

Hivatali visszaélés miatt feljelenti Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a Lehet Más a Politika. A párt szerint az egykori kormányfőnek a sukorói kaszinóváros körüli háttérdöntéseket nyilvánosságra kellett volna hoznia.

Visszacsinálná a sukorói ügyletet a Pénzügyminisztérium

Itthon2009.10.05, 16:31

A Pénzügyminisztérium megpróbálja elérni, hogy semmissé tegyék a sukorói telekcseréről szóló szerződést - közölte a tárca sajtóosztálya hétfőn az [origo]-val. Az ügyészség szerint az állam a valós értéknél közel 600 millió forinttal magasabb áron vásárolt meg három telket egy vállalkozótól.

Már Oszkó is aggályosnak tartja a sukorói telekcserét

Itthon2009.10.02, 16:44

Jogi lépéseket tenne Oszkó Péter pénzügyminiszter annak érdekében, hogy kiderüljön, szabályos volt-e a sukorói telekcsere. A miniszternek aggályai vannak, ezért szerinte mindenképpen utána kell járni, a főügyészség és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ingatlanbecslője miért készített eltérő jelentést. Az ügyészség szerint az állam a valós értéknél közel 600 millió forinttal magasabb áron vásárolt meg három telket egy vállalkozótól.

Félmilliárdos lyukat talált a sukorói ingatlanügyletben az ügyészség

Itthon2009.10.01, 21:57

Hatalmas kár érhette az államot az úgynevezett sukorói ingatlancserénél, az ügyészség szerint ugyanis a vagyonkezelő cég a valós értéknél közel 600 millió forinttal magasabbért vásárolt meg három telket egy vállalkozótól. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő még 2008-ban 787 millióra becsülte a telket, az ügyben nyomozó ügyészség azonban most közölte, hogy az ingatlanok csak 193 milliót érnek, amivel újabb fordulat állt be a már eddig is nagy politikai vihart kavaró ügyben.

"Valóban ez lenne a magyarok érdeke?" - interjú Joav Blummal

Itthon2009.09.14, 10:26

Senkit nem fog már érdekelni a sukorói telek története, ha tényleg megépül a Velencei-tó partjára tervezett óriáskaszinó - állítja Joav Blum izraeli-magyar vállalkozó, a beruházást tervező befektetők képviselője. Nem tagadta, hogy a sukorói telek megszerzésével jól járt, de természetesnek tartja, hogy mindenki olcsón akar venni és drágán akar eladni. Szerinte azzal sem kell foglalkozni, hogy a sukorói telekcsere miatt nyomoz a ügyészség, mert az a fontos, hogy mindenki végezze a dolgát.

Kemény kritikát kapott a vagyonkezelő

Itthon2009.09.02, 06:58

Számos kritikát megfogalmaz az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőről szóló jelentésében. A közel 350 oldalas dokumentum több konkrét ügyben is elmarasztalja a vagyonkezelőt, többek között a Malév privatizációja, a sukorói ingatlancsere miatt.

Blumnál csak az állam volt gavallérabb

Itthon2009.08.31, 17:21

Jóval magasabb összegre becsülte az állam azt a három Pest megyei, korábban Joav Blum tulajdonában lévő telket, mint amennyit azok valójában érnek - derült ki egy, az adásvételt ismerő ember és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) készülő jelentéséből is. Az ÁSZ szerint 7,5-szer drágábban vásárolt az állam, mint amennyit a telkek értek. A vagyonkezelő nem mondja meg, mi alapján értékelték közel 800 millióra a Blum által elcserélt telkeket, az értékbecslést pedig nem mutatja meg az állami vállalat.

Több hatóság bénázott a sukorói cserében

Itthon2009.08.17, 17:30

A székesfehérvári ügyészség közokirat-hamisítással vádolja a sukorói ingatlancserében érintett magánszemélyt, Joav Blumot. A vállalkozó a vádirat szerint hamis adatokat írt a lakcímbejelentő lapjára. Az ügyészség szerint négy hatóság is hibázott a sukorói telekcserével összefüggésben. Az ügyészségnek az szúrt szemet, hogy Blum partmenti sávot is kapott volna telkéhez, pedig a Velencei tó partja mindenkié.

Oszkó: Zöld utat kapott a sukorói kaszinó

Itthon2009.08.14, 14:17

Egyedüli indulóként a KC Bidding Kft. nyerte a sukorói kaszinó működtetésére kiírt pályázatot. Oszkó Péter pénzügyminiszter szerint ez még nem jelent automatikus szerződéskötést, a cégnek vállalnia kell, hogy teljesíti az állam feltételeit. A sukorói telekcsere miatt több vizsgálat folyik, az ügyészség már vádat is emelt. A Pénügyminisztérium viszont arra hivatkozik, hogy az ingatlanok helyzetének jogi bizonytalansága miatt körültekintően szerződnek majd.

Vádat emeltek a sukorói telekcsere miatt

Itthon2009.08.13, 09:11

Vádiratot nyújtott be közokirat-hamisítás miatt a sukorói ingatlancsere ügyében a Székesfehérvári Városi Ügyészség - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a telekcserében érintett magánszemély valótlanul állította, hogy Sukorón lakik. A napilap szerint az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség is nyomoz, mégpedig hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Fellebbezéssel folytatódik a sukorói ingatlanügy

Itthon2009.08.07, 07:32

Fellebbezett szerdán Joáv Blum vállalkozó a földhivatali határozatok ellen, amelyek eddig akadályozták a sukorói telekcsere megvalósulását - írja a Magyar Nemzet. Ha a fellebbezésnek helyt adnak, és ez ellen az ügyészség sem él kifogással, akkor elhárul a Velencei-tó partjára tervezett kaszinóváros építésének egyik akadálya.

Kivizsgálja a vagyonkezelő a sukorói telekcserét

Itthon2009.08.06, 18:40

Joav Blumnak szerencséje volt, az állami vagyonkezelő (MNV) pedig nem tudott mit tenni, ezért adott egy turisztikai szempontból aranybányának számító sukorói telket Blum három Pest megyei ingatlanáért - a nyilvános információk és az érintettek nyilatkozatai szerint így jutottunk el oda, hogy a Blum által képviselt cég közel került ahhoz, hogy hatalmas szórakoztató központot és kaszinót építsen a Velencei-tó partján. Csakhogy Blum tulajdonjogát még nem jegyezték be az elcserélt telkekre, ráadásul nem világos, miért kellett a vagyonkezelőnek Blum minden földje. A telekcsere miatt belső vizsgálat indul az MNV-nél.

A Fidesz és az LMP is megvizsgáltatná a sukorói beruházást

Itthon2009.07.22, 18:09

A Fidesz vizsgálóbizottság felállítását, az LMP pedig ügyészi vizsgálatot sürget a sukorói ingatlanberuházás ügyében. Mindkét párt szerint ki kell deríteni, hogy miért nyilvánították kiemelt beruházássá a Velencei tó partjára tervezett kaszinóépítést, illetve a kormány még a pályázat kiírása előtt megállapodott-e a befektetőkkel. A kormányszóvivő délután azt mondta: a miniszterelnök is vizsgálatot kért már a pénzügyminisztertől a sukorói beruházással kapcsolatban.

Előző
Következő