sukorói beruházás

címke rss
Sukoró-per: győzött az állam, de milliárdokat veszít

Sukoró-per: győzött az állam, de milliárdokat veszít

A magyar állam javára döntött a sukorói kaszinóberuházás befektetőivel szemben egy washingtoni választott bíróság – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A befektetők szerint a helyzet árnyaltabb, és nem kizárt, hogy felülvizsgálati kérelmet adnak be. Az államnak így is milliárdokba került a per, a koncesszió felmondásával pedig 10 év alatt 50 milliárd forinttól esett el a költségvetés.

Gyurcsány a susnyásban kampányol

Itthon2013.12.05, 09:48

Szemétkupacok között, kezében papírlapot szorongatva védi meg a Velencei-tó partjára tervezett beruházást a Demokratikus Koalíció elnöke. Az embereket szerinte átverték, mindenkit madárnak és rigónak néztek.

Van olyan klassz, mint a Balaton

[origo] utazás2013.07.21, 09:58

A Velencei-tó környékén pont azok a legjobb dolgok, amelyekhez nem nyúlt emberi kéz. De mit lehet csinálni két hétig Sukorón?

Tátrai: Mindenki tisztességes volt a Sukoró-ügyben

Itthon2013.01.09, 18:29

Csaknem öt órán át beszélt a saját védelmében Tátrai Miklós volt MNV-vezér, a sukorói telekcsere-ügy elsőrendű vádlottja. Az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérlete miatt folyik az eljárás.

Sukoró-ügy: Tátrai tagadta a bűncselekményeket

Itthon2013.01.07, 21:40

Tátrai Miklós, volt MNV elnök szerint jogszerűen, az állam érdekében jártak el a sukorói telekcsere ügyében, az egész ügyet szerinte Csurcsány Ferenc volt miniszterelnök vádlottá nyilvánítása érdekében generálták. Az eljárás első számú gyanúsítottját különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével vásolja a Központi Nyomozó Főügyészség.

Megkezdődött a Sukoró-per

Itthon2013.01.07, 09:03

Hétfőn reggel 9 órakor megkezdődött a büntetőper ma a sukorói telekcsere ügyében a Szolnoki Törvényszéken. Az öt vádlott ellen indult, több mint száz tanút felsorakoztató perben januárra még öt tárgyalási napot tűztek ki, márciusban pedig hét napon lesz tárgyalás.

Hétfőn kezdődik a büntetőper a Sukoró-ügyben

Itthon2013.01.05, 17:30

A kaszinóberuházásos telekcsere-ügyben vádolt volt Magyar Nemzeti Vagyonkezelő-vezetők és társaik pere a Szolnoki Törvényszéken lesz.

Érvénytelen marad a sukorói telekcsere-szerződés

Itthon2012.11.13, 14:44

Érvénytelen és semmis a tervezett sukorói King's City turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződés - mondta ki a Kúria kedden kihirdetett felülvizsgálati döntésében.

Jogerősen felmentették Joav Blumot

Itthon2012.09.11, 13:37

A sukorói kaszinóberuházással ismertté vált izraeli-magyar üzletembert a közokirat-hamisítás vádja alól mentette fel a Székesfehérvári Törvényszék.

Szolnokra irányították a sukorói ügyet

Itthon2012.08.22, 00:44

A sukorói telekügyben indult büntetőper tárgyalása a Fővárosi Törvényszék helyett a Szolnoki Törvényszéken lesz. Egy kábítószeres ügy pedig Szekszárdra került az Országos Bírósági Hivatal döntése szerint.

A Sukoró-ügy miatt vitázik Gyurcsány az ügyészséggel

Itthon2012.07.26, 11:50

Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzése szerint bűncselekmény hiányában szüntették meg ellene a nyomozást a Sukoró-ügyben. A bejegyzésre reagált az ügyészségi szóvivő, aki közölte, hogy nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában szűnt meg a volt miniszterelnök ellen a nyomozás.

Gyurcsány Ferenc bocsánatkérést vár Polt Pétertől

Itthon2012.07.20, 12:32

Gyurcsány Ferenc szerint Polt Péter megijedt, és nem merte vállalni, hogy megvádolásának kockázatát. A volt miniszterelnök azok után írt a Facebookra, hogy kiderült: nem emel vádat ellene az ügyészség a Sukoró-ügyben.

Hiába várta Gyurcsány, nem lesz vádlott a Sukoró-ügyben

Itthon2012.07.20, 12:35

Majdnem háromévnyi nyomozás után vádat emelt az ügyészség a Sukoró-ügyben, de Gyurcsány Ferenc nincs a vádlottak között. Az ügyészség a Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatóját, Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját, Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és egy értékbecslőt vádolt meg különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérletével.

Semmis a sukorói telekcsere-szerződés

Itthon2012.06.13, 11:57

Jogerősen semmisnek nyilvánította szerdán a Fővárosi Ítélőtábla a tervezett sukorói King's City turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződést, helybenhagyva ezzel a Fejér Megyei Bíróság elsőfokú ítéletét.

Megdolgoztatja az ügyészeket Gyurcsány Ferenc

Itthon2012.04.26, 08:26

Gyurcsány Ferenc papíron kért negyvenezer oldalnyi iratot a Sukoró-ügy vád-előkészítési szakaszában, amelyet a Népszabadság értesülése szerint a vádhatóság már harmadik hete másol. Elképzelhető, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség nem nyújtja be májusig a vádiratot.

Még áprilisban vádat emelhetnek a Sukoró-ügyben

Itthon2012.04.03, 09:50

A Magyar Nemzet úgy tudja, miután a kilenc gyanúsított és védőik megismerték a nyomozás során keletkezett dokumentumokat, az ügy a vádelőkészítés szakaszába léphet.

Joav Blum fellebbezett a Sukoró-ügyben

Itthon2012.01.21, 09:39

A Magyar Nemzet értesülése szerint az izraeli-magyar állampolgárságú alperes az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, illetve a döntés megváltoztatását kéri a Fővárosi Ítélőtáblától.

Érvénytelen a sukorói telekcsere-szerződés

Itthon2011.12.16, 16:08

A Fejér Megyei Bíróság pénteki ítéletében úgy döntött: érvénytelen a sukorói telekcseréről szóló szerződés. A csereszerződéstől korábban az izraeli-magyar befektető és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő is elállt.

Magyar Nemzet: Nem indul eljárás Gyurcsány "fenyegető" kijelentései miatt

Itthon2011.11.04, 08:35

Esküszegéssel és a kormányhoz való hűséggel vádolta meg Gyurcsány Ferenc a Központi Nyomozó Főügyészséget október elejei gyanúsítotti kihallgatása után. Az ügyészség szóvivője akkor azt mondta, nem dőlt el, hogy indítanak-e eljárást becsületsértés miatt, a Magyar Nemzet pénteki száma azonban azt írja, nem indult magánindítvány a volt kormányfő ellen.

Nem kaphatja meg Gyurcsány a sukorói jegyzőkönyveket

Itthon2011.11.03, 08:10

A mentelmi bizottság elnöke elutasította Gyurcsány Ferenc kérését, hogy bocsássa rendelkezésére azokat a dokumentumokat, amelyeket az ügyészség küldött a testületnek a Sukoró-ügyben - közölte a volt miniszterelnök titkársága. A mentelmi bizottság elnöke azt írta Gyurcsány titkárságának, hogy a jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozására nem kapott felhatalmazást a legfőbb ügyésztől.

Elutasította az ügyészség Gyurcsány panaszát Sukoró-ügyben

Itthon2011.10.26, 16:31

A Legfőbb Ügyészség elutasította a Sukoró-ügyben hivatali visszaéléssel megvádolt Gyurcsány Ferenc panaszát. A volt kormányfő által vezetett Demokratikus Koalícó a döntésre reagálva azt közölte: Gyurcsány a "pártirányítás alatt álló vádhatósággal" csak annyira lesz hajlandó együttműködni, amennyire azt a jogszabályok kötelezővé teszik.

Oszkó: Két vizsgálat sem mutatott ki kirívó értékaránytalanságot a sukorói telekcserénél

Itthon2011.10.20, 18:11

A volt pénzügyminiszter a csütörtöki meghallgatásra felmentést kapott a titoktartás alól a telekcserére vonatkozóan. A bizonyítási eljárás a végéhez közeledik a sukorói telekcsere ügyében indított perben.

Sikeres az elszámoltatás Budai Gyula szerint

Archívum2011.10.20, 14:16

Több mint 700 bejelentést kapott, közülük 38 esetben már büntető feljelentést tett Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos kinevezésénelk első évében. A legnagyobb horderejű ügyek között említette a sukorói telekcserét, a bábolnai ménesbirtok ügyét és a filozófuspályázatokat.  

A Timosenko-perhez hasonlították Gyurcsány ügyét az Európai Parlamentben

Nagyvilág2011.10.13, 06:48

Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti képviselője, valamint az osztrák Hannes Swoboda is a Gyurcsány Ferenc elleni büntetőügy és a Julija Timosenko volt ukrán kormányfő elleni per hasonlóságairól beszélt szerdán Brüsszelben.

MN: Újabb értékbecslés szerint okozott milliárdos károkat a sukorói telekcsere

Itthon2011.10.11, 08:31

Közel egymilliárd forinttal magasabb a sukorói telecserében érintett ingatlanok ügyészségi, illetve a bírósági szakértők által megállapított értéke, mint amekkora összegért Magyar Nemzeti Vagyonkezelő évekkel ezelőtt megvált tőlük - írja a keddi Magyar Nemzet.

Határozottsága miatt lett gyanús az ügyészeknek Gyurcsány a sukorói ügyben

Itthon2011.10.07, 13:01

Minisztériumi levelezésekre és több tanú vallomására alapozza az ügyészség az [origo] információi szerint azt a gyanút, hogy Gyurcsány Ferenc a hatáskörét túllépve gyorsította meg a sukorói kaszinóberuházáshoz szükséges állami ingatlancserét. Egy, az ügyészség álláspontját ismerő forrás szerint több bizonyíték utal arra, hogy Gyurcsány önkényesen, a szabályos ügymenetet figyelmen kívül hagyva döntött a sukorói befektetők érdekében.

Magyar Nemzet: Oszkó Péter megkapta az idézést tanúként a Sukoró-ügyben

Itthon2011.10.07, 07:04

A Bajnai-kormány volt pénzügyminiszterét tanúként hallgatják meg a sukorói vagyonjogi perben. Oszkó Péter még miniszterként indított vizsgálatot a sukorói telekügyben 2009 őszén.

Visszautasítja az ügyészség Gyurcsány Ferenc "fenyegető" kijelentéseit

Itthon2011.10.06, 17:02

A volt miniszterelnök hétfői kihallgatásán esküszegéssel vádolta meg az ügyészeket, akik szerinte nem az alkotmányhoz, hanem a miniszterelnökhöz és pártjához hűségesek. Az ügyészség visszautasította a kijelentést.

Halkan válaszolt, vizet ivott és tollat kért kihallgatásán Gyurcsány

Itthon2011.10.05, 13:52

Jórészt mozdulatlanul ülte végig hétfői ügyészségi kihallgatását Gyurcsány Ferenc. A hivatali visszaéléssel gyanúsított egykori miniszterelnök kihallgatásáról videofelvétel készült, ennek vágatlan változatát Gyurcsány hozta nyilvánosságra. A felvételen látszik, hogy Gyurcsány vizet kortyolgatott a kihallgatáson, összekulcsolt kézzel ült, és határozottan válaszolt az ügyészek kérdéseire.

Sukoró-ügy: nyilvánosságra hozta Gyurcsány, hogy mivel gyanúsítja az ügyészség

Itthon2011.10.04, 15:24

Gyurcsány Ferenc az általa szerkesztett honlapon közzétette "meggyanúsításának dokumentumait". Eszerint egyrendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítják a volt miniszterelnököt, aki a sukorói kaszinóberuházás ügyében az ügyészség szerint azért döntött a telekcseréről, hogy egyoldalú, jogtalan előnyt biztosítson a befektetőknek.

Gyanúsítottként hallgatja meg az ügyészség Gyurcsány Ferencet hétfőn

Itthon2011.10.03, 07:46

A volt miniszterelnök a nyomozóhatóság szerint hivatali visszaélést követetett el a sukorói kaszinó-beruházással összefüggésben. A délután egy órakor kezdődő tárgyalás idejére a volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció Platform tüntetést jelentett be. Gyurcsány Ferenc a rendszerváltás óta az első miniszterelnök, akit közvádas ügyben meggyanúsítottak.

Panasszal élt meggyanúsítása ellen Gyurcsány Ferenc

Itthon2011.10.03, 18:16

Panasszal élt meggyanúsítása ellen Gyurcsány Ferenc volt kormányfő. A politikust hivatali visszaéléssel gyanúsították meg a Központi Nyomozó Főügyészségen a sukorói kaszinóberuházás ügyében. A kihallgatásról és a panaszról maga Gyurcsány számolt be, amikor kihallgatását követően beszédet mondott az ügyészség elé szervezett tüntetésen. A demonstráción körülbelül ezer, zömében idős ember volt jelen, akik Orbán Viktort és a Hír Tv-t szidták, Gyurcsányt éltették.

Október 3-án hallgatja ki az ügyészség Gyurcsány Ferencet

Itthon2011.09.22, 16:41

A volt miniszterelnök mentelmi jogát a múlt hétfőn függesztette fel az országgyűlés. Az ügyészség hivatali visszaélés gyanúja miatt kezdeményezte Gyurcsány kihallgatását a Sukoró-ügyben.

Sukoró-ügyben a vádat megalapozó szakvélemény kiegészítését kérte az ügyészség

Itthon2011.09.14, 18:19

A Sukoró-ügy egyik gyanúsítottja szerint az ügyészség megkérdőjelezte azt a korábbi szakértői véleményt, amely az állam 1,3 milliárd forintos vagyonvesztését tartalmazta a sukorói telekcserénél. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője szerint "annyi történt", hogy az ügyészség a szakvélemény kiegészítésére hívta fel az ingatlanszakértőt.

Első fokon felmentették a közokirat-hamisítás vádja alól Joav Blumot

Itthon2011.09.14, 19:30

A bíróság szerint a sukorói King's City kaszinóberuházás magyar jogban járatlan befektetője tévesen feltételezte, hogy a jogszabályok értelmében akkor is bejelentkezhet állandó lakosként az adott lakcímre, ha életvitelszerűen nem tartózkodik ott.

Felfüggesztette a parlament Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát

Itthon2011.09.13, 06:27

Elfogadta a parlament a Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló ügyészségi indítványt. A volt miniszterelnök szerint "politikai leszámolásról" van szó, amelyben "még csak megsebezni sem tudja" majd a kormányoldal.

Bajnai szerint törvényesen járt el Gyurcsány a Sukoró-ügyben

Itthon2011.09.09, 21:28

A volt miniszterelnök szerint politikai nyomás nehezedett az ügyészségre a sukorói telekcsere ügyében, Gyurcsány Ferenc pedig nem követett el olyat, ami miatt törvénysértéssel lehetne vádolni. "Jár ennyi szolidaritás az elődömnek" - mondta Bajnai.

Gyurcsány előírta a sukorói telekcserét az ügyészség szerint

Itthon2011.09.08, 17:05

Kizárólag a cserét határozta meg a Velencei-tó partján található ingatlanegyüttes lehetséges értékesítési módjaként, ezzel túllépte hatáskörét Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő - olvasható a parlament honlapjára felkerült mentelmi bizottság határozati javaslatában. Az ügyészségre hivatkozó dokumentum szerint az értékesítés módjának meghatározása a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács hatáskörébe tartozott volna.

Gyurcsány mentelmi jogának felfüggesztését javasolják a sukorói ügyben

Itthon2011.09.06, 12:42

A parlament mentelmi bizottsága javasolja Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését a Sukoró-ügy miatt. A kormánypárti képviselők mellett igennel szavazott a Jobbik és az LMP képviselője is. Az MSZP szerint az ügyészségnek nincs bizonyítéka, csak politikai megrendelésre dolgozik.

Nem megy el a mentelmi bizottság ülésére Gyurcsány

Itthon2011.09.05, 13:25

A legfőbb ügyész áprilisban kérte Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését a Sukoró-ügyben. A parlament akár már a jövő héten dönthet a miniszterelnök mentelmi jogáról. Gyurcsány hétfői Facebook-bejegyzésében azt írta, nem fog a mentelmi joga mögé bújni.

Népszabadság: Kártérítést követelnek az államtól a King's City fejlesztői

Itthon2011.08.15, 10:24

Százmillió dolláros nagyságrendű kártérítést követelhetnek az államtól a King's City fejlesztői, akik választott bírósághoz nyújtottak be kérelmet a jogvita eldöntésére. A magyar állam már korábban beperelte a céget egy magyar bíróságon a koncessziós szerződés alapján.

Tovább levelezik Gyurcsány ügyében a mentelmi bizottság az ügyészséggel

Itthon2011.06.21, 13:26

Az országgyűlés mentelmi bizottsága válaszlevelet fogalmazott meg az ügyészségnek Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának ügyében - közölte a bizottság elnöke, annak tartalmáról azonban nem árult el részleteket. A bizottság döntött arról is, hogy Zagyva György Gyula jobbikos képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az országgyűlésnek.

Az Alkotmánybírósághoz fordul Joav Blum a Sukoró-ügyben

Itthon2011.05.25, 17:12

Megakadt a tárgyalás a közokirat-hamisítással vádolt Joav Blum ügyében, az izraeli származású üzletember a vád szerint csak névlegesen létesített lakóhelyet Sukorón. Az üzletember védője az Alkotmánybírósághoz fordult a lakcím-nyilvántartástól szóló jogszabály egyes rendelkezéseinek alkotmányellenessége miatt, a bíró ezt elutasította, de a védőügyvéd fellebbezése miatt a tárgyalás csak akkor folytatódhat, ha a bíróság elbírálta a fellebbezést.

Persorozattal zárja le a sukorói ügyet a kormány

Itthon2011.05.23, 14:23

Két ügyvédi irodát bízott meg a gazdasági minisztérium 44 millió forintért, hogy képviseljék az államot a Sukoróra tervezett kaszinóberuházás meghiúsulása miatt indult perekben. Az egyik pert az állam indította a beruházók ellen, és 2,1 milliárd forint kötbért követel tőlük. A másik megbízás alapján az irodák a sukorói beruházás miatt indult büntetőeljárásban képviselik az államot.

Századvég: Az emberek többsége felfüggesztené Gyurcsány mentelmi jogát

Itthon2011.05.23, 13:19

Az emberek 70,8, míg a megkérdezett MSZP szavazók 56,5 százaléka felfüggesztené Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát a Sukoró-ügyben - derült ki a Századvég május közepén végzett közvélemény-kutatásából.

További iratokat vár a mentelmi bizottság Gyurcsány ügyében

Itthon2011.05.17, 12:34

Nem született döntés az Országgyűlés mentelmi bizottságának keddi ülésén Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztéséről a Sukoró-üggyel kapcsolatban. A bizottság további iratokat kért, azt nem árulták el, hogy milyeneket.

Gyurcsányt látják bírálói a sukorói ügy több homályos pontján

Itthon2011.05.05, 13:35

Hivatali visszaéléssel akarja meggyanúsítani az ügyészség Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfőt a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben. Gyurcsány szerint politikai megrendelésre vizsgálódik az ügyészség, bár a korábbi kormányfő több ponton is felbukkan a zavaros ügyben. Egy munkamegbeszélést, egy törvénymódosítás és egy kihagyott társadalmi vita is érdekelheti az ügyészséget.

Gyurcsány szerint Orbán kérésére gyanúsította meg az ügyészség

Itthon2011.05.02, 17:08

Orbán Viktor meghosszabbított karját látja az őt meggyanúsító ügyészség működésében Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnököt Schiffer András feljelentése nyomán a sukorói kaszinóberuházás ügyében hivatali visszaéléssel gyanúsítják, de Gyurcsány szerint nem Schiffer az ügy mozgatója.

Gyurcsány az ügyészség kérésére lemond a mentelmi jogáról

Itthon2011.04.29, 16:39

"Állok elébe" - kommentálta Gyurcsány Ferenc azt a pénteki hírt, miszerint a Legfőbb Ügyészség mentelmi jogának felfüggesztését kérte. A volt miniszterelnök szerint a sukorói kaszinóberuházás körüli büntetőügyben hivatali visszaéléssel gyanúsítja az ügyészség.

Tagadta bűnösségét a sukorói értékbecslő az ügyészségen

Itthon2011.03.10, 14:16

Vallomásában tagadta bűnösségét és az eljárás ellen panaszt jelentett be a Sukoró-ügyben hűtlen kezzeléssel vádolt értékbecslő - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Tanúként hallgatták meg az MNV volt vezetőjét a Sukoró-ügyben

Itthon2011.02.25, 21:15

Tanúként hallgatta meg Benedek Fülöpöt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgató-helyettesét pénteken Székesfehérváron a Fejér Megyei Bíróság a sukorói telekcsere ügyében.

Sukoró-ügy - Tanúként hallgatták meg a Nemzeti Vagyontanács volt tagját

Itthon2011.02.24, 20:23

Tanúként hallgatta meg Erdei Tamást, a Nemzeti Vagyontanács volt tagját csütörtökön a Fejér Megyei Bíróság a tervezett sukorói King's City-beruházáshoz kötődő ingatlancsere-szerződés érvénytelenítéséért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által indított polgári perben.

MN: két nyomozás is zajlik a sukorói kaszinóberuházás ügyében

Itthon2011.02.08, 07:46

Elrendelte a nyomozást a sukorói kaszinóberuházás ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn, de arról még nem határoztak, hogy összevonják-e a telekcserével kapcsolatos nyomozással - írja a Magyar Nemzet. Így egyelőre párhuzamosan zajlik a két nyomozás.

A Kehi büntetőfeljelentést tett a sukorói kaszinóügyben

Itthon2011.02.03, 14:47

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöke a sukorói projekt ügyében büntetőfeljelentést tett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés alapos gyanúja miatt.

Már az értékbecslő is gyanúsított a sukorói ügyben

Itthon2011.01.26, 16:28

Újabb két embert gyanúsít a Központi Nyomozó Főügyészség a sukorói földcsere ügyében. Az értékbecslőt magánokirat-hamisítás gyanújával hallgatták ki. Nyomozás indult a vagyonkezelő egyik vezetője ellen is, aki közreműködött a telekcsereügyletben, őt bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Az NGM másfél milliárdos kötbért követel a sukorói beruházóktól

Itthon2011.01.18, 07:35

Több mint másfél milliárd forint kötbér megfizetésére szólította fel a Nemzetgazdasági Minisztérium a sukorói King's City befektetőit - értesült a Magyar Nemzet. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos korábban 900 millió forintos kötbérről tett említést.

Sukoró-ügy: Elküldték a szerződés felmondását Joav Blumnak

Itthon2011.01.17, 12:46

A Nemzetgazdasági Minisztérium elküldte a sukorói kaszinókomplexum koncessziós szerződésének felbontásáról szóló levelet és a fizetési felszólítást a beruházó cégnek és üzletembereknek - nyilatkozta az elszámoltatási kormánybiztos.

Budai Gyula: Sukorón nem lesz kaszinó

Itthon2011.01.05, 07:46

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, hogy január 1-jén automatikusan megszűnt a sukorói beruházást tervező cég, a King's City koncessziós joga, és a cégnek 900 millió forint kötbért kell fizetnie a magyar államnak. Budai Gyula szerint a kormány álláspontja egyértelmű: Sukorón nem lesz kaszinó.

Sukoróhoz ragaszkodik a King's City beruházója

Itthon2011.01.04, 19:42

A King's City kaszinóprojektet kivitelező cég beadta a megfelelő okiratokat a szakminisztériumnak, amelyekben a beruházás végső helyszíneként Sukorót nevezte meg. A cég egyben a beruházás kiemelt státuszának helyreállítását is kérte.

Tátrai Miklós: A Sukoró-ügy fő célpontja Gyurcsány Ferenc

Itthon2010.12.31, 10:32

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezére szerint a sukorói ügy valójában nem szól másról, mint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök levadászásáról. Tátrai Miklós a Népszabadságnak adott interjújában azt állítja, hogy szerinte a kaszinóprojekt ügyében félrevezették a politikusokat, és nem történt bűncselekmény.

Magyar Nemzet: Tíz nagy agrárügyet vizsgál az elszámoltatási biztos

Itthon2010.12.29, 07:32

Csak a mezőgazdaságot érintően tíz nagyobb ügyben zajlik vizsgálat - mondta Budai Gyula elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos a Magyar Nemzetnek.

Emberjogi bírósághoz fordul Császy Zsolt

Itthon2010.12.23, 17:17

Császy Zsolt a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul, mert álláspontja szerint sérült a tisztességes eljáráshoz való joga. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt értékesítési igazgatóját néhány napja engedtek ki a Sukoró-botrány kapcsán elrendelt előzetes letartóztatásából.

Újabb gyanúsított a sukorói telekcsere-ügyben

Itthon2010.12.21, 15:56

Gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség M. Andreát, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács volt tagját a sukorói telekcsere ügyében.

Kiengedték az előzetesből a volt vagyonkezelős vezetőket

Itthon2010.12.18, 09:04

A bíróság megszüntette Tátrai Miklós és Császy Zsolt előzetes letartóztatását. A Nemzeti Vagyonkezelő két volt vezetőjét a sukorói ügyben gyanúsították meg.

Tátrai Miklós szerint nem volt jogi akadálya a sukorói telekcserének

Itthon2010.12.17, 17:44

Tátrai Miklós a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) hűtlen kezeléssel gyanúsított volt vezérigazgatója szerint nem volt jogi akadálya a sukorói telekcserének. A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Tátrai Miklós bilincsben, rabszíjon érkezett a székesfehérvári tárgyalóterembe.

Nem jutott el a legfőbb ügyészig a sukorói ügy

Itthon2010.12.09, 20:26

A leköszönő legfőbb ügyész cáfolta, hogy falazott volna Gyurcsány Ferencnek a sukorói telekcsere ügyében. Kovács Tamás a Klubrádiónak azt mondta, nem került az asztalára semmi az ügyben. Korábban Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos mondta azt, hogy hetek óta Kovács Tamás előtt van a Gyurcsány Ferenc ellen tett feljelentés, de a legfőbb ügyész nem hajlandó lépni.

Nem jelent meg Joav Blum a sukorói per tárgyalásán

Itthon2010.12.03, 16:11

Egészségügyi indokkal mentette ki magát a sukorói ingatlancsere semmissé tételére indított polgári per tárgyalásán való részvétel alól Joav Blum vállalkozó. A bíróság ezért írásban teszi fel neki a kérdéseket.

Budai szerint Gyurcsány felelősségét vizsgálja az ügyészség

Itthon2010.11.03, 15:26

A visszaéléseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott, Budai Gyula szerint hamarosan büntető eljárás indulhat Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök ellen a sukorói kaszinóberuházás miatt. Budai abból kiindulva jutott erre a következtetésre, hogy az ügyészség vizsgálja egy mentelmi joggal érintett politikus felelősségét. Kedden a parlamentben csak a vizsgálat tényéről beszélt a legfőbb ügyész helyettese, konkrét személyt nem nevezett meg, de Budai szerint csak Gyurcsányról lehet szó. Az MSZP szerint Budai Gyula megfenyegette a legfőbb ügyészt.

LB: Hamis volt Joav Blum sukorói lakcíme

Itthon2010.10.28, 21:37

Nem lakott sukoróra bejelentett lakcímén Joav Blum, a King's City kaszinóberuházás befektetője - mondta ki jogerősen a Legfelsőbb Bíróság. A döntés a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal szerint megbecsételheti a tervezett beruházás alapját biztosító telekcsere-ügyletet, és egy közokirat-hamisítási ügyben is bajba sodorhatja a befektetőt.

Visszavonták a sukorói kaszinóprojekt kiemelt beruházási státusát

Itthon2010.09.24, 11:07

Hivatalossá vált, hogy visszavonták a sukorói kaszinóváros kiemelt beruházási státusát. Matolcsy György gazdasági miniszter szeptember 13-án mondta, hogy utasítást ad a visszavonásra.

Joav Blum is gyanúsított lehet a Sukoró-ügyben

Itthon2010.09.23, 07:06

Meggyanúsíthatják Joav Blumot, a sukorói beruházást tervező befektetők képviselőjét a kaszinóberuházást megelőző ingatlancserékkel összefüggésben - írja meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Népszabadság. A lap szerint a gyanúsítás eddig azért nem történt meg, mert Blum külföldön tartózkodik. 

Gyurcsány tudott a sukorói törvénysértésről Orbán megbízottja szerint

Itthon2010.09.22, 11:50

Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerint 2009 elején tudatosan sértett törvényt a Gyurcsány-kormány, mert tudták, hogy nem lehet kiemelt beruházásnak minősíteni a sukorói kaszinóberuházást. Budai Gyula szerint erre egy pénzügyminisztériumi felkészítő anyag a bizonyíték.

A Pénzügyminisztérium irányította a sukorói üzletet Orbán megbízottja szerint

Itthon2010.09.18, 18:43

A Pénzügyminisztériumból irányították a sukorói telekcserét Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerint. Az ügyészség által is vizsgált ügylettel a biztos ismét Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi kormányfőket hozta összefüggésbe.

Már nem kiemelt beruházás a Sukoróra tervezett kaszinó

Itthon2010.09.13, 17:29

Matolcsy György gazdasági miniszter utasítást adott a King's City kaszinóváros kiemelt beruházási státuszának visszavonására. Matolcsy erről hétfőn beszélt az országgyűlésben. King's City néven több mint 400 milliárd forintos turisztikai beruházást tervezett Sukoróra egy befektetőcsoport.

Előzetesbe került az MNV két korábbi vezetője

Itthon2010.09.02, 20:06

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság csütörtökön Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezérigazgatóját és Császy Zsolt értékesítési igazgatót. Zámbó Gyula, Tátrai Miklós ügyvédje szerint ügyfelét a bírósági indoklás alapján azért helyezték előzetesbe, mert fennáll a lehetőség, hogy befolyásolja a bizonyítási eljárást, melyet a sukorói telekcsere ügyében folytat az ügyészség.

Előzetesbe helyezné az ügyészség a korábbi MNV-vezért

Itthon2010.09.01, 16:46

Kezdeményezi az ügyészség Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi elnökének, és Cs Zsolt egykori értékesítési igazgatójának előzetes letartóztatását. Mindkettejüket a sukorói telekcsere ügyében folyó nyomozás miatt vették őrizetbe hétfőn.

Ügyvédje szerint ártatlan az MNV őrizetbe vett korábbi főnöke

Itthon2010.09.01, 16:22

Védője szerint Tátrai Miklós, az MNV Zrt. korábbi vezérigazgatója nem követett el szabálytalanságot, amikor aláírta a sukorói telekcsere szerződését, mert nem volt tudomása arról, hogy az értékbecslés rossz. Az ügyvéd szerint Tátrai őrizetbe vétele indokolatlan, hiszen az ügyben már mindenkit kihallgattak.

Vallomást tett az MNV őrizetbe vett korábbi vezetője

Itthon2010.08.31, 17:58

Őrizetbe vették a sukorói kaszinóberuházást megelőző ingatlancserékkel összefüggésben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) korábbi vezérigazgatóját, Tátrai Miklóst, valamint az egyik korábbi munkatársát - közölte az ügyészség. Tátrait kedden ki is hallgatták, aki vallomást tett, de tagadta bűnöségét. A kaszinóberuházás megkezdése előtt a befektetők megbízottja több Pest megyei telket cserélt el az MNV-vel a sukorói telkekre, de az ügyészség szerint nem volt pontos a telkek értékbecslése, ami több százmilliós kárt okozhatott az államnak.

"Felmondták a szolgálatot" egy MSZP-s képviselő idegei Szijjártó szerint

Itthon2010.08.25, 15:34

Szijjártó Péter kormányfői szóvivő közleménye szerint egy korábbi MSZP-s képviselő, Török Zsolt ordítozva megzavarta a sukorói kaszinóberuházásról szóló szerdai sajtótájékoztatót. A szocialista politikus tagadja, hogy zavartan viselkedett volna, és azt állítja, hogy csak a tényeket mondta el az ügyről.

Népszabadság: Bábolna iránt érdeklődnek a sukorói befektetők

Itthon2010.08.17, 06:47

A Népszabadság értesülései szerint nem zárható ki, hogy a Sukoróra tervezett kaszinóváros befektetői is indulnak Bábolna élményfürdő központnak szánt területének versenytárgyalásán, amelyet hétfőn hirdetett meg a város közgyűlése.

Kihallgatná az ügyészség az Orbánnal is tárgyaló sukorói befektetőt

Itthon2010.08.12, 08:47

Tanúként hallgatná meg az ügyészség a sukorói kaszinóberuházás ügyében Ronald S. Lauder amerikai üzletembert, aki év elején Orbán Viktor Fidesz-elnökkel tárgyalt a sukorói befektetésről - írja a Népszava és a Blikk. A lapoknak a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője is megerősítette, hogy nemzetközi jogsegélyt kértek az üzletember kihallgatásához. A beruházáshoz kapcsolódó telekcserék miatt az ügyészség hűtlen kezelés gyanújával nyomoz.

Beperelte Gyurcsány és Bajnai Orbán megbízottját

Itthon2010.08.12, 19:30

Rágalmazás és személyiségi joguk megsértése miatt beperelte Budai Gyula miniszterelnöki megbízottat Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc korábbi szocialista kormányfő. Bajnai és Gyurcsány szerint Budai valótlanságokat állított róluk a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben.

Hallgat a sukorói befektetővel való találkozásról Orbán

Itthon2010.08.11, 18:34

Az LMP szerdán azt kérte Orván Viktor kormányfőtől, hogy hozza nyilvánosságra, miről tárgyalt a Sukoróra tervezett beruházás egyik befektetőjével. Az LMP kérésére a Fidesz levélben válaszolt, amelyben nem tértek ki a találkozó részleteire, mindössze annyit közöltek, Magyarország újra jogállam és a kormány nyitott az ország iránt érdeklődő befektetőkre. A Népszava kedden közölte, hogy Orbán tavaly ősszel találkozott az egyik befektetővel, miközben a Fidesz hevesen támadta a beruházás miatt az előző kormányt.

Hamis tanúzással vádolja Gyurcsányt és Bajnait Orbán megbízottja

Itthon2010.07.28, 17:04

Budai Gyula miniszterelnöki biztos szerint Gyurcsány ferenc és Bajnai Gordon korábbi kormányfők nem mondtak igazat az ügyészségen, amikor a sukorói földcseréről kérdezték őket a nyomozók. Budai angol nyelvű levelekre, egy találkozóról készült feljegyzésre és egy hangfelvételre hivatkozva hamis állítja, hogy a Gyurcsánynak és Bajnainak jóval hamarabb tudomása volt a kaszinóberuházásról, mint azt állítják. A két egykori miniszterelnök szerint hamisan vádolják őket.

Gyurcsány adott utasítást a sukorói telekcserére, Orbán megbízottja szerint

Itthon2010.07.14, 16:40

Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerdán bejelentette, hogy olyan iratokat adott át az ügyészségnek, amelyek "erősítik" Gyurcsány Ferenc érintettségét a sukorói ingatlancserében. Az ügyészség szerint több, szerdán átadott irat eddig nem állt a nyomozók rendelkezésére, pedig fontosnak tűnnek. Gyurcsány közleményben tagadta, hogy bármilyen módon befolyásolta volna a sukorói telekcserét, szerinte Budai hazudik.

Elutasította a földhivatal Joav Blum tulajdoni bejegyzését Sukoróra

Itthon2010.06.25, 07:12

Nem jegyzete be a földhivatal Joav Blum izraeli-magyar üzletember tulajdonát arra sukorói telekre, amelyet egy ügyészség által vitatott csereügylettel szerzett meg - írja a Magyar Nemzet. A csereügylet miatt hűtlen kezelés miatt nyomoz az ügyészség, Blum ellen pedig közokirat-hamisítás miatt is folyik egy per.

Nyilvánosságra hozta Bajnai Gordon a Sukoró-ügyben tett tanúvallomását

Itthon2010.03.11, 21:49

Nyilvánosságra hozta a Sukoróra tervezett, meghiúsult turisztikai beruházással kapcsolatban szerdán felvett tanúvallomásának jegyzőkönyvét Bajnai Gordon. A miniszterelnök egy 2008. májusi megbeszélésről nyilatkozott, azt mondta, nem emlékszik arra, szóba kerültek-e a telekcserék. Bajnai szerint a tárgyalás protokolláris jellegű volt, a beruházók munkahelyteremtést ígértek, de részletes terveiket nem ismertették.

Meghallgatta az ügyészség Bajnait a Sukoró-ügyben

Itthon2010.03.10, 21:07

Bajnai Gordon kormányfőt is meghallgatta az ügyészség a sukorói telekcsere ügyében szerdán - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő. 2009-ben pattant ki botrány a Velencei-tó partjára tervezett kaszinó és üdülőkomplexum miatt, mert a befektető olyan telekcserével szerezte meg az építkezéshez szükséges ingatlant, amely az állam számára előnytelen volt. Szollár szerdán dicsérte magát a sukorói projektet, amely szerint munkahelyek ezreit teremtette volna a térségben.

Márciusig elnapolták Joav Blum perét

Itthon2009.12.09, 21:00

Közokirat-hamisítással vádolják Joav Blumot, aki a Velencei-tó mellett, Sukorón csereügylettel szerzett telkeket egy idegenforgalmi beruházáshoz. Az üzletember a szerződéskötés során azt állította, hogy sukorói lakos, azonban az ügyészség szerint fiktív adatot adott meg. A tárgyalást jövő márciusig elnapolták.

Visszaperelné Blumtól a sukorói telket az MNV

Itthon2009.11.09, 16:52

A bíróságtól kéri vissza a sukorói 70 hektáros tóparti telket a MNV, miután nem tudott megállapodni a területet cserével megszerző Joav Blummal az eredeti állapot helyreállításáról. A kaszinóberuházást tervező befektető pilisi és albertirsai telkeket adott a sukoróiért cserébe, de az ügyészség szerint az üzlet aránytalan volt.

Mégsem tartozik az APEH-nak Joav Blum

Itthon2009.11.05, 06:56

Bár az APEH adólistáján szerepel, mégsincs köztartozása Joav Blumnak a sukorói kaszinóberuházást előkészítő üzletembernek - írja a Népszabadság. A lap szerint Blum egyik tartozását már befizette, a másikat pedig egy meghiúsult üzlet miatt csak későn törölték.

MN: Milliárdos kártérítés járhat a sukorói befektetőknek

Itthon2009.10.30, 06:55

Több milliárd forint kártérítés járhat Joav Blum üzletembernek, miután a kormány megpróbálja utólag visszavenni tőle a sukorói telkeket - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint az üzletember igényt tarthat kiadásaira, a telekcsere különbözeteként átadott, csaknem 300 millió forint kamataira és az elmaradt haszon miatti kártérítésre is.

Angolul olvasták fel Blumnak a sukorói szerződést

Itthon2009.10.27, 14:38

Ügyvédje ismertette angolul Joav Blummal aláíráskor annak a szerződésnek a szövegét, amellyel a vállalkozó Pest megyei ingatlanjait sukorói telkekre cserélte - derül ki abból a szerződésből, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra honlapján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. A szerződésből nem derülnek ki nagy meglepetések, de annyi kitűnik belőle, hogy a sukorói telkekre elcserélt Pest megyei földekkel volt némi macera.

Felállhat a Sukoró-bizottság a parlamentben

Itthon2009.10.26, 09:38

Hétfőn kezdődik a parlament újabb háromnapos ülése, amelyen kiderül, hogy feláll-e a sukorói kaszinót vizsgáló bizottság, és módosul-e az államfő által visszadobott polgári törvénykönyv. Arról is dönt az Országgyűlés, hogy szigorúbban veszik-e a jövőben az apró szabálysértéseket, és jobban védekeznek-e az iskolai erőszak ellen.

Parlamenti bizottság fogja vizsgálni a sukorói ügyet

Itthon2009.10.26, 18:43

Bizottságot állított fel az országgyűlés fideszes javaslatra annak tisztázására, milyen körülmények között történhetett meg a sukorói telekcsere. Többek között azt is tisztáznia kell a bizottságnak, hogy valóban a sukorói beruházásnak kedvezett-e azzal a kormány, hogy több olyan jogszabályt is hozott, amely segítette a befektetőket.

Pozsonyi kaszin�val sz�ll versenybe Demj�n

Gazdaság2009.10.14, 09:07

Nevet� harmadik lehet Demj�n S�ndor a r�gi�s kaszin�versenyben, mert k�nnyen lehet, hogy a sukor�i King's City �s a bezenyei Eurovegas beruh�z�sok el�tt meg�p�ti saj�t szerencsej�t�k-k�zpontj�t, a Metropolist Pozsony mellett - �rja a N�pszabads�g.

Oszkó visszacsinálná a sukorói telekcserét

Itthon2009.10.09, 20:08

A pénzügyminiszter felkérte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, (MNV), hogy kezdjen egyeztetést Joav Blum befektetővel a sukorói telekcseréről azért, hogy az eredeti állapotot helyre lehessen állítani - közölte pénteken a Pénzügyminisztérium. A tárca ennek ellenére megkötötte  kaszinó üzemeltetésére kiírt szerződést a beruházóval, azt ugyanis Sukoróra, hanem a Közép-dunántúli régióra írták ki.

Jogi útra terelné a sukorói telekügyet Oszkó

Itthon2009.10.08, 15:30

A vagyonkezelőnek jogi lépéseket kell tennie a sukorói telekcsere miatt, ha a befektető nem tisztázza hamarosan az üzlet aggályos pontjait - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszer, miután Budai Gyulával, a Magosz igazgatójával tárgyalt. Budai szerint azonnal el kellene állni a szerződéstől, illetve ki kellene rúgni a vagyonkezelőtől Benedek Fülöp vezérigazgató-helyettest is.

Feljelenti Gyurcsányt az LMP

Itthon2009.10.09, 15:16

Hivatali visszaélés miatt feljelenti Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a Lehet Más a Politika. A párt szerint az egykori kormányfőnek a sukorói kaszinóváros körüli háttérdöntéseket nyilvánosságra kellett volna hoznia.

Előző
  • 1
  • 2
Következő