Stumpf István

címke rss

Bankadó, új alkotmánybírók, médiahatóság - ez történt a parlament utolsó nyári ülésén

Itthon2010.07.23, 12:59

Sok fontos döntéset az utolsó nyári ülésnapra hagyta az országgyűlés, amelyen csütörtök délután Orbán Viktor kormányfő értékelte a kormány eddigi munkáját is. A parlament Kövér Lászlót választotta új elnökévé, Stumpf István pedig alkotmánybíró lett. Megszavazták a bankadót, de Járai biztosítója nem lett kivétel, név szerinti szavazással döntöttek a médiafelügyeletről is.

Alkotmánybíróvá választották Bihari Mihályt és Stumpf Istvánt

Itthon2010.07.23, 06:01

A Fidesz két jelöltjét, Bihari Mihályt és Stumpf Istvánt választotta alkotmánybíróvá az országgyűlés csütörtöki ülésén. A titkos szavazáson mindketten kaphattak ellenzéki voksokat is, Bihari Mihályt 271-en támogatták, Stumpra, az első Orbán-kormány kancelláriaminiszterére 265-en szavaztak.

Kevésnek tartják Stumpf szakmai gyakorlatát az ellenzéki pártok

Itthon2010.07.20, 16:31

Az MSZP, az LMP és a Jobbik is Stumpf István alkotmánybírónak jelölése ellen szavazott az alkotmányügyi bizottság keddi ülésén. Az ellenzéki pártok kétségbe vonták, hogy Stumpf rendelkezik a törvény által előírt szakmai tapasztalattal. Stumpf kijelentette, hogy szerinte bőven megvan a kellő szakmai tapasztalata, az pedig szerinte kifejezetten az Alkotmánybíróság hasznára válik majd, hogy volt kancelláriaminiszter. A bizottság kormánypárti többsége végül az ellenszavazatok ellenére alkalmasnak találta Stumpfot, akit Orbán Viktor miniszterelnök javasolt az Alkotmánybíróság tagjának.

Visszafogadta Orbán lázadó szövetségesét

Itthon2010.07.17, 16:57

Bár a korábbi kancelláriaminiszter Stumpf István és Orbán Viktor viszonya az utóbbi nyolc évben egyáltalán nem volt felhőtlen, a miniszterelnök félretette sérelmeit, és alkotmánybírónak jelölte az őt korábban sokat kritizáló egykori tanárát. Pedig Stumpf a 2006-os választások után még Orbán leváltását szorgalmazta.

Új médiamágnás született a választás árnyékában

Itthon2010.04.29, 09:16

A választások második fordulója előtt néhány nappal, Stumpf István korábbi kancelláriaminiszter részvételével új médiabirodalom született Magyarországon, amikor a miniszteri posztra esélyes Fellegi Tamás megvált cégétől, majd az részesedést szerzett az RTL Klubban. Fellegi tulajdonrészének többsége Nyerges Zsolt ügyvéd kezébe vándorolt, aki eddig is tulajdonosa volt a Class FM-nek, ezért versenyjogilag aggályos lehet, hogy most már egy tévében, egy hetilapban és egy regionális rádióban is van érdekeltsége.

Dávid Ibolya bocsánatot kért Stumpf Istvántól

Itthon2009.12.14, 13:24

Bocsánatot kért Dávid Ibolya, az MDF elnöke Stumpf István korábbi kancelláriaminisztertől az adatgyűjtési üggyel kapcsolatban. Erre a bíróság kötelezte a pártelnököt, mert nem tudta bebizonyítani, hogy igazat mondott egy parlamenti felszólalásában, vagyis hogy Stumpf valóban megfigyeltette őt. Dávid egy, a titkosszolgálat által készített hangfelvételre hivatkozott.

Volt pénzügyminszterek szerint tartható a hiánycél

Gazdaság2009.12.04, 13:57

Stumpf István és Bokros Lajos abban egyetértett, hogy a Bajnai-kormány a csődtől mentette meg az országot, ám a jövő évi költségvbetést eltérően ítélték meg egy pénteki konferencián. Több volt pénzügyminiszter és Oszkó Péter a pénzügyi tárca jelenlegi vezetője a rendezvényen elmondta: tartható a 2009. és a 2010. évi GDP arányosan 3,9 illetve 3,8 százalékos államháztartási hiány, de vannak kockázatok.

Első fokon pert vesztett Dávid Ibolya az adatgyűjtési ügyben

Itthon2009.11.25, 16:30

Első fokon Stumpf István korábbi kancelláriaminiszter nyert a Dávid Ibolya MDF-elnök ellen a megfigyelési ügy miatt indított polgári perben. A pártelnök nem tudta bebizonyítani, hogy igazat mondott egy parlamenti felszólalásában, vagyis hogy Stumpf valóban megfigyeltette őt. Dávid egy, a titkosszolgálat által készített hangfelvételre hivatkozott.

Félreértés az adatgyűjtési ügy az UD-sek szerint

Itthon2009.11.10, 16:39

Fatális félreértés, hogy bárki meg akarta volna figyeltetni Dávid Ibolya MDF-elnököt  - állították egy keddi tárgyaláson annak a cégnek, az UD Zrt.-nek a vezetői, amely Dávid szerint megbízást kapott arra, hogy adatokat gyűjtsön róla. Az MDF tavalyi elnökválasztásával összefüggő szövevényes ügyben tartottak kedden egy másik tárgyalást is, és a bíróság bejelentette, hogy tanúként hívja be Almássy Kornél korábbi MDF-es politikust és Giró-Szász András politológust.

Beperli Dávid Ibolyát a hírbe hozott Stumpf

Itthon2008.09.22, 19:04

Pert indít Dávid Ibolya MDF-elnök ellen Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf úgy gondolja, hogy a pártelnök megsértette személyiségi jogait, amikor összefüggésbe hozta őt az MDF elnökválasztása körül kialakult megfigyelési botránnyal.

Csányit hívta a Dávid Ibolyára utazó adatgyűjtő

Itthon2008.09.13, 15:24

Csányi Sándor OTP-elnök hangja is hallható azon a felvételen, amelyet Dávid Ibolya mutatott be pénteken, mint egy ellene irányuló titkos adatgyűjtés bizonyítékát. A felvétel - amelyen Stumpf István, az Orbán kormány kancelláriaminiszterének neve is elhangzik - miatt egymás vádolja zsarolással és kémkedéssel az MDF elnökségére újra pályázó Dávid, és kihívója Almássy Kornél. Az adatgyűjtéssel azt az UD Zrt.-t kaarták megbízni, amely ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat vizsgálatot adatlopás és titoksértés miatt.

Orbánt is kihallgatnák a Szabadi-ügyben

Itthon2007.12.06, 14:23

Orbán Viktor és Torgyán József tanúkénti meghallgatását is kérte csütörtökön Szabadi Béla ügyvédje a másodfokú büntetőper első napján. Az egykori kisgazda államtitkárt tavaly bűnösnek találta az elsőfokú bíróság, de ő továbbra is azt állítja, lejáratási kampány folyik ellene.

Orbánt sejti a Nemzet cikke mögött Stumpf

Itthon2007.01.18, 11:23

Olcsó bolsevik trükknek minősítette Stumpf István a Magyar Nemzet hétfői cikkét, amely szerint Schmidt Mária új párt alapítását tervezi. Az Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere azt mondta, a cikk nem jelenhetett meg anélkül, hogy Orbán Viktor ne tudott volna róla. A publicisztika Stumpf szerint a Fideszben zajló vitákról akarja elterelni a figyelmet.

Újra előkerült az állítólagos Postabank-jelentés

Itthon2006.02.09, 12:17

Három év után ismét előkerült egy állítólagos Kehi-jelentés, amely a Postabank konszolidációját vizsgálta. E szerint az államnak 30 milliárd forintos kára keletkezett a bank támogatásából. Emellett előkerült egy Stumpf Istvánnak, az Orbán-kormány kancelláriaminiszterének tulajdonított levél is, ami szerint a volt miniszter leállíttatta a pénzintézettel kapcsolatos Kehi-vizsgálatot, mert az a Fideszhez köthető személyek érintettségét is felvetette - állítólag. Stumpf szerint a levél hamisítvány és pert indít.

A politika fontosabb annál, hogy csak a politikusokra bízzuk

Mindentudás egyeteme2005.07.11, 10:13

A magyar demokratikus állam megszületésének tizenötödik évfordulója alkalmából a Mindentudás Egyeteme (ME) tavaszi szemeszterében három olyan rendezvényen is részt vehettek az érdeklődők, amelyek valamilyen módon a rendszerváltozáshoz kötődtek. Sólyom László akadémikus, Bihari Mihály alkotmánybíró és Bence György filozófus előadása után június 22-én, az ME Klub szemeszterzáró rendezvényén ismét az alkotmányosság témaköre került terítékre a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik előadótermében, ahol ezúttal Csizmadia Ervin és Stumpf István politológusok, az MTA főmunkatársai beszélgettek.

Balos Fidesz előzte meg a rosszul kampányoló MSZP-t

Itthon2004.06.14, 13:33

Elemzők szerint szociális kérdésekben a kampány során a Fidesz balra állt a szocialista párttól, az SZDSZ viszont jobbra került az MSZP-hez képest. A nagyobbik kormánypárt választási vereségének oka, hogy rosszul kormányoztak, és ezt még egy rossz kampánnyal is megfejelték - vélte Lengyel László politológus a hétfői reggeli Nap-kelte műsorában. Stumpf István politológus szerint az, hogy Dávid Ibolya bekerült, felveti a kérdést, hogy a Fideszen kívüli jobbközép integrációnak mi a szerepe a 2006-os választások felé közelítve.

Stumpf nem hisz a Kehi jelentésének

Itthon2003.08.27, 18:22

Sikeresen és törvényszerűen működött az egykori Informatikai Kormánybiztosság - jelentette ki Stumpf István. Az Orbán-kormány kancelláriaminisztere arra a Kehi-jelentésre reagált, amely szerint "milliárdos nagyságrendben történt a közpénzek kivonása az állami felügyelet alól". Stumpf mérlegeli, hogy bepereli a kormányszóvivőt az Informatikai Kormánybiztosságról tett kijelentései miatt.

Kehi: szinte mindent szabályt megszegett az exkormánybiztosság

Itthon2003.08.26, 18:29

Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) az előző kormány idején működő informatikai kormánybiztosság tevékenységének ellenőrzése nyomán - jelentette be Gál J. Zoltán a kormányülést követően. Az ellenőrzés során feltárt adatokból nyilvánvalóvá vált, hogy az előző kormány a gyakorlatban "miként alkalmazta a klientúra-építést, a közpénzek milliárdos nagyságrendben történő kivonását az állami felügyelet alól".

Vádemelési javaslat Országimázs-ügyben

Itthon2003.06.11, 17:16

Az előző kormány idején működött Országimázs Központ ügyében három gyanúsított ellen javasolt vádemelést a rendőrség. A nyomozók szerint az imázsközpont négy kiadványának nyomdai szerződéseivel 823 millió forintos kárt okoztak a költségvetésnek. Stumpf István, az imázsközpontot felügyelő volt kancelláriaminiszter szerint egykori munkatársai törvényesen jártak el az ügyben. A gyanúsítottak védői az eljárás megszüntetését kérték. Szerintük ugyanis szakértők is alátámasztották, hogy a piaci áron készültek a vitatott kiadványok. Az autópálya-nyomozásban a Nemzeti Autópálya Rt. két korábbi vezetőjét gyanúsítják sok százmilliós hűtlen kezeléssel.

Stumpf: a Fideszen kívül nem lesz hely a jobbközépen

Itthon2003.04.21, 10:08

Stump István egykori kancelláriaminiszter, másokkal ellentétben nem kíván politikai szerepet vállalni a néppárttá alakuló Fideszben. Szerinte az átalakulás során lesznek személyi konfliktusok a párton belül. Stumpf bírálta a MeH-t, mert szerinte olyan politikusok kerültek a MeH-be, akik elfojtott ambícióikat is a hivatalon belül akarták megjeleníteni.

Több száz milliót fizetett az előző MeH beszédírásra

Itthon2003.03.12, 08:27

415 millió forintot fizetett ki beszédek írásáért, rendezvényszervezésért az Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal az Euroatlantic Rt-nek. Kiss Péter kancelláriaminiszter képviselői kérésre betekintést enged ezekbe a szerződésekbe - írja a Magyar Hírlap. Stumpf István - Kiss elődje - cáfolja, hogy szabálytalanság történt volna. A cég vezetője szerint a beszédek a teljes öszegnek csupán 0,4 százalékát tették ki, de a cég tevékenységét már tavaly kivizsgálta az informatikai minisztérium, és mindent rendben találtak.

Közel egymillióért bérel házat Stumpf

Itthon2002.10.25, 19:13

Csaknem egymillió forintért bérel házat a fővárosban a volt kancelláriaminiszter. Stumpf István oktatással és kutatással foglalkozó kft.-jének bevételéből fedezi a magas bérleti díjat - tudta meg az RTL Klub Híradója.

Nyilvános Orbán múltja

Itthon2002.08.14, 08:27

Orbán Viktor volt miniszterelnök hozzájárult ahhoz, hogy a Mécs-bizottság nyilvánosságra hozza a vele kapcsolatos adatokat. Az Orbán-kormány tagjai közül mindenki maga dönti el, hogy hozzájárul-e személyes adatai nyilvánossá tételéhez. Eddig Pusztai Erzsébet volt egészségügyi államtitkár, Stumpf István volt kancelláriaminiszter és Gógl Árpád volt egészségügyi miniszter és Boross Péter, Orbán volt főtanácsadója járult hozzá személyes adatai közzétételéhez.

Harmadáért kelt el az orosz államadósság

Archívum2002.05.13, 08:06

Burány Sándor szocialista politikus azonnali választ igénylő kérdést intéz hétfőn Stumpf István kancelláriaminiszterhez az orosz államadósság eladásával kapcsolatban. A képviselő arra vár választ, mi indokolta a követelés mélyen áron aluli kiárusítását. A 250 millió dolláros adósságot ugyanis harmadáért értékesítették.

Stumpf: tovább az információs társadalom felé

Techbázis2002.04.29, 14:55

Az információs társadalom építésében a megalakuló kormánynak a jelenlegihez hasonlóan kezdeményező, aktív szerepet kell vállalnia - emelte ki Stumpf István kancelláriaminiszter.

Idén 46 milliárdot költ a kormány informatikára

Techbázis2002.03.21, 15:55

A budapesti Millenáris Parkban március 24-ig tartó esemény első napján a kancelláriaminiszter elmondta, hogy az elmúlt évben 30 milliárd forintot költött a kormány informatikai fejlesztésekre, és ebből 15 milliárd forintot különböző pályázatokon nyerhettek el a jelentkezők.

Bemutatták az elektronikus közbeszerzési rendszert

Archívum2002.02.25, 17:25

Hétfőn mutatták be a sajtó képviselőinek az elektronikus közbeszerzési rendszert. A sajtótájékoztatón Stumpf István kancelláriaminiszter elmondta, hogy első lépésként a központosított közbeszerzéshez tartozó termékeket helyezik át az elektronikus térbe. A rendszer működtetésére tíz éves koncessziót kap a Magyar Posta, amely eddig 1,8 milliárd forintot költött a rendszer infrastruktúrájának kiépítésére. A rendszerhez a hardver eszközöket a Compaq szállítja.

Lesznek áprilisban nemzetközi megfigyelők

Itthon2002.01.11, 23:24

A külügyminiszter nemzetközi megfigyelőket hívott meg az áprilisi országgyűlési választásokra. Martonyi János szerdán küldött levelet erről Gérard Stoudmann-nak, az EBESZ ODIHR igazgatójának. Mindezt a kancelláriaminiszter közölte Horn Gyula volt kormányfővel. Stumpf István válaszlevelet írt neki, mert korábban kilenc MSZP-s képviselő -közöttük a volt kormányfő - azt kérte Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy hívjon nemzetközi megfigyelőket a választásokra.

223 millió a Széchenyi-terv reklámozására

Itthon2002.01.07, 09:21

Tóth István Zoltán az Országimázs Központtal (OK) vezetője most válaszolt az SZDSZ ügyvivőjének novemberben feltett kérdésére. Pető Iván azt kérdezte Stumpf Istvánt kancelláriaminisztertől, hogy mennyit költöttek a "Jó kezekben az ország" című kampányra.

A Fidesz lehet az első ismétlő a rendszerváltás után

Itthon2002.01.04, 15:21

A Fidesz a KISZ alternatívájaként indult, 1998-ra a legnagyobb kormánypárttá vált. A szervezetet 1988. március 30-án alapította 37 egyetemista és főiskolás: a mai Fideszből az alapítók - vagy ahogy ők nevezik: ősemberek - közül ott volt többek között Orbán Viktor, Kövér László, Áder János, Deutsch Tamás, Varga Mihály, Szájer József. A Fidesz alapítóinak többsége az ELTE jogász hallgatója volt. Orbánék a Bibó István Szakkollégiumban - amelynek igazgatója volt Stumpf István és nevelő tanára Kövér László - akkor már évek óta politikai önképzőkört szerveztek.

Stumpf István elhárítja a felelősséget

Itthon2001.12.17, 01:28

Stumpf István kancelláriaminiszter elhárítja a felelősséget azzal kapcsolatban, hogy az Állami Autópálya-kezelő Rt. (ÁAK) az M1-M15-ös autópálya információs kábelhálózata megépítését egy olyan cégnek tette lehetővé, amely fővállalkozóként azt előre értékesítette, a munka elvégzését pedig alvállalkozókra bízta. A Magyar Hírlap úgy értesült, hogy a Rácz Gábor vezette Dach Holding '94 Kft. az Infigate Hungary Távközlési Kft.-nek értékesítette az M1-M15-ös nyomvonalán futó informatikai kábelhálózatot.

Erős ország, erős imázs - vitanap a parlamentben

Itthon2001.12.12, 15:10

A kormány az Országimázs Központon keresztül hazudik a polgárainak, a polgárok pénzén - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke az imázsközpont tevékenysége miatt kezdeményezett parlamenti vitanapon. Minden erős ország erős imázzsal rendelkezik - idézett egy neves marketing szakembert Stumpf István kancelláriaminiszter. Az Országimázs Központ "A tett első, a szó második" címmel külön kiadványt jelentetett meg a vitanapra. A füzetet a Happy End készítette.

Nem lesz hatpárti egyezetetés vadászgép-ügyben

Itthon2001.12.05, 16:26

Nem tartja szükségesnek hatpárti egyeztetés összehívását és nemzetközi tender kiírását a harci repülőgépek beszerzésével kapcsolatban Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter. A tárca nélküli miniszter álláspontját - Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából - Kovács László MSZP-elnökhöz intézett levelében fejti ki.

Stumpf lesz a miniszterelnök-helyettes

Itthon2001.11.21, 08:09

Másfél évig kormányfő-helyettes nélkül volt az ország, miután Kövér László kivált a kormányból. A napokban Stumpf István kancelláriaminisztert nevezik ki a posztra.

Nem a belső, hanem a külső körülmények döntenek

Archívum2001.10.13, 21:05

A Széchenyi plusz gazdaságélénkítő csomag a kormány várakozásai alapján jövőre 1,5-2 százalékos GDP-növekményt eredményez, ezzel ellensúlyozva a világgazdaság globális megtorpanását - jelentette ki Stumpf István egy csütörtöki üzleti vacsorán. A szakértők véleménye megoszlik ennek az ösztönzési gazdaságpolitikának a megítélésében. A Magyar Hírlap által megkérdezettek - szemben a miniszterrel - arra nem hajlottak, hogy megjósolják: mennyit lendíthet a GDP-n a kormány csomagja.

Újabb kérdések a Happy Endről

Itthon2001.10.03, 15:51

Keller László MSZP-s képviselő a Happy End Kft. országarculat-javító kampányának költségeire és a szerződés részleteire kíváncsi. Stumpf István kancelláriaminiszter szerint minden rendben és nyilvánosan zajlik az ügyben.

Stumpf csak hibát talált az OK-nál, felelőst nem

Itthon2001.09.26, 08:28

A Népszabadság információi Stumpf István kancelláriaminiszter elkészült azzal az intézkedési tervvel, amely megszüntetné az Állami Számvevőszék által feltárt hiányosságokat az Országimázs Központban. Stumpf személyi felelősséget továbbra sem állapít meg, ugyanakkor több ponton bírálja az OK-t. Részletesebb költségtervet, pontosabb ügyrendet és szakértőket követel a miniszter.

Microsoft-szoftverek a magyar felsőoktatásnak

Techbázis2001.09.24, 13:37

A Miniszterelnöki Hivatal és a Microsoft Magyarország megállapodása értelmében háromszázötvenezer hazai felsőoktatási intézmény tanára és diákja juthat hozzá a legkorszerűbb Microsoft-szoftverekhez. Az erről szóló szándéknyilatkozatot ünnepélyes keretek között írta alá Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és Jean-Philippe Courtois, a Microsoft Európa, Közel-Kelet és Afrika térségének elnöke.

Senki nem felelős az imázsközpont szabálytalanságaiért

Itthon2001.09.19, 19:37

Senkit sem talált felelősnek Stumpf István kancelláriaminiszter az Országimázs Központnál elkövetett pénzügyi és számviteli szabálytalanságokért, bár az Állami Számvevőszék ezt kérte tőle - közölte az RTL Klub Híradója. A miniszter hatékonysági vizsgálatot indított az imázsközpontban.

Stumpf jogszabályt módosítana az ÁSZ-jelentés kapcsán

Itthon2001.09.06, 18:23

Stumpf István kancelláriaminiszter az Állami Számvevőszék kérésére kivizsgáltatja, hogy ki a felelős az Országimázs Központban az ÁSZ által feltárt szabálytalanságokért. A miniszter szerint jogszabálymódosításokra is sor kerülhet.

Intézkedési terv a MeH-ben az Országimázsról készült jelentés miatt

Itthon2001.09.06, 23:09

A kormánytisztviselők egyelőre nem ígértek konkrét lépéseket az Állami Számvevőszék és a KEHI jelentéseivel kapcsolatban. Stumpf István kancelláriaminiszter vizsgálatot ígért a MeH-ben, Vonza András a szakértőkre bízta az ügyet, Torgyán viszont azt állítja: ő nem kapta meg az ÁSZ jelentését.

Stumpf elismeri: külföldi cégek is építik az autópályát

Itthon2001.08.30, 17:03

Keller László szocialista politikus Orbán Viktor miniszterelnökhöz intézett kérdést a múlt héten Kiket tart Ön magyar vállalkozóknak? címmel. A kérdésre - mint már többször is - Stumpf István kancelláriaminiszter válaszolt Orbán helyett. Stumpf elismeri: külföldi cégek is részt vesznek az autópályaépítésben.

Százharmincmillió ment el zászlókra

Itthon2001.08.27, 11:42

Összesen bruttó 130 millió forintot költött a Miniszterelnöki Hivatal a milleniumi zászlókra. A zászlók darabonkénti ára: 40625 forint áfával. Az adatokat Stumpf István kancelláriaminiszter tette közzé, miután Keller László szocialista képviselő írásban kért választ tőle a milleniumi zászlók árát firtató kérdésére.

Keller szerint a kormány lejáratja a Dunaferrt

Itthon2001.08.24, 16:16

A szocialista képviselő úgy véli, hogy a Miniszterelnöki Hivatal szándékosan a vállalat rossz hírét kelti. Az ügy tisztázása érdekében kérdéseket tett fel Stumpf István kancelláriaminiszternek.

Az SZDSZ nem kapott érdemi választ a Dunaferr-ügyben

Itthon2001.08.10, 12:15

Nem kapott érdemi választ Orbán édesapjának bányája és a Dunaferr állami tulajdonú vállalat közötti kapcsolatot firtató kérdéseire az SZDSZ. A címzett miniszterelnök helyett Stumpf kancelláriaminiszter válaszolt.

Stumpf visszautasítja az FVM-ben történt visszaélésekkel kapcsolatos vádakat

Itthon2001.07.30, 12:16

Keller László és Tóth András szocialista képviselők Stumpf István kancelláriaminiszterhez és Orbán Viktor miniszterelnökhöz intézett levelükben Orbán és Stumpf felelősségét firtatták a Szabadi-ügyben. Stumpf - a miniszterelnök helyett is adott - válaszában visszautasította a vádakat.

Stumpf indokoltnak tartja. hogy kétmilliárddal többet költöttek a Millenniumi Parkra

Itthon2001.07.24, 15:44

Stumpf István kancelláriaminiszter ma válaszolt Keller László szocialista képviselő kérdésére. Keller azért írt levelet a miniszternek, mert visszaélést gyanít a Millenniumi Park építésével kapcsolatban. Stumpf válaszában azt írja: se visszaélés, se titok nincs az üggyel kapcsolatban.

Alkotmánysértő az adórendőrség titkos nyomozáshoz való joga

Itthon2001.07.22, 01:36

Az Alkotmánybíróság 2002. december 31-i hatállyal megsemisítette az adórendőrségről szóló törvény azon részét, amely a hatóságot titkos információk gyűjtésére hatalmazza fel. Az indoklás szerint a jogszabályt csak kétharmados többséggel fogadhatta volna a parlament. Az APEH [origo]-hoz eljuttatott közleményében azt írja, működését az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően, a megváltozott törvényi feltételek között folytatja. Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter közölte: a kormány csak azután alakítja majd ki álláspontját, hogy kézhez kapták az Alkotmánybíróság határozatát.

Még az ősszel kiírhatják a magyar UMTS-tendert

Archívum2001.05.07, 13:53

Elképzelhető, hogy a kormány már idén ősszel kiírja az UMTS-tendert, bár a nemzetközi tapasztalatok alapján óvatosan kell a kérdéshez nyúlni - mondta Stumpf István kancelláriaminiszter hétfőn.

Egyelőre megint titkosak az augusztus 20-i ünnepségek szerződései

Itthon2001.07.09, 16:59

Keller László és Veres János szocialista képviselők kérdést intéztek Stumpf István kancelláriaminiszterhez az idei augusztus 20-i ünnepségekkel kapcsolatban. A képviselők azt szeretnék megtudni, az ünnepségek lebonyolítására mely cégek kapnak megbízást, milyen közbeszerzési eljárással választották ki őket, mekkora összeget szánnak az egyes rendezvényekre és kik az alvállalkozók.

A kormány 800 milliót fordít önkormányzati honlapok támogatására

Archívum2001.07.09, 18:10

A kormány hétfői ülését követő sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kormányzat egy év alatt 80 milliárd forintot fordít informatikai fejlesztésekre, továbbá , hogy a kabinet ez év novemberében önkormányzati honlapok támogatására 800 millió forintos pályázatot ír ki. Stumpf István kancelláriaminiszter elmondta, hogy a kormány 2002 februárjáig újabb 500 iskolát szeretne bekapcsolni az Írisz-Sulinet programba.

Szakértők korainak tartanák az UMTS hazai bevezetését

Archívum2001.05.08, 08:41

Stumpf István kancelláriaminiszter tegnapi kijelentései alapján Magyarországon is előtérbe került a harmadik generációs mobilhálózatok bevezetése. Szakértők szerint azonban a korai technológiaváltást leginkább a fogyasztók bánják majd, mivel az UMTS sok szempontból inkább visszaveti, semmint fejleszti a távközlési szektort.

Előző
  • 1
Következő