Stummer János

címke rss
Lapít és hallgat az antiszemita Jobbik-elnök, Gyöngyösi Márton legújabb gyalázatos botrányáról

Lapít és hallgat az antiszemita Jobbik-elnök, Gyöngyösi Márton legújabb gyalázatos botrányáról

Hatalmas botrányt okozott ismét Gyöngyösi Márton azzal, hogy antiszemita kijelentést tett Orbán Viktor kormányfőről. A Jobbik elnöke egy belső levelezésben cionista bérencnek nevezte a kormányfőt. David Pressman budapesti amerikai nagykövet, aki korábban egy szédervacsorára hívta Gyöngyösit, nem kívánta kommentálni az antiszemita megjegyzést. A Jobbik szövetségesei, a baloldali pártok összevissza beszélnek, míg Gyöngyösi sem nyilatkozott erről a botrányról. A magyarországi zsidó felekezetek vezetői elítélték a baloldali pártszövetséggel szövetséges párt vezetőjének megjegyzését. 

Stummer János most Lázár Jánosról hazudott

Itthon2023.05.24, 18:53

Stummer János egykor jobbikos, most momentumos képviselő Lázár Jánosról hazudott. Ezt leplezte le az Építési és Közlekedési Minisztérium közleménye.

Minden pártban jól érzi magát a hajlékony baloldali politikus

Itthon2022.11.18, 10:41

Bár alig néhány hónapja, a Jobbik elnök-aspiránsaként Stummer János még a hazafias erények fontosságáról beszélt, a Momentumhoz csatlakozva már említésre sem méltatja ezeket az értékeket. Ironikus, hogy a baloldali pártba tagozódó politikus közéleti karrierje 2006-ban, a Gyurcsány-rezsim elleni tiltakozással kezdődött, majd az akkor még nemzeti radikális, sőt szélsőjobboldali Jobbikban folytatódott. Stummer élete a korábbi pártjában nem volt botrányoktól mentes. Az egyik nagy port kavaró eset, amikor egy kijelentésével Pongrátz Gergely, 1956-os hős emlékét is meggyalázta.

A megélhetési baloldali politikusok úgy váltogatják a pártjaikat, mint mások az alsónadrágjukat

Itthon2022.11.17, 13:48

Stummer János, a Jobbik volt alelnöke és országgyűlési képviselője a napokban csatlakozott a baloldali Momentum Mozgalomhoz. Erzsébetváros párbeszédes alpolgármestere, Szücs Balázs pedig időközben belépett a Gyurcsány-pártba. A baloldalon a megélhetési politikusok állandó mozgásban vannak, mondhatni, úgy váltogatják a pártjaikat, mint mások az alsónadrágjukat.

Mi Hazánk: Jakab Péter leszerepelt, egy politikai hulla

Itthon2022.05.15, 11:29

Jakab Péter Jobbik élére történő újraválasztásról, illetve az egykor nemzeti radikális, mára baloldalivá vált párt jövőjéről kérdezte az Origo Novák Elődöt, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselőjét, a párt frakcióvezető-helyettesét. Novák 2016 előtt a Jobbik egyik meghatározó politikusa volt, de Vona Gábor korábbi pártelnök kiszorította őt a vezetőségből. Novák 2022 májusától lett ismét országgyűlési képviselő, immár a Mi Hazánk tagjaként.

A Jobbik ma már nem létezik, csak egy leépült, züllött baráti kör

Itthon2022.05.12, 11:27

Jakab Péter egy többszörösen bukott, leszerepelt politikus, aki gyakorlatilag önálló mémmé vált, rajta röhög az egész internet - így értékelte a Jobbikban kialakult helyzetet az elnökválasztás után Deák Dániel. A XXI. Század Intézet elemzője szerint a Jobbik valójában már nem egy létező párt, hanem egy teljesen leépült baráti kör. A Jobbiknak egyébként mára 3 százalékra zuhant a támogatottsága, önállóan semmi esélyük nem lenne bejutni se az Országgyűlésbe, se az Európai Parlamentbe. 

Stummer János: Az elmúlt években nem Jakab Péter irányította a Jobbikot

Itthon2022.05.11, 20:44

Hatalmas krízisben van a Jobbik, ennyi választási kudarc egy pártnak egymás után már sok - mondta Stummer János, volt parlamenti képviselő, a nemzetbiztonsági bizottság volt jobbikos elnöke, aki a Jobbik elnökválasztásán indult Jakab Péterrel szemben, de nagyrészt az elmúlt hónapokban alapított 91 fantomszervezetnek köszönhetően Jakab nyert.

Kilépett a Jobbikból a szexuális zaklatási botrány után Jakab Péter riválisa

Itthon2022.05.10, 08:41

Elveszítette a pártelnöki versenyt Stummer János, pár napra rá bejelentette, hogy távozik a botránypártból.

Ilyen szánalmas helyzetben pártelnök még nem volt tisztújítás előtt, mint most Jakab Péter

Itthon2022.05.07, 14:26

Minden korábbinál nagyobb botrányok előzték meg a Jobbik szombati tisztújítását. Pár nappal ezelőtt robbant ki az a szexuális erőszakolási botrány, amelynek lényege, hogy a párt egyik vezető politikusa egy jobbikos disznótoron meg akarta erőszakolni Szilágyi György élettársát, akit végül Gyüre Csaba országgyűlési képviselő mentett ki, miután betört a szobába, ahol gyakorlatilag fogva tartotta a fiatal nőt a szabolcsi jobbikos. Az eset egyébként még tavaly decemberben történt, azóta hallgatott mindenki az erőszakról, pedig Szilágyi György személyesen is elmondta a történteket Jakabnak. A Jobbik elnöke a mai tisztújításon annak ellenéére ...

Stummer János baloldali jelölt két irodát is bérel Békéscsabán: az egyiket az adófizetőkkel fizetteti, a másikkal nyolchavi elmaradásban van

Itthon2022.03.29, 17:56

Békés megye 1-es számú egyéni körzetében (Békéscsaba és környéke) a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal Stummer János jobbikos politikust indítja az április 3-i országgyűlési választáson. Békéscsaba alpolgármestere közölte, hogy a baloldali jelölt – aki jelenleg is országgyűlési képviselő – két irodát bérel a városban, az egyiket mások adójából, a másikkal pedig nyolchavi elmaradása van.

Mit gondolnak most az őszödi beszédről a Gyurcsány irányítása alá került Jobbik vezetői?

Itthon2021.05.31, 12:13

Az őszödi beszéd 15. évfordulóján megkérdeztük a Jobbik vezető politikusait, hogyan értékelik most Gyurcsány Ferenc 2006-os beszédét és annak társadalmi következményeit. Mint ismert, a párt a 2006-os őszi eseményeket követően erősödött meg. A kilenc megkérdezett képviselőből egy sem válaszolt a kérdéseinkre.

A Gyurcsány-párt politikusa, Vadai Ágnes ismét a külhoni magyarokat támadja

Itthon2021.02.20, 11:26

A jobbikos Stummer János után a Gyurcsány-párt egyik politikusa, Vadai Ágnes is elkezdett uszítani a külhoni magyarok ellen. A Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, országgyűlési képviselője a közösségi oldalán azt kifogásolta, hogy magyar kormányzati támogatással épült a székelyföldi Marosszentgyörgyön egy műjégpálya. Vadai a témát összekötve a Tisza magyarországi szakaszának a szennyezettségével, kétértelműen arra utalt, hogy „ami Romániából jön, az minden mocsok". Egy másik bejegyzésében pedig – szokásához híven – a kárpátaljai nyugdíjasokat támadta, visszahozva a Gyurcsány-párt unalomig ismert kommunikációs paneljét „az ukrán nyuugdíjüzletről", ...

Megint a határon túli magyarokat támadja a Jobbik

Itthon2021.02.16, 13:14

A Gyurcsány-listára felkéredzkedő Jobbik egyik országgyűlési képviselője, Stummer János a közösségi oldalán uszított a külhoni, azon belül is az erdélyi magyarok ellen. A baloldali párt politikusa azt kifogásolta, hogy magyar kormányzati támogatással épült a székelyföldi Marosszentgyörgyön egy műjégpálya. Stummer bejegyzésében arra utalt, hogy a magyar kormánynak nem kellene támogatnia a külhoni magyarokat. A jobbikos képviselő a koronavírus-járvány első hullámában pedig azt kifogásolta, hogy a kormány védőfelszereléseket küldött a külhoniaknak. Korábban csupán a Gyurcsány-párt uszított ilyen stílusban a Magyarország határain kívül ...

Képekkel zajlik a háború a Gyurcsány-közeli Jakab Péterék és a belső ellenzék között a Jobbikban

Itthon2020.05.21, 11:43

Miután a napokban a Jobbik logót és dizájnt váltott, egy, a pártközpont által megtervezett, új borítókép közzététele vált a pártvezetéshez való lojalitás mércéjévé - vette észre az Origo. Aki ennek eleget tett, az jelezte, hogy kitart a Gyurcsány-közeli Jakab Péter mellett, aki nem, az pedig elárulta, nem ért egyet a mostani folyamatokkal. Az óvodai klikkesedések szintjére jutott a baloldalra sodródott párt.

Megkérdeztük a Jobbikot, mi lesz az új pártelnökkel konfliktusba kerülő képviselők parlamenti mandátumával

Itthon2020.02.20, 13:46

A Jobbik vezetése a pártból tegnap kilépett Bencsik János lelkiismeretére bízza, hogy visszaadja-e parlamenti mandátumát, Stummer János képviselő esetleges visszahívásával kapcsolatban azonban titkolózik  - ez derül ki a szervezet sajtóosztályának válaszából. 

Felmondás, kilépések, haveroknak fizetett bónuszok - megint kitört a háború a Jobbikban

Itthon2020.01.14, 18:40

Komoly hatalmi harc bontakozott ki a Jobbikban kevéssel a szervezet tisztújító kongresszusa előtt - értesült az Origo. Az elnöki széket megcélzó Jakab Péter frakcióvezető nem hagyta szó nélkül Szávay István volt parlamenti képviselő és körének párton belüli megerősödését: drasztikus eszközökhöz nyúlva üzent hadat a szervezet budapesti erőcsoportjának. Információink szerint Jakab többek között vétót helyezett kilátásba Bana Tibor jelenlegi alelnök újraindulása miatt, valamint képviselőcsoportbeli támogatói között év végi bónuszokat osztogatott. Ismét pártháború alakult ki a Jobbikban. 

A Jobbik még október 23-án is a Gyurcsánnyal való összefogást védte - videó

Itthon2019.10.24, 15:05

Ahogy arról az Origo is beszámolt, a balliberálissá vált Jobbik az október 23-i megemlékezését a Corvin közben tartotta, a rendezvény azonban érdektelenségbe fulladt, mivel pár tízen, maximum százan voltak csak kíváncsiak a nemzeti oldal árulóinak a beszédeire. Ráadásképpen Stummer Jánosnak, a párt egyik alelnökének „sikerült" meggyaláznia a Corvin köz legendás parancsnokának, néhai Pongrátz Gergelynek az emlékét, azt üzenve, hogy az 56-os hős csak forogjon a sírjában, mert a Jobbik továbbra is része kíván maradni a balliberális „összefogásnak".

Káosz és cirkusz a Jobbikban, ma az elnökséget is leválthatják

Itthon2019.05.29, 10:37

Átrendeződhet az időközben teljes mértékben balliberálissá vált, ennek következtében pedig a társadalmi támogatottságát elvesztő Jobbik vezetése, ha a zsidó származású embereket listázni akaró Gyöngyösi Márton lesz a párt EP-képviselője, erről a szerdai ülésén már dönthet is a Jobbik elnöksége. A korábban egy cigány férfi megveréséért elítélt egykori szkinhedvezér, Sneider Tamás, ragaszkodva pártelnöki székéhez, feltehetően különböző posztok kiosztásával igyekszik lekenyerezni belső ellenzékét – közölte a Magyar Nemzetnek adott interjújában Volner János, a Mi Hazánk Mozgalom politikusa. A volt Jobbik-alelnök három erőcentrumról beszzélt ...

Volner János: Olyan dolgok kerülhetnek elő a Jobbikról, amire nem volt még példa

Itthon2019.02.25, 10:46

"Sokkal több van benne, mint ami eddig kibugyogott, és higgye el, vannak olyan dolgok is, amilyenekhez hasonlót a magyar politikában még csak nem is láttunk" - így válaszolt a Magyar Nemzetnek adott interjújában a Mi Hazánk Mozgalom politikusa arra a kérdésre, miszerint a jobbikos belső harcok eredményeként előkerülhet-e újabb kellemetlen anyag valamelyik vezető politikusról. Volner egyedül a Szávay István helyére kerülő zsidólistázós Bencsik Jánost nevezte meg.

Így irányították a rombolást ellenzéki politikusok

Itthon2018.12.13, 15:57

Uszító nézeteket valló politikusok is vandálkodtak a csőcselék szerda esti, budapesti megmozdulásain. Ezúttal a Momentum nevű viccpárt és a balliberálissá lett antiszemita Jobbik politikusai játszottak forradalmárokat a főváros utcáin. A kormánybuktatás persze most sem jött össze nekik.

Egymást vadásszák le a Jobbik politikusai, Gyöngyösi már menekül

Itthon2018.12.06, 15:06

Váratlan bejelentést tett a minap Gyöngyösi Márton elnökhelyettes: minden esély megvan rá, hogy beüljön az Európai Parlamentbe. Mi állhat nyilatkozatának hátterében? Mi vezette rá a párt vezető politikusát, hogy Brüsszelben folytassa pályafutását egy olyan közegben, ahol a politikusok már ott tartanak, hogy egymásra terhelő felvételeket hoznak nyilvánosságra? Volner János, a Jobbik egykori befolyásos politikusa szerint már meg is van a zsidólistás politikus utódja. Szávay István antiszemita botránya után teljes a szétesés a Jobbikban.

Beismerte a Jobbik alelnöke, hogy prostitúciós jelleggel alkalmaztak gyakornokokat

Itthon2018.11.12, 16:58

Egy, a Hír TV birtokába jutott titkos hangfelvételen Stummer János, a párt alelnöke a Jobbik parlamenti gyakornoki programja prostitúciós jellegének felszámolásáról beszélt a párt májusi tisztújító kongresszusán.

Sneider Tamás korábbi jobbikos képviselőket fenyegetett meg facebookozás közben

Itthon2018.10.29, 14:36

„Nem lennék a két valamikori jobbikos helyében, amikor véletlenül összefutnak majd az őket korábban önzetlenül támogatókkal" – ezeket a nem éppen finom sorokat Sneider Tamás intézte a Jobbikból kilépett két képviselőhöz. A pártelnökből előbújt Roy, a szkinhed, visszatért a bőrfejű múlt!

Előző
  • 1
Következő