Strasbourg
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Európai Parlament
- Emberi Jogok Európai Bírósága
- bíróság
- Franciaország
- Orbán Viktor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Feladta magát a zámolyi romák vezetője
Önként jelentkezett a bíróságon Krasznai József, a Strasbourgba menekült zámolyi romák vezetője. Krasznait a székesfehérvári bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A férfit kétrendbeli megrontással és személyes szabadság megsértésével vádolják. Krasznai a vádirat szerint 2002-ben követte el a bűntetteket, de ezt követően nem jelent meg a bíróság előtt.
Csak papíron erősödött az RC Strasbourg
Az RC Strasboug az előző szezonnak azzal a céllal vágott neki, hogy a gárda bebetonozza helyét a középmezőnyben, ami azonban nem ment valami könnyen, és az idény végén még a kiesés veszélye miatt is izgulniuk kellett a szurkolóknak. A jelek szerint azonban a mostani pontvadászatban még kevesebb sikerélményre számíthatnak az elzászi fanatikusok, hiszen kedvenceik hat forduló után nyeretlenül állnak a tabellán.
- címkék:
- foci
- RC Strasbourg
- Strasbourg
- Címkefelhő »
Muzulmán sírokat gyaláztak meg Strasbourgiban
Muzulmán sírokat gyaláztak meg péntekre virradóra a franciaországi Strasbourg katonai temetőjében. A francia belügyminisztérium közleménye szerint 15 muzulmán katona sírkövét mázolták össze ismeretlen tettesek horogkeresztekkel, feliratokkal és firkákkal.
Férfi kéziseink másodikok lettek Strasbourgban
A második helyen végzett a magyar csapat az olimpiára készülő férfikézilabda-válogatottak számára rendezett strasbourgi négyestornán, miután a vasárnapi zárófordulóban egy góllal legyőzte az athéni csoportellenfél Egyiptomot. A női kézisek a franciaországi tornán 24-23-ra legyőzték a világbajnok házigazdákat, így szintén a második helyen végeztek.
- címkék:
- Mocsa
- Strasbourg
- Címkefelhő »
Pert vesztett a török állam három kurd ellen Strasbourgban
Elmarasztalta Törökországot a strasbourgi emberi jogi bíróság. A testülethez három kurd politikai aktivista fordult jogorvoslatért, akiket a törökök a kurdok rossz helyeztét leíró röplapok miatt két év börtönre ítéltek. A bíróság szerint Törökország megsértette a véleménynyilvánítás szabadságának jogát, ezért kártérítést ítélt meg a kurdoknak.
Strasbourg dönthet a kismamák pótlékáról
Radovics Csilla ügyvéd a jövő héten adja postára beadványát a strasbourgi emberi jogi bírósághoz, amelyben kifogásolja, hogy a Legfelsőbb Bíróság csak három évre visszamenőleg, kamatok nélkül ítélte meg az elmaradt kismamapótlékot. Amennyiben nyernének, az államnak ismét döntenie kell: mindenkire kiterjeszti-e a kifizetést, vagy egyenként kell pereskedniük a kismamáknak.
Ki megy ma? - Mexes, Wanchope
Az Olympique Lyon kölcsönadta cserekapusát, Rémi Vercautre-t a Strasbourg-nak. A Besiktas leigazolta az Internazionale török középpályását, Okan Burukot. A Leicester City védője, Ben Thatcher a Manchester Citybe tart.
Megnyerték a Zámoly elleni pert a romák
A Legfelsőbb Bíróság pénteken fejenként százezer forint kártérítést ítélt hat, időközben Strasbourgba menekült roma család tagjainak. A bíróság ítélete szerint a zámolyi önkormányzat jogellenesen bontotta le házaikat.
Pornósztár nem, de hokijátékos és űrhajós bekerült az EP-be
Dolly Buster volt pornósztár nem tudott elegendő támogatót maga mellé állítania Csehországban, így független listán nem sikerült Strasbourgba jutnia, Peter Stastny volt csehszlovák jégkorongbajnok viszont az Európai Parlament egyik szlovák képviselője lesz, méghozzá az EP-választáson meglepetésre győzelmet aratott Mikulás Dzurinda miniszterelnök pártjának listavezetőjeként. .