Stohl András
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Műsorváltozás lesz az RTL Klubon a Stohl András-interjú miatt
Börtönbe vonulása előtt az utolsó televíziós interjúját adta Stohl András az RTL Klubnak. Az október 5-i Portré-ban - amely miatt változik az esti műsorrend - a rá váró börtönéletről és az ítéletről is beszélt.
Stadler: Stohlnak nagyobb az esélye a túlélésre
Néhány héten belül becsukódhat a zárkaajtó két, a közönség szeretetét és figyelmét élvező színész mögött is. Stohl Andrásra 10 hónap, Damu Rolandra 6 év letöltendő börtönbüntetés vár. Kérdés, vajon hogyan lesznek képesek alkalmazkodni a megváltozott élethez. Hogyan viseli ezt majd a bezártságot, a kereteket, szabályokat egyébként is nehezen tűrő lélek?
Szerződést bontott Stohl Andrással a Nemzeti Színház
A Bors című lap úgy tudja, a színész október 5-én vonul börtönbe. A jogerős bírósági ítélet után Alföldi Róbert igazgató azonnali hatállyal felmondott Stohl Andrásnak, a büntetés letöltése után azonban visszavárják.
Felmondtak Stohl Andrásnak
Sírva búcsúzott a Nemzeti Színház társulatától Stohl András. A műsorvezető október ötödikén kezdi meg tíz hónapos börtönbüntetésének letöltését.
Napokon belül börtönbe vonul Stohl András
Stohl András ügyvédje, Dr. Ruttner György elmondta, a műsorvezető nem kér halasztást.
Stohl milliókat bukik a börtönben töltött hónapok alatt
Bár Stohl Andrásra már kiszabták a tízhónapos börtönbüntetést, a bódult állapotban balesetet okozó színész egyelőre otthonában hajthatja álomra a fejét: lehet, hogy mégsem vonul be mostanában, de az biztos, hogy milliókat bukik az elzárva töltött hónapok alatt.
Színházi szerepeitől függ, mikor megy börtönbe Stohl
Amennyiben Stohl András idén ősszel kezdi meg a tíz hónapos börtönbüntetését, és öt hónap után feltételesen szabadul, elvileg képernyőre kerülhetne 2012-ben az RTL-en, akár a Csillag születik, akár egy következő Való Világ, akár a harmadik X-Faktor műsorvezetőjeként. Az [origo] megkeresésére elmondta, hogy valószínűleg már szerdán, a Nemzeti Színházban tartott egyeztetésen kiderül, nagyjából mikor vonul börtönbe, és hozzátette, hogy szívesen tévézne, ha hívná az RTL Klub.
10 hónap börtönt kapott! Stohl András megszólal - Videóval
Lezárult az a per, amely a májusban ittasan vezetve súlyos közlekedési balesetet okozó Stohl András ellen indult: a színész-műsorvezetőre első fokon 2 év 4 hónap szabadságvesztéssel járó büntetést szabtak ki, másodfokon ezt enyhítették.
Megvált színházi szerepeitől a börtönbe siető Stohl András
Kollégái, köztük maga az igazgató, Alföldi Róbert helyettesíti Stohl Andrást a Nemzeti Színházban, amíg a színész a börtönbüntetését tölti. Stohl azt mondta az [origo]-nak, hogy minél hamarabb börtönbe vonul, és reméli, hogy szabadulása után visszakapja a szerepeit.
"Különben a népharagot kellett volna kibírnia" - tévés kollégák a Stohl-ítéletről
Till Attila szerint Stohl András erős férfi, aki ki fogja bírni a börtönt, nem roppan össze, és a televíziózásba is visszatérhet. Régi barátja, Dopeman azon morog, hogy ennél sokkal komolyabb bűntettek után elengedtek már embereket - de közben elítéli, amit Stohl tett. Lang Györgyi úgy véli, hogy ha nem kapott volna letöltendőt a színész, akkor a népharaggal kellett volna szembenéznie, így viszont tiszta lappal jöhet ki. Az RTL Klub hivatalosan nem kívánta kommentálni a bírói döntést.