Star Wars: Az utolsó jedik

címke rss

Mi már tudjuk, kiért fog rajongani a Star Wars 8-ban!

Film2017.09.01, 13:24

Forrás: Fórum Hungary middle on 1560 648 Legszórakoztatóbb funkciójuk, hogy Star Wars-filmeket is lehet nézni velük, és élethűen reagálnak a történésekre, de ennek borsos ára van: a BB-8 130, a BB-9E 150, R2-D2 pedig 180 dollárba kerül. A mozi ennél jóval olcsóbb, ott maximum kétezer forintért nézhetjük meg december 14-től, milyen fenyegetően gurul BB-9E Kylo Ren oldalán.

Mark Hamillnek továbbra sem megy túl jól a magyar

Film2017.09.03, 19:41

August 30, 2017 Hamill valószínűleg azért figyelt fel a magyar újság címlapjára, mert az amerikai sajtó is foglalkozott vele. Az új Star Wars-filmmel kapcsolatban minden információmorzsának hírértéke van, a Mozimánia címlapján pedig egy új fotó látható Luke Skywalkerről, amin fekete köpenyben feszít, és ez felerősítette a találgatásokat, hogy Az utolsó Jedik-ben talán átáll a sötét oldalra, hiszen már az előzetesben is azt mondta, ideje véget vetni a jedi rendnek. Szerintünk csak a keserűség beszél belőle, de majd december 14-én kiderül, kinek volt igaza. Korábban Hamill és a Star Wars 8-at rendező Rian Johnson is azt ecseteltee, ...

Nem fogunk ráismerni Luke Skywalkerre a Star Wars 8-ban

Film2017.08.10, 18:09

Döbbenetes változáson esik át a Csillagok háborúja főhőse, cukiságbombával támadnak a jedik, valakinek pedig elege lesz a hősködésből. Rengeteg érdekesség a decemberben mozikba kerülő új Star Wars-filmről.

Egy szót már tudni lehet a Star Wars 8 kúszó szövegéből

Film2017.07.20, 16:51

lining up a shot today from my director's monitor RealRonHoward (@realronhoward) által megosztott bejegyzés, 2017. Júl 18., 14:44 PDT Aprócska újdonságok ezek, de arra jók, hogy átmenetileg csillapítsák a rajongók híréhségét. A Star Wars: Az utolsó jedik december 14-től látható a mozikban, a Han Solo-film jövő májusban debütál. 

Váratlan fordulatokkal fog sokkolni a Star Wars 8

Film2017.07.17, 11:37

Forrás: Disney/© 2017 Disney Enterprises, Inc. All rights reserved./Image Group La middle on 1000 667 Mindenki kiemeli továbbá, hogy Rian Johnson író-rendező (aki az egyik forgatási felvételen Ryan Gosling híres Drive-beli bőrdzsekijére emlékeztető skorpiós pulcsiban instruál) nem fog biztonsági játékot játszani, váratlan fordulatokkal szolgálhat, és új irányba tereli a történetet. Johnson abban bízik, hogy az új részt sokkolónak, igazinak és őszintének fogják tartani a rajongók. Nagyok az elvárások, hisz már előre is sokan az eredeti trilógia középső darabjához, A birodalom visszavág-hoz méricskélik Az utolsó Jedik-et, ahhozz ...

Kiderült, kit játszik Benicio del Toro a Star Wars 8-ban

Film2017.05.24, 17:39

Benicio del Toro testhez álló feladatot kapott a Star Wars 8-ban, megbízhatatlan bajkeverőt fog alakítani. Rajta kívül a többi szereplőt is fantasztikus fotókon vehetjük szemügyre: Carrie Fisher a lányát öleli, Adam Driver a fénykardját lengeti, és egy másik új karakter, Laura Dern ellenálló tisztje is bemutatkozik. A Vanity Fair új száma egy aranybánya a Star Wars-rajongók számára, még az is kiderül, mi volt Fisher kívánsága a kilencedik epizóddal kapcsolatban.

Mark Hamill alaposan megtréfálta a Star Wars-rajongókat

Film2017.05.04, 18:56

Mark Hamill hátulról tör rá a Star Wars átszellemült rajongóira, a többi szereplő pedig Shrek egyik kedvenc dalát énekli. Mindez azért történhetett meg, mert május 4. egy fontos nap a sorozat rajongói számára. 

Ha Mark Hamillre hallgatnak, még megrázóbb lett volna Han Solo halála

Film2017.04.19, 11:20

A Luke Skywalkert alakító színésznek támadt egy ötlete Az ébredő Erő legmegrendítőbb jelenetével kapcsolatban. Fontos titkokra fog fény derülni a Star Wars nyolcadik epizódjában.

Megoldódott a Star Wars 8 címének a rejtélye

Film2017.03.29, 19:50

Forrás: Filmkockák middle off 666 960 Luke Skywalkerről tudható, hogy sokkal többet fog szerepelni a mostani részben, mint a hetedikben, de vajon még ki vagy kik lesznek jedik a nyolcadik epizódban? A legvalószínűbb, hogy Rey (Daisy Ridley) miatt kell a többes szám, őt taníthatja meg az Erő használatára Luke. A Star Wars: Az utolsó jedik December 14-től lesz látható a mozikban.

Előző
Következő