SS Lazio

címke rss

A Lazio játékosokkal fizetne a Valenciának

Sport2002.11.25, 09:11

A Lazio együtteséről már régóta küztudott volt, hogy súlyos anyagi problémákkal küzd, de úgy tűnt, hogy két legjobbja, Hernán Crespo és Alessandro Nesta nyári eladásával, valamint a szintén sokba kerülő Gaizka Mendieta kölcsönadásával a rómaiak kilábalhatnak a nehéz szituációból. A Mendieta vételárából maradt tartozás azonban továbbra is fennállt a spanyol Valencia felé, és ezt a taljánok, úgy tűnik, két focistával szeretnék rendezni.

Capellót megbüntethetik, a Lazio megmenekülhet

Sport2002.11.18, 19:36

Az Olasz Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága beidézte Fabio Capellót, mert a Roma vezetőedzője a szombati, Internazionale elleni rangadó után sértő kijelentéseket tett a játékvezetőkre.

Királyék a veretlen Fulhammel játszanak

Sport2002.11.15, 18:17

Az Európai Labdarúgó Szövetség pénteken Genfben elkészítette az UEFA-kupa 3. fordulójának sorsolását. A magyar érdekeltségű csapatok közül a német Hertha az angol Fulhamet, a török Denizlispor a francia Lyont, az osztrák Sturm pedig a Laziót kapta.

Csőd közeli helyzetben a Lazio

Sport2002.11.14, 16:01

A Lazio labdarúgócsapatának csőd közeli helyzettel küszködő főtámogatója eladná tulajdonrészét. Az élelmiszereket gyártó Cirio a római csapat részvényeinek 51 százalékát birtokolja. A cég első embere, Sergio Cragnotti egyben a Lazio elnöke is.

Az Arsenal és az FC Liverpool szerződtetné Stamot

Sport2002.11.11, 11:15

Könnyen elképzelhető, hogy a súlyos anyagi gondokkal küszködő Laziót erősítő holland válogatott labdarúgó, Jaap Stam visszatér Angliába. Az 1999-ben a Manchester Uniteddel BL-győztes védőt az Arsenal és az FC Liverpool is meg akarja szerezni, Dejan Stankovic viszont kitart a Lazio mellett.

Büntetők fordulója a Serie A-ban

Sport2002.11.11, 07:33

Tovább folytatta remek sorozatát a Chievo az olasz Serie A-ban: a veronai együttes ezúttal 4-1-re győzött az Atalanta ellen. A Bologna egy góllal verte a Comót - a mérkőzés után lemondott Enrico Preziosi, a vendégegyüttes elnöke, aki úgy véli: csapata jogtalan tizenegyes miatt veszített. A kilencedik fordulóban egyébként több helyszínen is a büntetők "döntöttek": Mihajlovic (Lazio) és Baggio (Brescia) sorsdöntő helyzetben hibázott, a perugiai Zé Maria lába viszont nem remegett meg a Torino elleni hazai derbi (2-1) hajrájában. Pirlo szépítése kevésnek bizonyult a rangadón, a Juve 2-1-re verte a Milant.

Bajban van a Lazio

Sport2002.11.08, 19:54

Gyakorlatilag tönkrement Sergio Cragnottinak, a Lazio elnökének vállalata, amely a labdarúgócsapat főszponzora. A római klub helyzetét tovább nehezíti, hogy  a Manchester United feljelentette, mivel még mindig jelentős összeggel tartozik neki.

Egy góllal győzött az Inter, a Milan és a Juventus

Sport2002.11.07, 14:16

Szerdán pótolták a Serie A szeptember elsejéről - a televíziós jogdíjviták miatt - elhalasztott első fordulóját. A játéknapon az olasz bajnokságra nem igazán jellemző módon igazi gólszüretet láthattak a nézők, 32 találat esett a kilenc mérkőzésen. Minden esélyes, azaz a Milan, a Roma, az Inter, a Juventus és a Lazio is három ponttal gazdagodott. Továbbra is jól tartja magát - és az ötödik helyen áll - a tavalyi év meglepetéscsapata, a Chievo.

Tristán távozhat, Raúl beteg, Riquelme Rómába tart

Sport2002.11.05, 21:35

Elképzelhető, hogy elhagyja a Deportivót a spanyol labdarúgó-bajnokság legutóbbi gólkirálya, a mostani szezonban kevés lehetőséghez jutó Diego Tristán. A Real Madrid támadója, Raúl még nem gyógyult fel sérüléséből, a Barcelona pedig akár az argentin válogatott Riquelmét is odaadná a Laziónak - a jelenleg csak kölcsönben levő - Mendietáért cserébe.

Sorinra fáj a Leeds foga

Sport2002.10.30, 10:39

Olasz lapértesülés szerint a Leeds United szerződtetné Juan Pablo Sorint, a Lazio argentin labdarúgóját.

Rangadóözön Európa topligáiban

Sport2002.10.25, 14:02

Minden bajnokságnak megvan a maga rangadója fordulóról fordulóra. Nem lesz ez másképp a hét végén sem, amikor a Bundesligában Bremen-Dortmund, a Serie A-ban Lazio-Roma, a Premiershipben Liverpool-Tottenham, a Primera Divisionban pedig Real Sociedad-Santander összecsapásokra kerül sor.

Vidukáért verseng a Roma és a Lazio

Sport2002.10.23, 17:51

Az AS Roma és a Lazio labdarúgócsapata komoly érdeklődést mutat az angol Premiershipben szereplő Leeds United csatára, Mark Viduka iránt.

Stamot akarja a Barca

Sport2002.10.14, 18:08

A Barcelona labdarúgócsapata le szeretné igazolni Jaap Stamot, a Lazio védőjét.

Stankovicért küzd a MU

Sport2002.10.11, 07:39

A Manchester United 12 millió fontot fizetne a Laziónak a jugoszláv válogatott labdarúgóért, Dejan Stankovicért. A világ leggazdagabb klubja a január elsején újra kezdődő átigazolási időszakban - de legkésőbb nyáron - meg akarja szerezni a 24 éves középpályást, aki iránt az Atlético Madrid is érdeklődik.

Németországba utazik a Fradi

Sport2002.10.08, 16:42

Sorsoltak a labdarúgó UEFA-kupa második fordulójában, ahol egyetlen magyar csapat volt érdekelt. A Ferencváros maradéktalanul elégedett lehet, hiszen elkerülte az olasz Laziót és a spanyol Malagát, s ellenfélként a VfB Stuttgartot kapta.

A Laziót senki sem akarja a Fradinál

Sport2002.10.07, 14:14

Egy nappal a keddi nyoni sorsolás előtt tovább szűkült a kör, s a labdarúgó UEFA-kupában az FTC-re váró lehetséges ellenfelek listájának ismeretében megállapítható: nagy nevű, de nem legyőzhetetlen riválisok közül ki a zöld-fehérek következő partnere, talán csak a Lazio jelent kivételt.

Stamért még nem fizetett a Lazio

Sport2002.10.01, 12:29

Egyelőre nem kapta meg a teljes vételárat a Manchester United labdarúgócsapata Jaap Stamért. A holland védő tizenhárom hónapja szerződött az olasz Lazióhoz, ám a szerződésben rögzített 16,5 millió fontnak csak töredéke érkezett meg az Old Traffordra.

Győzelemre vár az AS Roma

Sport2002.09.27, 09:23

Komoly rangadókra kerül sor a hét végén Európa vezető futballbajnokságaiban, még akkor is, ha némely esetben, mint például a Bayer Leverkusen - Bayern München találkozón, nem az adott liga legjobbjai néznek farkasszemet egymással. A legnagyobb érdeklődés még mindig a vegetáló AS Romát kíséri, amely idén nem nyert még mérkőzést.

Rómában győzött a Chievo

Sport2002.09.15, 22:25

A címvédő Juventus győzelemmel kezdte az olasz labdarúgó-bajnokság 2002/03-as idényét. A Serie A tavalyi meglepetéscsapata, a Chievo a Lazio otthonában nyert.

Serie A: a nagy ötösből négyen maradtak

Sport2002.09.10, 16:54

A nyár folyamán az olasz labdarúgásban a leggyakrabban használt kifejezés a válság volt. A talján csapatok az előző idényben megint csak visszafogottan szerepeltek az európai kupákban, a válogatott a világbajnokságon a legjobb nyolc közé sem tudott bejutni, a klubok anyagi helyzete pedig katasztrofális, emiatt a bajnokság rajtját is el kellett halasztani két héttel. Az átigazolási időszak utolsó két napján a "válsághoz" képest csillagászati összegek repkedtek, s a sztárklubok azért tettek arról, hogy az erőviszonyok kissé megint átrendeződjenek.

A Roma Davidsot, a Lazio Muzzit vinné

Sport2002.09.08, 12:27

A legtöbb európai bajnokságban augusztus végével lezárult az átigazolási időszak, Olaszországban azonban még szeptember 14-ig, a bajnokság kezdetéig igazolhatnak a klubok. A nagycsapatok közül a Milan, az Inter és a Juve már befejezte az erősítést, a két fővárosi együttes, a Lazio és a Roma azonban még szeretne újabb focistákat szerződtetni. A Farkasok Edgar Davidsra, a Lazio pedig Roberto Muzzira tart igényt.

Tüntettek a Lazio-szurkolók

Sport2002.09.01, 19:01

Egy fiatalember letartóztatásával ért véget a Lazio futballcsapatának vezetői ellen tartott tüntetés. A szimpatizánsok azért tiltakoztak, mert Alessandro Nesta és Hernan Crespo a fővárosi klub nehéz pénzügyi helyzete miatt távozott.

Eriberto hosszú eltiltásra számíthat

Sport2002.08.24, 15:12

Szenzációs bejelentést tett a Chievo Verona brazil futballistája, Eriberto. A középpályás, akinek a Lazióhoz történő transzfere a minap a rómaiak rossz anyagi helyzete miatt hiúsult meg, bevallotta, hogy hamis identitással futballozott: valódi neve Luciano Sicuera de Oliveira, és nem 23, hanem 26 esztendős. A játékosra minden bizonnyal hosszú eltiltás vár.

Crespo a Tottenham újabb célpontja

Sport2002.08.23, 10:45

Az elmúlt hetek sikertelen próbálkozásai ellenére a Tottenham Hotspur nem tett le a csatársor megerősítéséről, ezúttal az anyagi gondokkal küszködő Lazio labdarúgója, Hernan Crespo a célpont.

Később kezdődik az olasz futballbajnokság

Sport2002.08.20, 17:14

A tervezettnél két héttel később, csak szeptember 15-én kezdődik az olasz első- és másodosztályú labdarúgó-bajnokság. Erről az érdekelt klubok vezetői döntöttek kedden Milánóban, mert a 18 tagú élvonal élvonal nyolc kisebb csapata, valamint a másodosztály 14 együttese még nem kötött szerződést fizetős tv-csatornával, s emiatt bojkottal fenyegetőzött.

Berlusconi Nestát akarja

Sport2002.08.11, 13:47

Silvio Berlusconi olasz kormányfő, az AC Milan labdarúgóklub tiszteletbeli elnöke azt szeretné, ha sikerülne megszerezni a Laziótól Alessandro Nestát.

A Lazio Sorínnal fizetne a Manchesternek

Sport2002.08.07, 16:07

A Lazio ingyen elengedné Juan Pablo Sorint a Manchester Unitedhez, hogy ezzel megakadályozza a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) eljárását, az olasz klub ugyanis még mindig 10 millió fonttal tartozik a holland Jaap Stamért.

A Lazio indulhat a Serie A-ban

Sport2002.07.29, 21:48

A Lazio vezetősége bejelentette: a klub stabilizálta anyagi helyzetét, így az Olasz Labdarúgó Ligának már el kell fogadnia nevezését a 2002/2003-as idényre.

Crespóé lehet a manchesteri kilences mez

Sport2002.07.28, 17:00

Az olasz Lazio együttesének nem valami bíztató a helyzete: a klub nevezését a Serie A-ba nem fogadták el, mivel az egyesületnek tartozásai vannak, és sokak szerint mindezt csak úgy tudnák rendezni, ha eladnák egy vagy több sztárjukat. Sokáig Alessandro Nesta tűnt erre a legesélyesebbnek, ám a legújabb hírek szerint az argentin Hernán Crespo lehet az, akit "pénzzé tesznek", a vevő pedig a Manchester United lehet.

Veszélyben a Roma és a Lazio bajnoki szereplése

Sport2002.07.24, 09:39

Kedden este komoly döntést hozott az olasz labdarúgóliga elnöksége, amely egy könyvvizsgáló cég adatai alapján nem fogadta el az AS Roma és a Lazio csapatainak nevezését a következő bajnokságra. A két együttes keddig kapott határidőt, hogy pótolja az iratokat.

Nesta marad a Lazióban

Sport2002.07.23, 08:19

A világbajnokság befejeztével több labdarúgó iránt is nagy kereslet mutatkozott a piacon, ezek közé tartozott az olasz válogatott középső védője, Alessandro Nesta is, akit jelenleg posztja egyik legjobbjának tartanak a világon. A sok tapogatózás ellenére Sergio Cragnotti, a Lazio elnöke szinte biztos abban, a klasszis nem szerződik el a klubtól.

Ferdinand mégis a Manchesteré

Sport2002.07.21, 18:26

Az angol futball rutinos ismerői most nyilván elégedetten hátradőlnek, és azt mondják: mi úgyis tudtuk, hogy a Leeds előbb-utóbb beadja a derekát. Vasárnap délután négy órakor röpítette világgá a hírt a Sky News: a Manchester United 30 millió fontért leszerződtette Rio Ferdinandot, a Leeds United 23 éves, 27-szeres válogatott középhátvédjét. A harmincmillió angol átigazolási csúcsnak számít, az eddigi rekordot az a 28,1 millió font sterling jelentette, amennyit a Lazio kapott tavaly nyáron a MU-tól az argentin Juan Sebastian Verónért.

Közel a megegyezés Mendieta ügyében

Sport2002.07.20, 16:39

A nyár leghosszabban tartó átigazolási szappanoperái közé tartozott (Rio Ferdinand és Alessandro Nesta esetleges transzfere mellett) Gaizka Mendieta ügye is. A spanyol középpályás mindenképpen szeretett volna hazatérni a Laziótól, és ennek legnagyobb akadályát az jelentette, hogy klubja tavaly olyan szerződést kötött a Valenciával, amely szerint Spanyolországba szerződése esetén 14 millió eurót kellene fizetnie. Úgy tűnik, ez többé nem lehet akadály, hiszen a Valencia megegyezett a rómaiakkal a klauzula törléséről.

Radikálisan oldják meg az olasz légióskérdést

Sport2002.07.18, 16:35

Kemény határozatot hozott az Olasz Labdarúgó Szövetség szerdán. A döntés értelmében a következő idénytől csapatonként egy Európai Unión kívüli országból származó labdarúgó szerepelhet az első és második ligában. A napilapok a helyzetet 1966-hoz hasonlították: akkor az Észak-Korea elleni vb-vereség miatt vezettek be hasonló jelentőségű szankciókat.

A nap játékosa: Fernando Couto (Lazio)

Sport2002.07.16, 10:38

A portugál válogatott gyászos világbajnoki szereplése alapvetően nem befolyásolta a luzitán sztárok egyéni érvényesülését, így Figo honfitársai kelendő portékának számítanak a nyári játékospiacon. A nemzeti tizenegy középhátvédjét, Fernando Coutót például az angol Chelsea FC környékezte meg, s bár a rómaiak új edző, Roberto Mancini ragaszkodik a játékoshoz, egy angol ajánlattal, no meg a fontmilliókkal nehéz versenyezni.

Claudio López támadja Crespót és Batistutát

Sport2002.07.11, 10:37

Claudio "Piojo" López, a Lazio és az argentin labdarúgó-válogatott 28 éves csatára egy hazai tévécsatornának adott nyilatkozatában keményen bírálta két csatártársát, Hernan Crespót és Gabriel Omar Batistutát, amiért a válogatott a csoportmérkőzések befejeztével kiesett a világbajnokságról. Azt azért hozzátette: nem kizárólag a két méregdrága center a bűnös, a felelősséget mindnyájuknak viselni kell.

Pénz nélküli játékosmozgás a Serie A-ban

Sport2002.07.10, 09:39

Sokan és sokszor elmondták már az utóbbi időben, hogy az európai élklubok mostanában pénzügyi problémákkal küszködnek. Amikor olyan híreket hallani, hogy a Lazio, vagy az Olympique Marseille adóssága több millióra rúg, vagy hallunk a Fiorentina problémáiról, akkor felmerül a kérdés: lehetséges, hogy az elmúlt évek tendenciája, a hatalmas költekezés nemsokára az ellenkezőjére fordul? Az olasz játékospiac legutóbbi eseményei mindenesetre erre engednek következtetni, hiszen a klubok eddig szinte egyetlen eurót sem adtak ki, a transzferek többsége játékoscsere volt.

Nesta közel az Interhez

Sport2002.07.09, 09:07

Immár 99 százalékig bizonyos, hogy Alessandro Nesta, a világ legdrágább védője az Internazionale játékosa lesz. Ha nem, marad a Laziónál - a hétfő délelőtti Cragnotti-Moratti villásreggelin ebben állapodott meg a római és a milánói klub elnöke. Az üzletet már csak apróságok akadályozzák: a kínált és a kért árban mindössze kétmillió euro a különbség.

Klebersont a Lazio csábítja

Sport2002.07.08, 08:03

Sergio Cragnotti, a Lazio elnöke húszmillió eurót kínált az Atlético Paranaensének a világbajnok brazil középpályásért, Jose "Kleberson" Pereiráért, akit 2005-ig köt szerződése jelenlegi csapatához.

Nestát vesz a Real a BL-győzelemből

Sport2002.07.04, 16:55

Spanyol lapértesülés szerint Alessandro Nesta elhagyja a Lazio labdarúgócsapatát, miután állítólag 35 millió euróért a Realhoz szerződik. Kicsivel kevesebbért, mint amennyit a madridiak a BL-sikerükkel kerestek.

Guardiola és Marquez Rómába tart

Sport2002.06.20, 12:35

A vb árnyékában több átigazolás is nyélbe üttetett, így a spanyol Josep Guardiola már gyakorlatilag az AS Roma játékosa, a mexikói válogatott csapatkapitányát, Rafael Marquezt pedig a Lazio csábítja.

Rio Ferdinand és Ljungberg a Serie A-ba tart

Sport2002.06.13, 23:12

Bár még a világbajnokság csoportfázisa sem zárult le, az olasz klubcsapatokat már az új bajnoki idény, az erősítés, a sztárok megszerzése foglalkoztatja. Az Internazionale az angol Rio Ferdinand, a Juventus és a Lazio a svéd Fredrik Ljungberg megszerzését célozta meg.

Poborsky hazatér

Sport2002.05.14, 18:06

A Sparta Praha labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Karel Poborsky, a Lazio cseh válogatott játékosa. A 30 éves középpályás szerdán írja alá szerződését a cseh fővárosban. A megállapodás részletei nem ismertek, annyit azonban a futballista a La Gazzetta dello Sportnak elárult, hogy hazájában szeretné befejezni pályafutását.

Mancini lett a Lazio edzője

Sport2002.05.02, 11:30

Az olasz állami televízió értesülései szerint a korábbi pletykákból immáron valóság lett. A Lazio olasz labdarúgócsapata kétéves szerződést kötött egykori játékosával, Roberto Mancinivel, aki jövőre edzőként irányítja a fővárosi csapatot.

Mancini lehet a Lazio vezetőedzője 

Sport2002.04.30, 15:43

Olasz lapértesülés szerint a következő idénytől az egykori válogatott játékos, Roberto Mancini lesz a Lazio labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Zaccheroni lesz a Barca új mestere

Sport2002.04.18, 09:56

Elszólta magát egy interjú során Francesco Coco, a spanyol Barcelona olasz labdarúgója. A válogatott szélső szerint jövőre a Lazio jelenlegi mestere, Alberto Zaccheroni veszi át a klub irányítását, így ő is szívesen marad a katalán városban. Gaspart elnök szerint viszont az sem elképzelhetetlen, hogy továbbra is Carles Rexach dirigálja az együttest.

Van Bommel sorsa Vieirától függ

Sport2002.04.16, 16:24

A PSV Eindhoven és a holland válogatott támadó középpályásáért, Mark van Bommelért a Lazio és az Arsenal után a Real Madrid is bejelentkezett. A spanyol királyi klub kívánságlistáján Van Bommel mellett olyan játékosok neve szerepel, mint a brazil Lúcio (Bayer Leverkusen) vagy a francia Patrick Vieira (Arsenal).

Roberto Baggio vasárnap visszatérhet

Sport2002.04.09, 15:32

Izgalmas és egyben a csoda határát súroló hírrel jelent meg a keddi La Gazzette dello Sport. A világ legnagyobb példányszámú sportlapja szerint Roberto Baggio, az olasz Brescia labdarúgócsapatának csatára két hónappal térdszalag-műtétje után már játékra jelentkezett, s várhatóan vasárnap az Inter elleni bajnokin már leül a kispadra. A lap tudni véli, hogy a Lazio edzője jövőre a jelenlegi kapitány Trapattoni lesz.

Vieri nem fárad

Sport2002.03.30, 23:12

Az olasz labdarúgó-bajnokság két éllovasa, a trónkövetelő Inter és a címvédő Roma is nyert a Serie A 29. fordulójában, továbbra is három pont a Firenzében szerencsével győzedelmeskedő Vieriék előnye a Bolognát tartalékosan is biztosan verő Farkasok előtt. Lemaradni látszik a Lazióval Torinóban csak ikszelő Juventus. Kiesett a Venezia.

A megtizedelt Milannál az Interről álmodnak

Sport2002.03.28, 18:15

Rájár a rúd az AC Milanra: az - esetleges - Inter elleni UEFA-kupa döntőről álmodozó együttesben Costacurta már nem játszhat ebben a szezonban, Ruí Costának minimum tíz napot kell kihagynia, Maldini visszatérését megint elnapolták az orvosok, akik szerint Redondo két teljes szezon kihagyása után ősztől talán már játszhat. A Juvés Ciro Ferrara bejelentette: a torinói alakulatnál kívánja befejezni pályafutását. A Serie B-ben második helyen álló Empolit lehetséges, hogy pontlevonással fogják sújtani a doppingellenőrzések akadályozása miatt. A Lazióhoz kapcsolódó hír, hogy Nesta és Crespo mindenképpen marad a római együttesnél, s egyikőőjük ...

Kapósak a holland focisták

Sport2002.03.27, 11:58

A holland válogatott ugyan nem jutott ki a világbajnokságra, de a németalföldi futballisták továbbra is keresettnek számítanak a játékospiacon. A legújabb hírek szerint a PSV Eindhoven középpályásáért, Mark van Bommelért a Lazio és az Arsenal versenyez, míg a Juventus "pitbullját", Edgar Davidsot a Paris Saint-Germain akarja megszerezni.

Stam újra Manchesterbe igazolhat

Sport2002.03.26, 21:49

Szenzációs pletykát repített világgá a brit sajtó: a hírek szerint Jaap Stam, a holland válogatott és az olasz Lazio védője ismét Manchester felé veszi az irányt. Ám ezúttal nem az United, hanem a másodosztályú City lenne a célállomás, ahol Kevin Keegan tárt karokkal várja a hórihorgas hátvédet.

Claudio López visszatérhet a Valenciába

Sport2002.03.25, 10:47

Miközben a Valencia együttese továbbra is azért küzd, hogy 1971 után ismét aranyérmet szerezzen a spanyol bajnokságban, a klub vezetősége már a jövőre is gondol, és azon dolgozik, hogy a csapat játékoskerete a következő szezonban is erős maradjon. A tervek szerint szeretnék visszacsábítani az egykori közönségkedvencet, Claudio Lópezt, és cserébe Kily Gonzálezt ajánlanák a Laziónak.

Crespo és Nesta Barcelonába tart

Sport2002.03.24, 19:12

Az FC Barcelona általános menedzsere, Javier Perez Farguell a múlt héten Rómában járt, hogy találkozzon a Lazio elnökével, Sergio Cragnottival az argentin Crespo és az olasz Nesta leigazolása ügyében. A két játékos leigazolását a hírek szerint az AS Roma edzője, Fabio Capello szorgalmazza, aki állítólag nyártól már a Barcelonát irányítja.

Idén először nyert a Chievo

Sport2002.03.24, 23:27

A Serie A 28. fordulójában a veronai városi derbin megszerezte idei első győzelmét a BL-selejtezőt érő negyedik helyre hajtó Chievo gárdája, de vetélytársai, a Bologna, a Milan és a Lazio is egyaránt begyűjtötték a három bajnoki pontot. Az olasz sajtó szerint a Juventus a szombati pármai vereséggel kiszállt a bajnoki címért folytatott versenyfutásból.

Trapattoni ősztől Rómában dolgozhat

Sport2002.03.15, 17:27

Ugyan még élő szerződés köti az olasz labdarúgó-válogatotthoz, mégis nagy az érdeklődés Giovanni Trapattoni iránt. A Juventus, a Fiorentina és a Bayern München egykori szakembere ugyanis a hírek szerint Rómába tart, kérdés már csak az, vajon a Lazio, vagy a bajnok AS Roma szakmai irányítását veszi át.

Stam lehet a Lazio megmentője

Sport2002.03.15, 22:05

Az AS Roma elleni csúfos vereség hatására hatalmas tüntetést tartottak a Lazio szurkolói a múlt héten, s félő, hogy Zaccheroni mester nem marad sokáig Sergio Cragnotti elnök kegyeltje. Viszont a hét végén, a Brescia ellen visszatérhet eltiltásából a holland Jaap Stam, akivel kétségtelenül megerősödik a csapat védelme.

Stam lehet a Lazio megmentője

Sport2002.03.15, 17:26

Az AS Roma elleni csúfos vereség hatására hatalmas tüntetést tartottak a Lazio szurkolói a múlt héten, s félő, hogy Zaccheroni mester nem marad sokáig Sergio Cragnotti elnök kegyeltje. Viszont a hét végén, a Brescia ellen visszatérhet eltiltásából a holland Jaap Stam, akivel kétségtelenül megerősödik a csapat védelme.

Botrány a Lazio edzésén, ünneplés a Colosseumnál

Sport2002.03.12, 20:24

Mintegy négyszáz szurkoló hatolt be kedden a Lazio labdarúgócsapatának formellói edzésére, amely ezért félbeszakadt. Az AS Roma szimpatizánsai ezalatt a Colosseumnál ünnepelték csapatuk városi rangadón elért sikerét.

A nap játékosa: Vincenzo Montella (AS Roma)

Sport2002.03.11, 07:08

Az AS Roma együttese valósággal lemosta a pályáról a városi ragadón a Lazio együttesét, és fölényes győzelme szinte kizárólag egy focistának köszönhető: a sérüléséből csak nemrég visszatért támadó, Vincenzo Montella ugyanis négy alkalommal vette be a hazaiak kapuját. A csatár ezzel alaposan bebizonyította, hogy Fabio Capello mester számíthat rá.

Montella-varázslat a római rangadón

Sport2002.03.11, 09:19

A címvédő AS Roma fölényesen nyert a Lazio ellen Serie A 26. fordulójának fővárosi rangadóján. Az immár újra listavezető Farkasok legjobbja a négy gólt szerző Montella volt.  A Milan simán kikapott Bolognában, a Chievo "csak" ikszelt Torinóban - négy pont előnnyel BL-selejtezőt érő negyedik a Bologna. Az alsóházban már menthetetlen az ezúttal a Bresciától vereséget szenvedő Venezia, de az Udinesével remiző Fiorentina és a Bergamóban bukó Lecce is lassan "csomagolhat".

Totti klubváltást javasol Nestának

Sport2002.03.11, 20:13

Francesco Totti, az AS Roma labdarúgócsapatának támadója a mielőbbi klubváltást javasolja Alessandro Nestának, a Lazio védőjének.

Megléphet az Inter

Sport2002.03.08, 15:37

Mind az élmezőnyben, mind a kiesőzónában érdekes, izgalmas mérkőzésekkel folytatódik az olasz labdarúgó-bajnokság. A listavezető Inter a második helyezett Juventust fogadja, míg a római rangadón a Lazio a bajnok AS Romával meccsel - Vieriék elléphetnek riválisaiktól. "Lent" a tökutolsó Venezia a Bresciával méri össze erejét, az Atalanta a Leccét, az Udinese a Fiorentinát látja vendégül.

A hét futballprogramja

Sport2002.03.04, 12:51

Két országban is hétközi fordulóra kerül sor a következő héten, Angliában ráadásul Liverpool-Newcastle rangadót rendeznek, de a legfontosabb találkozóra Spanyolországban kerül majd sor: Hispániában ugyanis a Király-kupa döntőjében a Real Madrid és az RC Deportivo csap össze a Santiago Bérnabeu-stadionban. Németországban még csak a döntőbe jutásért lépnek pályára a csapatok a kupában, hét végén pedig újabb derbikre kerül sor, köztük az olasz fővárosi rangadóra a Lazio és az AS Roma között.

Stam március 17-én térhet vissza

Sport2002.03.04, 15:13

Az olasz labdarúgóliga megadta a játékengedélyt Jaap Stamnak, a Lazio doppingolás miatt eltiltott holland légiósának, így a március 17-i, Brescia elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen újra pályára léphet.

A hét világválogatottja (február 25 - március 3.)

Sport2002.03.04, 17:53

Az elmúlt hét során az angol Arsenal együttese nyújtotta a legmeggyőzőbb teljesítményt, az Ágyúsok a BL-ben és a Premier League-ben is kemény ellenfelet győztek le, nem csoda, hogy a világválogatottban három futballista is képviseli őket. Ketten szerepelnek az olasz Lazióból, amely a Venezia elleni fölényes győzelmével érdemelte ki ezt a dicsőséget, míg az elmúlt hét nap talán legnagyobb meglepetését okozó, a Manchester Unitednek két gólt vágó Malcolm Christie is szerepel az álomtizenegyben.

Verón cáfolja korábbi állításait

Sport2002.02.17, 17:08

Juan Sebastian Verón,  Manchester United tavaly 28 millió fontért (11 milliárd forint) megvásárolt középpályása ki tudja, hányadik alkalommal kötelezi el éppen magát a Manchester, vagy korábbi együttese, a Lazio mellett. Emlékezzünk: amikor nem ment olyan jól a MU-nak, Verón azt nyilatkozta, ennek ellenére remekül érzi magát az Old Traffordon. Igaz, gyorsan hozzátette, a Lazio szurkolóinak semmihez sem hasonlítható szeretetét az angolok nem tudják felülmúlni.

Nem született gól a Roma-Juventus rangadón

Sport2002.02.10, 23:13

Meglepetésre az Internazionale és a Lazio is vereséget szenvedett idegenben a Serie A 22. fordulójában. Előbbi a Bologna, utóbbi az AC Parma otthonában kapott ki. A Milan az utolsó percekben már kettős emberhátrányban játszó Perugiával szemben sem tudta megszerezni a három pontot. A szezon rangadóján a Roma gólnélküli döntetlent játszott a Juventussal.

Verón biztosan nem tér vissza Olaszországba

Sport2002.02.08, 08:32

Az utóbbi hetek egyik legnagyobb sajtóvisszhangot kapott pletykája a világ labdarúgásában Juan Sebastian Verón esetleges Lazióhoz való visszatérése volt. Az argentin futballista tavaly nyáron hagyta ott a rómaiakat, és szerződött a Manchester Unitedbe, de az elmúlt napokban egyre több híresztelést lehetett arról hallani, hogy szívesen visszatérne Rómába. Nos, a középpályás most maga nyilatkozott az ügyben, és elmondta: még akarna, akkor sem szerződhetne a Lazióba.

Stamékat a nemzetközi meccsektől is eltiltották

Sport2002.02.06, 19:38

Jaap Stam doppingolás miatti öt hónapos eltiltását a nemzetközi mérkőzésekre is kiterjesztették. Az olasz Lazio 29 éves védőjét korábban az Olasz Labdarúgó Szövetség függesztette fel öt hónapra, mert a játékos vizeletében e megengedettnél nagyobb mennyiségű nandrolont mutattak ki.

Eriksson gyümölcsöket reklámozhat

Sport2002.02.02, 20:54

Sergio Cragnotti, a Lazio elnöke tagadja, hogy ajánlatot tett volna együttese korábbi trénerének, Sven-Göran Erikssonnak, hogy térjen vissza Rómába. A különböző hírforrások szerint a klub első embere ezen a héten egy londoni tárgyalás alkalmával próbálta - sikertelenül - rávenni az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, hogy vállalja el a Lazio irányítását. Cragnotti ugyanakkor azt állítja, azért találkozott Erikssonnal, hogy rávegye: legyen a római tulajdonos Del Monte nevű gyümölcsszállító cégének reklámembere.

BL-re pályázik a Chievo

Sport2002.01.31, 10:43

Elmaradt mérkőzést pótoltak a Serie A-ben: Veronában az újonc Chievo - félidei hátránya után - biztosan verte az ebben az idényben csupán nevében nagy Lazio gárdáját, s ezzel megszilárdította a Bajnokok Ligája-szereplést érő negyedik helyezését. A rómaiak hetedikek, nyolc ponttal lemaradva a Chievótól.

Mendieta hazatérhet Bilbaóba

Sport2002.01.29, 16:25

A Marca értesülése szerint a spanyol élvonalban pillanatnyilag ötödik Athletic Bilbaóban folytatja pályafutását Gaizka Mendieta, a Lazio labdarúgója.

Poborsky klubot válthat

Sport2002.01.25, 13:35

A Lazio cseh középpályása, Karel Poborsky nem olyan régen azzal a bejelentésével hökkentette meg a római klub vezetőségét, amely szerint az idény végén befejezi pályafutását. Nos, úgy látszik, Poborsky meggondolta magár, és a nyáron nem akasztja szegre futballcipőit, de egyáltalán nem biztos, hogy továbbra is a Lazióban fog szerepelni.

Stam öt, Guardiola négy hónapos eltiltást kapott

Sport2002.01.24, 17:22

Az Olasz Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága két doppingügyben hozott döntést csütörtökön: Jaap Stamot, a Lazio holland légiósát öt, a spanyol Giuseppe Guardiolát (Brescia) négy hónapra tiltották el. Mindkét futballista 100-100 millió líra (12,5 millió forint) pénzbüntetést kapott.

Veron örömmel fogadta a Lazio érdeklődését

Sport2002.01.10, 18:59

Az angol spotsajtó Juan Sebastian Veron nyilatkozataival van tele. A fél évvel ezelőtt a Lazióból a Manchester Unitedbe igazolt argentin futballista több olasz újság hasábjain is kijelentette: örömmel töltik el azok a hírek, melyek szerint a Lazio tulajdonosai szívesen visszavásárolnák.

Verhetetlen AS Roma

Sport2002.01.06, 23:21

Újra megizzadt, de újra nyert a címvédő az olasz bajnokságban. A Serie A 17.  - "őszi" utolsó - fordulójában az AS Roma Totti szenzációs góljával ha nehezen is, de hazai pályán csak legyűrte a Torinót, így őrzi időtlen idők óta tartó veretlenségét, élre állt, az Inter csak ikszelt a Lazióval.

Inter-Lazio rangadó az olasz bajnokságban

Sport2002.01.04, 12:29

Az év első olasz bajnoki fordulójának legizgalmasabbnak ígérkező összecsapását Milánóban vívják majd, ahol a sérült Ronaldót nélkülöző Inter a Laziót fogadja.

Zaccheroni Rebrovot szeretné

Sport2002.01.03, 08:53

Január elseje egyben az átigazolási szezon kezdetét is jelentette az olasz klubok számára, és az egyesületek igyekeznek is kihasználni a lehetőségeket. A Lazio trénere, Alberto Zaccheroni például szívesen látná csapatában az angol Tottenham Hotspur ukrán csatárát, Szerhij Rebrovot, de ahhoz, hogy a klub pénzt költhessen, a tulajdonos, Sergio Cragnotti szerint előbb el is kellene adni valakit. Zaccheroni azonban egyetlen játékosától sem akar megválni.

A nap játékosa: Szinisa Mihajlovics (Fiorentina)

Sport2001.12.29, 14:59

A firenzei együttes meglehetősen kényes szituációban van, hiszen jelenleg kieső helyen áll a Serie A-ban és az együttes pénzügyi helyzete sem éppen a legjobb. A violák így új játékosokat sem nagyon tudtak igazolni, de most sikerült megegyezniük a Lazióval Szinisa Mihajlovics kapcsán, s így szinte ingyen megkapják a római klub jugoszláv védőjét.

Davids-Fiore csere a láthatáron

Sport2001.12.27, 15:02

A téli játékospiac, a "mercato" általában Olaszországban szokott a legaktívabb lenni, és ez alól az idei esztendő sem kivétel. A sztárcsapatok körül csak úgy röpködnek a különböző nevek, és a legújabb híresztelések a Juventust és a Laziót hozzák össze. A zuhanyhíradó szerint a Lazio mindenképpen szeretné megszerezni Edgar Davidsot, és cserébe Stefano Fiorét ajánlotta fel. A Juve azonban Gaizka Mendietát szeretné.

Kovacevic ismét a Sociedadban

Sport2001.12.27, 14:45

Nem nagyon sikerült az olaszországi kaland a jugoszláv támadónak, Darko Kovacevicnek, aki a Serie A-ban sem a Juventusban, sem pedig a Lazióban nem tudta beverekedni magát a kezdő tizenegybe. Annak idején a Real Sociedadban viszont abszolút közönségkedvencnek számított, így nem csoda, hogy visszatért Baszkföldre, mégpedig a spanyol gárdánál klubrekordot jelentő átigazolás keretében.

A Roma megállította a Chievót

Sport2001.12.22, 23:42

Oda a Chievo hazai veretlensége - a sztárújoncot 3-0-ra verte Veronában az AS Roma a Serie A 16. fordulójában, a címvédő Farkasok ezzel a tabella élére ugrottak. A másik római alakulat, a Lazio viszont hazai páylán csak döntetlent ért el a Bolognával szemben, nem tudnak felzárkózni Mendietáék.

Újra élen a Chievo, mögötte a Roma

Sport2001.12.17, 16:10

Mindössze három hétig tartott az Internazionale "királysága" a Serie A élén, mivel a tizenötödik játéknapot követően a milánóiak visszacsúsztak a harmadik helyre: nemcsak az őket legyőző és a tabella élére visszakerülő Chievo Verona előzte meg Vieriéket, hanem az AS Roma is, amely ugyancsak egy milánói együttes vert meg. Megszakadt a Lazio győzelmi sorozata, hiszen a rómaiak vereséget szenvedtek a Hellas Veronától, tovább folytatódott viszont a Parma negatív szériája: a pármaiak immár sorozatban ötödször szenvedtek vereséget.

Crespo sztrájkkal fenyeget

Sport2001.12.05, 12:20

Hernán Crespo, a Lazio labdarúgócsapatának argentin légiósa sztrájkot helyezett kilátásba, ha nem tisztázzák, hogy mi húzódik meg az Olaszországban elszaporodott doppingügyek hátterében.

Stam másodszor is megbukott a doppingvizsgálaton

Sport2001.11.30, 17:00

A B próba megerősítette, hogy Jaap Stam, a Lazio labdarúgócsapatának holland válogatott védője doppingolt.

Stam fél az eltiltástól

Sport2001.11.29, 12:30

Jaap Stam saját bevallása szerint nap nap után azért imádkozik, hogy a doppingvizsgálat B próbája számára kedvező eredményt hozzon. Az olasz Lazio holland labdarúgója hét napja abban reménykedik, hogy a második vizsgálat bebizonyítja, nem használta az anabolikus szteroidnak minősülő nandrolont.

Esélyesek sikerei az Olasz Kupában

Sport2001.11.29, 00:54

A Milan, a Roma és a Lazio viszonylag könnyen, a szintén élvonalbeli Parma és Brescia jó nehezen jutott a negyeddöntőbe a labdarúgó Olasz Kupában.

Tőzsdén a Juventus

Sport2001.11.27, 13:11

Az olasz Juventus labdarúgócsapata a tervek szerint december 20-án, a milánói tőzsdén jelenik meg részvényeivel. A klub jelenlegi értéke elemzők szerint 430-530 millió euro, azaz 108-133 milliárd forint. Az Agnelli család kezében lévő Ifi cég a klub mintegy 35 százaléknyi részvényét szeretné "tőzsdéztetni", ezzel az AS Roma és az SS Lazio után a harmadik olasz csapat lenne, amely él az üzleti élet effajta lehetőségével.

Peruzzi csuklótörést szenvedett, Salast megműtötték

Sport2001.11.26, 12:56

Súlyos csuklósérülést szenvedett Angelo Peruzzi, a Lazio labdarúgócsapatának kapusa a Juventus elleni bajnoki mérkőzésen. A válogatott futballista legalább másfél hónapig nem játszhat.  Megműtötték a jobb térdén keresztszalag-sérülést szenvedő Marcelo Salast, a Lazio csatárát.

Ronaldo győztes Interben tért vissza

Sport2001.11.26, 00:06

Az olasz labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában az Internazionale otthon nyert a Fiorentina ellen, biztosan, akárcsak az éllovas Chievo a Perugiával szemben. Idegenben győzött az AS Roma és az AC Milan a Bologna, illetve a Parma ellen, így a "legelején" a helyzet változatlan, ám a Juve csak hatodik, már a feltámadó Lazio is megelőzte.

Fowler távozik, Yorke érkezik?

Sport2001.11.26, 14:43

Angol lapinformációk szerint a Leeds United tizenöt millió fontot ajánlott a Liverpool angol válogatott labdarúgójáért, Robbie Fowlerért. A csatárért a Blackburn Rovers és az olasz Lazio is bejelentkezett. Fowler helyére a Vörösök a Manchester támadóját, Dwight Yorke-ot "nézték ki".

A Lazio elnöke nem érti a sok olaszországi doppingesetet

Sport2001.11.26, 18:07

Sergio Cragnotti, a Lazio labdarúgócsapatának elnök-tulajdonosa nem érti, hogy míg Olaszországban sorra buknak le a játékosok, addig más országokban elvétve akad egy-két doppingeset.

A Lazio legyőzte a Juventust

Sport2001.11.24, 23:49

A Lazio hazai pályán egy góllal legyőzte a Juventust az olasz labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának szombati mérkőzésén.

Owent akarja a Lazio elnöke

Sport2001.11.22, 16:48

A Real Madrid mellett a Lazio is harcba indul Michael Owenért, az angol labdarúgó-válogatott és az FC Liverpool 21 éves csatáráért. Sergio Cragnotti elnök 40 millió fontot áldozna a klasszisért, pedig a szigetországi klub illetékesei többször kijelentették: a játékos nem eladó.

Kapaszkodik a Lazio

Sport2001.11.18, 18:04

Az olasz labdarúgó bajnokság 11. fordulójában a Milan hazai pályán csak döntetlent ért el az utolsó előtti helyezett Piacenza ellen, a Juventus - emberelőnyét kihasználva, hatmeccses nyeretlenség után - biztosan verte a Parmát, míg a vendég Lazio gólzáporos győzelmet aratott Udinében. Azzal is tömörödött az élmezőny, hogy a Bologna kikapott a Leccétől.

Döbbenet és értetlenség a Laziónál

Sport2001.11.17, 16:25

 A Lazio labdarúgócsapatának vezetői döbbenten értesültek a holland válogatott Jaap Stam pozitív doppingtesztjéről és a játékos ártatlanságát hangoztatják.