Spring Breakers

címke rss

Milliárdoscsemete forgatja fel Hollywoodot

Film2013.03.10, 23:26

Még csak 27 éves, de Megan Ellison máris az egyik legfontosabb producernek számít Hollywoodban. Az Oracle alapítójának lánya nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy az apanázsból megmenti az amerikai függetlenfilmet. Az ő pénze nélkül nem készülhetett volna el az öt Oscar-díjra jelölt Zero Dark Thirty, Brad Pitt tavalyi gengszterfilmje, az Ölni kíméletesen, valamint a bikiniben randalírozó tinilányokat felvonultató Spring Breakers sem.

James Franco egyre frankóbb

Archívum2013.03.18, 12:17

A James Franco főszereplésével készült Óz, a hatalmas második hétvégéjén is vezette az amerikai mozijegyeladási listát: most 42,2 millió dollárt keresett a film, amerikai összbevétele eddig 145 millió, világszerte összesen pedig 281,8 milliót keresett. Franco duplázott a hétvégén: Harmony Korine Spring Breakers című filmjében is szerepel, amit három moziban kezdtek vetíteni, és az év eddigi legjobb vetítési átlagát produkálta, mozinként átlagosan 90 ezer dollárt besöpörve. Ugyanakkor a kiemelkedően erős start nem feltétlenül jelenti azt, hogy a film nagy siker lesz, amikor pénteken országos szinten is bemutatják, mert ugyan a tinik ...

Kristen Stewart fellázadt

Archívum2013.03.21, 11:32

Bikiniben tomboló csajszik, útnak induló Kristen Stewart, animált ősemberek, megtért leszbikus és tangózó börtönőr a héten a mozikban.

Fejbe kólintanak a meztelen cicik

Film2013.03.21, 17:05

A Spring Breakers - Csajok szabadon minden, csak nem bugyuta tinifilm a tengerparti bulizásról: az őrülten tehetséges és meglepően okos Harmony Korine filmje olyan, mintha Bret Easton Ellis egy ismeretlen regényét a jobb korszakát élő Quentin Tarantino filmesítette volna meg.

Kik ezek a pucérkodó csajszik?

Film2013.03.23, 10:19

Mielőtt a Spring Breakersben nekivetkőztek, kokaincsíkokat szippantgattak és fegyverekkel hadonásztak, szende kislányok voltak. Bemutatjuk a két Disney-hercegnőnek, a tini tévésztárnak és a rendező feleségének az útját odáig, hogy Harmony Korine filmjében eldobták az agyukat.

Disney-mesefilmből a szadomazó melegbárba

Film2013.03.23, 22:11

James Franco különc művészeti projektjeiből már sokaknak elegük van, de tény, hogy nincs még egy A listás hollywoodi színész, akinek ennyire érdekes és ellentmondásos lenne a karrierje. Az egyik pillanatban 200 millió dolláros blockbusterek főszereplője, majd kísérleti dokumentumfilmet forgat a szadomazó szexről. Hol aranyfogú, nyálas gengszterként Britney Spearsre kornyikál, hol pedig majombarátjával baktat a 3D-s sárga úton. Lehetetlen küldetésnek tűnik, de utánajárunk, melyik is az igazi James Franco.

Gerard Butler mégis tökös

Archívum2013.03.25, 14:45

A Croodék című animációs film erőteljes 44,7 millió dolláros bevétellel startolt az amerikai mozikban a hétvégén. A 135 millió dolláros büdzséjű film az USA-n kívül eddig 63,3 milliót hozott. Amerikában a közönség majdnem 70%-át családok tették ki, amelyek többsége nem akart pluszpénzt fizetni a 3D-ért: az összbevétel csak 38%-a származott a 3D-s vetítésekből. A film feltehetően jól teljesít a következő héten is, mert most kezdődik a tavaszi szünet, és még több család megy majd moziba. Gerard Butler a Támadás a Fehér Ház ellen című filmben Jól startolt Antoine Fuqua Gerard Butler főszereplésével készült Támadás a Fehér Ház ellen (Ollympus ...

Ősembereké a magyar mozi

Archívum2013.03.25, 15:20

A Croodék című ősemberes animációs film vonzónak bizonyult a magyar nézők számára: a 43 moziban vetített filmet 31 146-an nézték meg a hétvégén. A premier előtti vetítésekkel együtt a filmet már több, mint 42 ezren látták. Croodék A tíz legnézettebb film közé még a bevaduló főiskolás lányokról szóló Spring Breakers került be, aminek 11 moziban 4360 nézője volt. A szintén 11 kópiás Úton Kristen Stewart szereplése ellenére sem hozta lázba az embereket: csak 1519-en ültek be rá. A Tango Libre 4 moziban 1483 látogatót gyűjtött be, a Budapesten 1 kópián vetített Dombokon túl-t pedig a fővárosban 203-an látták. A tízes magyarországi nézetttségi ...

Vanessa Hudgens bevadul

Life.hu2013.04.03, 21:35

Bikinifelsőben és leopárdmintás szoknyában táncol a Disney egykori sztárja.

Tovább lázad a Spring Breakers bevállalós csaja

Kultúra2013.05.06, 12:37

Vanessa Hudgens szexről és drogokról kiabál, öt hasonlóan bevállalós csaj társaságában.