sportműsor

címke rss

Ronaldóék a bajnoki címért lépnek pályára csütörtökön

Sport2020.07.23, 07:26

Ha legyőzi csütörtök este a Juventus az Udinese csapatát a Serie A 35. fordulójában, akkor behozhatatlan előnyre tesz szert az Atalantával szemben. Ha Cristiano Ronaldóék begyűjtik a három pontot, akkor három játéknappal a vége előtt kilencpontos előnybe kerülnek a bergamói együttessel szemben, és jobb egymás elleni eredményeiknek köszönhetően bebiztosítják sorozatban kilencedik bajnoki címüket. A portugál aranylabdás a gólkirályi címmel is harcban áll még a szintén csütörtökön pályára lépő, Laziós Ciro Immobiléval szemben.

Pályán a City és az Arsenal, nehéz mérkőzés előtt a Milan

Sport2020.07.21, 09:11

Már csak az olasz és az angol bajnokság zajlik az európai topligák közül. Kedden négy, az élmezőnybe tartozó együttes is pályára lép. A Manchester City és az Atalanta is közel jár ahhoz, hogy elérje a 100 gólos álomhatárt a Premier League-ben, illetve a Serie A-ban. A nap legjobbnak ígérkező mérkőzését mégsem ők, hanem a jó formában lévő AC Milan játssza: Stefano Pioli csapata a kilenc találkozó óta veretlen Sassuolóhoz látogat.

Nehéz mérkőzés előtt Ronaldóék a Serie A-ban

Sport2020.07.20, 08:21

Miután sem az Atalanta, sem az Inter nem tudta hozni a mérkőzését a Serie A 34. fordulójában, a Juventus négy fordulóval a bajnokság vége előtt nyolc pontos előnybe kerülhet riválisaival szemben. Ehhez a rossz formában lévő, ám nagy valószínűség szerint szintén Bajnokok Ligája-indulást érő pozzícióban záró Laziót kellene Cristiano Ronaldóéknak hazai pályán legyőzni. Egymás ellen játszik a gólkirályi cím két legnagyobb esélyese, a portugál játékos és az őt egyetlen találattal megelőző, 29 gólos Ciro Immobile. A Premier League-ben a Wolverhamptonnak és a Sheffield Unitednek is nyernie kell hétfőn, ha ki szeretnék harcolni a nemzetközii ...

Kezdődik a Magyar Nagydíj, folytatódik a Premier League

Sport2020.07.17, 08:44

Az autó- és motorsport szerelmesei számára kellemesen indulhat a hétvége: a Formula-1-es Magyar Nagydíj szabadedzései mellett A Moto GP-ből és az IndyCarból is láthatnak közvetítéseket a pénteki nap folyamán. A Premier League-ben ez anap inkábbb az alsóházi sapatokról fog szólni, de láthatnak élő teniszt is a televízióban.

Hatalmas lépést tehet a La Liga megnyerése felé a Real Madrid

Sport2020.07.13, 09:39

A Real Madrid egy Granada elleni hétfő győzelemmel visszaállíthatja négy pontos előnyét a Barcelonával szemben a La Ligában. Zinédine Zidane csapatának ez még nem jelentené a bajnoki címet, viszont két fordulóval a vége előtt kézzel foghat közelségbe kerülne a számukra. A Manchester United tovább folytathatja kiváló nyári formáját, és ha legyőzi a Southamptont, akkor feljön a Premier League harmadik helyére. Az Internek is komoly téttel bír a hétfői, Torino elleni mérkőzése, a milánóiak a második helyet vették célba a Serie A-ban.

Ma visszatér a Forma-1 is, élőben nézhetjük

Sport2020.07.03, 08:27

A koronavírus-járvány miatt a világ szinte összes sporteseményét törölni vagy halasztani kellett. Utóbbi mellett döntöttek a Forma-1 2020-as szezonját illetően, amely ma végre hivatalosan is elkezdődik az Osztrák Nagydíjjal.

Négy pontra növelheti előnyét a Real Madrid a La Ligában

Sport2020.07.02, 08:47

A csütörtök is a futballról fog szólni a sportvilágban. Ha a Real Madid legyőzi az Európa Liga-indulásért küzdő Getafét, akkor négy pontos előnyre tesz szert a Barcelonával szemben a La Ligában. Zinédine Zidane csapatának azonban nem lesz könnyű dolga, ugyanis az ellenfél egy rendkívül kellemetlen, szemre igencsak ártalmas focit játszó ellenfelet fogad az Estadio Di Stéfanóban. A Manchester City-Liverpool és az Atalanta-Napoli mérkőzés szintén kiváló szórakozást nyújthat egy forró nyári estén, ahogyan a Bundesliga osztályozó párharcának első felvonása is.

Rengeteget segíthet az Atlético Madrid a Realnak

Sport2020.06.30, 08:12

Nem éppen megszokott, hogy június utolsó napján kulcsfontosságú mérkőzést játszanak az európai klubfutballban. A speciális körülmények miatt idén ez fog történni, ma este ugyanis a Barcelona az Atlético Madridot fogadja a spanyol bajnokságban. A hazaiak az utóbbi időben gyengébb formát mutatnak, és amennyiben az Atletit sem sikerül legyőzniük, úgy a Real Madrid egyre komolyabb előnyt építhet ki a tabellán.

Fontos mérkőzést játszanak a La Ligában hétfő este

Sport2020.06.29, 08:36

A Getafe és a Real Sociedad úgy vágott neki a koronavírus-járvány miatti három hónapos szünet után a La Ligának, hogy még a Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyekért csatázhatnak. Azonban a két csapat borzasztó formában tért vissza, eddig még meccset sem tudtak nyerni az újrakezdés óta. A hanyatló tendenciát hétfő este egymás elleni találkozójukon állíthatják meg, ahol - ha már nem is a BL, de - még mindig az európai kupaindulás lesz a tét.

Rangadóval tér vissza a Premier League, jön az Olasz Kupa döntője

Sport2020.06.17, 08:51

Az európai topligák közül harmadikként a Premier League is folytatódik a koronavíus-járvány miatti szünetet követően. Az angol liga egy rangadóval veszi kezdetét, a Manchester City az Arsenalt fogadja. Szerdán négy NB I-es mérkőzést is rendeznek, valamint eldől, ki nyeri az Olasz Kupát. A Gulácsi Pétert is foglalkoztató RB Leipzigre könnyebb feladat vár a hétvégi, Dortmund elleni rangadó előtt, Spanyolországban az Atlético Madrid az Osasunánál vendégeskedik.

Rég volt ilyen: egyszerre nézhetünk magyar, olasz, spanyol és német focit

Sport2020.06.12, 08:31

A koronavírus-járvány kitörése óta, azaz körülbelül három hónap után először fordul elő olyan, hogy ugyazon a napon olasz, német, spanyol és magyar foci közül válogathatunk. Kell ennél többet mondanunk?

Az egyik legnagyobb városi rangadóval tér vissza a La Liga

Sport2020.06.11, 08:13

Háromhónapos szünet után, a 184. El Gran Derbivel folytatódik a spanyol labdarúgó-bajnokság. Csütörtök este a La Liga 3. helyén álló Sevilla FC a táblázat 12. helyén álló Real Betist fogadja. A mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik, mégis érdemes lesz megnézni a két rivális újabb összecsapását, ugyanis - ezzel a pályaválasztással - a legutóbbi két bajnokin összesen 13 gól született. Az MTK és az FTC női csapatai a BL-indulásért lépnek pályára.

Eldőlhet a Bundesliga, kialakul a Magyar Kupa döntőjének párosítása

Sport2020.05.26, 09:16

Szinte már el is felejtettünk, milyen érzés reggelente az adott nap élő sportkínálatát böngészni. A nemzetközi sportélet, ha szép lassan is, de kezd újraindulni, ráadásul a feszes menetrend miatt már hétközben is olyan összecsapásokat láthatunk, mint a Dortmund-Bayern München, vagy a két Magyar Kupa-elődöntő. Jó szórakozást!

Fájdalmasan kicsi a sportkínálat, de legalább még van

Sport2020.03.16, 08:30

A koronavírus terjedése természetesen a sportéletet is érzékenyen érinti, a legtöbb eseményt már korábban lefújták. Hétfőre mindössze két élő közvetítés maradt: egy török bajnoki és lósport.

Fradi-Újpest hokirangadó, pályán a Leicester City az angol bajnokságban

Sport2020.03.09, 08:22

A Leicester City négy pontra megközelítheti a Manchester City csapatát, ha hétfőn este legyőzi az Aston Villa csapatát az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának záró mérkőzésén. Miután a két csapat első összecsapásán a ferencvárosiak 6-3-ra nyertek, az Újpest az egyenlítésért lép pályára a jégkorong Erste Liga elődöntőjében az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.

Pályán a Barcelona, a Ferencváros és a Liverpool is

Sport2020.03.07, 11:26

Szombaton folytatódik az NB I és a sok halasztott meccs mellett lesznek komoly csapatok a nemzetközi porondon is. A magyar teniszcsapat a Davis Kupában folytatja, a Ferencváros és a Győr a női kézilabda-BL-ben érdekelt.

Folytatódnak a topligák, elődöntőt játszanak a női kosárkupában

Sport2020.03.06, 07:35

A pénteki napon folytatódnak az európai topligák. A legérdekesebb mérkőzést a Valencia játssza az Alavés ellen. A vendégeknek győzni kell, ha ismét ott szeretnének lenni a Bajnokok Ligájában. Színvonalas sportesemények lesznek hazánkban is, amiket sajnos nem közvetít a televízió. A budapesti vívó-világkupa férfi párbajtőrversenyeinek selejtezőjében számos magyar pástra áll a Ludovika Arénában. A debreceni Főnix Csarnokban a magyar teniszválogatott - immáron két Top 100-as teniszezővel - Belgiumot fogadja 16:00-tól.

Pályán a Manchester United, végjátékához ért a női kosárlabda Magyar-kupa

Sport2020.03.05, 07:48

Hiába a koronavírus miatt elmaradó Napoli-Inter rangadó az Olasz Kupában, nem maradunk színvonalas sportesemények nélkül csütörtökön sem. Például a biatlon-világkupa csehországi fordulóját nézők nélkül, zárt kapuk mögött tartják meg. Az angol FA Kupa negyeddöntős mezőnye a Manchester Uniteddel válhat teljessé, amennyiben legyőzi az alacsonyabb osztályú Derby County csapatát. Miután Michael Smith az előző fordulóban kilencnyilasat dobott, ezúttal a háromszoros világbajnok Michael van Gerwen ellen kell színpadra állnia a darts Premier League ötödik játéknapján.

FTC-DVSC, pályán a Bayern, a Liverpool, a PSG, zárul a kézi-BL csoportköre

Sport2020.02.29, 08:44

Szombaton FTC-DVSC rangadót rendeznek a magyar labdarúgó-bajnokságban. A topligákban pályára lép a Liverpool, a Bayern München, a Borussia Dortmund, a Paris Saint-Germain és a Chelsea, de jó mérkőzésnek ígérkezik a Valencia-Betis is a spanyol bajnokságban. Utolsó fordulójához érkezett a férfi kézilabda Bajnokok Ligája, mindkét magyar csapat, a Telekom Veszprém és a MOL-Pick Szeged is idegenben zárja a sorozat ezen szakaszát. Döntőt játszik a világranglista első két teniszezője: Rafael Nadal az acapulcói, Novak Djokovic a dubaji tornát nyerheti meg.

Pályán a Hertha, a Leicester és a spanyol bajnokság meglepetéscsapata

Sport2020.02.28, 07:37

Nincs megállás a futball világában. A hétközi BL- és Európa Liga-párharcok után pénteken visszatérnek az európai topligák. Az angol Leicester City és a spanyol Real Sociedad egyaránt esélyes a BL-indulásra, ezúttal mindkét csapat megoldható feladatot kapott saját bajnokságában. Napközben sorsolják az Európa-liga nyolcaddöntőjének párosítását. Akik nem csak a futballt kedvelik, ők röplabdát, pályakerékpárt és teniszt is láthatnak a hét utolsó munkanapján.

Folytatódik a Bajnokok Ligája, pályán a Barcelona és a Bayern München is

Sport2020.02.25, 08:47

Folytatódnak a nyolcaddöntők a Bajnokok Ligájában, a Napoli a Barcelonát, a Chelsea a Bayern Münchent fogadja.

Pályán a Liverpool, német bajnokit is rendeznek

Sport2020.02.24, 08:24

A Bundesligában Eintracht Frankfurt-Union Berlin, Angliában Liverpool-West Ham United meccseket redneznek, de lesz tenisz és jégkorong is a tévében.

Bukaresten játszik az FTC a női kézi-BL-ben, pályán a Bayern München

Sport2020.02.21, 07:20

Eddigi egyetlen középdöntős győzelmét a CSM Bukarest ellen aratta az FTC-Rail Cargo Hungária a női kézilabda Bajnokok Ligájában. Elek Gábor csapata január végén 33-23-ra verte a világ egyik legjobb csapatát. Ezúttal egy Siófok elleni bajnoki vereség után kellene bravúrt elérnie a győzelemhez a fővárosiaknak. A Bayern München a sereghajtó Paderbornt fogadja a német labdarúgó-bajnokságban. Balázs Attila a világranglistán 133. helyet elfoglaló Pedro Martínez ellen folytathatja parádés teljesítményét a riói tenisztornán.

Gulácsival szerepelhet először a BL egyenes kieséses szakaszában a Lipcse

Sport2020.02.19, 08:20

Szerdán folytatódnak a Bajnokok Ligája nyolcaddöntői, a Tottenham a Lipcse csapatát fogadja, a Valencia az Atalanta vendége lesz. A Magyar Kupában MOL Fehérvár FC-Újpest meccset rendeznek, a Premier League-ben a Manchester City-West Ham United meccset pótolják.

A Chelsea a Manchester United csapatát fogadja, pályán az AC Milan

Sport2020.02.17, 08:24

Hétfőn sem maradunk csúcsfoci nélkül, erről a Premier League és a Serie A gondoskodik.

Jön a Fradi-Fehérvár, pályán a Barcelona, a PSG és a Liverpool

Sport2020.02.15, 10:10

Az OTP Bank Liga 21. fordulójának rangadója sorsdöntő is lehet, mert ha a Fradi otthon legyőzi a MOL Fehérvárt, azzal alighanem eldőlt a bajnoki cím sorsa is. A Liverpool már célegyenesben van, ahogy a PSG-nek sincs mitől tartania, a Barcának azonban minden meccs fontos, hogy ne szakadjon le a Real Madrid mögött. És ez még csak a focis kínálat legjava volt szombatra, de nemcsak ez vár a sportkedvelőkre.

Pályán a Borussia Dortmund és az Atlético Madrid is

Sport2020.02.14, 08:50

Pénteken rendezik a Bundesliga rangadóját, a Borussia Dortmund az Eintracht Frankfurtot fogadja, Spanyolországban Valencia-Atlético, Angliában Wolverhampton Wanderers-Leicester City meccsel indul a forduló.

BL-ben a Veszprém, kupameccset játszik az Inter és a Napoli

Sport2020.02.12, 08:02

Szerda délelőtt bemutatják a Tour de Hongrie magyarországi útvonalát, este pedig a kupameccseké lesz a főszerep. A Magyar Kupában Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás, az olaszban Internazionale-Napoli, a spanyolban Athletic Bilbao-Granada meccset rendeznek.

Szegeden játszik az Újpest és a MOL Fehérvár a Magyar Kupában

Sport2020.02.11, 07:39

A szegedi Szent Gellért Fórum lesz a helyszíne a keddi Újpest-MOL Fehérvár mérkőzésnek. A Magyar Kupa nyolcaddöntője az újpesi pálya alkalmatlansága miatt került át a csongrádi megyeszékhelyre. A Szépművészeti Múzeumban sorsolják a női tenisz csapat-világbajnokságának számító Fed Kupa áprilisi, budapesti döntőjének csoportjait.

Nehéz ellenféllel játszik Fucsovics Márton Rotterdamban

Sport2020.02.10, 08:22

Megkezdi szereplését Fucsovics Márton a rotterdami tenisztornán. A legjobb magyar teniszező ellenfele a 2019-es wimbledoni elődöntős spanyol Roberto Bautista Agut lesz. A február 10-i nap sportközvetítései közül előzetesen ez tűnik a legizgalmasabbnak.

Egész napos kézilabda-maraton vár a rajongókra szombaton

Sport2020.02.08, 09:37

A kézilabdáé lesz a főszerep szombaton, egymás után öt magyar csapatnak is drukkolhatunk a nemzetközi porondon. Kezdésként jön a Tatabánya az EHF-kupában, amit négy BL-meccs követ.

Hétközi forduló az NB I-ben, magyar rangadó a vízilabda BL-ben

Sport2020.02.04, 07:53

Kedd este egy Mezőkövesd-Újpest mérkőzéssel megkezdődik a magyar labdarúgó-bajnokság 19., hétközi fordulója. Egymás ellen játszik a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a két magyar sztárcsapat. Az FTC és az OSC csapatai összesen 10 játékost adtak a magyar csapatba az aranyéremmel véget érő, budapesti Európa-bajnokságon. Pályára lép Gulácsi Péter és csapata, az RB Leipzig a Német Kupában.

Fiatalok csatája a döntőbe jutásért Ausztráliában, folytatódnak a topligák

Sport2020.01.31, 08:51

Alexander Zverev vagy Dominic Theim lesz a 16-szoros Grand Slam-győztes Novak Djokovic ellenfele az Australian Open döntőjében? Ez január utolsó napjának legfontosabb kérdése. A két fiatal mérkőzésén kívül egy Szolnok-ZTE kosárlabdarangadó, téli sportok és két európai labdarúgó-topligás találkozót tűznek képernyőre a televíziók pénteken.

FA-kupa meccset játszik az Arsenal, folytatódik az Australian Open

Sport2020.01.27, 08:09

A labdarúgó FA-kupában az Arsenal a Bournemouth vendége lesz, de portugál és török bajnoki is képernyőre kerül. Folytatódnak az Australian Open küzdelmei, a jégkorong Erste Liga középszakaszának a felsőházában a címvédő FTC a Csíkszeredát fogadja.

Döntőt játszik a férfi pólóválogatott, pályán a Juve, a Real és a PSG

Sport2020.01.26, 09:03

Az év egyik legpörgősebb napja előtt állnak a sportrajongók. A délelőtt folyamán Fucsovics Márton a 20-szoros Grand Slam-győztes Roger Federerrel néz farkasszemet az Australian Open 4. fordulójában. Kora délután a debreceni short track-Eb-n gyarapíthatják tovább aranyérmeik számát Liu Shaolin Sándorék. A délután a kézilabdáé lehet a főszerep: pályára lép a Siófok az EHF-kupában, Spanyolország és Horvátország az Európa-bajnoki címért csap össze, valamint megkezdi középdöntős szereplését a Győri Audi ETO a BL-ben. Kora este a magyar férfi víilabda-válogatott a Duna Arénában a spanyolok ellen ugrik megencébe az Európa-bajnokság döntőjéében. ...

Eb-bronzért játszik a női pólócsapat, folytatódik az NB I

Sport2020.01.25, 16:53

Ma véget ér a budapesti női vízilabda-Európa-bajnokság, amelyen Bíró Attila együttese a bronzéremért ugrik medencébe Hollandia ellen. A magyar foci rajongóinak jó hír, hogy folytatódik az NB I, de a nemzetközi foci szerelmesei is találhatnak maguknak kiváló meccseket.

Az Eb-döntőért játszik a férfi vízilabda-válogatott

Sport2020.01.24, 08:17

A döntőbe jutásért ugrik medencébe a férfi vízilabda-válogatott a budapesti Európa-bajnokságon, ahol az olimpiai kvalifikáció a tét. Elődöntőket rendeznek a férfi kézi-Eb-n is, és a téli sportok kedvelői sem fognak ma unatkozni.

Az Eb-döntőbe jutásért játszik a női pólóválogatott csütörtökön

Sport2020.01.23, 07:58

A már biztosan olimpiai résztvevő Spanyolország ellen ugrik a medencébe a magyar női vízilabda-válogatott a budapesti Európa-bajnokság elődöntőjében. Bíró Attila együttese magabiztosan vette az eddigi akadályokat, csapatának ezúttal a világbajnoki ezüstérmest kellene legyőznie. A Liverpoolra az angol bajnokságban, az Atlético Madridra a Spanyol Kupában vár megoldható feladat. Továbbá magyar idő szerint csütörtök délelőtt megkezdi szereplését a háromszoros világbajnok Babos Tímea - Kristina Mladenoviccsal az oldalán - az Australian Open párosversenyében.

A kézilabdázók az olimpiai selejtezőért és az elődöntőért küzdenek

Sport2020.01.22, 08:15

Lesz miért szorítanunk szerdán,elsőként, 16.00-kor a férfi kézilabda-válogatott játszik Portugália ellen. A tét nem kicsi, ha pontot szerzünk, biztos az olimpiai selejtezős hely, ha nyerünk akkor egy kis norvég segítséggel az elődöntő is meglehet. A vízilabdázók a budapesti Eb-n az oroszok ellen vívhatják ki az elődöntős szereplést.

Szlovénia ellen játszik a kéziválogatott, debütál a Barcelona új edzője

Sport2020.01.19, 10:26

A női vízilabda-válogatott Szerbiával meccsel, férfi kézilabdázóink pedig Szlovénia ellen javíthatnak. Ami a topligákat illeti, többek között Hertha-Bayern München, Liverpool-Manchester United, Juventus-Parma, és Barcelona-Granada meccseket rendeznek.

A férfiaknak is a csoportelsőség a tét a vízilabda-Eb-n

Sport2020.01.18, 09:25

Januárban szinte minden nap drukkolhatunk magyar csapatoknak nemzetközi sorozatban. Szombaton a férfi vízilabda-válogatottra vár fontos meccs Málta ellen, akiket a lehető legtöbb góllal kell legyőzniük Vámos Mártonéknak, hogy jobb legyen a gólkülönbségük a spanyoloknál, és ezzel megnyerjék a csoportot.

Izland ellen folytatja a magyar kéziválogatott, pályán a Juve és a Man Utd

Sport2020.01.15, 08:30

A kézilabda Európa-bajnokságon a továbbjutásért lép pályára Izland ellen a magyar válogatott, a hazai vízilabda Európa-bajnokságon a női válogatott az oroszokkal csap össze. Az olasz Kupában a Juventus és az AC Milan is pályára lép, az angol FA-kupában a Manchester United újrajátszását közvetítik, a francia bajnokságban AS Monaco-PSG meccset rendeznek.

Második Eb-meccsét játssza hétfőn a férfi kézilabda-válogatott

Sport2020.01.13, 08:04

A budapesti vízilabda Európa-bajnokságon a női válogatott Szlovákia ellen szerepel, de szintén második meccsén küzdhet ma az Eb-n Malmőben a férfi kézilabda-válogatott Dánia ellen.

Elődöntőzik a Real Madrid, pályán a Leicester és az Aston Villa

Sport2020.01.08, 08:28

Szaúd-Arábiában rendezik a spanyol Szuperkupa négyes döntőjét, szerdán a Valencia-Real Madrid meccset rendezik, az angol Ligakupában Leicester City-Aston Villa elődöntőt játszanak.

A Manchester United-Manchester City rangadó emelkedik ki a keddi programból

Sport2020.01.07, 09:02

A női kézilabda-bajnokságban MTK-FTC mecset rendeznek, folytatódik a dartsosok BDO-világbajnoksága, az angol Ligakupa elődöntőjében pedig Manchester United-Manchester City meccset rendeznek.

Pályán a Liverpool, ismét Budapesten játszik a Győri Audi ETO

Sport2020.01.02, 08:29

A Népliget után ezúttal a Népfürdő utcai Elektromos Csarnokba, az MTK-hoz látogat a Győri Audi ETO a női kézilabda NB I-ben. Danyi Gábor csapata vasárnap csak nagy nehézségek árán, 28-27-re tudta legyőzni az FTC-t. Csütörtökön várhatóan ennél könnyebb dolga lesz a bajnokság első helyén álló csapatnak. A Liverpool 20. mérkőzésén a 19. győzelmét szerezheti a Sheffield United ellen a Premier League-ben.

Az év utolsó napján és nézhetünk sportot élőben

Sport2019.12.31, 10:04

Az év utolsó napján sem maradunk sport nélkül, bár ez már tradicionálisan így van: ügető, négysáncverseny, Spengler-kupa és sífutás közül választhatunk.

Jégkorong és darts a hétfői program kínálata

Sport2019.12.30, 08:23

A jégkorong lesz a fő program a tévék élő kínálatában, lesz Erste Liga, Spengler Kupa, és EBEL is, miközben a PDC darts-világbajnokságán már az elődöntőket rendezik.

Fallon Sherrock tovább írhatja a dartstörténelmet

Sport2019.12.27, 09:24

Közeledik az év vége, ezzel együtt pedig a darts-vb véghajrája is. A karácsonyi szünet után folytatódó viadal mai napján jönnek az igazi nagyágyúk, mint például Michael Van Gerwen, Gary Anderson, Gerwyn Price, Nathan Aspinall, vagy Simon Whitlock. De ne feledkezzünk meg a torna eddigi legnagyobb sztárjáról, Fallon Sherrockról sem, aki első nőként nyert vb-meccset, ráadásul egymás után kettőt, és nem is akar itt megállni.