sportközvetítés

címke rss

Kiharcolhatja a bennmaradást a Honvéd, MU-Liverpool rangadó, pályán Messiék és C. Ronaldóék

Sport2021.05.02, 09:41

Vasárnap az NB I-től már búcsúzó Budafok a bennmaradás kiharcolásáért harcoló Budapest Honvéd együttesét fogadja. Nem ez lesz az egyetlen magyar focimeccs a tévében, a Debrecen is pályára lép, míg a Gyirmót és a Győr egymás ellen játszik. Rangadót rendeznek az angol Premier League-ben, a Manchester United a Liverpoollal találkozik. Olaszországban a Juventus és a Roma, Spanyolországban a Barcelona meccse is látható lesz. Formai-1, MotoGP, NASCAR, vízilabda, kosárlabda és tenisz is színesíti a mai programot.

Utolsó hazai meccsét játssza a Fradi, pályára lép a City, a Chelsea, az Inter, a Real és a BVB is

Sport2021.05.01, 09:01

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 32. fordulójában pályára lép a bajnok Ferencváros a Mezőkövesd ellen, míg a Zalaegerszeg a Kisvárdát fogadja. Az angol Premier League-ben a Manchester City és a Chelsea is játszik, Spanyolországban pedig a Real Madrid harcol tovább a bajnoki címért. A Serie A-ban az Inter és a Milan is képernyőre kerül, de a Borussia Dortmund-Kiel Német Kupa-elődöntőt is láthatjuk. A Forma-1 időmérője és a férfi kézi Eurokupában rendezendő Magyarország-Horvátország meccs is nagyon érdekesnek ígérkezik, a női kosálba döntőjében ismét találkozik a Sopron Basket és az Atomerőmű KSC Szekszárd, de ...

Gulácsiék Német Kupa elődöntőt játszanak, pályán a legutóbb kilenc gólt lövő Paks az NB I-ben

Sport2021.04.30, 08:50

Vajon sikerül-e a döntőbe jutás az RB Leipzi csapatának a Német Kupában? A Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató együttes oldott már meg nehezebb feladatokat is a szezonban, mint aminek a Werder Bremen elleni mérkőzésük ígérkezik. A Paks a Puskás Akadémia ellen lép pályára az NB I pénteki találkozóján.

PSG-Manchester City BL-elődöntő, Dzsudzsákék Békéscsabára utaznak

Sport2021.04.28, 08:42

A labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében a Paris Saint-Germain a Manchester Cityvel találkozik szerdán. Az NB II 35. fordulójából a Békéscsaba-Debreceni VSC összecsapás kerül képernyőre. A női kosárlabda NB I döntőjében Atomerőmű KSC Szekszárd-Sopron Basket meccset rendeznek, míg férfi kézilabda Eurokupában a spanyolok ellen játszik a magyar válogatott.

Fontos rangadót játszik a BL-indulásért küzdő Milan a Serie A-ban

Sport2021.04.26, 08:51

Ha legyőzi a Laziót az AC Milan, akkor továbbra is jó esélye lesz Stefano Pioli csapatának arra, hogy a szezon végén BL-indulást érő pozícióban végezzen a Serie A-ban. A Napolinak szintén nyernie kellene Torinóban, amivel utolérné a Juventust a tabellán. A Leicester City megerősítheti harmadik helyét a Premier League-ben, a La Ligában pedig az Eibar az utolsó szalmaszálba kapaszkodna a bentmaradásért vívott csatában, amihez az európai kupaindulásért küzdő Real Sociedadot kellene legyőznie.

Vasas-Pécs focirangadó a feljutásért, nehéz meccs vár az Arsenalra

Sport2021.04.23, 09:35

A magyar labdarúgó NB II-ben egymás ellen játszik két feljutásra pályázó csapat, a Vasas és a PMFC. Az angol Premier League- Arsenal-Everton rangadót rendeznek. Torna Eb, sznúker, tenisz, golf és küzdősport is színesíti a pénteki programot.

Pályán a Real Madrid, a Juventus, a Manchester City, fontos meccsek az NB I-ben

Sport2021.04.21, 09:52

A Juventusnak nem fér bele újabb botlás, ha a dobogón szeretné zárni a szezont, a Real Madrid a bajnoki címért való küzdelemben szerezhet újabb fontos pontokat, a Borussia Dortmund pedig szeretne visszakerülni a legjobb négy közé a Bundesligában. Az NB I-ben a kieséssel fenyegetett csapatok közül a Diósgyőr és a Honvéd is pályára lép a szerdai napon. A nap rangadóját az FTC-Telekom vízilabdacsapata játssza a BL-ben a Barceloneta ellen a Duna Arénában. Szintén ezen a napon kerül sor a Fléche Wallone nevű egynapos kerékpárversenyre, ami szokás szerint az 1,3 kilométer hosszú, legmeredekebb részein 19 %-os meredekségű Mur de Huy emelkeedőn ...

A Liverpool a Leeds Unitedhez látogat a Premier League-ben

Sport2021.04.19, 11:47

Az angol Premier League-ben a Leeds United a Liverpoolt fogadja. A magyar futsal NB I-ben Berettyóújfalu-Haladás meccset rendeznek, de baseball, sznúker-vb, darts és tenisz is színesíti a hétfői programot.

Napoli-Inter rangadó, pályán a Juventus, a Real Madrid és az MU is, folytatódik az NB I

Sport2021.04.18, 09:03

A labdarúgó NB I-ben Puskás Akadémia-MTK és Budapest Honvéd-MOL Fehérvár mérkőzést rendeznek, az NB II-ből az ETO FC Győr-DVSC meccs kerül képernyőre. Az angol Premier League-ben a Manchester United és az Arsenal, a német Bundesligában a Borussia Dortmund, a spanyol La Ligában a Real Madrid, Olaszországban a Milan és a Juventus is pályára lép, ráadásul a Serie A-ban Napoli-Inter rangadót is rendeznek. A magyar női kézilabda-válogatottra az olaszok elleni vb-selejtező visszavágója vár, de Forma-1 is színesíti a programot.

Messiék döntőt játszanak a Király-kupában, pályán a Fradi és az Újpest, Chelsea-City rangadó

Sport2021.04.17, 09:05

Az NB I 29. fordulójában a Ferencváros, az Újpest és a ZTE is pályára lép, Szergej Rebrov csapata pedig szombaton bajnok is lehet. Az angol FA-kupa elődöntőjében a Chelsea és a Manchester City találkozik a fináléba jutásért, míg a spanyol Király-kupa-döntőben a Barcelona a Bilbao találkozik, a Bundesligában a Bayern München tovább növelheti az előnyét az élen. Formula-1- és MotoGP-időmérőt is rendeznek, míg a férfi kézi NB I-ben a Veszprém és a Szeged is pályára lép.

Vb-selejtezőt játszik a női kéziválogatott, pályán Gulácsiék, a Sopron Basket elődöntőzik az Euroligában

Sport2021.04.16, 09:53

Először lép pályára a magyar női kézilabda-válogatott, mióta március közepén kiharcolta az olimpiai szereplés jogát. A világbajnoki selejtezőben a gyengébb erőkből álló Olaszországot kell Érden kiejtenie, hogy ott lehessen a decemberi spanyolországi tornán is. Az európai topligákban az Everton-Tottenham ígérkezik a legjobb mérkőzésnek, de érdemes lesz figyelemmel kísérni a Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló RB Leipziget a Hoffenheim ellen is. Az NB I-ben a Budafok-Diósgyőr mindkét együttesnek az utolsó remény, hogy bent maradjon az első osztályban. Rafael Nadalnak ezúttal Andrej Rubljov ellen kell bizonyítania, miért ő a sallakkirály. ...

Magyar Kupa-elődöntő, EL-negyeddöntő visszavágók, Három Nemzet Torna

Sport2021.04.15, 08:45

Egyedül a Manchester United párharca tűnik lefutottnak a negyeddöntős párharcok közül az Európa-ligában a csütörtöki visszavágók előtt. Vajon az MTK vagy a MOL Fehérvár lesz az Újpest ellenfele a Magyar Kupa döntőjében? Az augusztusi olimpiai selejtezőre készülő magyar jégkorong-válogatott Ausztria ellen lép pályára a budapesti Három Nemzet Tornán. A monte carlói Mastersen ezúttal Novak Djokovicra vár a könnyebb feladat, Rafael Nadalnak pedig Grigor Dimitrov akár nagyon meg is nehezítheti a dolgát.

Szerdán zárulnak a BL-negyeddöntők, jön a Magyar Kupa elődöntője

Sport2021.04.14, 08:56

Vajon elég lesz-e a Real Madrid és a Manchester City számára a hazai pályán kiharcolt 3-1-es, illetve 2-1-es előny ahhoz, hogy bejussanak a Bajnokok Ligája elődöntőjébe? Ez a szerdai nap legnagyobb kérdése. A Magyar Kupa egyik elődöntőjét ezen az este, a másikat csütörtökön rendezik meg. Novak Djokovicnak nehezebb, Rafael Nadalnak könnyebb dolga lesz a monacói Masters 2. fordulójában. A szerb világelső az egyik legtehetségesebb fiatal teniszezővel, Jannik Sinnerrel játszik, a spanyol salakkirály pedig az argentin Federico Delbonisszal méri össze erejét.

Jön a Veszprém-Szeged kupadöntő, öt topligás meccset is rendeznek hétfőn

Sport2021.04.12, 08:57

Hétfőn sem maradunk színvonalas sportesemények nélkül. Az ősi rivális Telekom Veszprém és a MOL-Pick Szeged a férfi kézilabda Magyar Kupa döntőjében ismét összecsapnak egymással. Szalai Attila csapata, a Fenerbache a Gaziantepsport fogadja a török bajnokságban, a Hoffenheim-Leverkusen Bundesliga-mérkőzés az európai kupaindulásért lesz fontos, a Sevilla pedig egy győzelemmel hat pontra jöhetne fel a listavezető Atlético Madridhoz képest a La Ligában.

Pályán a Fradi és a MOL Fehérvár, Sevilla-Atlético Madrid rangadó a La Ligában

Sport2021.04.04, 10:05

A Kisvárda-MOL Fehérvár, a Budafok-Ferencváros és a Puskás Akadémia-Mezőkövesd meccsekkel folytatódik vasárnap az NB I 27. fordulója. A Premier League-ben pályára lép a Tottenham Hotspurs és a Manchester United is, a La Ligában Sevilla-Atlético Madrid rangadót rendeznek. A női kézi Európa-ligában játszik a Siófok, de kosárlabda, jégkorong és tenisz is színesíti a programot.

Ismét pályán a magyar válogatott, folytatódik a kézilabda Bajnokok Ligája

Sport2021.03.31, 08:56

A lengyelek Robert Lewandowski nélkül kénytelenek pályára lépni Angliában a vb-selejtező szerdai játéknapján. A magyar válogatott Andorrába utazik, ahonnan igencsak rossz elékeket őrizhet Marco Rossi csapata. A férfi kézilabda Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza is kezdetét veszi, a MOL-Pick Szegedre a címvédő THW Kiel elleni párharc vár.

A magyar fociválogatott San Marinóban játszik, pályán az angolok, a spanyolok és a németek is

Sport2021.03.28, 09:48

A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn San Marinóban lép pályára vasárnap. Marco Rossi csapat mellett igazi nagyágyúk is játszanak, Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Anglia és Németország is harcba száll a pontokért. Bahreinben rendezik az idény első Formula 1-es futamát, de kézilabda, röplabda és tenisz is színesíti a programot.

Magyar-román focimeccs az U21-es Eb-n, pályán C. Ronaldóék is

Sport2021.03.27, 10:10

Az U21-es Eb-n Magyarország Romániával találkozik Budapesten, a Bozsik Arénában szombaton. Folytatódnak a világbajnoki selejtezők, többek között pályára lép Portugália, Belgium, Hollandia és Horvátország is. A foci mellett Formula-1, MotoGP, kézilabda, vízilabda, úszás és tenisz is színesíti a programot.

Magyar-német focimeccs az U21-es Eb-n, pályán C. Ronaldóék és Mbappéék is

Sport2021.03.24, 10:13

A részben hazai rendezésű U21-es Európa-bajnokságon a Gera Zoltán vezette magyar válogatott Németország ellen kezdi meg a szereplését Székesfehérváron. Szerdán Európában megkezdődnek a világbajnoki selejtezők is: pályán lesz többek között Portugália, Franciaország, Hollandia, Belgium és Horvátország is. Úszás, vízilabda, tenisz és kerékpársport is színesíti a programot.

Magyar-szerb női kézimeccs az olimpiáért, pályán a Real, a Bayern, a BVB és a City is

Sport2021.03.20, 11:24

A női kézi olimpiai selejtezőben Magyarország Szerbiával találkozik, de a labdarúgás is bőven tartogat érdekes meccseket. Pályára lép a La Ligában a Real Madrid, a Bundesligában a Bayern München és a Borussia Dortmund is játszik, míg az angol FA-kupában Everton-Manchester City rangadót rendeznek a negyeddöntőben. A szombati programot jégkorong, kosárlabda és tenisz is színesíti.

Megkezdi a női kéziválogatott az olimpiai selejtezőt, jön a BL-sorsolás

Sport2021.03.19, 08:46

A pénteki napon az UEFA központjában kisorsolják a Bajnokok Ligája és az Európa-liga hátralévő részének a párosításait. A női kézilabda-válogatott Kazahsztán ellen lép pályára a győri Audi Arénában megrendezésre kerülő olimpiai selejtezőtorna első játéknapján. A Sopron Basket az első mérkőzésen aratott 94-66-os győzelme birtokában könnyed visszavágóra számíthat az Euroliga negyeddöntőjében. Az RB Leipzig csapatának nem fér bele több hiba, ha valamilyen csoda folytán a Bayern München elé szeretne kerülni a Bundesligában a szezon végén. Gulácsi Péterék ezúttal az újonc Bielefeld otthonában játszanak.

Folytatódik a Bajnokok Ligája, Euroliga-meccs vár a Sopron Basketre

Sport2021.03.17, 10:17

A Chelsea-Atlético Madrid és a Bayern München-Lazio találkozóval folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntője. A női kosárlabda Euroligában a Sopron Basket az ASVEL Feminin együttesével találkozik. Nem maradunk ma sem tenisz nélkül, Fucsovics Márton például 14 órakor lép pályára a Dubaiban zajló ATP-tornán Dusan Lajovic ellen.

A Barcelona és a Liverpool is pályára lép a hét első napján

Sport2021.03.15, 09:50

Először léphet pályára a Barcelona a PSG elleni BL-kiesés után, az ellenfél az Huesca lesz a La Liga hétfői mérkőzésén. A Liverpool sem lépett pályára azóta, hogy szűk egy héttel ezelőtt a vártnál simábban kiejtette az RB Leipziget a legrangosabb európai kupából. Jürgen Klopp csapatának ellenfele a Wolverhampton lesz. Az évet jó formában kezdő Fucsovics Márton megkezdi szereplését a dubaji tenisztornán, valamint a végéhez közeledik a Tirreno-Adriatico kerékpárverseny.

Marco Rossi kerethirdetése, EL-rangadó, Fucsovics negyeddöntője

Sport2021.03.11, 09:01

Csütörtökön kora délután Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az M4 Sporton kihirdeti a március végi három világbajnoki selejtezőre szóló keretét. Az este legjobban várt mérkőzése az Európa-ligában egy igazi európai klasszikus, a Manchester United-AC Milan összecsapás lesz. Szerda esti fordítása után kevesebb mint egy nappal Fucsovics Márton már negyeddöntőt játszik a dohai tenisztornán, méghozzá azzal az Andrej Rubljovval, akitől az előző héten Rotterdamban vereséget szenvedett a döntőben.

NB I és európai topligák, a Fradi nehéz ellenféllel játszik a Duna Arénában

Sport2021.03.05, 08:53

A labdarúgó OTP Bank Liga pénteki mérkőzésén a kieső helyen álló DVTK a dobogóért harcoló MTK-t fogadja. Az európai topligák közül a németben egy igazi kiesési rangadót, a Schalke-Mainz összecsapást láthatunk, a La Ligában pedig a Villarreal a Valencia ellen lép pályára. A fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon Krizsán Xénia ötpróbában akár érmet is szerezhet, Fucsovics Márton pedig az elődöntőbe jutásért teniszezik Rotterdamban az amerikai Tommy Paul ellen.

A Barcelona a döntőbe jutásért, a Lipcse az elődöntőért játszik szerdán

Sport2021.03.03, 08:41

Nehéz dolga lesz a Lionel Messi vezette Barcelonának a Sevilla elleni Spanyol Kupa elődöntő visszavágóján. A katalánoknak idegenben 2-0-s hátrányból kell, hogy továbbjussanak. Szintén meggyűlhet a baja a Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominiket is foglakoztató RB Leipzignek a Wolfsburggal a Német Kupa negyeddöntőjében. A szerdai nap folyamán az NB I mellett az európai topligákban a Milant, a Paris Saint-Germaint és a Manchester Unitedet is láthatjuk majd. A Telekom Veszprém a francia Nantes ellen zárja a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörét, az FTC pedig keddi, Barceloneta elleni sikere után a Dinamo Tbiliszivel ...

Három NB I-es meccs is lesz kedden, pályán a Juventus és a Manchester City is

Sport2021.03.02, 08:12

Az M4 Sport mindhárom NB I-es meccset adja kedden, így képernyőre kerül a Kisvárda-Puskás Akadémia, a Budapest Honvéd-MTK Budapest és a Ferencváros-Diósgyőr meccs is.

Hétfő esti rangadót játszik a Real Madrid a La Ligában

Sport2021.03.01, 08:50

A hét első napján az Everton újabb lépést tehet a BL-indulásért az angol bajnokságban, valamint Fucsovics Márton is pályára lép a rotterdami tenisztorna főtábláján. A magyar játékos sikerrel vette a selejtezőt, így hétfő este 21:00-tól az amerikai Reilly Opelka ellen játszhat. A Real Madridra egy nehéznek ígérkező mérkőzés vár a La Ligában. Zinédine Zidane csapata az egyik legszebben futballozó spanyol együttest, a Real Sociedadot fogadja hazai pályán.

A Milan, a Manchester United és az Arsenal is továbbjuthat az EL-ben, pályán a Veszprém és a Szeged

Sport2021.02.25, 08:48

Összesen hét Európa-liga-mérkőzést tűznek a képernyőre a sportcsatornák a csütörtöki nap folyamán. Este a Telekom Veszprémre könnyebb, a MOL-Pick Szegedre nehezebb feladat vár a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Az északisí-világbajnokság és az év első World Tour versenyének hegyi befutós szakasza - amin a legjobb magyar kerékpárversenyző, Valter Attila is részt vesz - színesítik a programot.

Fradi-Fehérvár MK-rangadó, BL-meccs vár a Real Madridra és a ManCityre

Sport2021.02.24, 11:28

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében szerdán Atalanta-Real Madrid és Mönchengladbach–Manchester City összecsapást rendeznek, utóbbira a Puskás Arénában kerül sor. A Magyar Kupa nyolcaddöntőjében Ferencváros-MOL Fehérvár rangadót rendeznek. Európa-liga-meccs is lesz ma, a Tottenham Hotspurs a Wolfsberget fogadja. A La Ligában a Barcelona az Elche ellen lép pályára. A foci mellett kézilabda és tenisz is színesíti a programot.

Atlético-Chelsea és Lazio-Bayern a BL-ben, borsodi rangadó a Magyar Kupában

Sport2021.02.23, 08:27

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében Atlético Madrid-Chelsea és Lazio-Bayern München találkozót rendeznek kedden. A Magyar Kupában borsodi rangadóra kerül sor, a Mezőkövesd a DVTK-val találkozik. A férfi kézilabda El-ben a Grundfos Tatabánya KC a Kadetten Schaffhausent fogadja. Jégkorong, sznúker, kerékpár és tenisz is színesíti a programot.

Milan-Inter és Arsenal-City rangadó, Dárdaiék Gulácsiék ellen, pályán a Barcelona

Sport2021.02.21, 09:16

Folytatódik a labdarúgó NB I 22. fordulója, vasárnap Budafok-Puskás Akadémia és Paks-Kisvárda meccset rendeznek. A Premier League-ben ma is lesznek rangadók, előbb a West Ham United és a Tottenham találkozik, majd az Arsenal és a Manchester City feszül egymásnak. A Serie A-ban városi derbit rendeznek, jön Milan-Internazionale összecsapás. A Bundesligában Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC fogadja Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik klubját, az RB Leipziget. A La Ligában pályára az FC Barcelona, a Ligue 1-ben pedig a PSG. Jön az Australian Open férfi egyes döntője, amelyben Novak Djokovics és Danyiil Medvegyev találkozik. ...

Pályán a Fradi és a Fehérvár az NB I-ben, liverpooli focirangadó

Sport2021.02.20, 09:27

Az NB I 22. fordulójában szombaton az Újpest, a Mol Fehérvár és a Ferencváros is pályára lép. A Premier League-ben liverpooli rangadót rendeznek az Anfield Road-on. A Bayern München az Eintracht Frankfurt otthonában játszik a Bundesligában, a La Ligában a Realt Madrid és Atlético Madrid is sikerre készül. A magyar vízilabda-válogatott Szerbia ellen ugrik a vízbe felkészülési meccsen, a női kézi Európa-ligában pedig a Vácnak és a Siófoknak is szurkolhatunk, de ma kerül sor az Australian Open női egyesének döntőjére is.

Folytatódnak a topligák, pályán a magyar kosárválogatott, fiatalok csatája az Australian Openen

Sport2021.02.19, 08:55

Mind az öt európai topligában rendeznek mérkőzést a pénteki napon. Közülük a legérdekesebbnek a Betis-Getafe és a Wolverhampton-Leeds tűnik előzetesen. Az Australian Open döntőjébe már csütörtökön bejutott Novak Djokovic ellenfélre vár: a címvédő a jövő két nagy bajnoka közül az egyikkel, a Daniil Medvedev-Stefanos Tsitsipas párharc győztesével találkozik. A férfi kosárlabda-válogatott Szlovénia elleni veresége után Ausztria ellen javíthat a kijevi Európa-bajnoki selejtezőben.

Pályán a Juventus, szerdán jön az egyik legizgalmasabb BL-nyolcaddöntős párharc

Sport2021.02.17, 08:20

A Juventus a Porto otthonában kezdi meg a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszát. A szerdai játéknap másik találkozója az egyik legérdekesebbnek ígérkező párosítás lesz: a Sevilla a Borussia Dortmundot fogadja. Miközben zajlik a BL, szerdán pályára lép a Premier League és a La Liga listavezetője is. A Manchester City az Everton vendégeként folytatná szédületes győzelmi szériáját, az tlético Madrid pedig Valenciában ,a Levanténál tartaná életen reményeit a 100 pontos bajnoki szezonra. A Telekom Veszprém a szezon egyik meglepetéscsapatát, az ukrán Motort fogadja a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.

Pályán Gulácsiék a Bundesligában, Újpest-DVTK focimeccs az NB I-ben

Sport2021.02.12, 08:42

A labdarúgó NB I 21. fordulójában az Újpest a DVTK-t fogadja haza pályán. Gulácsi Péter, Szoboszlai Dominik és Willi Orbán csapata, az RB Leipzig az Augsburggal játszanak a Bundesligában. A női kézilabda Európa-ligában a Siófok a Kubany Krasznodar ellen lép pályára. Tenisz, gol és téli sportok is színesítik a pénteki programot.

A Bayern München döntőt játszik a klub-vb-n, a Veszprém és a Szeged is BL-meccsen lép pályára

Sport2021.02.11, 08:39

Vajon a francia André-Pierre Gignac vezette mexikói Monterrey képes lesz-e megtréfálni a Bayern Münchent a klubvilágbajnokság döntőjében? Ez a csütörtöki nap legnagyobb kérdése. Mivel az EHF nem mindennapi döntése nyomán az összes csapat továbbjutott a kézilabda Bajnokok Ligájában, így a Telekom Veszprém, illetve a MOL-Pick Szeged abszolút tét nélküli mérkőzéseket játszhat a legrangosabb európai kupában. Az eddigi rossz időjárási viszonyok miatt csupán ezen a napon kezdődik meg Cortinán az alpesisí-világbajnokság.

Kedden jön a Juventus-Inter és a Barcelona-Veszprém meccsek visszavágója

Sport2021.02.09, 08:19

Ez nem egy átlagos keddi nap, ami előtt a sportvilág áll: Az Inter az Olasz Kupában, a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában szeretne visszavágni egy hazai pályán elszenvedett vereség után riválisának. A Juventus 2-1-re nyerni tudott Milánóban, a Barcelona pedig 37-34-es sikerrel távozhatott a Veszprém Arénából csütörtökön. A Real Madrid a hétvégén a Sevilla ellen valóságos mészárlást rendező Getafét fogadja a La Liga 1. fordulóból elhalasztott mérkőzésén, de pályára lép a Manchester United is. Ole Gunnar Solskjaer csapata egy West Ham elleni továbbjutással már a legjobb nyolc közé kerülne.

ManCity-Liverpool és Fradi-Fehérvár rangadók, klub-vb, jön a Super Bowl

Sport2021.02.07, 09:59

Vasárnap folytatódik a labdarúgó NB I: a Paks-Budafok és a ZTE-PAFC mérkőzés mellett Ferencváros-MOL Fehérvár rangadóra kerül sor. A Premier League-ben is igazi csúcsmeccsre kerül sor, az első helyen álló Manchester City a Liverpool vendége lesz. A La Ligában pályára lép a Barcelona, a Serie A-ban pedig a Milan és a Lazio is, a Ligue 1-ben pedig a PSG. A klubvilágbajnokság elődöntőjében a brazil Palmeiras és a mexikói Tigres csap össze. Késő este jön Super Bowl, amelyen a Kansas City Chiefs a Tampa Bay Buccaneersszel játszik. Kézilabda, kosárlabda, jégkorong és tenisz is színesíti a mai programot.

C. Ronaldóékra rangadó vár. pályán Gulácsiék, a Real Madrid és a MU, folytatódik az NB I

Sport2021.02.06, 09:14

Folytatódik a labdarúgó NB I, szombaton DVTK-Kisvárda, Mezőkövesd-Budapest Honvéd és MTK-Újpest találkozót rendeznek. A Premier League-ben az Arsenal és a Manchester United is pályára lép. A Bundesligában Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik csapata, az RB Leipzig a Schalke vendége lesz. A Serie A-ban rangadót rendeznek, a Juventus a Romát fogadja, míg a La Ligában a Real Madridra a Huesca elleni kötelező siker vár. A MOL-Pick Szeged a PSG-vel játszik a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, míg a nőknél az FTC és a Győr is pályára lép. Jégkorong, kosárlabda és tenisz is színesíti a programot.

Rangadó a Premier League-ben, Eb-selejtezőt játszik a női kosárlabda-válogatott

Sport2021.02.04, 08:53

A Thomas Tuchel és Lőw Zsolt irányítása alatt álló Chelsea-re fontos mérkőzés vár, amennyiben szeretnének bejutni a Bajnokok Ligája következő szezonjába. A londoniak a városi rivális Tottenham otthonában lépnek pályára. A magyar női kosárlabda-válogatottra Szlovákiában vár Európa-bajnoki selejtező. A Telekom Veszprém egy Barcelona elleni rangadóval folytatja a férfi kézi-BL csoportkörét.

Újpest-Fradi focirangadó, pályán a Barca, a Liverpool, a ManCity, a PSG és Gulácsiék is

Sport2021.02.03, 10:25

A labdarúgó NB I-ben nagy rangadót rendeznek szerdán, az Újpest a Ferencvárost fogadja. Az angol Premier League-ben a Manchester City és a Liverpool is pályára lép. A spanyol Király-kupában a Barcelona a Granada vendége lesz, az Olasz Kupa elődöntőjében a Napoli és az Atalanta találkozik, míg a Német Kupában Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik csapata, az RB Leipzig a Mönchengladbach ellen vívhatja ki a továbbjutást. A női kézilabda NB I-ben Győr-FTC rangadót rendeznek, míg a magyar futsalválogatott Eb-selejtezőt játszik.

Kézi-vb elődöntők, négy topligás meccs és a Győri Audi ETO BL-rangadója

Sport2021.01.29, 08:21

Vajon meglesz-e a 49. veretlenül megvívott mérkőzése a női kézilabda Bajnokok Ligájában a Győri Audi ETO-nak? Danyi Gábor csapata a kétszeres győztes Buducnost Podgorica otthonában lép pályára. A kézilabdarajongók számára a férfi világbajnokság két elődöntőjét is érdemes lesz figyelemmel követni, előbb francia-svéd, majd dán-spanyol rangadókat rendeznek a döntőbe jutásért. Az európai labdarúgó topligák közül egyedül a Premier League-ben nem lesz mérkőzés a pénteki nap folyamán.

Vb-negyeddöntőben lép pályára a kézilabda-válogatott, pályán a Fradi és a Fehérvár is

Sport2021.01.27, 08:02

A kézilabda-világbajnokság 20.00 órakor a negyeddöntőben lép pályára Magyarország Franciaország ellen. Az NB I-ben Kisvárda-MOL Fehérvár FC és Budafok-Ferencváros meccseket rendeznek, de pályára lép a Barcelona, a Juventus, a Chelsea és a Manchester United is.

A csoportgyőzelemért játszik a magyar válogatott a kézilabda-világbajnokságon

Sport2021.01.25, 08:19

Miután első öt mérkőzését egyaránt megnyerte a magyar férfi kézilabda-válogatott az Egyiptomban megrendezésre kerülő világbajnokságon, hétfőn este a csoportelsőségért lép pályára Spanyolország ellen. Gulyás István csapata győzelem vagy döntetlen esetén Norvégia, vereséget követően pedig Franciaország útjába kerül a szerdai negyeddöntőben. A Spanyol Szuperkupa-győztes Athletic Bilbao a Getafaét fogadja a La Ligában, a Tottenham pedig alacsonyabb osztályú ellenféllel csap össze az FA-kupában.

MU-Liverpool rangadó, pályán a Bayern, a Juve és a Barca, folytatódik az NB I és a kézi-vb

Sport2021.01.24, 09:53

A labdarúgó NB I-ben Budafok-MTK, Paks-DVTK és Honvéd-ZTE mérkőzést rendeznek. A spanyol La Ligában pályára lép a Barcelona, a német Bundesligában a Bayern München a Schalke vendége lesz, a Serie A-ban a Juventus a Bolognát látja vendégül. Az angol FA-kupában Manchester United-Liverpool rangadót rendeznek. Folytatódik Egyiptomban a férfi kézi-vb, míg az FTC is a női Bajnokok Ligájában szerepel. Az immár olimpiai résztvevő magyar női pólóválogatott döntőt vív Hollandiával.

Pályán a PSG, folytatódik a kézilabda-világbajnokság

Sport2021.01.22, 08:50

Pénteken a középdöntős meccsekkel megy tovább a kézilabda-világbajnokság, de a topligákban is kezdődnek a fordulók, lesz meccs a Bundesligában és a spanyol bajnokságban is. Pályára lép a PSG és kezdődik az FA-kupa negyedik köre is.

Újra játszik a kéziválogatott, pályán a Liverpool és a Barcelona

Sport2021.01.21, 08:54

Csütörtök este újra pályára lép a férfi kézilabda-válogatott a világbajnokságon, ahol a középdöntőben Brazília lesz az ellenfél. Az angol bajnokságban a Liverpool a Burnley-t fogadja, a Spanyol Kupában Cornellá-Barcelona meccset rendeznek.

Folytatódik az NB I, Ronaldo első trófeáját nyerheti a Juventusszal a szezonban

Sport2021.01.20, 08:46

Szerdán a Ferencváros-Diósgyőr mérkőzéssel folytatódik a magyar labdarúgó NB I. A listavezető zöld-fehérek nem csak ebben a sportágban lesznek érdekeltek a hét harmadik napján: női kézilabdacsapatuk a francia Metz ellen pótolja ősszel elmaradt találkozóját a Bajnokok Ligájában. A legnagyobb európai futballcsapatok közül a Juventus az Olasz Szuperkuáért csap össze a Napolival, míg a Manchester Cityre bajnoki, addig a Real Madridra kupamérkőzés vár.

Német-magyar rangadó a kézi-vb-n, elkezdi az olimpiai selejtezőt a női vízilabda-válogatott

Sport2021.01.19, 10:32

A negyeddöntőbe jutás szempontjából is fontos mérkőzést játszik kedd este a magyar férfi kézilabda-válogatott az egyiptomi világbajnokságon. A mieink azzal a Németországgal játszik, akivel igencsak hosszú közös múltra tekinthetünk vissza. A női vízilabda-válogatott is megkezdi szereplését a trieszti olimpiai kvalifikációs tornán. Az európai topligákban Leicester City-Chelsea, Bayer Leverkusen-Borussia Dortmund és Alavés-Sevilla találkozókat rendeznek.