Sporting CP

címke rss
A Sporting középpályása nyerte a hét játékosa díjat az El-ben

A Sporting középpályása nyerte a hét játékosa díjat az El-ben

Bruno Fernandesnek jól sikerült a csütörtöki Európa-liga csoportkör ötödik fordulója a PSV Eindhoven ellen. Kétszer volt eredményes a meccsen és a másik két gólban is kulcsszerepet vállalt. Teljesítményével kiérdemelte a hét játékosa címet a sorozatban.

Stadion viselheti majd Cristiano Ronaldo nevét

Sport2019.10.13, 11:52

Könnyen lehet, hogy a lisszaboni Sporting CP Cristiano Ronaldóról nevezi majd el a stadionját. A portugál klub stadionját jelenleg José Alvalade Stadionnak hívják, de könnyen lehet, hogy a klub korábbi játékosa, Cristiano Ronaldo után nevezik majd el a későbbiekben.

Három összehozott 11-es, két öngól, egy piros, mindezt három meccs alatt

Sport2019.09.24, 12:35

Nem sokan lennének Sebastián Coates, a Sporting játékosának helyében. A védő páratlan sorozatot tudhat maga mögött, ennél rosszabb teljesítményt talán még senki sem nyújtott egymást követő három mérkőzésen.

A Debrecen korábbi vezetőedzőjét nevezték ki a portugál Sportingnál

Sport2019.09.04, 11:38

Ideiglenes megbízással a korábbi debreceni trénert, Leonel Pontest nevezték ki a portugál labdarúgó-bajnokságban szereplő, 18-szoros bajnok Sporting CP vezetőedzőjének - írja a Nemzeti Sport Online.

A korábbi Manchester United-focista megvalósítaná az amerikai álmot

Sport2019.02.18, 19:02

Az Európa-bajnok Luis Nani az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Orlando City csapatában folytatja pályafutását.

A Real Madrid holland gólkirállyal helyettesítené Benzemát

Sport2019.01.18, 16:30

Portugál sajtóértesülések szerint a januári átigazolási időszakban a Real Madrid szeretné leigazolni a portugál Sporting Lisszabon holland támadóját, Bas Dostot.

Két fociklubot is kizárhat az UEFA az európai kupaküzdelmekből

Sport2018.12.22, 11:35

A macedón Vardar Szkopjét, a bolgár Levszki Szófiát és a portguál Sporting CP-t megbüntette az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a pénzügyi szabályok megsértése miatt.

A holland focista 66 bajnokin 66 gólt lőtt Portugáliában

Sport2018.11.13, 18:17

A holland válogatott támadó, Bas Dost örökre beírta magát a Sporting CP labdarúgócsapatának a történelemkönyvébe. A kiváló csatár 2016 óta 66 portugál bajnokin 66 gólt szerzett a lisszaboni együttesben.

Portugál válogatott támadóval erősített az Atlético

Sport2018.07.25, 22:07

Az Atlético Madrid labdarúgócsapata ingyen szerződtette a portugál válogatott Gelson Martinst.

Mégis marad a szurkolói támadás legsúlyosabb sérültje a Sportingnál

Sport2018.07.23, 10:31

Bas Dost meggondolta magát, és mégsem távozik a Sporting Lisboa labdarúgócsapatától, amellyel három évre szóló szerződést kötött.

Menekülnének a játékosok a szurkolói támadás után a Sportingból

Sport2018.06.12, 11:56

A májusi szurkolói támadás miatt már heten akarnak eligazolni a Sporting Lisboa labdarúgócsapatától.

A szurkolók edzésen verték meg a portugál sztárcsapat játékosait

Sport2018.05.15, 22:13

A portugál élvonalbeli Sporting CP labdarúgói épp edzésen vettek részt, amikor a hírek szerint 50 csuklyás futballhuligán támadt rájuk. Több labdarúgó megsérült, az esetről képek is felkerültek a világhálóra.

Ötgólos győri vereség az UEFA Futsal Kupa elődöntőjében

Sport2018.04.20, 20:11

A Rába ETO 6-1-re kikapott a Sporting CP csapatától az UEFA Futsal Kupa négyes döntőjének első napján, így vasárnap a bronzéremért lép pályára.

Ennél balszerencsésebben aligha lehet elveszíteni egy meccset

Sport2018.04.19, 14:55

Az FC Porto a lisszaboni Sporting otthonában tizenegyesekkel szenvedett vereséget a Portugál Kupa elődöntőjében. Az odáig vezető út azonban nem volt éppen mindennapos.

A teljes első csapatot felfüggesztette a klubelnök az EL-vereség után

Sport2018.04.07, 18:21

Az Atlético Madrid elleni Európa-liga-vereség (0-2) után a portugál Sporting CP elnöke éles szavakkal bírálta a csapat sztárjait, amit azok nem hagytak szó nélkül. A vita odáig fajult, hogy Bruno de Carvalho az egész első csapatot felfüggesztette.

El: Gulácsi a Marseille-t is megbabonázta, dörrentek a londoni ágyúk

Sport2018.04.06, 09:09

Az Európa-liga negyeddöntőinek első mérkőzésein Gulácsi Péter csapata, a német RB Leipzig 1-0-ra nyert a francia Olympique Marseille ellen , az angol Arsenal az orosz CSZKA Moszkvát 4-1-re ütötte ki, a Lazio az osztrák Red Bull Salzburgnak lőtt négyet (4-2), míg a spanyol Atlético Madrid a portugál Sporting CP-t verte könnyedén 2-0-ra csütörtökön.

Kleinheisler és csapata is nagy pofont kapott

Sport2018.02.15, 19:58

Kleinheisler László csapata, a kazah FK Asztana házigazdaként 3-1-re kikapott a portugál Sporting Lisboa együttesétől a labdarúgó Európa Liga egyenes kieséses szakaszának első fordulójában, a párharc csütörtöki első mérkőzésén.

Kartondobozos emberek nyitották meg a kupadöntőt

Sport2018.01.29, 16:08

Hihetetlen, de a bizarr jelenetekre van logikus magyarázat.

Megcsókolta Messi cipőjét a pályára rohanó szurkoló

Sport2017.09.28, 10:24

A Barcelona Lionel Messi szabadrúgása után egy öngóllal tudott nyerni Lisszabonban 1-0-ra.

Budapesten játszik BL-selejtezőt a Sporting Lisszabon?

Sport2017.08.23, 07:27

Szerdán este a Sporting Lisszabon az FCSB (korábbi nevén FC Steaua Bucuresti) ellen lép pályára a Bajnokok Ligája-selejtező mindent eldöntő playoff-mérkőzésén. A portugálok kedden épségben megérkeztek a helyszínre, amikor ezt a klub tudatta szurkolóival, elkövette azt a hibát, amit már olyan sokan.

Portugáliában folytatja a mellőzött Real-védő

Sport2017.07.05, 15:59

Szerda délután a Real Madrid rövid közleményben tudatta, hogy Fabio Coentrao a 2017/18-as szezont a portugál Sportingnál tölti kölcsönben.

Beindult az élet az új MTK-pályán

Sport2016.10.13, 20:50

Lassan indult be az élet az új Hidegkuti Nándor Stadionban, de már megy a portugál Sporting elleni meccs, és hangulat is van. Gyorsjelentés.

Ronaldo végig a pályán lesz a nevelőklubja ellen

Sport2016.09.13, 17:33

Cristiano Ronaldo képes lesz végigjátszani a Sporting Lisboa elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzést Zinedine Zidane, a címvédő Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint.

Ronaldo: Mintha gyerek lennék

Sport2015.04.01, 18:13

Előkerült egy Cristiano Ronaldo-interjú 2001-ből. Az akkor még csak 16 éves leendő világsztár Jaime Cravónak, egy portugál tévésnek nyilatkozott.

Elsírta magát, akkora gólt lőtt

Sport2015.02.23, 15:48

Óriási gólt lőtt a Sporting színeiben a hétvégén Nani, olyannyira, hogy el is sírta magát a találat után. Könnyezett már a pályán régebben is, de akkor még teljesen más miatt.

Heten is jöhettek ellenem, akkor is gólt lövök

Sport2014.11.26, 13:13

Naninak jót tett a környezetváltozás, a tavalyi szezonban a Manchester Unitednél szenvedő portugál szélső hazatért a Sportinghoz, és a BL-ben eddig nagyon jó sorozatot tud maga mögött, öt meccsen négy gólnál jár.

Gyönyörű sarkazás, gól a kezdőkörből

Archívum2013.01.28, 11:52

A portugál bajnokságban a Pacos Ferreira 5-0-ra verete a Moreirenset, a Sporting Lisbon pedig 1-1-et játszott a Vitoria Guimaraessel. Az előbbi meccsen Paulo Hurtado és Vitor Silva duplázott, Luiz Carlos pedig egy kezdőkörből rúgott góllal tette teljessé a Pacos Ferreira sikerét. A másik találkozón a Guimaraes Xandao öngóljával szerzett vezetést, de három perccel később a Sporting egyenlített, igaz, a lisszaboniak így is csak kilencedikek a bajnokságban.

Két hónapot ült a Sporting kispadján

Archívum2013.01.08, 13:30

Alig több mint két hónap után menesztették Frank Vercauteren vezetőedzőt a Sporting Lisboa labdarúgócsapatától a gyenge eredmények miatt.

EL: a kis hercegnek kell feltámasztania a Vidi ellenfelét

Sport2012.10.24, 15:53

A belga Franky Vercauterent nevezték ki szerdán az Európa Ligában a Videotonnal azonos csoportban szereplő portugál Sporting Lisboa vezetőedzőjének.

A levegőből sarkazott látványos gólt a Porto játékosa

Sport2012.10.08, 07:16

Tovább tart a Sporting vesszőfutása: az Európa Ligában a Fehérvártól 3-0-ra kikapó csapat a portugál bajnokságban is bukdácsol, és vasárnap simán elvesztette 2-0-ra a Porto elleni rangadót. A Porto első gólját Jackson Martinez szerezte, aki Danilo passzát a kapunak háttal vette le, majd szemtelenül besarkazta, meglepve ezzel a kapust.

Sousa most megmutathatja, mit tud

Sport2012.10.04, 14:14

Nem csak a történelmét tekintve számít európai élcsapatnak a Videoton csütörtöki ellenfele, hiszen a portugál Sporting az előző idényben is elődöntős volt az Európa Ligában. A klub olyan játékosokat nevelt a világnak, mint Figo vagy Cristiano Ronaldo, a fehérváriak azonban belekapaszkodhatnak abba, hogy a mostani szezonban csak kétszer tudtak nyerni a lisszaboniak, edzőjük pedig állandóan variálja a taktikát.

Öt pontot jósolunk a Vidinek az EL-ben

Archívum2012.08.31, 20:58

Miután kiderült, hogy a Videoton a portugál Sportingot, a svájci Baselt és a belga Genket kapta ellenfélnek az Európa Liga csoportkörében, a szurkolók nagy számolgatásba kezdtek, hány pontot szerezhet a fehérvári csapat. Az [origo] is átgondolta az esélyeket, megnéztük, mi szólhat az egyes párharcokban a Videoton, mi az ellenfelek mellett, és arra jutottunk, otthon és idegenben is benne van a bravúr lehetősége a korábban a Slovan Bratislavát, a Gentet és a Tranzonsport búcsúztató csapatban.

Biztosan spanyol focicsapat nyeri az Európa Ligát

Sport2012.04.26, 23:50

A labdarúgó Európa Liga-elődöntő visszavágóján az Atlético Madrid idegenben is legyőzte a Valenciát, így 5-2-es összesítéssel, kettős sikerrel jutott be a május 9-ei, bukaresti döntőbe. A másik ágon is spanyol csapat diadalmaskodott: az Athletic Bilbao 3-1-re nyert a portugál Sporting ellen, így 4-3-mal ment tovább.

A nap sportképe: lángokban a lelátó

Sport2011.11.27, 13:38

Felgyújtották a Benfica-stadion lelátójának egy részét a vendég Sporting Lisboa szurkolói szombat este. A meccset a Benfica nyerte 1-0-ra, bár a paraguayi csatárát, Oscar Cardozót a 63. percben kiállították.

A portugál Sporting Dzsudzsák megszerzéséről tárgyalna a jövő héten

Sport2011.03.26, 11:10

Szombaton este tartják a portugál Sporting CP labdarúgóklub elnökválasztását, José Dias Ferreira győzelme esetén Paulo Futre sportigazgató azonnal Hollandiába repül, hogy szerződtesse Dzsudzsák Balázst.

Rijkaard Van Bastennel küzd a Sporting kispadjáért

Sport2011.03.20, 13:01

A portugál Sporting CP labdarúgócsapatánál március 26-án rendeznek elnökválasztást, ennek eredménye dönti el, hogy a két korábbi holland klasszis, Marco van Basten és Frank Rijkaard közül ki ülhet le a lisszaboniak kispadjára.

Olcsón megúszta az ellenfél szurkolóit megdobó Maniche

Archívum2010.09.22, 14:17

Egymeccses eltiltást és kétszáz eurós pénzbüntetést kapott Maniche, mert megdobta az őt hergelő Benfica-drukkereket a két csapat vasárnapi bajnokiján.

Sokba került a negyvenről kapott potyagól - videó

Archívum2010.08.27, 08:01

Bravúrosan jutott az Európa Liga főtáblájára a Sporting Lisszabon: a portugálok hazai pályán kikaptak 2-0-ra, ám a visszavágón 3-0-ra verték Dániában a Bröndbyt. A Sporting sikeréhez az ellenfél kapusa is kellett, Andersen sosem fogja elmesélni az unokáinak, milyen potyát kapott negyvenről. Azzal a találattal lett összesítésben 2-2, majd Yannick Djalo átemelésénél már a kezét sem emelte fel a dán kapus.

Ötöt rúgott a Barca, legyőzte a Romát a Chelsea

Sport2008.10.23, 14:41

Újabb rangadókkal folytatódott a Bajnokok Ligája, az A csoportban a Chelsea John Terry fejesével 1-0-ra legyőzte a Romát. Az ugyanebben a négyesben szereplő Cluj elszenvedte első vereségét a sorozatban, a kolozsváriakat egy öngóllal verte a Bordeaux. A mezőnyben már csak a Barcelona százszázalékos, amely már az első félidőben padlóra küldte a Baselt, és végül 5-0-s győzelmet aratott. A játéknap előtt még szintén hibátlan mérleggel álló csapatok randevúján az Atlético Madrid a hajrában szerzett góllal pontot mentett a Liverpool ellen, a Panathinakosz és a Werder szintén megosztozott a pontokon, az Inter 1-0-ra verte a ciprusi Anorthoosziszt, ...

Simao Sabrosa, a portugál szélsőképzés remekműve

Archívum2008.09.05, 14:13

A portugál labdarúgás az utóbbi időben a szélsőiről híresült el. A Cristiano Ronaldóig és Naniig tartó sort Luis Figo nyitotta, és a jelenleg az FC Internazionaléban szereplő sztár egyik első "utódjának" Simao Sabrosát tartották, aki szintén a Sportingban nevelkedett, majd onnan az FC Barcelonába igazolt. A katalánoknál ugyan nem találta meg a számítását, de azóta már többször bizonyította, hogy ő is méltó folytatója a hagyományoknak.

Futballistát vegyenek! - Duff, Mouloungui

Archívum2008.07.29, 08:29

A Sporting CP visszautasította az Everton FC közel 12 millió fontos ajánlatát Joao Moutinhóért. A Sunderland AFC a Bolton Wanderers szenegáli támadójával, El Hadji Diouffal erősítene.

Futballistát vegyenek! - Muntari, Rossi

Archívum2008.07.25, 10:55

A Sunderland AFC leigazolta a Tottenham Hotspur finn középpályását, Teemu Tainiót. Az Arsenal FC-t a Sporting CP középpályásával, Miguel Velosóval hozták kapcsolatba.

Futballistát vegyenek! - Moutinho, Malbranque

Archívum2008.07.15, 07:17

A Chelsea FC érdeklődik a Sporting CP középpályása, Joao Moutinho iránt. Az AS Monaco csatárát, Jérémy Menezt a Portsmouth FC vinné.

Klasszis portugál szélső, és nem C. Ronaldo, ki az? - Nani-sztárportré

Archívum2008.05.13, 18:49

A portugál labdarúgás lassan felveszi a versenyt a hollandokkal a klasszis szélsőket illetően, és a vonulat egyik legújabb tagja, Nani első kézből tanulhat a műfaj jelenlegi legjobbjától, Cristiano Ronaldótól. A két játékos karrierje között rengeteg a párhuzam, jelenleg mind a ketten a Manchester Unitedben kergetik a labdát, és Nani technikai tudásban nem sokkal marad el honfitársától.

Bayer-égés, Bayern-pech, PSV-remi az UEFA-kupában

Sport2008.04.04, 01:43

Alaposan felborult a papírforma a labdarúgó UEFA-kupa csütörtökön rendezett negyeddöntőinek az első találkozóin: hiába játszott vendéglátóként négy patinás (sztár)csapat, egyik sem tudott előnyhöz jutni hazai pályán. A Bayer Leverkusen ráadásul ki is kapott, s nem is akárhogyan: az orosz Zenit 4-1-re diadalmaskodott Németországban. A München sem járt sokkal jobban, a kupasorozat első számú esélyesének tartott bajorok hiába vezettek az utolsó pillanatig, végül csak 1-1-es döntetlent értek el a spanyol Getafével szemben. Örülhetett viszont az ugyanilyen eredménynek a Dzsudzsák Balázs nélkül felálló PSV, amely a Fiorentina otthonából ttávozott ...

Megkéseltek egy Sporting-drukkert

Archívum2008.02.26, 18:52

Helyi lapértesülés szerint Lisszabonban megkéseltek egy szurkolót, s a bűntény összefüggésbe hozható a vasárnap esedékes Sporting Lisboa-Benfica fővárosi futballderbivel.

Titkos fegyver a portói középpálya szélén

Archívum2008.02.11, 19:15

A Sporting CP utánpótlás-iskolája nem véletlenül számít az egyik legjobbnak a világon, a Gyíkok elsősorban a világklasszis szélsők nevelésében járnak az élen. Az elmúlt másfél évtizedben olyan focisták kerültek ki a klubtól, mint Luis Figo, Simao Sabrosa, Cristiano Ronaldo, Nani vagy éppen Ricardo Quaresma. Utóbbi jelenleg az FC Porto játékosa, ahol sportingos múltja ellenére valósággal istenítik - a kérdés már csak az, hogy meddig tudják megtartani a kivételes technikai tudással megáldott focistát.

Futballistát vegyenek! - Simic, Boumsong

Archívum2007.12.06, 07:35

A portugál Sporting CP korosztályos válogatott játékosát, Adrien Silvát a Liverpool FC és a Sevilla FC is figyeli. Az Everton FC érdeklődik a norvég SK Brann Bergen válogatott csatára, Thorstein Helstad iránt.

BL: továbbment a Sevilla, az Inter, a Roma és a Barca

Sport2007.11.27, 22:54

A szokásoknak megfelelően a  CSZKA labdarúgócsapata korábban lejátszotta mérkőzését a Bajnokok Ligájában: a moszkvai együttes 1-0-ra kikapott a PSV-től, ezzel eldőlt, még az UEFA-kupában sem folytathatja. Ugyancsak elbúcsúzott a kisebbik kupában való szerepléstől a Steaua és a Dinamo Kijev. A továbbjutást bebiztosította az Arsenalt legyőző Sevilla, a Fenerbahce ellen diadalmaskodó Inter, illetve a Lyonban 2-2-es döntetlent elérő Barcelona.

Puerta halála miatt nem focizik a Real Madrid

Sport2007.08.29, 17:14

Az FC Sevilla labdarúgója, Antonio Puerta keddi halála miatt nem rendezik meg szerda este a Santiago Bernabeu trófeáért kiírt Real Madrid-Sporting Lisboa mérkőzést.

Kupát nyert a Dinamo és a Sporting

Archívum2007.05.28, 14:11

A Dinamo Kijev labdarúgócsapata nyerte az ukrán kupát, miután a döntőben legyőzte nagy riválisát, a Sahtar Donecket. A kijevi együttes kilencedik alkalommal hódította el a trófeát. Története során 14. alkalommal szerezte meg a portugál kupát a Sporting Lisboa, amely fővárosi riválisát, a Belenensest győzte le egy hajrában szerzett találattal 1-0-ra.

Futballistát vegyenek! - Grosso, Sinclair

Archívum2007.03.24, 12:52

A Blackburn Rovers védője, Michael Gray kölcsönbe a Leeds Unitedbe került. A Sporting CP középpályását, Nanit a Tottenham Hotspur csábítja.

BL: az utolsó forduló dönt a halálcsoportban

Sport2006.11.23, 13:28

A Bajnokok Ligája 5. fordulójának szerdai játéknapján a Werder Bremen 1-0-ra legyőzte a Chelsea-t az A csoportban, az angol gárda a vereség ellenére továbbjutott, a németeknek pedig az utolsó fordulóban egy döntetlen is elég a nyolcaddöntőhöz a címvédő Barcelona otthonában. A B jelű négyesben az Inter a Sporting elleni sikerrel jegyet váltott a legjobb 16 közé, a C csoportban a Liverpool tisztázta a viszonyokat a PSV-vel, és elsőként lépett tovább. A D kvartettben a Valencia a papírformának megfelelően legyőzte az Olimpiakoszt, és ezzel élen zárt, a Sahtar Doneck pedig a Roma elleni bravúros, 1-0-s diadallal életben tartotta reményeeit, ...

Drogba hajrágóljával elkeserítette a Barcát

Sport2006.11.01, 00:02

A labdarúgó Bajnokok Ligája keddi csúcsrangadóján a címvédő FC Barcelona az utolsó pillanatig vezetett a Chelsea ellen, a hajrában azonban Didier Drogba döntetlenre mentette a találkozót. Az A csoport másik meccsén a Werder Bremen idegenben kiütötte a Levszki Szófiát. A B jelű kvartettben a Bayern München gól nélküli döntetlent játszott a Sporting Lisboával, így bejutott a nyolcaddöntőbe, míg az Inter moszkvai sikerével már második. A Liverpool és a PSV Eindhoven egyaránt 16 közé jutott: előbbi a Bordeaux-t, utóbbi pedig a Galatasarayt győzte le. A D csoportból a Valencia a Sahtarral, a Roma pedig az Olimpiakosszal ikszelt, a spanyook ...

Újabb aranygenerációt nevelhet a Sporting CP

Archívum2006.09.22, 08:50

A portugál utánpótlásképzés mindig is híres volt arról, hogy rengeteg kiváló játékost ad a sportágnak. A luzitán egyesületek közül a Sporting CP akadémiáját tartják a legjobbnak, a lisszaboni együttesben mostanában is rengeteg tehetséges ifjonc szerepel, és a hírek szerint a Manchester United máris szemet vetett a Gyíkok fiatal játékosaira.

Legyőzte a Sportingot a Porto, egy pont kell a Lyonnak

Archívum2006.04.10, 08:37

Hat európai országban is fővárosi derbit rendeztek a hét végén, igaz, ezen mérkőzések közül csak kettő számított rangadónak. Franciaországban a Bölöni László vezette Stade Rennes sorozatban nyolcadik győzelmét aratta, és így már harmadik a tabellán, Portugáliában pedig az FC Porto idegenben nyerte meg a Sporting CP elleni rangadót, kézzelfogható közelségbe kerülve a bajnoki aranyhoz.

A Sporting nyerte a derbit, mélyrepülésben az Ajax

Archívum2006.01.30, 08:18

Az időjárás közbeszólt a Ligue 1-ben, így aztán a francia élvonal hét végi fordulójából négy meccset is el kellett halasztani, a maradék mérkőzéseken pedig kevés gól született. Izraelben a Maccabi Haifa elveszítette veretlenségét, Máltán a Birkirkara FC egy héten belül másodszor nyert 6-0-ra, míg Portugáliában a lisszaboni derbit a Sporting CP nyerte meg.

Ki megy ma? - Desailly, Haapala

Archívum2005.11.16, 07:21

Az Everton FC legújabb kiszemeltje az amerikai válogatott csatár, Josh Wolff. A Celtic FC bolgár középpályását, Sztilian Petrovot az Aston Villa szeretné leigazolni. A Sporting CP kameruni szélsőjét, Rudolph Doualát a Paris-SG figyeli.

Paulo Bento az új Sporting-tréner

Archívum2005.10.22, 14:01

Az eddig a klub utánpótlás csapatainál dolgozó Paulo Bento lett a Sporting Lisboa labdarúgócsapatának új vezetőedzője.

A Sporting Lisboa elnöke is lemondott

Sport2005.10.19, 17:52

Szerdán lemondott Antonio Dias da Cunha, a Sporting Lisboa elnöke. A sportvezető az után határozott így, hogy kedden a labdarúgócsapat edzője és a klubigazgató is leköszönt posztjáról. 

Lemondott a Sporting vezetőedzője

Archívum2005.10.18, 18:42

Lemondott posztjáról José Peseiro, a Sporting Lisboa labdarúgócsapatának vezetőedzője. A szakember a csapat gyenge eredményei miatt állt fel a kispadról. A fővárosi együttes kikapott három legutóbbi bajnoki mérkőzésén, és kiesett a Bajnokok Ligájából, valamint az UEFA-kupából is.

Jardel nem tér vissza Európába

Archívum2005.09.17, 14:32

Mario Jardel, a korábbi válogatott brazil futballsztár nem tér vissza Európába, ahol 2002-ben a Sporting Lisboa színeiben szerzett 42 találatával az év gólzsákja lett.

Folytatódtak a Sporting szomorú napjai

Sport2005.05.19, 11:47

Történelmi győzelmet aratott a CSZKA Moszkva szerda este a labdarúgó UEFA-kupában, amennyiben a Sporting Lisboa elleni 3-1-es lisszaboni sikerével első orosz csapatként diadalmaskodott európai futball klubsorozatban. A Sporting ugyanakkor négy nap alatt két fronton is alulmaradt, szombaton ugyanis 1-0-ra kikapott a Benficától, ezzel pedig elvesztette esélyét a portugál bajnoki cím megszerzésére.

A Sporting elűzné az Eb-döntő szellemét

Sport2005.05.18, 15:07

Szerdán 20.45-től Lisszabonban kerül sor a labdarúgó UEFA-kupa döntőjére, melynek során a hazai környezetben szereplő Sporting Lisboa az orosz CSZKA Moszkva együttesével csap össze. A portugálok 1964 óta nem jutottak európai kupa fináléjába, akkor éppenséggel az MTK ellenében sikerült - megismételt döntőt követően - elhódítaniuk a Kupagyőztesek Európa Kupáját.

A Sporting Lisszabonban tartaná az UEFA-kupát

Sport2005.05.17, 10:11

A május 18-ai Sporting-CSZKA Moszkva fináléval véget ér az utóbbi évek egyik legellentmondásosabb kupasorozata, az idei UEFA-kupa-kiírás. A második számú európai kupa a csoportkör bevezetése ellenére sem tudott kilépni a Bajnokok Ligája árnyékából, sőt egyre nagyobb a sorozatot övező érdektelenség. Sajnos nemcsak a média és a szurkolók, hanem a csapatok részéről is, hiszen számos gárda a tartalékjait szerepeltette a nemzetközi porondon.

Az UEFA-kupa rövid története

Archívum2005.05.17, 10:10

Az idei európai futballtrófeák közül elsőként az UEFA-kupa sorsa dől el: szerdán 20.45-kor Lisszabonban lép pályára az otthon szereplő Sporting Lisboa és az orosz CSZKA Moszkva, hogy megküzdjön a végső diadalért.

Sporting-CSZKA döntő lesz az UEFA-kupában

Sport2005.05.06, 12:06

Hazai pályán játszhat UEFA-kupa-döntőt a Sporting Lisboa, amely 3-2-es veresége ellenére a hosszabbítás hosszabbításában szerzett plusz egy idegenbeli találatával kiharcolta a továbbjutást az AZ Alkmaar otthonában. A portugálok ellenfele a fináléban CSZKA Moszkva  lesz, amely az olaszországi döntetlent követően hazai pályán háromgólos győzelmet aratott az AC Parma felett.

Megóvja UEFA-kupa-meccsét a Parma

Sport2005.05.06, 17:29

Eldőlt, hogy a labdarúgó UEFA-kupa május 18-i, lisszaboni fináléjának egyik résztvevője a saját pályáján szereplő Sporting Lisboa lesz. Az azonban még nem biztos, hogy a végső sikerért a CSZKA Moszkvával mérkőzik, mert bár az orosz alakulat az elődöntőben búcsúztatta az AC Parmát, az olaszok megóvják a moszkvai találkozót. Amennyiben Sporting-CSZKA döntőre kerül sor, új bajnokot avatnak a sorozatban.

Otthon játszhatná az UEFA-döntőt a Sporting

Sport2005.05.05, 21:25

Csütörtökön rendezik a labdarúgó UEFA Kupa elődöntőjének visszavágóit: az orosz CSZKA Moszkva az olasz AC Parmát fogadja, míg a holland AZ Alkmaar a portugál Sporting Lisboát látja vendégül.

Sporting-előny az UEFA-kupában

Sport2005.05.05, 08:03

A Sporting Lisboa hazai pályán egygólos előnyt szerzett a holland AZ Alkmaar ellen a labdarúgó UEFA-kupa elődöntőjének első mérkőzésén. A másik elődöntőben a Parma hazai pályán gólnélküli döntetlent ért el a CSZKA Moszkva ellen.

41 év után UEFA-döntőbe juthat a Sporting

Archívum2005.04.28, 09:18

Csütörtökön rendezik a labdarúgó UEFA-kupa elődöntőinek első mérkőzését: az olasz AC Parma az orosz CSZKA Moszkvát fogadja, míg a portugál Sporting Lisboa a holland AZ Alkmaart látja vendégül.

Ismét együtt a verekedős Newcastle-focisták

Sport2005.04.07, 13:09

Graeme Souness, a Newcastle United vezetőedzője Lee Bowyert és Kyeron Dyert is nevezte a Sporting Lisboa elleni csütörtöki UEFA-kupa-negyeddöntő első mérkőzésére.

Kiszabadították Rogerio édesanyját

Sport2005.03.25, 11:32

A brazil rendőrség kiszabadította Rogerio, a Sporting Lisboa labdarúgójának édesanyját, akit ismeretlen tettesek hétfőn raboltak el.

Ezúttal Rogerio édesanyját rabolták el

Sport2005.03.22, 15:46

Brazíliában ismeretlen fegyveresek elrabolták Rogeriónak, a portugál Sporting Lisboa labdarúgójának az édesanyját. A bűnözők egyelőre nem léptek kapcsolatba a családdal. Ines Fidelis Regis a Sao Paulótól mintegy 100 km-re lévő Campinasban él.

Ismét angol ellenfelet kapott a Sporting

Sport2005.03.18, 13:46

Az Európai Labdarúgó Szövetség pénteken délután Nyonban elkészítette az UEFA-kupa negyed- és elődöntőjének párosítását. A legnagyobb csatát a Sporting-Newcastle párharc jelenti, de érdekes lehet az Austria Wien-Parma és a CSZKA Moszkva-Auxerre összecsapás is. A holland Alkmaar ellenfele a Villarreal-Steaua találkozó továbbjutója lesz.

1964: kiverte a MU-t a Sporting

Archívum2005.03.18, 11:10

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt március 18-án!

Csak az Austria volt boldog vendég az UEFA-kupában

Sport2005.03.18, 13:38

A csütörtöki játéknapon a CSZKA Moszkva, a Sporting Lisboa, az AC Parma, az Auxerre és az Austria Wien jutott be a legjobb nyolc közé a labdarúgó UEFA-kupában.

Ki megy ma? - Mosztovoj, Viana

Sport2005.03.13, 12:04

A Newcastle United a nyáron szeretné visszahívni a Sporting Lisboának kölcsönadott portugál középpályást, Hugo Vianát. A veterán orosz középpályás, Alekszandr Mosztovoj a spanyol másodosztályban szereplő Deportivo Alavéshez írt alá.

Nehéz feladat előtt a portugál UEFA-csapatok

Archívum2005.02.24, 09:10

Csütörtökön folytatódik az UEFA-kupa versenysorozata, a 3. forduló visszavágói közül a Newcastle és a Zaragoza lehet nyugodtabb, hiszen idegenben is nyerni tudott ellenfelével szemben. Nehéz dolga lesz a két portugál csapatnak, a Sporting 2-1-es előnnyel utazik a Feyenoordhoz, míg a Benfica hazai pályán dolgozná le 2-0-s hátrányát az orosz CSZKA Moszkvával szemben. Egyetlen kivétellel kialakul a nyolcaddöntő mezőnye: az Austria Wien-Athletic Bilbao összecsapást a rendkívüli havazás miatt törölték a múlt héten, így ezúttal kerül majd sor az első felvonásra. A visszavágót vasárnap játsszák.

Király Scholes ellen, Dowie Torghelle mellett

Sport2004.12.16, 14:14

A németből az angol fővárosba tette át nyáron a székhelyét Király Gábor, aki nem titkolja, megkedvelte Londont és új csapatát, a Crystal Palace-t. A magyar válogatott kapusa az [origo]-nak adott interjújában beszélt a Blackburn elleni legutóbbi bajnokin bemutatott bravúrjairól, továbbá a következő, Manchester United elleni Old Traffordon rendezendő mérkőzésről is.

Ki megy ma? - Gera, Luis Fabiano

Sport2004.07.22, 11:55

A Newcastle United három évre leigazolta Patrick Kluivertet az FC Barcelonától. Az angol csapat portugál középpályása, Hugo Viana egy évig kölcsönben a Sporting Lisszabonban fog szerepelni. Az Arsenal középpályása, Ray Parlour kijelentette, a Middlesbrough helyett a West Hamet választja, amennyiben elhagyja az Arsenalt.

Rooneyt látják Torghellében a CP-fanatikusok

Sport2004.07.15, 17:30

Szerda este Király Gábor játékát a Crusaders elleni edzőmérkőzésen élesben is megtekinthette a Crystal Palace trénere, Iain Dowie, aki az eddigi négy igazoláson kívül még további hármat tervez az augusztusban kezdődő idény kezdetéig. Nem kizárt, hogy ezek közül ketten magyar játékosok lesznek, ám egyelőre még sem a magyar válogatott kapuvédője, sem az MTK csatára, Torghelle Sándor nem írta alá szerződését a Premiership újoncához.

Döntetlen lett a portugál szupercsata

Sport2004.02.16, 06:59

Svájcban ugyan még csak ez első idei fordulót játszották le, de a listavezető FC Basel előnye behozhatatlannak látszik, és a skót pontvadászatban sem várható sok izgalom azok után, hogy a Celtic ismét nyert, a Rangers pedig csak ikszelt. A franciáknál ezzel szemben ismét kezd nyitottá válni az aranyéremért folytatott versenyfutás, míg Portugáliában a Sporting csökkentette hátrányát a Portóval szemben.

Fehérre emlékeztek a portugál rangadón

Sport2004.02.02, 11:37

Portugáliában rangadót rendeztek ugyan a hét végén, de a Sporting Lisboa-Porto mérkőzés előtt Fehér Miklósra emlékeztek a csapatok és a drukkerek; Franciaországban a listavezető Monaco ismét csak döntetlent játszott, és így egyre fogy az előnye; míg Peruban végre-valahára eldőlt, hogy ki nyerte a 2003-as bajnokságot.

Ki megy ma? - Karadas, Solari

Sport2003.11.13, 08:36

A Lazio még mindig nem tett le arról, hogy megszerezze a Real Madridtól Santiago Solarit. A rómaiak egyébként a Sporting Lisboa portugál védője, Beto iránt is érdeklődnek. A Villarreal bejelentkezett a Boca Juniors középpályásáért, Sebastián Battagliáért.

Beckham mezét örökölte a MU Ronaldója

Sport2003.08.13, 12:34

Cristiano Ronaldo, a Manchester United által kedden leszerződtetett 18 éves portugál játékos lett az angol labdarúgás legdrágább tinédzsere, miután kiderült, hogy a végleges átigazolási összeg az eredetileg megszellőztetett 8,5 millió font helyett 12,24 millió font, azaz 4,5 milliárd forint. A Sporting Lisboa csapatától érkező, David Beckham hetes mezébe bújó szupertehetség egyszersmind a MU történetének ötödik legdrágább játékosa.

A Manchester is igazolt egy Ronaldót

Sport2003.08.13, 10:37

A Manchester United labdarúgócsapata 12,24 millió fontért leigazolta a Sporting Lisboa portugál csatárát, a 18 esztendős Cristiano Ronaldót.

Jardelt a Bolton szerződtette

Sport2003.08.13, 13:48

A Premiershipben szereplő Bolton Wanderers kétéves szerződést kötött a kétszeres aranycipős Mario Jardellel. A brazil gólvágót a Sporting Lisboa nyáron tette szabadlistára.

Lisszabonban kapitulált a MU

Sport2003.08.07, 09:23

Az egyesült államokbeli négy barátságos találkozóján szászszázalékos teljesítményt nyújtó Manchester United vereséget szenvedett a Sporting Lisboától a portugál labdarúgóklub új stadionjának avatása alkalmából rendezett gálamérkőzésen.

Előző
  • 1
  • 2
Következő