spórolás

címke rss

Elsősorban váratlan kiadásokra spórolunk

A lakosság 39 százaléka rendelkezik megtakarított pénzzel, áll a GfK Piackutató Intézet felmérésében. Legtöbben váratlan kiadások esetére spórolnak, majd a gyermekek jövője következik. Ezek után a sorban a lakásvásárlás, a temetés és sírkő, illetve a nyugdíjas évekre spórolás következik.

Összevonják a Szent István és a Szent László kórházat

Itthon2007.02.22, 13:03

Most már biztos, hogy összevonják a budapesti Szent István és Szent László Kórházat. A Fővárosi Közgyűlés képviselőinek túlnyomó többsége ugyanis elfogadta a javaslatot, amelynek célja a spórolás és az ellátás hatékonyabbá tétele.

Spórolásra buzdít a mobil

Archívum2007.05.11, 11:10

A Nokia új mobiltelefonjai akkumulátoruk töltésének befejeztét csipogással jelzik majd, s  egy képernyőn megjelenő üzenetben arra buzdítják használójukat, húzzák ki a hálózati adaptert a konnektorból, hogy az ne fogyasszon feleslegesen áramot.

Ésszel tékozolni

Női Lapozó2008.10.05, 22:20

Tegyük a kezünket a szívünkre: az elmúlt egy hónapban hány olyan dolgot vásároltunk, ami nélkül remekül ellettünk volna? Megkértünk három embert, saccolja meg, majd pontosan számolja ki, mennyi pénzt költött felesleges dolgokra, aztán szakemberek segítségvel kinyomoztuk, hogyan védekezhetünk a könnyelmű költekezés ellen.

Spórolás, fájdalommentesen

Női Lapozó2009.01.13, 14:23

A spórolás, vagy kicsit finomabb kifejezéssel a takarékoskodás, rendszerint kényszerű lemondással, egy kisstílű, szürkébb élettel ígéretével társul a fejekben, pedig nem biztos, hogy ennyire fájdalmas lemondani egy-két dologról - különösen, ha rájövünk, hogy azok igazából feleslegesek. Milyen apró luxuskiadásokat tud egy nő fájdalommentesen kiiktatni az életéből? Forintfogó tippek és takarékossági trükkök szingliknek, párosoknak, anyáknak.

A magyarok háromnegyedének nincs spórolt pénze

Archívum2010.07.07, 19:56

Európában a lakosság 34, Magyarországon 74 százalékának nincs megtakarítása. Akiknek van spórolt pénze, azok leginkább bankbetétbe és életbiztosításba fektetik be vagyonukat - derül ki a GfK piackuató cég  és a Wall Street Journal legfrissebb felméréséből.

Hadüzenet az árampazarlásnak

Archívum2010.11.25, 16:44

Rengeteget lehet spórolni a cégek irodáiban, ha megfelelő számítógépet használnak az alkalmazottak, egy laptop például harmadannyi áramot fogyaszt, mint egy PC. Arra is kevesen gondolnak, hogy a számítógép energiatakarékos üzemmódja akár 90 százalékos megtakarítást jelenthet a képernyővédős móddal összevetve. Az áramspórolási tippek összegyűjtéséhez az Energia Klub anyagát használta fel az [origo]. 

Legyél te is szatyortárs! - És spórolj!

Life.hu2011.09.29, 10:10

A hipermarketek zöldség-gyümölcs kínálata nem mondható mindig a legjobb minőségűnek, ennek ellenére az áruk sokszor igencsak megviseli a pénztárcánkat. Mit tehetünk, ha szeretnénk jó minőséget - akár biót - reális, elfogadható áron vásárolni? Alakítsunk szatyorközösséget!

Pazarlás$

Ozone Network2012.09.04, 15:35

Ebből a sorozatból kiderül, hogy nem kell fanatikusnak lenned ahhoz, hogy környezettudatosan élj. A gilisztafarmtól az esővízgyűjtőn át a napkollektorokig, csupa egyszerűen alkalmazható és mégis környezetbarát megoldás létezik. A kis zöld csapatunk át tudja alakítani bárkinek a pazarló háztartását egy igazi ökoparadicsommá. Vegyél példát, és takaríts meg sok pénzt te is!

Előző
Következő