Spéder Zoltán

címke rss

Baloldali bankár, a dolgozóit kisemmiző sajtómágnás, bukott miniszterelnök és egykori munkásőr

Bemutatunk tizenhárom olyan baloldali gazdasági-politikai szereplőt, akik hatalmas vagyon felett rendelkeznek. Alaposabb bemutatásukra, vagyonszerzésükre, elnyert közbeszerzéseikre részletesen visszatérünk.

Eladta Spéder Zoltán az Indexet, pánik és bizonytalanság a szerkesztőségben

Itthon2018.09.17, 21:37

Spéder Zoltán eladta a cemp-x online Zrt.-ben lévő közvetett tulajdonát. A lényegét tekintve Simicska Lajoshoz tartozó, a kampányban a Jobbiknak hízelgő Index igazgatótanácsából egyből kitették Simicska rokonát, Nagy-Ajtony Csabát, és Kereszty Gábort is, Sváby András egykori társát, a balliberális tévést. Bodolai László maradt, Kereszty helyett pedig egy másik baloldali egykori tévést vettek be a háromtagú igazgatóságba, Szombathy Pált, Horn Gyula felfedezettjét. Információink szerint a bizonytalanság tovább nőtt az Index szerkesztőségben, sok dolgozó a fizetéséért aggódik, nem túlzás pánikról beszélni.

Spéder valamire készül

Itthon2017.07.14, 08:53

A Figyelő hosszabb összeállítást közölt a magyar médiapiacról, amely jelentős átalakulás előtt áll. A hetilap úgy tudja, hogy Spéder Zoltán, miután eladta Simicska Lajosnak az Index.hu-t, a teljes médiaportfólióját is értékesítheti.

Egy éve trónól Simicska az Indexen

Itthon2017.05.17, 18:05

Az eddigi, Index által felállított verzió szerint az Index tulajdonosváltása azért történt úgy, ahogy, hogy az ország egyik legnagyobb hírportálja megőrizze a függetlenségét. Az új főnök, Bodolai László, és a tegnap leköszönt Dudás Gergely főszerkesztő is azt állította, hogy igaz, hogy Simicska Lajosnak opciós joga volt az Indexre (egyébként 2014 óta, amit az Origo mindig leírt és az Index mindig letagadta), az opciós jogot le is hívta, de a Jobbik közeli milliárdos kvázi adományként egyből tovább is passzolta egy alapítványnak a tulajdonjogokat. Így aztán az Indexre semmilyen befolyása nincs a kormányváltásért dolgozó milliárdosnakk, ...

Saját magát elfelejtette oknyomozni az oknyomozásaival hencegő Index

Itthon2017.04.23, 10:16

A magát függetlennek, jónak, őrkutyának nevező Index valahogy nem vette észre, hogy Simicska lett a gazdája. Az Origo már nyáron megírta, de ők mindig tagadták. Elmeséljük részletesen, hogy jött ki a napra a háttérből Simicska Lajos, hogyan érvényesítette opciós jogát – napra pontosan összeszedtük.

Spéder Zoltán tabutéma volt a Népszabadságban

Itthon2016.11.17, 18:53

Bár a Népszabadság a saját hibájából is sodródott nehéz helyzetbe, felfüggesztésében jelentős szerepet játszott a politika – írja a Direkt36 oknyomozó cikke. A napilapnál egy ideje voltak tabunak számító témák a tulajdonosi kör üzleti érdekeltségei miatt. Spéder Zoltán ügyeiről például nem lehetett írni. 

Spéder Zoltán kiszállt az FHB-ból, tulajdonost vált a Népszava

Gazdaság2016.10.16, 14:08

Jól áll a költségvetés, nagyot ugrott az ipar, míg az infláció továbbra is 1 százalék alatt van a héten közölt makrogazdasági adatok szerint, ahogy a forint is erős. Spéder Zoltán kiszállt az FHB-ból, eladják a Népszavát, míg a Népszabadságnál továbbra sincs megállapodás, a lap cikkei a Fedél Nélkülben jelenhetnek majd meg. Drágultak az üzemanyagok, az üzletláncok új boltokat nyitnak, és bemutatták a budapesti olimpia látványterveit is. Jövőre már épül a Török Áramlat, egyre szegényebbek a világ milliárdosai, miközben a britek ismét bajban vannak a brexit miatt. Ez volt a héten a gazdaságban.

Lemondott Spéder Zoltán, és kiszállt az FHB-ból

Gazdaság2016.10.14, 21:44

Értékesítette az FHB Jelzálogbank Nyrt.-ben meglévő részesedését október 14-én a jelzálog-hitelintézet igazgatósági elnökének, Spéder Zoltánnak a többségi befolyása alatt álló A64 Vagyonkezelő Kft.; Spéder Zoltán pedig ugyanezen a napon lemondott a társaságban betöltött tisztségéről - tette közzé az FHB Jelzálogbank a BÉT honlapján pénteken.

Az MSZP kivizsgálná Spéder Posta-bizniszét

Itthon2016.08.19, 13:52

Az MSZP parlamenti vizsgálóbizottsággal tárná fel, miként kerülhetett "Spéder Zoltán befolyása alá a Magyar Posta" egy darab, 50 millió forintért megvásárolt részvényével.

Spéder Zoltán Simicskát is lehallgathatta

Itthon2016.07.06, 09:47

Beosztottai és munkatársai mellett Simicska Lajos nagyvállalkozót, a Magyar Nemzet tulajdonosát is lehallgatta Spéder Zoltán, az Index tulajdonosa – tudta meg az Origo. Információink szerint nem igaz, hogy Orbán Viktorral és Rogán Antallal folytatott beszélgetések is szerepelnek azokon az adathordozókon, amelyeket a házkutatások során foglalt le a rendőrség Spédernél. A lehallgatással kapcsolatban kerestük a rendőrséget is, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.

A Class FM új tulajdonosa vehette meg az Indexet, Simicska lehet a háttérben

Itthon2016.06.27, 18:23

A Simicska Lajos tulajdonában lévő Class FM-et májusban megvásároló John Michael McNutt amerikai üzletember vásárolta meg az Indexet – tudta meg az Origo. Értesülésünk egybevág azokkal a sajtóhírekkel, melyek szerint opciós szerződések révén rövid időn belül Simicska tulajdonába kerülhet a Spéder Zoltán tulajdonában lévő hírportál. 

Hová tűnhettek Spéderék milliárdjai?

Itthon2016.06.24, 14:33

A korábbi több tízmilliárdos feltőkésítés ellenére a Moody's a héten meglebegtette a leminősítés lehetőségét a Spéder Zoltán vezette FHB-bank fölött. Az Index tulajdonosának a bankjától szerettük volna megtudni, hogy az állam kárára végrehajtott tőkeemeléssel felhalmozott milliárdok hová tűntek egyik napról a másikra, valamint, hogy hogyan keletkezett veszteség a cégben. Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ a pénzintézettől, ami ellen a nemzeti bank is feljelentést tehet. 

Spéder-felvételek: kik vannak rajta?

Nagyvilág2016.06.21, 18:49

A Magyar Nemzet azt írja, hogy Orbán Viktorral és Rogán Antallal folytatott beszélgetések is szerepelnek azokon az adathordozókon, amelyeket a Spéder Zoltán érdekeltségeinél tartott házkutatások során foglalt le a rendőrség. A Népszava pedig Lázár János nevét említi. Tuzson Bence úgy reagált: a kormány nem fél attól, hogy kompromitálóak lennének a felvételek.

A nemzeti bank feljelenti a Spéder-vezette FHB-t?

Gazdaság2016.06.21, 17:30

A Magyar Nemzeti Bank azt fontolgatja, hogy feljelentést tesz a Spéder Zoltán vezette FHB ellen – írja a 168 Óra. A jegybank az év elején átfogó vizsgálatot indított az FHB csoportnál, akkor találhattak olyan információkat, amelyek álláspontjuk szerint megalapozzák a tőkebefektetési csalás gyanúját. 

Demján lopásról beszélt Spéderrel kapcsolatban

Gazdaság2016.06.19, 20:32

A Franciaországban zajló Európa-bajnokság ugyan sok mindent elhomályosít mostanában, pedig a héten sok minden történt: például már most elfogadták a jövő évi költségvetést, Demján Sándor bejelentette, hogyan képzeli el a szövetkezeti szektor átalakítását, erről pedig Orbán Viktorral is egyeztetett. Később pedig Demján bűnszövetkezetről beszélt a takarékszövetkezetekkel kapcsolatban. Bajban van a brazil olimpia, az Uber és az építőipar, de például az autógyárak és a Lidl-dolgozók örülhetnek. Ez volt a héten a gazdaságban.

Tényként kezelik Simicska Index-vásárlását

Itthon2016.06.16, 12:36

A Népszava és a 168 Óra szerint kész tény, hogy Simicska Lajos kezébe kerülhet a Spéder Zoltán tulajdonában álló Index. Mindkét lap azt írja: a nagyvállalkozónak opciós szerződése van a hírportálra. A konstrukció nagyban hasonlíthat ahhoz, amikor Fonyó Károly próbálta megszerezni a TV2-t. Akkor nem sikerült nyélbe ütni az üzletet.

Figyelő: Házkutatás volt Spéder Zoltánnál

Itthon2016.06.16, 14:03

Spéder Zoltán lakásán is házkutatást tartottak a rendőrök a Figyelő információi szerint. A nyolc órán keresztül tartó vizsgálat része volt a nagyvállalkozó birodalmát érintő vizsgálatsorozatnak.

Orbán Viktor Demján Sándorral találkozott

Itthon2016.06.13, 20:16

Demján Sándorral, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnökével találkozott Orbán Viktor miniszterelnök. Úgy tudjuk, a takarékokról egyeztettek. Demján Sándor nyílt levele is szerepet játszott a Spéder-ügy kirobbanásában. A nagyvállalkozó ebben azt írta: Spéder a bankja, az FHB 30 milliárdos hiányát a takarékszövetkezetekkel fizetette meg. 

Több vizsgálat a Spéder-érdekeltségek ügyében

Itthon2016.06.10, 16:41

Három cégnél is vizsgálódnak a hatóságok Spéder Zoltánhoz kapcsolódó ügyek miatt. Szerdán a Magyar Postánál jártak nyomozók egy ismeretlen tettes ellen, csalás gyanújával indított nyomozásban, közben a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai az FHB-csoportnál tartottak házkutatást. Mai hírek szerint pedig a NAV május elején minden adónemre kiterjedő vizsgálatot indított az Index.hu-t is kiadó CEMP Zrt.-nél.

Büntetése elengedését kéri az FHB

Gazdaság2016.06.10, 16:32

Reagált az ismeretlen tettes ellen indított nyomozásra az FHB-csoport. Közleményükben írják, a csalás miatt folyó eljárásban együttműködnek a rendőrséggel, azonban a korábban kiszabott felügyeleti bírsággal nem értenek egyet, ezért felülvizsgálatért fordulnak a bírósághoz.

Házkutatás volt az FHB-nál

Itthon2016.06.09, 21:20

Adathordozókat foglaltak le és házkutatást tartottak szerdán a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai az FHB-csoportnál és Spéder Zoltán nagyvállalkozó egyes érdekeltségeinél - írta a Magyar Nemzet.

Spéder visszavonulót fújt

Itthon2016.06.08, 10:32

Visszavonják a Takarékbank rendkívüli, június 15-re tervezett közgyűlésének összehívására vonatkozó indítványt. A parlamentben ma elfogadott és a szövetkezeti hitelintegrációt átalakító törvénymódosítás miatt kialakult új helyzetre hivatkoznak. Mindez azt jelenti, hogy Spéder Zoltán, az FHB elnöke visszavonulót fújt. 

Törvény garantálná: nem kap pénzt Spéder bankja

Gazdaság2016.06.06, 18:29

Az egyik kezével elutasított minden, a takarékok integrációját ért kritikát Orbán Viktor miniszterelnök. A másik kezével ugyanakkor igazat adott Patai Mihálynak, így a kormány változtat a takarékok felügyeletén, és igazat adott Demján Sándornak is, azaz a kormány megakadályozná, hogy a takarékok tovább finanszírozzák Spéder Zoltán FHB-ját. 

Demján Sándor levele és az FHB-ügy

Gazdaság2016.06.06, 06:45

Demján Sándor egy Orbán Viktornak írt nyílt levélben ment neki Spéder Zoltán FHB-elnöknek és a Takarékbanknak, Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke pedig Varga Mihályhoz fordult a takarékok integrációja körüli problémák miatt. A Takarékbank és az integrációs szervezet tagadta a vádakat. Az Origo úgy értesült, a Takarékbank többségi tulajdont szerezhet az FHB-ban, és Demján szerint mindez 600 ezer ember kisemmizéséhez vezet. A kormány olyan alapot hoz létre, amibe a bankok beletehetik a nem fizető ingatlanhiteleiket. Visszaestek a beruházások Magyarországon, a kiskereskedelem viszont nagyot nőtt áprilisban. Az unióban és az eurózónábban ...

A Takarékbank 70 milliárdból mentené meg az FHB-t?

Itthon2016.06.04, 15:35

Az FHB veszteségének az eltüntetését szolgálhatja, hogy a Takarékbank 70 milliárd forintért vásárolhat többségi részesedést a Spéder Zoltán vezette pénzintézetben – értesült az Origo. Egyébként Demján Sándor a héten a miniszterelnöknek írt levelében is úgy fogalmazott: az FHB a szövetkezetekkel fizettette meg a 30 milliárdos hiányát, és most arra kényszerítené őket, hogy felvásárolják a részvényeit. 

Spéder-ügy: hogy áll az FHB-felvásároltatási terv?

Gazdaság2016.06.03, 19:38

Nem cáfolta a Takarékbank az Origo azon értesülését, miszerint többségi részesedést akar szerezni a Spéder Zoltán vezette FHB-ban. Mint arról elsőként beszámoltunk, rendkívüli közgyűlést hívott össze június 15-ére a Takarékbank Zrt., az ülésen várhatóan arról szavaznak, hogy többségi tulajdont szerezzenek az FHB-ban. Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke kedden nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, szerinte ugyanis Spéder Zoltán FHB-elnök a szövetkezetekkel fizettette meg az FHB 30 milliárdos hiányát, és most arra akarja kényszeríteni őket, hogy felvásárolják az FHB részvényeit.

Ez lehet a bankbotrány oka: felvásároltatják az FHB-t?

Gazdaság2016.06.02, 19:16

Rendkívüli közgyűlést hívott össze június 15-ére a Takarékbank Zrt., az ülésen várhatóan az FHB-ban való többségi tulajdon megszerzéséről szavaznak majd – értesült az Origo. Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke kedden nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, szerinte ugyanis Spéder Zoltán FHB-elnök a szövetkezetekkel fizettette meg az FHB 30 milliárdos hiányát, és most arra akarja kényszeríteni őket, hogy felvásárolják az FHB részvényeit.

A fővárosi metrótrükkről is megkérdezzük Lázár Jánost

Itthon2016.06.02, 13:47

Már az 52. Kormányinfót tartja csütörtökön Lázár János és Kovács Zoltán. Minden bizonnyal szóba kerül a Takarékbank, a fővárosi metróbeszerzés és az egészségügy helyzete is. 

Nyomás alatt a Spéder-birodalom

Gazdaság2016.06.01, 19:16

Demján Sándor már többször fordult levélben Orbán Viktorhoz a takarékszövetkezeti integráció miatt. A miniszterelnöktől mindig felülvizsgálatot és korrekciót kér, a bajokért Spéder Zoltán FHB-elnököt vagy emberét hibáztatja. Demján Sándor 2013 óta harcol a takarékszövetkezetek miatt, azóta a takarékok, az FHB-bankok és a Magyar Posta sokszorosan összefonódtak.

A Bankszövetség elnöke is támadja a takarékokat

Gazdaság2016.06.01, 13:27

Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke szerint az állami szabályozás előnyhöz juttatja a takarékszövetkezeti integráció tagjait más pénzintézetekkel szemben, ezért azt kérte Varga Mihály minisztertől, a kormány módosítson a szabályokon.

Demján: Spéderék megvezették Orbánt

Gazdaság2016.06.01, 08:42

Több százezer ember kisemmizésére készül Spéder Zoltán, az FHB elnöke, írta Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke Orbán Viktor miniszterelnöknek. Demján szerint Spéder az FHB 30 milliárdos hiányát a szövetkezetekkel fizettette meg, és most arra akarja kényszeríteni őket, hogy felvásárolják az FHB részvényeit.

Spéder cégének adott hitelt az FHB

Gazdaság2016.05.27, 14:11

Az FHB egy olyan céget hitelez sajtóinformációk szerint, amelynek az egyik tulajdonosa Spéder Zoltán, a bank elnöke.

HVG: veszteséget okozhat az FHB-vel kötött üzlet

Itthon2016.05.20, 19:12

A Spéder Zoltán–Lantos Csaba pároshoz köthető FHB-bankcsoport sokat keres azon, hogy a postások kénytelenek kínálgatni a FHB befektetési jegyeit és kötvényeit, miközben az állami cég sokat veszít ezen az ügyleten. 

Szembement Orbán akaratával Spéder Zoltán

Gazdaság2016.05.05, 14:03

Negyven százalékkal csökkent az állam részaránya az FHB Jelzálogbankban miután kétszer is tőkét emeltek úgy, hogy a régi tulajdonosok – köztük az állam – nem vásárolhatott az új részvényekből.

Állami pénzből menthették meg az FHB-t

Gazdaság2016.03.09, 16:50

Egyre több jel mutat arra, hogy az FHB Bankot több ízben megmentő titokzatos kötvényvásárló a magyar állam volt – írja a 444.hu. 

Hatalmas ára lehet a második nagy magyar banknak

Gazdaság2014.08.14, 17:42

Vagy hatalmas állami tőkeinjekcióból valósul meg a második nagy magyar banki csoportosulás, vagy legalább egy évtized kell a felépítéséhez. A bankpiaci szakemberek szerint viszont nem lesz olcsóbb a bankok szolgáltatása, ha felépül az OTP-hez hasonló méretű konkurencia.

Ma délig bankot lehet venni

Gazdaság2014.02.06, 09:48

Az állam március végéig eladja a Takarékbankban levő többségi részesedését. Az eladás gyorsasága furcsa. Ma délig kell pályázni, de a takarékszövetkezetek jó része nevében nyilatkozó szervezet szerint a tender könnyen lehet, hogy már le van játszva.

Ha kirabolnak, tegyék rendesen

Gazdaság2013.06.27, 14:41

Csütörtökön egy igencsak unortodox törvényt fogadhat el a parlament. A takarékszövetkezetek központi bankját speciális módon államosítják, a Magyar Postát főszerepbe helyezik, és furcsa szankciókkal biztosítják be, hogy a vidéki bankárok ne lázadjanak.

Az FHB és a Posta megvenné a Díjbeszedőt

Gazdaság2013.05.14, 16:30

Nyáron a Spéder Zoltán vezette FHB Bank és a Magyar Posta megveheti a Díjbeszedő Holdingot.

Ötmilliárd forintot bukott az FHB Bank

Gazdaság2012.04.25, 14:07

A nemzetközi szabályok szerint készített csoportszintű beszámoló szerint 5,6 milliárd forintos veszteséget szenvedett el az FHB 2011-ben. Spéder Zoltán, a bank elnöke megjegyezte: a tavalyi év a kihívások, a meglepetések és a viharzóna éve volt.

Spéder növelte részesedését az FHB-ban

Archívum2009.09.25, 18:46

Spéder Zoltán, az FHB Jelzálogbank igazgatósági tagja 12,85 százalékra növelte részesedését a hitelintézetben - közölte az FHB a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.

FHB: Sp�der n�velte befoly�s�t

Gazdaság2008.09.29, 11:47

Sp�der Zolt�n, a k�zvetlen befoly�sa alatt �ll� A64 Vagyonkezel� Kft.-n kereszt�l n�velte befoly�s�t az FHB Jelz�logbankban - k�z�lte a hitelint�zet a Budapesti �rt�kt�zsde honlapj�n h�tf�n.

A nagyokat sem k�m�lte a r�szv�ny�res�s

Gazdaság2008.07.11, 09:47

Alaposan megt�p�zhatta a r�szv�ny�res�s a magyar t�zsdei c�gek nagytulajdonosainak vagyon�t is, ha az �v v�gi �s az els� f�l�vi t�zsdei z�r��rak alapj�n �rt�kelj�k portf�li�jukat - �rja a Napi Gazdas�g. A Rahimkulov csal�d �s Cs�nyi S�ndor is milli�rdokat vesz�tett.

Sp�der Zolt�n az FHB eln�ke

Gazdaság2008.05.16, 12:37

Sp�der Zolt�nt, az OTP Bank egykori m�sodik ember�t v�lasztotta eln�k�v� az FHB Jelz�logbank keddi k�zgy�l�sen meg�jult igazgat�s�ga - jelentette be a k�zgy�l�st k�vet� sajt�t�j�koztat�n az igazgat�s�g kor�bbi eln�ke, V�gi M�rton.

Sp�der c�ge n�velte befoly�s�t a BIF-ben

Gazdaság2008.01.08, 17:25

Egy kor�bban k�t�tt hat�rid�s �gylet teljes�l�s�vel 25 sz�zal�kra n�velte befoly�s�t a Budapesti Ingatlan Hasznos�t�si �s Fejleszt�si Nyrt.-ben az A64 Vagyonkezel� Kft. - tett�k k�zz� a B�T hivatalos honlapj�n kedden.

Az OTP k�lf�ld�n hozn� be a megszor�t�st

Gazdaság2006.11.13, 21:20

A megszor�t� int�zked�sek �s az er�s�d� verseny profit- �s �llom�nyn�veked�s f�kez� hat�s�t ellens�lyozhatja az OTP Bank tev�kenys�g�nek jelent�s b�v�l�se k�lf�ld�n. Els�sorban az ukr�n �s az orosz piacon sz�m�tanak fejl�d�sre - mondta Sp�der Zolt�n, az OTP Bank aleln�ke a v�llalatfinansz�roz�sr�l rendezett konferenci�n szerd�n, Budapesten.

Milliárdos részvénycsomag az OTP-alelnöknél

Archívum2006.08.16, 14:10

Spéder Zoltán, az OTP Bank alelnöke 150 ezer darab OTP-részvényt hívott le a banknál működő bónusz részvényprogram keretében - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján szerdán. A részvénycsomg értéke 937 500 000 forint a jelenlegi árfolyamon.

Előző
  • 1
Következő