spanyol fociválogatott

címke rss

Kézilabdás módszer segíthet a spanyolok ellen

Sport2012.07.03, 11:00

Védekező taktikát is választhatott volna Cesare Prandelli a spanyolok ellen, de akkor be kellett volna áldozni Balotellit, mondta az [origo]-nak az Eb-döntő szakmai rezdüléseit boncolgató László Csaba. A jelenleg litván szövetségi kapitányként dolgozó edző szerint el lehet verni a port az olasz kollégáján a korai cserékért, de valójában nem tudhatjuk, mi történt a pályán. A taktika, a frissesség és a szerencse is Vicente del Bosque csapata mellé szegődött, a labdabirtoklási adatokat viszont hajlamosak vagyunk túllihegni, derült ki László elemzéséből.

Casillas útja az utolérhetetlenség felé

Sport2012.07.02, 19:21

A vb-döntőben ziccereket fogott, de védett tizenegyest is a rendes játékidőben Iker Casillas, aki immár három nagy torna kieséses szakaszában nem kapott gólt. Megismételhetetlennek tűnő teljesítményét egy vitatható bírói ítélet is segítette, de ha 2008-ban nem ő véd az olaszok elleni büntetőpárbajban, kétséges, hogy eljuthattak-e volna a triplázásig.

Spanyolország egy lépéssel Európa előtt jár

Archívum2012.07.02, 11:45

Védekezőbb taktikával megszoríthatták volna Spanyolországot, de úgy is kikaptak volna, nyilatkozta önkritikusan Leonardo Bonucci és Daniele De Rossi, az olasz labdarúgó-válogatott két tagja a vasárnap 4-0-ra elbukott Európa-bajnoki döntőt követően.

Halott társaikra emlékeztek a spanyolok

Archívum2012.07.02, 11:01

Az elmúlt időszakban számos tragikus haláleset történt a spanyol fociban, az olaszok ellen megnyert döntő után többen is megemlékeztek halottjaikról. Cesc Fábregas egy olyan pólót viselt, amelyen Antoni Puerta, Dani Jarque, Manolo Preciado és Miki Roque neve is fel volt írva, Sergio Ramos pólóján Puerta arcképe alá az volt írva, hogy "mindig velünk", Pepe Reina pedig Miki Roque betises mezében ünnepelt.

Cukiságba torkollt az Eb-döntő

Sport2012.07.02, 18:30

A döntő lefújása után több spanyol játékos is odament nézőtéren ülő kisgyerekeihez, és velük együtt ünnepelték a 4-0-ra megnyert meccset. A pályát ellepték a spanyol mezekbe öltöztetett kisgyerekek, és ennél régen láttunk cukibbat focipályán.

Xavi nem vonul vissza a válogatottságtól

Archívum2012.07.02, 14:40

Ha jól érzi magát, akkor ott lesz a 2014-es vb-n Xavi, aki nem volt elégedett magával a döntő előtt.

Így nullázták le a spanyolok négyszer is az olasz védelmet az Eb-döntőben - videó

Sport2012.07.01, 23:10

David Silva és Jordi Alba góljával már a félidőben 2-0-ra vezetett a spanyol válogatott az Olaszország elleni az Eb-döntőben. A hajrában aztán Del Bosque már csatárokat is a pályára küldött, amit Fernando Torres és Juan Mata is góllal hálált meg, Spanyolország így minden idők legfölényesebb győzelmét aratta egy világverseny döntőjében.

Az olaszok legyalulásával ismét Európa-bajnok a spanyol fociválogatott

Sport2012.07.02, 12:14

Spanyolország 4-0-ra legyőzte Olaszországot a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében, és ezzel egy sor rekordot felállított: az első csapat lett, amely ekkora különbséggel győzött egy Eb vagy vb döntőjében, valamint elsőként nyert meg zsinórban három tornát, és első Eb-győztesként védte meg a címét. A spanyolok esélyt sem hagytak a fáradtnak, tompának tűnő olaszoknak, akik ráadásul az utolsó fél órát tíz emberrel harcolták végig az utoljára becserélt Thiago Motta sérülése miatt.

Minden szar, de a foci meghozta a reményt

Sport2012.07.01, 14:58

Speciális jelentése van annak, hogy két, súlyos gazdasági problémákkal küzdő ország válogatottja került a döntőbe, az olaszoknak és a spanyoloknak is erőt ad focicsapatuk sikere a nemzet újjászületéséhez - mondták az [origo]-nak olasz és a spanyol szurkolók. Olaszországban senki nem számolt a döntővel, a spanyolok végre büszkék lehetnek magukra.

Circus Maximus - a döntő lázában az olaszok

Archívum2012.07.01, 12:28

Jó hangulatban készül a foci-Eb döntőjére Olaszország: Cesare Prandelli szövetségi kapitány ugyanazt mondja, mint az angolok elleni negyeddöntő előtt, Buffon előérzetei is pozitívak, a Gazzetta szerint hatvanmillió olasz lesz a kijevi pályán. A római Circus Maximus mezejére kétszázezres tömeget várnak, Agrigentóban elhalasztották a körmenetet, az országot a két Mario - Monti és Balotelli - támaszthatja fel, bár az utóbbi népszerűbb.

Ismerje fel a spanyol futballsztárokat gyerekkori képek alapján!

Sport2012.07.01, 23:29

Történelmet írt a spanyol labdarúgó-válogatott, hiszen az olaszok legyőzésével uralkodó világbajnokként megvédte Eb-címét, amire még nem volt példa. A spanyol sportlap, a Marca is napok óta a döntő lázában égett, és hangolódás gyanánt összeszedte a huszonhármas válogatott keret tagjainak gyerekkori fotóit.

Majdnem belenézett Xabi Alonso jobbhorgába a berohanó drukker - videó

Archívum2012.07.01, 23:44

Nem tudni, hogy együtt akart-e ünnepelni a spanyolokkal, vagy bele akart rondítani a lefújás utáni fiestába az a drukker, aki berohant a pályára a foci-Eb döntője után. Xabi Alonsónak mindenesetre nem tetszett, hogy egy idegen jelent meg az ünnep pillanatában, és kishíján eltalálta a biztonsági ember által elvezetett férfit.

Schuster: Spanyolországnak nagy szerencséje volt

Sport2012.07.01, 08:46

A Real Madrid egykori játékosa és edzője, Bernd Schuster szerint a spanyol labdarúgó-válogatottnak nagy szerencséje volt, hogy bejutott az Európa-bajnokság döntőjébe.

Az olaszokkal kezdődött, velük végződhet a spanyol diadalmenet

Sport2012.07.01, 14:56

Négy éve az Olaszország elleni Eb-negyedöntővel kezdődött a spanyol labdarúgó-válogatott nagy menetelése, amely Európa-bajnoki, majd világbajnoki aranyéremben csúcsosodott ki. Ha a vasárnapi döntőben nyernek Fabregasék, történelmi tettet hajtanak végre, az olaszok csatárai azonban olyan feladat elé állíthatják spanyol védelmet, amivel ezen a tornán nem nagyon kellett szembenéznie.

Casillas világcsúcsot döntött, Torres és Xavi Eb-rekorder lett

Sport2012.07.02, 06:50

A 2008-as Európa-bajnokság óta verhetetlen spanyol válogatott több rekordot is megdöntött azzal, hogy Olaszországot 4-0-ra legyőzte a kijevi döntőben.

Del Bosque három csatárt és kiegyensúlyozott döntőt ígér

Archívum2012.07.01, 12:48

Vicente del Bosque, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, két hasonló típusú csapat lép pályára a kijevi Európa-bajnoki döntőben, amely kiegyensúlyozott, jó mérkőzést ígér. Újságírói kérdésre azt mondta, három csatárral áll fel csapata, de valószínűleg csak viccelt.

Puyol és Villa is ott lesz az Eb-döntőn

Archívum2012.06.30, 14:19

A spanyolok két sérüléssel bajlódó labdarúgója, David Villa és Carles Puyol is ott lesz vasárnap a lelátón Kijevben, az olaszok elleni Európa-bajnoki döntőn.

Balotelli lenyűgözte Fabregast

Sport2012.06.30, 13:05

Cesc Fabregas szerint Andrea Pirlót kell megfogniuk az olaszok elleni Eb-döntőben, Mario Balotelli pedig lenyűgözte őt a németek elleni elődöntőben nyújtott teljesítményével.

Fabregas ölelése egy gyönyörű barátság kezdete lehet

Sport2012.06.30, 19:03

Bár a spanyol játékosok nem győzik bizonygatni, hogy a válogatottban nincs hatással rájuk az idény közben mind gyilkosabbá váló Real Madrid-Barcelona párharc, árulkodóak a közösségi oldalakra felrakott közös fotók és videók, melyeken sokáig még véletlenül sem keveredtek a madridi és a katalán focisták az Eb alatt. A győztesen megvívott elődöntő után aztán Fabregas egyszer csak áttörte a határokat, és magához vonta Casillast, pedig még José Mourinho gyanús ólálkodásán is túl kellett tennie magát a csapatnak. 

Negyedmilliárdos nézettséget várnak az Eb-döntőtől

Archívum2012.06.30, 08:24

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) számítása szerint körülbelül negyedmilliárdan követik majd figyelemmel a televíziók képernyője előtt a vasárnapi spanyol-olasz Eb-döntőt.

A jós már 2002-ben megmondta, hogy 4-6-0-val fogják leigázni a focivilágot

Sport2012.06.30, 20:00

A brazilokat 1994-ben világbajnoki győzelemig vezető Carlos Alberto Parreira érdekes jóslatot tett tíz évvel ezelőtt, ami most teljes mértékben beigazolódni látszik.

Jedipárbaj vár a spanyol-olasz edzőire

Sport2012.06.30, 09:27

A portugálok elleni negyeddöntőben nem működött a spanyolok sikertaktikája, így az Eb-döntő egyik nagy kérdése, hogy Vicente del Bosque bevállalja-e a B tervet. Cesare Prandellinek is főhet a feje, hiszen épp az olaszok és épp a spanyolok elleni csoportmeccs után álltak át egy másik játékrendszerre, pedig az eredeti hadrendben ők voltak az egyetlenek, akik gólt tudtak lőni a spanyoloknak.

Fabregas megbeszélte a labdával

Sport2012.06.28, 00:36

Cesc Fabregas az előérzetére hallgatva kérte, hogy második rúgó helyett ötödik legyen egy esetleges büntetőpárbajban. A húzás bejött, a spanyol lövése bepattant a kapufáról, a csapat Eb-döntőbe jutott.

A portugálok elbaltázták, hogy C. Ronaldót a végére hagyták

Archívum2012.06.28, 00:40

A portugálok hibáztak, amikor Cristiano Ronaldót utolsó lövőnek jelölték a tizenegyespárbajban, állítják egyöntetűen a BBC szakértői. Alan Shearer és Danny Mills egyetértett abban, hogy a végül lövés nélkül szentségelő csapatkapitánynak az elején kellett volna elvállalnia egy büntetőt, amivel önbizalmat adhatott volna a társaknak.

120 perc szenvedésről beszélt Casillas

Archívum2012.06.28, 08:03

Cesc Fábregas nagyon elérzékenyült a győzelemtől, Jordi Alba Sergio Ramos remek tizenegyesét dicsérte.

Ramos panenkázva javította BL-elődöntős hibáját

Sport2012.06.28, 00:50

Mindenképpen szeretett volna tizenegyest rúgni Sergio Ramos, a spanyol labdarúgó-válogatott védője, mert úgy érezte, javítania kell a Bajnokok Ligája-elődöntőben elrontott lövését követően.

Kapura lövés nélkül juthattak volna döntőbe a portugálok

Sport2012.06.28, 07:43

Először védett kapus portugál tizenegyest a büntetőpárbajban, passzolásban alulmúlták magukat a spanyolok.

Del Bosque szerint a hosszabbításig jobbak voltak a portugálok

Archívum2012.06.28, 12:07

Vicente del Bosque spanyol szövetségi kapitány szerint csapatának szerencséje volt a büntetőrúgásoknál a portugálok elleni elődöntőben.

Megviselték a tizenegyesek az Eb legjóképűbb játékosát

Archívum2012.06.28, 09:31

"Mekkora boldogság!!!! A döntőben vagyunk!! Mekkora ez a csapat! Köszönjük mindenkinek!!!" - osztotta meg a boldogságát a világgal Andrés Iniesta a Twitteren. Cesc Fábregas egy közös képet osztott meg Iker Casillasszal, és csak ennyit írt: "Döntősök!!!!". A kép alapján az olvasóink által a legjóképűbb játékosnak megválasztott Iker Casillast mintha megviselte volna a meccs. Gerard Piqué is felrakott egy fényképet, és ennyit írt: "A döntőben!!!! A legnagyobbak!! Gyerüüüünk".

Ramos nem csak a panenkázásban másolta Pirlót

Sport2012.06.28, 09:34

Pirlo tizenegyese után Ashley Young bombázott a felső lécre, Sergio Ramosé után Bruno Alves.

Ronaldo: Most az ötödik tizenegyest akartam rúgni

Sport2012.06.28, 18:44

Cristiano Ronaldo elmondta: ő akarta az ötödik tizenegyest rúgni a spanyolok elleni elődöntő büntetőpárbajában, és szeretné, ha a spanyol válogatott nyerné meg a foci-Eb-t.

Sergio Ramos: Del Bosque tudja, hogy kicsit őrült vagyok

Archívum2012.06.28, 08:39

Ez az utolsó, amire egy kapus számít, főleg egy védőtől - mondta Sergio Ramos panankázós tizenegyeséről.

Pepe: Esélyük sem volt a spanyoloknak a gólszerzésre

Sport2012.06.28, 10:34

Csalódottan nyilatkozott a labdarúgó Európa-bajnokság első elődöntője után Pepe, a portugál válogatott védője, miután csapata tizenegyesekkel esett ki Spanyolországgal szemben.

Iniesta: Megváltoztattuk a spanyol történelmet

Archívum2012.06.27, 12:50

Védi az egyre többet támadott játékstílusukat Andrés Iniesta, aki szerint csak így tudnak játszani, és így érik el sikereiket.

Az UEFA nem engedélyezte a gyászszünetet a spanyoloknak

Archívum2012.06.27, 16:28

Fekete karszalagot sem viselhetnek a spanyol válogatott játékosai a vasárnap elhunyt Miki Roqué tiszteletére.

Ellentmond Mourinhónak az NB I Real Madridot megjárt focistája

Sport2012.06.27, 18:45

A Real Madridban is megfordult, legnagyobb sikereit a Betisszel és a Málagával elért Fernando Fernandez nem ért egyet azokkal, akik szerint unalmasan futballozna a spanyol válogatott, bár szerinte egy vérbeli csatárnak mindenképp helye lenne a csapatban. A Diósgyőr 33 éves támadó középpályása jól érzi magát Magyarországon, és úgy érzi, hogy fejlődik a magyar foci.

Így lehet 4-0-ra megütni a spanyol válogatottat

Archívum2012.06.27, 13:24

A spanyol válogatott eddig egyetlen gólt kapott az Európa-bajnokságon, ellenfeleinek általában már az is komoly gondot jelentett, hogy megszerezzék a labdát. A ma esti ellenfél, Portugália azonban két éve már megmutatta, hogyan lehet megszórni a címvédőt, Paulo Bento csapata 4-0-ra nyerte a novemberi barátságos meccset, az elmúlt közel ötven év legnagyobb verését mérve a spanyolokra. Spanyolország kezdőcsapata nyolc, a portugáloké hat helyen egyezett meg az elődöntőben várható összeállítással.

C. Ronaldónak már nem is osztottak lapot a büntetőknél - videó

Sport2012.06.28, 00:14

Spanyolország lemásolta az NSZK 1970-es évekbeli bravúrját, ugyanis sorozatban a harmadik nagy tornán jutott döntőbe. A portugálok elleni Eb-elődöntő elég nehéz szülés volt a címvédőnek, mivel csak a büntetőpárbajban dőlt el a csata. A spanyoloktól Xabi Alonso rontott, a portugáloktól viszont Joao Moutinho mellett Bruno Alves is, így Cristiano Ronaldo már sorra sem került. Bár a videón nem látszik, a portugálok bukásában közre játszhatott, hogy Bruno Alves elfelejtette, hogy negyedikként került a rúgók listájára, és már harmadikként oda akart sétálni, de Nani akkor elhajtotta.

Meghökkentő csere tolhatott ki Portugáliával

Sport2012.06.28, 10:06

Portugália megakasztotta a tökéletes spanyol gépezetet az Eb első elődöntőjében, de a döntő találatot nem tudta bevinni. A spanyolok ugyan jobban bírták a hajrát, de a helyzeteiket ők sem lőtték be, így büntetők döntöttek. Ronaldóig el sem jutott a csata: a portugál Bruno Alves tizenegyese kifelé, Cesc Fabregasé befelé pattant a lécről, a spanyolok 4-2-re nyertek, és zsinórban harmadszor nagy torna döntőjébe jutottak. A portugálok durván eltaktikázták a szétlövést.

A németek gyorsabbak a spanyoloknál, ők nyerik az Eb-t

Archívum2012.06.27, 07:26

Morten Olsen, a dán válogatott szövetségi kapitánya szerint Németország a spanyolokkal játssza majd a döntőt, és győzni fog a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon.

Coentrao markolászott, Reina ideges lett

Sport2012.06.27, 23:42

Fábio Coentrao a nemi szervét fogdosva hergelte a spanyol kispadon ülő Pepe Reinát a portugál-spanyol Eb-elődöntőben. A Liverpool kapusa reagált az ingerre: felállt, és idegesen mutogatni kezdett a Real-játékosnak.

Az elődöntő lesz az Eb Real-Barcája

Sport2012.06.27, 13:12

A portugálok és a spanyolok 91 éve tartó rivalizálását tovább színezi a Real Madrid-FC Barcelona ellentét az Európa-bajnokság ma esti elődöntőjében. A portugál válogatottban három Real-játékos is van, köztük a legnagyobb sztár, Cristiano Ronaldo, és a taktikában is valami hasonlóra lehet számítani, mint ami a spanyol bajnokság szuperrangadóján történni  szokott.  A meccs előtt a spanyolok a kevesebb pihenőnap, a portugálok a játékvezető miatt panaszkodnak.

Messi vagy Ronaldo? Egyikük sem!

Sport2012.06.27, 13:33

A spanyol válogatott középpályása, David Silva szerint nem Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo a világ legjobb játékosa.

Ronaldo: Tíz éve focizom a legmagasabb szinten

Sport2012.06.26, 10:16

Cristiano Ronaldo már hozzászokott a nagy meccsekhez, Iker Casillas pedig úgy véli, Gerard Piqué meg tudja állítani klubtársát a Spanyolország-Portugália Eb-elődöntőben.

Csak a daráló bánhat el Xaviékkal

Sport2012.06.26, 13:11

Minden focista gyerekkorától kezdve gyakorolja, hogyan kell pontosan passzolni, a legtöbbször mégis csak a spanyol válogatott képes rá, hogy a folyamatos, rövid átadásakkal a meccs túlnyomó részében magánál tartsa a labdát. Váczi Zoltán szerint a spanyolok fociját még legalább ötven évig tanulnia kell a világnak, míg Prukner László közvetve az Aranycsapatra vezette vissza Xaviék játékának történelmi gyökereit.

Emiatt alszunk be a tökéletes spanyoloktól

Sport2012.06.25, 20:55

Míg az utóbbi két világversenyen mindenki el volt alélva a spanyol válogatott játékstílusától, a mostani tornán hiába menetel magabiztosan Vicente Del Bosque csapata, a labdatartást mindennél előbbre helyező, csatár nélküli játékuk lassan az unalom szinonimájává válik a szurkolók szemében.

Török és francia bíró az elődöntőkben

Archívum2012.06.25, 15:37

A szerdai Spanyolország-Portugália elődöntőt a török Cüneyt Cakir, a csütörtöki Németország-Olaszország találkozót pedig a francia Stéphane Lannoy vezeti majd a foci-Eb-n.

Paródia készült a spanyolok dögunalmas focijáról - videó

Sport2012.06.25, 10:09

Nem minden focibarát lelkesedik a legutóbbi Eb-t és vb-t egyaránt megnyerő spanyolok játékáért, akik a most zajló Eb-n is különösebb erőlködés nélkül eljutottak a legjobb négyig. A franciák elleni győzelmük is a szokásos végtelen passzolgatáson alapult, ami az alábbi rajzfilm készítője szerint egyre unalmasabbá válik.

A második félidejük nem tetszett a spanyoloknak

Archívum2012.06.24, 10:14

Vicente del Bosque szerint jól döntött, hogy Fábregasszal kezdett, a Portugálok ellen pedig különleges meccset játszanak majd.

Rekordot ért a második fejes

Sport2012.06.24, 10:18

Soha nem szereztek még ennyi fejesgólt az Európa-bajnokságok történetében, mint most.

Civakodó franciák vs fóbiás spanyolok

Archívum2012.06.23, 10:43

A címvédő spanyolok egyértelműen esélyesebbek az utolsó csoportmeccsükön gyengén teljesítő franciáknál a negyeddöntőben, de tétmérkőzésen még sohasem győzték le a szombati ellenfelüket.

Fabregas és Piqué összecsapott az edzésen

Sport2012.06.24, 13:23

Asztalitenisszel és dartsszal is készültek a spanyolok a franciák elleni Eb-negyeddöntőre. Fabregas és Piqué parázs csatát vívott a zöld asztalnál, de persze a hagyományos tréning sem maradt el.

Xabi Alonso ezzel a duplával ejtette ki a franciákat - videó

Archívum2012.06.23, 22:45

Szép akció végén a csatár nélkül felálló spanyol válogatott már az első félidőben meg tudta szerezni a vezetést Franciaország ellen a harmadik Eb-negyeddöntőn Xabi Alonso révén. A Real Madrid középpályása később a Pedro által kiharcolt büntetőt is értékesítette. Nézze meg a gólokat az [origo]-n!

Elődöntőt ért a csatár nélküli spanyol foci

Sport2012.06.24, 09:53

Az olaszok ellen csak döntetlent, a franciákkal szemben azonban már negyeddöntős továbbjutást ért a spanyolok csatár nélküli hadrendje, a címvédő a századik válogatottságát két góllal ünneplő Xabi Alonsónak köszönhetően 2-0-ra nyert, és bejutott az Európa-bajnokság legjobb négy csapata közé.

Blanc: Labda nélkül nehezen lehet meccset nyerni

Archívum2012.06.23, 23:45

Vicente del Bosque, a spanyolok szövetségi kapitánya Xabi Alonsót és a csapat bal oldalát dicsérte, Laurent Blanc a franciák részéről pedig bosszantónak nevezte az első gólt, de összességében nem érzi, hogy szégyent vallottak volna a 2-0-s spanyol győzelemmel végződött Eb-negyeddöntőn.

Casillas kiugrott az ablakon

Archívum2012.06.22, 09:44

A szállodai szoba ablakán kiugorva kellett menekülnöm a sajtó elől - írta a Facebook-profilján Iker Casillas, a spanyolok világ- és Európa-bajnok kapusa. Persze az egész csak tréfa volt, Casillas meg is kérte a rajongóit, hogy ne haragudjanak az újságírókra, szerinte vicces az alábbi kép.

Nekünk meg ott volt Casillas - edzői nyilatkozatok

Sport2012.06.19, 00:21

A spanyol válogatott edzője, Vicente del Bosque a horvátok elleni 1-0-s győzelem után azt mondta: neki teljesen mindegy, hogy a négy közé jutásért ki lesz az ellenfél. Kollégája, a horvát Slaven Bilic gratulált a játékosainak, de csalódott a kiesés miatt.

Túl idegesek voltak a spanyolok Casillasnak

Archívum2012.06.19, 07:33

Már mindenki ismeri őket, ezért már nem olyanok, mint a vébé alatt voltak Iker Casillas szerint.

Akik már gondolni sem mernek a 2-2-re

Archívum2012.06.18, 10:44

Egy 2-2-es döntetlennel Spanyolország és Horvátország kéz a kézben léphetne tovább csoportjából, de mindkét válogatott tagjai nagyon fogadkoznak, hogy a győzelemért lépnek pályára.

Torresnek egyszerűen szeretethiánya volt

Archívum2012.06.18, 16:07

Egy pocsék szezon után elég volt két gól egy meccsen, és máris Fernando Torres feltámadását ünneplik Spanyolországban, Angliában pedig azt elemzik, mi kellett a csatár nagy visszatéréséhez. Az írek elleni találataitól állítólag a Juventus vezetői is észbe kaptak, hogy egyszer már le akarták igazolni, így ismét próbálkoznak.

Lippi: A spanyolok képesek csalni

Sport2012.06.18, 12:18

A volt olasz kapitány, a jelenleg Kínában edzősködő Marcello Lippi elképzelhetőnek tartja, hogy a spanyolok és a horvátok összejátszanak Olaszország ellen, és egy előre megbeszélt eredménnyel kiejtik Prandelli csapatát.

Rossz címer szerepel a spanyol fociválogatott mezén

Sport2012.06.18, 07:17

Komoly zűrzavart okozott a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon, hogy hibás mezben szerepel a címvédő spanyol válogatott.

A horvátok majdnem hazaküldték a tűzzel játszó spanyolokat

Sport2012.06.19, 08:38

A hősiesen küzdő horvátok az utolsó pillanatig harcban voltak a továbbjutásért, végül azonban 1-0-s vereséget szenvedtek a világbajnok Spanyolországtól, így kiestek az Eb-n a C csoport zárókörében. Iniestáék ahelyett, hogy a csoportelsőségre törtek volna, visszafogott játékkal operáltak, és ha a meccs legnagyobb helyzete góllal végződik, lehet, hogy nekik kellene most csomagolniuk.

Így sakkozták ki a győzelmet a spanyolok - videó

Archívum2012.06.18, 23:13

A spanyol csapat a 88. percben szerezte meg a győztes gólt Jesus Navas révén a horvátok elleni meccsen.

Del Bosque meghosszabbította szerződését

Archívum2012.06.17, 13:27

Az olaszok elleni meccs után meghosszabbította szerződését Vicente del Bosque, így ő vezetheti a spanyolokat a brazíliai világbajnokságon.

Újabb spanyol válogatottat akar Mourinho

Sport2012.06.17, 20:00

A Real Madrid vezetőedzője, José Mourinho állítólag kivetette a hálóját a Manchester City középpályására, David Silvára, aki biztos pontja az Eb-n szereplő spanyol válogatottnak is.

Ennyit még senki nem passzolt Eb-n - videó

Archívum2012.06.17, 10:58

A spanyol Xavi két rekordot is megdöntött az írek elleni meccsen az Európa-bajnokságok történetében: ő passzolt a legtöbbet egy meccsen, és szintén ő adta a legtöbb jó passzt egy meccsen. Xavinak összesen 136 passzolási kísérlete volt, és mindössze 9-szer hibázott. Az korábbi rekordot Ronald Koeman tartott, aki 1992-ben 117-szer passzolt a dánok ellen. Nézze meg az összes passzát.

Mourinho az írverés után is beszólt a Barcelonának

Sport2012.06.15, 13:41

Volt aki attól tartott, hogy José Mourinho jelenléte az Eb-n vihart kavarhat a spanyoloknál, a portugál egy nyilatkozattal igazolta az aggodalmakat. A Real edzője felháborodva reagált az írek elleni győzelem után érkezett sajtóvisszhangra, melyben sokan a Barcelonához hasonlították a spanyol válogatottat.

Del Bosque nem akarja kiejteni az olaszokat

Sport2012.06.15, 12:17

Nagyon elégedettek csütörtöki játékukkal a spanyol játékosok, és Vicente del Bosque arról is beszélt, hogy a horvátok ellen is győzelemre játszanak majd.

Torreádorok verték a rögbicsapatot - sajtóvisszhang

Sport2012.06.15, 10:49

Fernando Torres góljai domináltak a külföldi sajtóban a csütörtöki kiütéses spanyol győzelem után. Az év közben gyengén muzsikáló csatár két gólt rúgott a krumpliknak és rögbicsapatnak gúnyolt ír válogatottnak.

A buta gólokat és a szurkolóikat sajnálják az írek

Sport2012.06.15, 07:33

Az ír csapat tagjai roppant csalódottak amiatt, hogy csapatuk a horvátok elleni 3-1-es Eb-vereség után a spanyoloktól 4-0-ra kikaptak, és főleg az őket végletekig biztató drukkereket sajnálnák.

Torres megtáltosodott, az írek csak nézték a gólokat

Sport2012.06.15, 11:06

A gól ellen sokáig beoltott Fernando Torrest sikk lett szidni, ám a 2008-as Eb-döntő hőse az írek ellen bebizonyította, hogy a mostani tornán akár még főszereplő is lehet: a C csoport második fordulójában két szép gólt is rúgott. A spanyoloktól a földbe gyökerezett ír védőket megsemmisítő David Silva és a csereként beállt Cesc Fabregas is betalált - a vége így 4-0 lett -, Írország elsőként búcsúzott az Eb-től.

Torres-dupla, Fabregas-bomba, Silva-gurítás - így szórták meg az íreket a spanyolok

Sport2012.06.14, 23:31

Különösebb megerőltetés nélkül verte 4-0-ra a címvédő spanyol válogatott Írországot az Eb eddigi legegyértelműbb meccsén. Nézze meg a gólokat! 

Shakira csipkés dekoltázzsal helyezkedett a lelátón

Sport2012.06.14, 22:00

Gerard Piqué barátnője, a Barca-védőnél pontosan tíz évvel idősebb énekesnő, Shakira is ott volt a spanyol-ír Eb-meccsen, és eleinte nehezen találta a helyét a lelátón. Pedig nagy szurkolásokra is képes, mint párszor már bebizonyította.

Az írek megpróbálják halálba fejelgetni a spanyolokat

Sport2012.06.14, 13:10

A C csoport második körében az egypontos olaszoknak a horvátok ellen kellene pontokat gyűjteniük, akiket még sohasem tudtak legyőzni, ráadásul a riválisnak egy győzelem már a továbbjutást jelentené. Az első meccsen vérszegény játékot mutató írek a halálba passzolgatásukat a spanyolok halálba fejelgetésével szeretnék elkerülni.

A csatár nélküli foci a jövő

Sport2012.06.12, 14:27

Rengeteg kritika érte a spanyolok szövetségi kapitányát, Vicente del Bosquét amiatt, hogy az olaszok ellen vérbeli csatár nélkül küldte pályára együttesét. Pedig az FC Barcelona már próbálkozott ezzel a játékrendszerrel, nem is sikertelenül, és a spanyolok gólját éppen a "hamis kilences" Francesc Fabregas szerezte.

Fernando Torres szégyellte magát

Archívum2012.06.12, 13:03

Ha nyer a csapat, mindegy, hogy csatárral vagy csatár nélkül állnak fel - jelentette ki Fernando Torres.

Fábregas megmutatta a nagyiját

Archívum2012.06.11, 11:01

Amikor első gólját megszerezte 16 évesen az Arsenalban, akkor egy pohár kólával és egy Kinder tojással ünnepelt Cesc Fábregas. Most, kilenc évvel később, amikor góllal mutatkozott be a 2012-es Eb-n, a nagyszülei társaságát választotta az ünnepléshez. A fényképet vasárnap éjfél körül tette fel Twitterjére Fábregas, és csak annyit írt hozzá: "most fejeztem be a vacsorát a nagyszüleimmel".

Miért fékezett Balotelli?

Archívum2012.06.11, 00:13

Az olasz válogatott szövetségi kapitánya, Cesare Prandelli beszélni fog Mario Balotellivel, aki kapott egy sárgát, kihagyott egy óriási helyzetet, majd lecserélte őt a tréner a spanyolok elleni, 1-1-re végződött meccsen.

Mourinho és elődje is bírálta Del Bosquét

Archívum2012.06.11, 10:08

Hiányolt egy klasszikus csatárt az olaszok ellen ikszelő spanyol válogatottból José Mourinho és Luis Aragonés.

Áradoznak Nadalról a spanyol focisztárok

Archívum2012.06.11, 16:10

Legendának és a legnagyobb spanyol sportolónak nevezik Rafael Nadalt a spanyol fociválogatott tagjai.

A labdabirtoklási mánia miatt nem kellett csatár a spanyoloknak

Archívum2012.06.11, 14:12

Megvédte csapata csatár nélküli felállását az olaszok elleni 1-1-es döntetlen után Vicente del Bosque, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya.

Megváltás lehet a magyar fű Pirlóéknak

Archívum2012.06.11, 00:03

Az olaszok bízhatnak abban, hogy következő meccseiket már nem Gdanskban játsszák, ugyanis mindkét csapat játékosai panaszkodtak a gyepre az olasz-spanyol után.

Casillas Di Natale miatt nem tudta tovább javítani a világrekordjait

Archívum2012.06.11, 09:25

Az olaszok elleni 1-1-es döntetlen azt jelentette a spanyolok kapusa, Iker Casillas számára, hogy nem javította tovább az Eb előtti felkészülési mérkőzéseken felállított rekordjait.

Nagyon tetszettek az olaszok Sergio Ramosnak

Archívum2012.06.11, 11:13

Nehezen vették fel a ritmust, és nagyon nehéz meccset játszottak az olaszok ellen Sergio Ramos szerint.

Klubcsapatok között dőlhet el az Eb

Sport2012.06.11, 13:33

A válogatott és a klubfutball több szempontból is eltávolodott egymástól, miközben egyre gyakoribb, hogy a szövetségi kapitányok megpróbálják klubcsapatokra építeni a nemzeti tizenegyet. A spanyolok szinte csak a Barcelonából és a Real Madridból, az oroszok  a Zenitből és a CSZKA Moszkvából válogatnak, a németeknél pedig még úgy is a Bayern München az alap, hogy a Dortmund sokkal meggyőzőbb volt a szezonban.

Gyors gólváltás a spanyol-olaszon

Sport2012.06.10, 19:50

Antonio di Natale öt perccel a becserélése után vezetést szerzett Olaszországnak a spanyolok elleni Eb-csoportmeccsen. Az Udinese csatára azért jöhetett be, mert Mario Balotelli korábban óriási helyzetben csak totyogott a kapu felé. Di Natale góljára szinte azonnal válaszolt Cesc Fabregas, beállítva az 1-1-es végeredményt.

Csak Torres és Balotelli nem stimmelt az spanyol-olaszon

Sport2012.06.10, 23:07

Pörgős, a vártnál kiegyenlítettebb meccsen 1-1-es döntetlent játszott egymással a két legutóbbi vb-győztes, Olaszország és Spanyolország a C csoport nyitómeccsén. Di Natale gólt hozott a cserepadról, Fábregas csatárként bizonyított, Balotelli és Torres pedig egymás múlták alul.

Így rúgta fel magát Casillas

Sport2012.06.10, 20:50

Furcsa jelenet játszódott le a spanyol-olasz Eb-meccs első félidejében: Antonio Cassano megtámadta a világbajnok kapusát, Iker Casillast, aki erre összerúgta a saját lábait, majd elesett. Kassai Viktor élénken figyelte a jelentet, melynek végén senki nem kapott sárga lapot.

Butaság lenne a Barca-Real rivalizálás

Archívum2012.06.10, 15:58

Már véget ért az az időszak, amikor feszültség volt a spanyol keretben Andrés Iniesta szerint, aki végre teljesen egészségesen készül egy nagy tornára.

A két legutóbbi világbajnok csatájával kezdődik Kassai Eb-je

Sport2012.06.10, 13:54

A két legutóbbi világbajnok csatáján mutatkozik be Kassai Viktor a foci-Eb-n. A C csoport nyitómeccsén az olaszoknak van kevesebb esélyük a jó rajtra, de taktikájuk módosításával meglephetik a spanyolokat. A csoport másik találkozóján az írek és a horvátok is győzelmi kényszerben játszanak.

Torres kimaradt, Fábregas lesz a spanyol csatár

Sport2012.06.10, 17:36

Az olaszok újoncot avatnak a címvédő elleni nyitómeccsükön, Torres nem fért be a kezdőbe.

Vihart kavarhat Mourinho jelenléte a spanyol válogatottnál

Sport2012.06.10, 11:30

José Mourinho a helyszínen tekinti meg a Spanyolország-Olaszország Eb-meccset, Xavi egy korábbi nyilatkozata alapján ez nem biztos, hogy jó ötlet a portugál edzőtől.

Holtan találtak egy spanyol szurkolót Ukrajnában

Sport2012.06.09, 11:26

Holtan találtak egy 46 éves spanyol futballszurkolót Ukrajnában, a donyecki régió egy kis falujában - jelentette szombaton az ukrán sajtó.

Spanyol-német döntő lesz, Ibrahimovicék lebőgnek

Archívum2012.06.08, 12:11

A legtöbb szakértő szerint a spanyol, német, holland hármasnak van a legnagyobb esélye arra, hogy megnyerje a foci-Eb-t, és ezzel így vannak olvasóink is, akiknek a többsége Xaviék címvédésére számít.

A győztes mellé állnak a magyar drukkerek

Archívum2012.06.08, 12:36

Az 50 év alatti felnőtt lakosság felét érdekli a péntek este kezdődő ukrán-lengyel közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság, amelyen a spanyolokért szorít a legtöbb magyar.

Fernando Torres úgysem talál ide

Archívum2012.06.07, 20:00

A Facebookon vicces kedvű drukkerek indítottak egy oldalt, amelynek az angol nyelvű címével (Torres wont find this page because he cant find the NET) arra utalnak, hogy Fernando Torres úgysem fogja ezt az oldalt megtalálni a világhálón, mert a futballhálót sem képes eltalálni. A Chelsea világ- és Európa-bajnok csatáráért klubja a Liverpoolnak 50 millió fontot fizetett, amit eddig mindössze 46 meccsen szerzett hét góllal hálált meg. A kritikusoknak a támadó az Eb-n adhat csattanós választ góljaival.

Alonso a spanyolokra fogad a foci-Eb-n

Archívum2012.06.06, 07:09

Fernando Alonso, a Forma-1-es Ferrari pilótája szerint a címvédő spanyol futballválogatott a favoritja a pénteken kezdődő Európa-bajnokságnak.

Iniesta szólója kellett a spanyoloknak Kína megtöréséhez - videó

Sport2012.06.04, 07:47

Győzelemmel hangolt a pénteken kezdődő foci-Eb-re a címvédő spanyol válogatott, amely 1-0-ra győzte Kínát a Sevillában rendezett barátságos meccsen. A spanyolok végigtámadták a meccset, de sorra kihagyták a helyzeteket, kétszer is eltalálták a kapufát, végül a 84. percben a félidőben beállt Andrés Iniesta szólója és David Silva közeli lövése kellett ahhoz, hogy megtörjék az ellenfelet. A spanyolok vasárnap az olaszok ellen játsszák első meccsüket az Eb-n.