soványság

címke rss
Súlyos betegségéről beszélt Polgár Tünde, sokan aggódnak érte

Súlyos betegségéről beszélt Polgár Tünde, sokan aggódnak érte

Polgár Tünde korábban beszélt súlyos betegségéről, akkor azt mondta, már túl van rajta és nagyon odafigyel az egészségre. A legutóbbi képei alapján többen is úgy gondolják, hogy nem mond igazat a magyar luxusfeleség és aggódnak az állapotáért.

Majdnem belehalt a fogyásba Köllő Babett

Tévé2023.04.04, 22:41

Hiába az állandó csipegetés, vannak, akik képtelenek hízni. Lehetnek ennek szervi vagy lelki okai, de az is elképzelhető, hogy egyszerűen genetikailak ilyen típusúak. A sztárok között is akadnak, akik kóros soványsággal küszködtek, és ezt nem is titkolják. 

Falatnyi haspólóban mutogatja magát Tóth Andi - kép

Tévé2022.12.18, 18:28

Pár napja tért vissza közösségi oldalaira Tóth Andi, mivel az októberi drogbotrány után úgy döntött, egy kicsit visszavonul a közösségi médiától. Ugyan máig sem bizonyosodott be, hogy ő volt a szóbanforgó énekesnő, mégis sokan támadták, ami nagyon megviselte. Most újult erővel tért vissza és egyre gyakrabban tesz közzé tartalmakat, legutóbb egy haspólóban mutatta meg magát, bár ijesztően vékony lett az utóbbi időben.

44 kilóra fogyva került kórházba a TV2 sztárja

Life.hu2022.01.12, 19:04

Hosszú hetekig biztosan kórházban marad a TV2 felfedezettje, hiszen egyedül képtelen megküzdeni a betegségével. Szerencsére van kire támaszkodnia ebben a nehéz helyzetben.

Ashley Graham ellenzi a túlságosan sovány modellek alkalmazását

Archívum2017.11.22, 20:29

Ashley Graham nem bírta tovább magában tartani a véleményét a csontsovány modellek kapcsán. Kritikával illette a Victoria's Secret fehérnemű céget is. 

Hiába edzek, kövérnek látom magam

She2017.06.19, 10:49

Míg délelőtt elégedetten szemléled az alakodat a tükörben, addig este egy kiadósabb vacsi után már kerekebbnek érzed magad a kis gömböcnél. Nyugodj meg, nem vagy egyedül ezzel az érzéssel!

Hét évig éhezett egy kisfiú az árvaházban

Archívum2016.12.07, 19:33

Évekig éhezett egy kisfiú az árvaházban, az élete komoly veszélyben volt, mikor a segítség megérkezett.

5 fotó, amin Cinthya Dictator egészségtelenül vékony

Life.hu2016.10.29, 16:08

Több ízben is beszámoltunk már róla, hogy Cinthya bizony nagyon vékony. Nyilvános Instagram-oldalán található képei alapján nem csoda, ha aggódnak érte a követői.

Csontsoványságra ítélte a szakma a 19 éves lányt

Life.hu2016.08.19, 09:43

A fiatal modell még csak 19 éves, de máris alkohol-és drogproblémákkal küzd, teste pedig olyan, mint az anorexiásoké.

Durván alázták csontsovány teste miatt Cinthya Dictatort

Life.hu2016.08.17, 07:56

Cinthya Dictatort néhány nappal ezelőtt kemény szavakkal illették a követői. Nem kevés kritikát kapott a fiatal fotós azért, mert csontsoványnak tartják, Cinthya azonban nem esett kétségbe a keresetlen szavaktól: visszavágott!

Anorexiás lenne? Döbbenetes állapotban van Johnny Depp lánya

Archívum2016.06.08, 11:21

Lily Rose Depp egyre rosszabbul fest. Újabb friss fotók a világsztár 16 éves lányáról.

Lötyög a ruha az ijesztően vékony Amal Clooney-n

Life.hu2016.05.30, 10:48

Egyre soványabb George Clooney ügyvédnő-neje, aki világhírű férje oldalán tette tiszteletét Ferenc pápa napokban tartott vatikáni konferenciáján.

Betegesen soványra fogyott Johnny Depp 16 éves lánya

Life.hu2016.05.17, 10:36

A hírek szerint édesapja is aggódik legidősebb gyermekéért, a modellkarrierbe fogó Lily Rose Deppért.

Megszólalt a csontsoványan meghalt gyöngyösi kislány édesapja

Archívum2016.05.17, 09:58

A napokban holtan találták azt a másfél éves Gyöngyösön élő kislányt, aki az utolsó napjaiban mindössze 3-3,5 kiló volt. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen. 

Szexbombából csontkollekció: így soványodott le az évek alatt Angelina Jolie

Life.hu2016.05.06, 16:29

Férfiak milliói gondoltak rá vágyakozva, és nők milliói csodálták irigykedve Angelina Jolie szépségét, aki nem mindennapi kisugárzásával és külsejével bárkit magába tudott bolondítani. Sajnos a fogyása nem tett jót a színésznőnek: Angelina Jolie ma már csak árnyéka annak a nőnek, aki lecsapta Brad Pittet Jennifer Aniston kezéről.

Súlyos betegséggel küzd Angelina Jolie - Ezért fogyott csontsoványra a sztár

Life.hu2016.05.01, 09:11

A legfrissebb hírek szerint az Oscar-díjas színésznő kóros soványsága mögött nem párkapcsolati problémák állnak, és nem is étkezési zavar. 

Hogyan ölnek meg bennünket a reklámokban szereplő nőideálok?

Archívum2016.03.23, 10:09

Hogyan hatnak ránk a reklámok? Milyen nőiedálokat közvetítenek felénk? Hogyan tárgyiasítják el a nőket? Többek között erről beszél a téma egyik szakértője, Jean Kilbourne az alább látható videóban.

Azonnali orvosi segítségre lenne szüksége a betegesen sovány Angelina Jolie-nak

Life.hu2016.02.01, 14:41

Mindössze 37 kilót nyom a színésznő-rendezőnő, azonban sem férje, Brad Pitt, sem ismerősei tanácsára nem hajlandó enni.

Biztosan minden rendben? Döbbenetesen sovány Amal Clooney

Life.hu2016.01.22, 14:07

George Clooney ügyvéd feleségét a londoni Heathrow repülőtéren kapták lencsevégre. Tovább fogy a híresség?

Mi történik velük? Angelina Jolie után Jennifer Anistonnak is rezegnek a csontjai

Life.hu2016.01.18, 08:32

Egy héttel a Golden Globe után ismét igazi ruhaparádé volt a vörös szőnyegen: vasárnap este tartották a Critics' Choice Awards gálát. Azt már megmutattuk, ki miben hódított, egyvalaki mellett azonban nem tudunk elmenni szó nélkül.

Alig áll a lábán a csontsovány Angelina Jolie: a Kung Fu Panda 3 premierjére érkezett

Life.hu2016.01.18, 08:33

Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt, Brad Pitt legutóbb egyedül gálázott a Golden Globe-on. Akkor Angie nem tartott vele, a Kung Fu Panda 3 premierjét azonban nem hagyta ki.

Lelki roncs lett a modell, akinek azt mondták, fogyjon le

Archívum2015.12.14, 11:19

Elizabeth Anne Holland nem csupán fizikailag, hanem mentálisan is teljesen kikészült a modellügynöksége által támasztott elvárások miatt.

Meggyógyult a csontsoványra fogyott anorexiás lány

Life.hu2015.12.09, 15:39

Ellen Lietzow, a halál kapujából tért vissza, hiszen már vizet sem mert inni, mert attól félt az is hízlalni fogja.

Leváltanák az X-Factor mentorát, mert túlságosan lefogyott

Archívum2015.12.01, 20:28

Cheryl Fernandez-Versini vészesen fogy, emiatt sokak szerint már nem mutat jól a képernyőn.

Lehet, hogy az anorexiát a bélbaktériumok egyensúlyának felborulása okozza?

Life.hu2015.10.09, 10:31

A legújabb kutatás azt mutatja, hogy a táplálkozási zavarokban szenvedő betegek emésztőszervrendszerében a mikrobák kisebb és kevésbé változatos közössége található meg, mint az egészségesekben.

Nem tudja leplezni soványságát Angelina Jolie

Life.hu2015.09.18, 11:13

Hiába húzott bő szabású blúzt a vonalait finoman követő nadrágjához, még ez sem vonta el a figyelmet arról, mennyire lefogyott az utóbbi időben.

Az Instagramon alázzák a csontsovány modellt, Genevieve Barkert

Life.hu2015.09.02, 07:34

A modell a testszégyenítés ellen emelte fel a hangját. Ahogy mondta, ezt a fogalmat inkább a túlsúlyos emberekhez kötik, őt pedig éppen vékony testalaka miatt alázták meg. 

Már nekünk fáj, ahogy a csontsovány Tara Reid kinéz

Life.hu2015.08.29, 12:44

Tara Reid-ről akár a vékonyság szobrát is meg lehetne formázni. A színésznőt legutóbb egy étteremben kapták lencsevégre, ahonnan kéz a kézben távozott egy lánnyal.

Rémisztő hír! Amal Clooney már csak 44 kiló

Life.hu2015.08.26, 13:52

Mi történhetett George Clooney gyönyörű feleségével? A hírek szerint nagy baj van az egészségével.

Túl sovány modellje miatt tiltották be a világhírű divatmárka reklámját

Life.hu2015.06.03, 17:56

Egy brit női magazinban jelent meg az a fekete-fehér Yves Saint Laurent reklámfotó, amelyen a modell a vádak szerint irreálisan vékony és egészségtelen testképet sugall. A hirdetés nem jelenhet meg újra.

Sokkoló fotót tett közzé Varga Viktor

Archívum2015.05.17, 08:17

Szerencsére ritkán látjuk pucér felsőtesttel Varga Viktort. Az énekes azonban most levetkőzött, mi pedig nem találunk szavakat a látványra. Reméljük, a fiúnak nincs semmi baja, egyszerűen csak ilyen a testalkata, ahogy exének Cinthya Dictatornak is. 

Ijesztően lefogyott Hódi Pamela

Archívum2015.04.17, 06:45

A szülés után súlyproblémákkal küzdött, ám legutóbbi fotóján úgy tűnik, immár túlzásba vitte a fogyókúrát.

Cinthya Dictator bikiniben mutatta meg ultravékony alakját

Life.hu2015.03.16, 11:03

Az Éden Éjjel műsorvezetője egy dekát sem hízott az elmúlt időszakban, sőt, bőszen szaunázik, ami szintén hozzájárulhat a súlyvesztéshez. 

Ijesztően sovány lett Czifra Noémi

Life.hu2015.01.20, 12:27

A ValóVilág egykori háziasszonyát, Nócit Aurelio a BeleValóban látta vendégül, ahol feltűnt nekünk, hogy az egykori gömbölydeden szexi híresség betegesen vékony lett.

Durva kommentáradat zúdult a Golden Globe betegesen sovány újságírónőjére

Archívum2015.01.12, 14:57

Sült krumplival és szendviccsel kínálták a kommentelők az E! News betegesen sovány újságírónőjét, Giuliana Rancict.

Rezgő csontokkal lépett színre Angelina Jolie

Life.hu2014.11.15, 16:16

Hol van már az a nőiesen izmos lány, akinek formás alakját a Tomb Raider című filmben nők milliói irigyelték? Kérdeztük 2011-ben, amikor először szemet szúrt, hogy nagyon gyorsan fogy Angelina Jolie.

Éljen a hurka és a háj! Fatkinis képekkel tüntetnek a teltebb nők

Life.hu2014.08.19, 15:36

Szinte hetek sem telnek el az egyre újabb és újabb mozgalmak között, egymást érik a nyilvános tiltakozások az egészséges testkép témájában. Legutóbb a Photoshop nélküli hús-vér nők forradalmáról írtunk, de beszámoltunk a Szeresd a terhességi csíkokat! elnevezésű kampányról is. Azelőtt pedig a Szőrös Lábúak Klubja borzolta a kedélyeket. Most pedig máris itt az újabb őrület.

Sokkoló fotó: ijesztően lefogyott Letícia királyné

Archívum2014.08.12, 16:47

A spanyol királyné nem sűrűn mutatkozik vállait kivillantó ruhadarabban – az alábbi fotót elnézve érthető, mi az oka. Nagyon vékony :(

Ne fogyj tovább, Sarka Kata!

Life.hu2014.04.09, 11:21

Facebookján is dokumentálja fogyása történetét Sarka Kata. A minap előtte-utána fotót töltött fel, ami nagyon is megosztotta oldala követőit, most pedig selfie-zett egyet. 

Megint csont és bőr Nicole Richie

Life.hu2014.01.09, 15:39

A színésznő 38 kilóra fogyott le. Sokak szerint anorexiás. Ő azonban tagadja a vádakat, elmondása szerint csak diétázik.

Soványnak lenni sem mindig jó

[origo] Gasztro2013.12.12, 14:46

Genetika, nem megfelelő életmód, különböző testi és lelki eredetű betegségek is közrejátszhatnak abban, ha valaki nagyon sovány. Ha pedig egy sovány ember boldogtalan ebben az állapotban, nehéz dolga van, meghízni ugyanis nem mindenkinek könnyű.

Valóban létezik génekben kódolt testalkat?

Life.hu2013.10.17, 23:21

Elképzelhető, hogy mégis igazuk van azoknak, akik úgy érzik, képtelenek eleget hízni vagy fogyni az egészséges testalkat érdekében? A génekben kódolt soványság vagy teltség azonban nem jelenti azt, hogy nem változtathatsz az alakodon: a DNS-diéta eredményt hozhat.

Majdnem belehalt a soványságba a 17 éves lány

Archívum2013.09.07, 22:26

A dublini Grainne Binns 38 kilogrammra fogyott, miután az anorexia előnyeit hirdető internetes oldalak rajongójává vált. Csak akkor jött rá, milyen beteg, amikor összeesett. Tízhetes kórházi kezelés után lassan, de biztosan gyógyul, és már süteményt is eszik.

32 kilóra fogyott az önsanyargató lány

Archívum2013.09.03, 19:22

54 kilogrammról 32-re fogyott egy év alatt Caitlin Millar, aki egyszerűen nem evett. Akkor kapott észbe, amikor az edzőterem munkatársai közölték vele: nem használhatja az ottani eszközöket, mert aggódnak érte. Segítséget kért a gyógyuláshoz, így mára ismét egészséges testsúllyal él.

Öregasszonnyá változtatott az anorexia egy fiatal lányt

Archívum2013.07.06, 05:42

A most 30 éves Helen Gillespie tízéves kora óta küzd az anorexiával. Gyerekként azért kezdett egyre kevesebb kalóriát venni magához, hogy késleltesse nemi érését, mivel nem szeretett volna felnőtté válni. Sajnálatos módon kóros soványságának köszönhetően mára inkább egy törékeny idős hölgyre kezd emlékeztetni, aki csontritkulással és visszerekkel küzd.

Lapos deszka lett az egykori Bond-lányból

Life.hu2013.05.29, 10:59

Végre kiderült, mennyit fogyott mostanában Denise Richards. Sokat... A színésznő bikiniben pózolt és látszik, hogy egy gramm zsír sincs rajta.

A Vogue nem dolgozik többé csontsovány modellekkel

Life.hu2012.05.08, 11:44

A "divatbiblia" németországi kiadója, a Conde Nast Verlag csütörtökön Münchenben jelentette be, hogy a Vogue összes nemzetközi kiadása vállalta, hogy aláveti magát egy hat pontból álló egészségügyi kódexnek, és nem dolgozik együtt táplálkozási zavarban szenvedő, illetve 16 évnél fiatalabb modellekkel, legalábbis "tudatosan" nem.

Kórosan sovány sztárok

Life.hu2012.03.09, 12:45

Manapság a soványság nem csak a fiatal celebeknél trend, hanem sajnos az idősebb korosztályt is elragadta a vékonyság utáni vágy. Victoria Beckham mindig is az anorexiás kinézetűek táborát erősítette, Madonna pedig a rengeteg sporttal kiszálkásított testével teremtett trendet.

Szerelmi bánat ide vagy oda, remekül fest a negyvenkilenc éves sztár

Life.hu2012.01.09, 10:00

Demi Moore lassan ötven lesz, de remekül fest a címlapon - bár látszik rajta, hogy lelkileg nagyon megviselte őt az utóbbi néhány hónap.

Ezért éhezteti magát Angelina Jolie

Life.hu2011.12.14, 10:15

Angelina Jolie soványságán naponta csámcsog a sajtó - vajon étkezési zavarokkal küzd a színésznő, netán magánéleti válsága miatt nem tud enni, esetleg genetikailag ilyen szerencsés alkat? Angie egy ismerőse a napokban lerántotta a leplet a titokról.

Előző
  • 1
  • 2
Következő