Soros György

címke rss

A Márki-Zay Péterrel rekláminterjút készítő CNN-es riporter meggyalázta a holokauszt emlékét

Itthon2021.11.15, 15:59

Christiane Amanpournak, a CNN műsorvezetőjének és vezető nemzetközi tudósítójának bocsánatot kellett kérnie, amikor a Donald Trump által vezetett kormányzatot a nácik brutális 1938-as németországi zsidóellenes kristályéjszakai fellépéséhez hasonlította – írja a Tűzfalcsoport. Christiane Amanpour a magyar nézőközönség számára nem ismeretlen. Az újságíró többször készített interjút Szijjártó Péter külügyminiszterrel, melyek mindegyike emlékezetes, de kiemelkedik közülük a koronavírus-járvány első hulláma alatti. Ekkor ugyanis Amanpour azt az álhírt kezdte mantrázni, miszerint a kormány felfüggesztette a parlament működését. Nemrég visszont ...

Soros György a markában tartja az Egyesült Államok demokrata politikusait

Nagyvilág2021.11.10, 13:20

A Fox News Watters' World című heti politikai kibeszélőműsor 2021. október 30-i adásában Soros Györggyel is foglalkoztak. A műsorvezető, Jesse Watters arról beszélt, hogy a milliárdos spekuláns évtizedek óta pumpálja bele a pénzét az amerikai politikába. Az adásban azért merült fel Soros neve, mert azon a héten kezdte el finanszírozni a Good Information céget, melynek küldetése a „hamis információk elleni küzdelem" - számolt be a Tűzfalcsoport.

Századvég: A nemzetközi baloldal a valóságot is a maga képére formálná

Nagyvilág2021.11.08, 13:55

Az Európai Parlament 2019. október 10-én elfogadott állásfoglalása nemzetközi jogba ütközőnek minősítette a választásokba történő külső beavatkozást, ennek ellenére az Európai Bizottság tovább folytatja az intervenciós kísérleteit a 2022-es magyar országgyűlési választásokba. Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz által finanszírozott pályázatot a több ponton is Soros Györgyhöz köthető Magyar Jeti Zrt. nyerte el, megszerezve a jogot és a támogatást, hogy létrehozza a Magyar Digitális Média Obszervatóriumot, amelyen keresztül a nyílt társadalmak eszmerendszerét valló szerkesztőségek delegáltjai korlátozhatják az interneten megjelenőő ...

A közvélemény a gyurcsányi politika visszatérését látja Márki-Zay Péterben

Itthon2021.11.05, 13:22

Márki-Zay Péter, a baloldal kormányfő-jelöltjének politikai identitása nehezen meghatározható. Miközben az elmúlt években Hódmezővásárhely polgármestere többször is hangot adott „konzervatív", „keresztény" elkötelezettségének, az október 23-án tartott beszédében Gyurcsány Ferencet és Soros Györgyöt is védelmébe vette. A balliberális oldal miniszterelnök-jelöltjének politikai orientációja körüli kérdőjelekre tekintettel a Századvég megvizsgálta, hogy a magyarok szerint – esetleges megválasztása esetén – milyen politika várható Márki-Zaytól, különösen annak tükrében, hogy a Gyurcsány vezette baloldali koalíció támogatását élvezi - írjja ...

Soros támogatásával zaklattak egy női szenátort az USA-ban, a mosdóba is követték

Nagyvilág2021.11.05, 11:04

Soros György támogatásával zaklattak egy női szenátort az Egyesült Államokban, és a mosdóba is követték a szélsőliberális aktivisták – írja a Tűzfalcsoport. Miután bejelentette, hogy nem támogatja Joe Biden 3 és fél trillió dolláros szociálpolitikai csomagját, Kyrsten Sinemát egyre több atrocitás érte.

Ismét megbukott Zoran Zaev, Soros észak-macedón bábkormányfője

Nagyvilág2021.11.02, 13:15

Macedóniában a 2014-es parlamenti választások nyomán tartóssá vált a belpolitikai bizonytalanság. Akkor a hatalomban lévő jobbközép pártszövetség kapott többséget, amibe a baloldali ellenzék nem tudott belenyugodni, és 2015 eleje óta egymást követték a jórészt külföldről (Soros György szervezetei által segítetten) szervezett és a kormány távozását sürgető tüntetések - írja a Tűzfalcsoport.

Kanadai Soros-recept: hogyan kell Justin Trudeau mintájára egy bábkormányfőt menedzselni

Nagyvilág2021.10.31, 13:02

Justin Trudeau szélsőliberális kanadai miniszterlenök kabinetjében és közvetlen közelében számos Soros Györgyhöz köthető ember kapott helyet - nem véletlenül. Az emberei révén valósítja meg a milliárdos tőkespekuláns a migrációval és a nyitott társadalom eszméjével kapcsolatos terveket. A recept révén Soros képes egy ország közéletét és kormányzását az ő nézeteinek megfelelően befolyásolni. Kanada koránt sem az egyedüli példa arra, hogy Soros hogyan terjeszti ki a befolyását, hiszen számos ország esetében hasonló receptet alkalmaz - írja a Tűzfalcsoport.

A magyar Soros-blogok Brüsszel támogatásával építik ki az internetes cenzúrát

Itthon2021.10.27, 13:36

Nemrég kiderült, hogy a Magyar Jeti Zrt. az AFP hírügynökséggel közösen, és az Európai Bizottság támogatásával indít tényellenőrző oldalt. A vállalat többek között olyan baloldali, Soros Györgyhöz erősen kötődő blogok kiadója, mint a 444 vagy a Qubit.

Sorosék Törökországban is hatalomba akarják segíteni a baloldalt

Nagyvilág2021.10.27, 13:01

Törökországban 2023-ban lesz választás, így Soros György és hálózata már megkezdték a szervezkedést, hogy leváltsák a 19 éve hatalomban levő Recep Tayyip Erdogant. Sőt, meg sem akarják várni az ötéves ciklus leteltét, előrehozott választást követelnek a jövő évre – írja a Tűzfalcsoport. A portál szerint Oroszország, Csehország és Törökország mellett Magyarországon is ez Sorosék terve, viszont nekünk, nemzetben és szuverenitásban gondolkodóknak van fél évünk megakadályozni, hogy hatalomra juttassa a baloldalt. A terv szerint a széleskörű pártszövetség egy „olyan stratégia, amit egyre több országban alkalmaznak", például Oroszországbaan, ...

Így védi Márki-Zay Sorost

Itthon2021.10.26, 01:31

A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal miniszterelnök-jelöltjének, Márki-Zay Péternek egy olyan nyilatkozata került elő, amelyben ő letagadja Soros György szerepét a migráció szervezésében. Szerinte Soros nem akar behozni migránsokat Magyarországra, a valóság ezzel szemben az, hogy az amerikai milliárdos nagyon sok bevándorlási nyilatkozatot tett, és több, hazánkban is aktív bevándorláspárti szervezetet támogat az alapítványain keresztül. Márki-Zay Péter nemrég interjút adott egy baloldali amerikai csatornának is, ahol beismerte, hogy be fogja engedni a migránsokat Magyarországra. Főnökéhez, Gyurcsányhoz hasonlóan persze próbálja letaggadni ...