söripar

címke rss

Rámozdultak a Heinekenre

Archívum2014.09.15, 17:04

Komoly érdeklődést mutatnak egymás iránt a világ meghatározó söripari cégei, amely alapján akár egy utolsó nagy konszolidációs hullámra is sor kerülhet. Ennek apropóján a Heineken a hétvégén jelezte, hogy a SABMiller szívesen bekebelezni, ugyanakkor a hollandok nem hajlanak a tranzakcióra. A piaci szereplők mindenesetre belevettek a hírekre a söripari részvényekre.

Rákaptak a kézműves sörökre

Gazdaság2014.07.06, 14:28

Július 4-e nagy ünnep az amerikai sörgyártók számára, hiszen jócskán megugrik a fogyasztás. Ugyanakkor a kisebb méretű, kézműves sörgyártóknak mégiscsak nagyobb okuk van az ünneplésre, miután az elmúlt két évtizedben jókora növekedésen mentek keresztül.

Méregdrága az amerikai kézműves sör

Archívum2014.06.29, 15:15

Igencsak felhabosodott az amerikai kézműves söripar a Molson Coors vezéigazgatója, Peter Swinburn szerint, amivel arra próbálta meg felhívni a figyelmet, hogy véleménye szerint csak rendkívül drágán tudnának akvizíciók révén terjeszkedni a kézműves sörök terén.

Sörmámorban úszik a világ

Gazdaság2014.05.24, 16:14

Az év eleje óta ismét jelentős fellendülést mutatnak a világ meghatározó söripari részvényei, mint a Heineken, az AB InBev, vagy a SABMiller. Ráadásul, ha a most kulcsszinten mozgó papíroknak sikerül áttörniük meghatározó ellenállásaikat, akkor jó eséllyel a történelmi csúcsukat is megcélozhatják. Persze akad olyan is közöttük, aki már a napokban új rekordot döntött.

Jön a VB, ömlik majd a sör

Archívum2014.02.26, 12:43

Jó formában lehet idén a söripar az AB Inbev becslése szerint, miután több tényező is a nagyobb sörfogyasztás mellett szól.

Válságban az amerikai söripar

Gazdaság2014.02.02, 16:59

Komoly gondokkal szembesült az elmúlt években az amerikai söripar, ugyanis nem csak, hogy visszaesett a fogyasztás, de azt sem látni, hogy mi fordíthatná meg ezt a tendenciát.

Dollármilliárdos felvásárlás a söriparban

Gazdaság2014.01.20, 11:32

Tovább terjeszkedik a világ legnagyobb sörgyártója, az Anheuser-Busch InBev, mely a dél-koreai Oriental Brewery rivális társaságot fogja felvásárolni 5,8 milliárd dollárért.

A csapból is a sör folyik majd Brazíliában

Archívum2013.09.07, 18:34

330 millió dollárral is megdobhatja a söreladásokat a jövő évi labdarúgó világbajnokság Brazíliában. Persze nem csak a rendező országban fogy fokozott mennyiségben a sör az esemény ideje alatt, általában a résztvevő nemzeteknél is igen sok alkohol talál gazdára. Ez pedig jó kilátásokat jelent a nagy sörgyártóknak, elsősorban a világ legnagyobb sörös cégének, az AB Inbevnek.

Nem fogy a Heineken

Archívum2013.08.21, 11:14

Harmatos első féléven van túl a Heineken, ráadásul az év hátralévő részére sem túl optimista a cég. A világ harmadik legnagyobb sörgyártója elsősorban az európai vásárlók távolmaradása miatt szenved, ugyanis az öreg kontinensen az egy évvel korábbinál 8 százalékkal kevesebb sört értékesítettek az első félévben. A Heineken első féléves eredményszámai a befektetőknek sem tetszenek, a részvényárfolyam ugyanis közel négy százalékkal zuhan.

Megválna a Pepsitől a Heineken

Gazdaság2013.05.03, 11:39

Piaci információk szerint a világ harmadik legnagyobb sörgyártója, a Heineken vevőt keres holland üdítőitalgyártó- és forgalmazó egységére. A leány többek között olyan világhírű márkák licencjogával rendelkezik, mint a Pepsi, a 7Up vagy a MountainDew. Az elmúlt negyedévekben a holland sörgyártóra jelentős teher nehezedett Európában, ugyanis gyengén muzsikált a sörértékesítése. Így a várhatóan 500 millió dollárral kecsegtető üzlet némiképp vígasztalhatja a Heinekent.