sörgyártás

címke rss
Kevesebb sört isznak az emberek Magyarországon

Kevesebb sört isznak az emberek Magyarországon

Kevesebb sört isznak az emberek Magyarországon, ahogy egyébként több európai országban is. Továbbra sem tudja elérni a hazai sörpiac a koronavírus-világjárvány előtti szintet. A legfrissebb adatok szerint ugyanis az idei év első négy hónapjában az öt legnagyobb magyarországi sörgyártó 4-8 százalékkal kevesebb sört készített, mint 2020 előtt. Az első négy hónapban a hordós sör forgalma pedig mindössze 77 százaléka volt a járvány előttinek. Viszont van két jó hír is a sörrel kapcsolatban: az egyiknek a sörgyártók örülnek - a drágább söröket veszik inkább. A másik fontosabb, mert az embereket érinti: nem dolgozik kevesebb ember a sörgyyártásban, ...

Sörgyártással javítanák a nők helyzetét egy afrikai államban

Gazdaság2021.11.11, 17:10

Az Africanews számolt be róla, hogy három ruandai nő, Josephine Uwase, Jessi Flynn és Debby Leatt egy olyan kézműves sörüzemet alapítottak, amellyel fő céljuk, hogy fellendítsék a helyi söripart és egyben a helyi nők helyzetének javítására is törekednek.

Fellendülésben bízik a hazai söripar

Gazdaság2021.04.16, 15:19

Gyenge első negyedévet zárt a magyarországi söripar, ám a legnagyobb gyártók bíznak abban, hogy az év további részében a forgalom fellendül - nyilatkozta az MTI-nek Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.

Sörtörténelem - Bakik a cserépedénytől a palackozásig!

She2018.10.14, 18:50

Ma már igencsak furán néznél a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal munkatársaira, ha az ellenőrzéseik során sört öntenének egy faágra, ráülnének bőrnadrágban, majd egy óra elteltével egyszerre próbálnának felállni - és ha nem ragadt oda az ág a nadrágjukhoz, akkor jól meg is büntetnék a sörfőzőt.

Előző
  • 1
Következő