Sopron
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- magyar foci
- kosárlabda
- Magyarország
- Győr
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megvett egy prostituáltat, a bíróság elitélte
Két év négy hónap börtönbüntetéssel sújtott a Pécsi Ítélőtábla pénteken hozott jogerős határozatában egy férfit, aki rokonától három évvel ezelőtt, negyvenezer forintért megvásárolt egy prostituáltat.
A Sopron kivásárolta Feczesint Újpestről
Az őszi bajnok Újpest labdarúgócsapatának vezetése kirakta az első csapat keretéből Feczesin Róbertet, mivel július 1-jei hatállyal aláírt a Sopronhoz. Dányi Szilárd ügyvezető igazgató a szerdai edzés előtt tájékoztatta erről a játékosokat.
Kosárlabda 2005
A Paks nyerte a férfi-, a PVSK a női bajnokságot, kölcsönkapott tréner vette át szezon közben a Diósgyőrt. Kétszer is edzőt váltott az Albacomp, Dávid Kornél Euroliga-ezüstre vezette a Vitoriát, az Európa-bajnokságot mindkét nem esetében nélkülünk rendezték. Károlyi Andrea Pécsről Sopronba tette át székhelyét, augusztusban elhunyt Alekszandr Gomelszkij. Tekintse át velünk a palánkvilág idei történéseit!
Keddtől Sopronban edz a nőikosár-válogatott
Keddtől háromnapos összetartáson vesz részt Sopronban a magyar nőikosárlabda-válogatott, amely jövő szeptemberben vív selejtező mérkőzéseket a 2007-es olaszországi Európa-bajnokságra.
Pintér Attila ült le a Vasas kispadjára
A bajnokság végéig Pintér Attila lesz a Borsodi Ligában jelenleg 14. Vasas labdarúgócsapatának vezetőedzője. A szakemberrel kedden állapodott meg az együttest működtető kft. vezetése. Pintér az előző szezonban Magyar Kupát nyert a Sopronnal, július 11-én azonban távozott a klubtól.
Nehezen nyert a Sopron nőikosár-csapata
A vártnál egy picit körülményesebben nyert MKB-Euroleasing Sopron nőikosárlabda-csapata az Atomerőmű-Szekszárd elleni bajnokin. Natalia Hejkova lányai csak a találkozó második felében képviselték azt a játékerőt, amelyet a papírforma sejtetett, és végül 82-68-re diadalmaskodtak.
Kiütéssel nyert a Pécs és a Debrecen
A bajnoki címvédő Debrecen hazai pályán öt góllal verte a Honvéd együttesét a labdarúgó Borsodi Liga 14. fordulójában és őrzi veretlenségét. Ötöt rúgott a Pécs a Pápának, a hazai együttesben Kalina úgy szerzett négy találatot, hogy utolsó négy percben háromszor is megzörgette a vendégek hálóját. A Fehérvár Sopronból, az MTK Diósgyőrből hozott el egy pontot, a REAC 2-1-re verte a ZTE-t, a Vasas otthon kapott ki a Kaposvártól.
A Valencia ellen is veretlen maradt a Pécs
Miután szerdán a Brno Sopronban elvesztette veretlenségét, a nőikosárlabda-Euroligában egyedüliként csak a MiZo Pécs várta hibátlan mérleggel a csütörtök esti összecsapást. Rátgéber László tanítványai a spanyol Valencia elleni mérkőzés után is elmondhatják: továbbra is százszázalékosan vezetik az A csoportot.
Revánsvágy fűti a soproni kosárcsapatot
Szerdán a mindeddig veretlen cseh Brno látogat Sopronba, majd csütörtökön az odahaza már legyőzött spanyol Valencia lép pályára Pécsett a nőikosárlabda-Euroliga 6. fordulójában.
Újabb vereség az asztalitenisz Eb-selejtezőn
A magyar férfiasztalitenisz-válogatott a papírformának megfelelően harmadik mérkőzését is elvesztette a 2007-es Európa-bajnokság selejtezőjében: ezúttal a legjobbjai, Timo Boll és Christian Süss nélkül felálló, 2004-ben világbajnoki ezüstérmes németektől kapott ki Sopronban.
Az Újpest véget vetett az MTK hazai veretlenségének
Az Újpest 2-0-ra győzött az MTK vendégeként a labdarúgó Borsodi Liga 13. fordulójában. A kék-fehér gárda ezzel elvesztette hazai veretlenségét. A Győr Kenesei két góljával mentette döntetlenre a mérkőzést a listavezető Fehérvár otthonában, míg a Pécs a Bozsik Stadionban szerezte meg első idegenbeli pontját. A Diósgyőr Kaposváron, a REAC a Pápán nyert, a ZTE és a Sopron pedig hazai pályán aratott fölényes győzelmet a Vasas, illetve a Tatabánya felett.
Támad a Tata
Nem igazából ismert még a márka, a Budapesti Autószalonon aztán komoly modellpalettával hívta fel magára a figyelmet. Rá pár napra új szalon nyílt Érden, rövidesen Sopronban is avatnak egyet - nézzük hát, mit kínál a Tata.
A kupagyőztest fogadja a bajnok
A labdarúgó Borsodi Liga e hétvégi, 12. fordulójában a bajnoki címvédő, ebben a szezonban még veretlen Debrecen a kupagyőztes Sopront fogadja.
Hosszabbításban nyert a Szolnok Sopronban
Szoros meccsen, nagy küzdelemben a jobb irányítóval és jobb hajrával rendelkező Szolnoki Olaj nyert a Sopron otthonában a férfikosárlabda-bajnokságban.
MK: idegenben jutott tovább a Vasas
A bajnokság után a Magyar Kupában sem megy a Lombard FC Pápának, a Fáy utcában elért döntetlent követően ugyanis 2-1-es vereséget szenvedett odahaza a Vasastól, így a nyolcaddöntőben búcsúzott a sorozattól. A Kaposvár is idegenben harcolta ki a továbbjutást, a somogyiak a 92. percben szerzett góllal ejtették ki a REAC-ot. Nem volt ennyi izgalom Sopronban, a címvédő már Zalegerszegen eldöntötte a párharc sorsát, és végül kettős győzelemmel jutott a 8 közé.
Signorinak már szórakozás a foci
Giuseppe Signori, a klub légiósa volt a főszereplője az FC Sopron nemzetközi sajtótájékoztatójának, amelyen a péntek esti, U21-es labdarúgó Eb-selejtezőre érkezett olasz újságírók tették fel kérdéseiket.
Olvasóinkat is lenyűgözte Signori
Október végén a vb-ezüstérmes és háromszoros olasz gólkirály Giuseppe Signori Sopronba igazolt. A 38 esztendős játékos pár hét alatt meghódította a hűség városának a szurkolóit, hiszen igazi vezéregyénisége lett Selymes Tibor csapatának. Mire lesz képes a magyar NB I-ben? - erről kérdeztük olvasóinkat.
Már nem veretlen az MTK, kikapott a Fradi
Elszenvedte első vereségét az MTK Budapest a labdarúgó Borsodi Liga, 11. fordulójában, a kék-fehérek a listavezető Fehérvár FC vendégeként kaptak ki. A Vasas döntetlent ért el a Budapest Honvéd otthonában, így ebben az idényben elsőként távozott ponttal a Bozsik-stadionból. A Fradi hazai pályán bukott az utolsó előtti helyezett REAC ellenében, Sopronban ismét betalált Signori, a Kaposvár a Győrt verte otthon, míg a Diósgyőr a Pápát idegenben.
Először nyert idegenben az FTC a Borsodi Ligában
A Borsodi Liga tizedik fordulójában először nyert idegenben az FTC, a zöld-fehérek Angyalföldről hozták el a három pontot. A REAC is emlékezetes fordulót zárt, a rákospalotaiak a Sopron ellen szerezték meg első győzelmüket az élvonalban. Az Újpest magabiztosan, 3-1-re verte a Pápát, amely így az utolsó helyre csúszott vissza, az MTK már nyögvenyelősen hozta a kötelezőt a Kaposvár ellen, mint már oly sokszor, ezúttal is Illés Béla volt a kék-fehérek megmentője. A Győr legyőzte a Zalaegerszeget a nyugati presztízsmeccsen, a Diósgyőr a hajrában szerezte meg a győztes gólt a Honvéd ellen, az újonc Tatabánya pedig sikeres pécsi túrán jutott túl.
- címkék:
- Illés Béla
- Gera Zoltán
- Zinédine Zidane
- magya foci
- foci
- magyar foci
- kosárlabda
- Budapesti Vasas SC
- MiZo Pécs
- FC Tatabánya
- Sopron
- Lombard Pápa Termál FC
- Budapest Honvéd FC
- Angyalföld
- Borsodi Liga
- Diósgyőr
- Újpest FC
- MTK
- Kaposvár
- Győr
- FTC Labdarúgó
- Csuti-Hydrocomp Zalaegerszeg SK
- Rákospalotai EAC
- Címkefelhő »
Újpestet vert a Honvéd, Signori jól debütált
Csak a Győr tudott vendégként nyerni a Borsodi Liga kilencedik fordulójában, a Reszeli-csapat Pápán diadalmaskodott 4-1-re. A Fehérvár a Kaposvár legyőzésével továbbra is vezeti a tabellát, ráadásul a piros-kékeknek besegített a Honvéd, amely 1-0-ra nyert az Újpest elleni rangadón. A REAC vesszőfutása Tatabányán folytatódott, Márkusék egy négyessel küldték haza a sereghajtót, Giuseppe Signori gól helyett csak kapufákig jutott, de a Sopron így is begyűjtötte a három pontot a Vasas ellen.
Giuseppe Signori Sopronba szerződhet
Egy igazi világsztár vett részt az FC Sopron labdarúgócsapatának szerda délutáni edzésén: az olasz Giuseppe Signori, aki a közelmúltban Debrecenben tűnt fel, most a soproni csapattal tréningezett.
Hetet lőtt az MTK, Győrben nyert a Honvéd
Tovább folytatta remek szereplését az FC Fehérvár, amely pécsi győzelmének köszönhetően megerősítette vezető helyét a Borsodi Ligában. Három ponttal ünnepelte élvonalba való "visszatérését" a Győrben diadalmaskodó Budapest Honvéd, az MTK pedig hosszú időre bebiztosította jó gólkülönbségét a Pápa elleni hazai mérkőzésén.
Kosarasok kézisek ellen a szupermaratonon
Rendhagyó gálára kerül sor jövő kedden Sopronban, a 16. Bécs-Budapest szupermaratoni futóverseny nyitóünnepségén: a helyi női kosarasok a veszprémi férfi kézilabdacsapat ellen lépnek pályára.
Nem adja az első helyet a Fehérvár
Megőrizte vezető helyét a Borsodi Liga 7. fordulójában a Fehérvár FC labdarúgó-együttese, amely Kuttor korai találatával 1-0-ra verte a Zalaegerszeget. Az Újpest egy félidőt emberhátrányban játszva szerzett pontot Sopronban, a Pápa hazai pályán nem bírt a Kaoposvárral. A Pécs 4-0-s zakót mért a sereghajtó REAC-ra, míg a Tatabánya a hajrában fordított a Diósgyőr ellen.
Újpesti és egerszegi ötös a Borsodi Ligában
A Borsodi Liga 6. fordulójában csak a Fehérvár és a Honvéd tudott idegenben pontot szerezni, a másik öt mérkőzésen hazai diadal született. A székesfehérváriak a REAC otthonában nyertek 2-1-re, a kispestiek Kaposvárról hoztak el egy pontot. Az Újpest és a Zalaegerszeg egy ötössel küldte haza a Tatabányát, illetve a Pápát, a Vasas Gyánó triplájával verte a Pécset, a keleti presztícsmeccsen a Debrecen 2-0-ra legyőzte a Diósgyőrt, míg a Győr a Sopron ellen gyűjtötte be a három pontot.
Ötöt rúgott a Pécs, hengerelt a Honvéd és az MTK
Gólgazdag mérkőzéseket játszottak a Borsodi Liga 5. fordulójában, a Pécs ugyanis 5-0-ra győzte le a Diósgyőrt, a Honvéd négyet rúgott a Zalaegerszegnek, a Vasas és az MTK vendégként nyert 3-0-ra Sopronban, illetve Rákospalotán. A Fehérvár otthon tartotta a pontokat a Pápa ellen, a Ferencváros pedig továbbra is nyeretlen, miután 1-1-re végzett a Kaposvárral.
Ajkára utazik a Magyar Kupa-címvédő Sopron
Szerdán elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa harmadik fordulójának párosítását. A Ferencvárost a Sopron elleni botrányos kupadöntő után kizárták az idei sorozatból.
Megölte magát az előzetesben egy gyanúsított
Öngyilkos lett egy rablás előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottja. A férfi felakasztotta magát Sopronkőhidán, tettét búcsúlevelében "félresiklott életével" indokolta.
- címkék:
- Sopron
- rablás
- kékfény
- öngyilkosság
- Címkefelhő »
Károlyi Sopronban folytatja
Megoldódott a hónapok óta tartó huzavona: Károlyi Andrea, a MiZo-Pécs sokszoros válogatott bedobója az MKB Euroleasing-Sopron csapatához szerződött. A soproniak csütörtökön szerződést bontottak hátvéd-bedobójukkal, a szerb Gordana Kovaceviccsel, s így négyre (Matovic, Blahuskova, Gorbunova, Teasley) redukálódott a külföldiek száma. A magyar bajnoki meccseken egy csapat legfeljebb négy idegenlégióst szerepeltethet.
Debrecenben új belváros épül
2010-ben párhuzamosan egy magyar és egy német város lesz Európa kulturális fővárosa. A főként presztízsértékkel bíró címért Németországban már csak két város - Essen és Görlitz - verseng, hazánkban hét nagyváros - Budapest, Debrecen Eger, Győr, Miskolc, Pécs és Sopron - várja az eredményhirdetést. A már beadott pályaművek jó esetben nem csak azt mutatják be, hogy miként fejlődne az adott város, ha elnyerné a címet, hanem a már folyamatban lévő beruházásokra, fejlesztésekre is rávilágítanak. Elsőként Debrecen ötéves vízióját vettük szemügyre.
Pontot rabolt az MTK Debrecenből
A bajnoki címvédő DVSC-AVE Ásványvíz hazai pályán döntetlent játszott az MTK-val a labdarúgó Borsodi Liga 3. fordulójában. A hazai csapatok közül egyedül a a Kaposvárt vendégül látó Tatabánya tudott nyerni, a Győr Pécsről, a ZTE Sopronból, az Újpest pedig Rákospalotáról hozta el a három pontot.
Új néven folytatják a soproni kosarasok
A következő szezonban Soproni sÖrdögök néven szerepel az NB I B-ből az élvonalba feljutott Soproni Ászok férfikosárlabdacsapata.
- címkék:
- kosárlabda
- NB I B
- Sopron
- Soproni
- Címkefelhő »
Ziccert hibáztak női kosarasaink a lengyelek ellen
Már nem százszázalékos a magyar válogatott a női kosárlabda Európa-bajnoki pótselejtezőben, miután a harmadik fordulóban Sopronban kikapott Lengyelországtól, így a továbbjutás a finnek elleni mérkőzésen dől majd el.
Rosszul sikerült a Sopron UEFA-debütálása
Története első UEFA-kupa-mérkőzésén 3-0-ra kikapott hazai pályán az FC Sopron az ukrán Metalurg Donyeck ellen, a selejtező második körének első találkozóján.
Bemutatjuk a Sopron UEFA-kupa-ellenfelét
Az európai porondon most debütáló soproni együttes nem járt sok szerencsével a sorsolásnál, hiszen olyan ellenfelet kapott, amely egyáltalán nem számít közönségvonzónak, ugyanakkor a továbbjutásra nagyobb esélye van, mint Csank János csapatának. Igaz ez még akkor is, ha a doneckiek a nyáron inkább gyengültek, mint erősödtek, és több sztárjukat is eladták.
- címkék:
- Csank János
- foci
- magyar foci
- Sopron
- Sahtar
- Dinamo
- Címkefelhő »
Ukrán tinisztárt igazolt a soproni kosárcsapat
Az ukrán Olekszandra Gorbunova személyében igazi szupertehetséget igazolt le a női Euroligában is érdekelt MKB-Euroleasing Sopron kosárlabdaklub.
ZTE-veréssel kezdte az NB I-et a címvédő Loki
A címvédő Debrecen 2-1-re nyert a ZTE ellen a labdarúgó NB I 2005-2006-os szezonjának első fordulójában, amelyben a Rákospalotai EAC hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett az MTK csapatától, míg a szintén újonc Tatabánya 1-1-es döntetlent ért el a Pápa ellen. A kupagyőztes Sopron 1-1-re végzett a Honvéddal, míg a Győr 2-1-re nyert a Vasas otthonában, akárcsak a hazai pályán játszó Pécs a Kaposvár ellen.
Átigazolási körkép a labdarúgó NB I-ből
Két hónapnyi szünet után szombaton ismét elrajtol a magyar labdarúgó-bajnokság. A nyári események talán egy kissé megkavarták az erőviszonyokat, papíron elsősorban a fővárosi csapatok gyengültek, ám mint azt már megtanulhattuk, futballközegünkben nem érdemes hosszú távú jóslatokba bocsátkozni. Összeállítunkban mindenesetre áttekintjük, hogy miről szóltak a hírek a holtszezonban, illetve hogyan alakultak át a csapatok játékoskeretei.
Soproni válogatottal erősít a MiZo-Pécs
A bajnoki címvédő MiZo-Pécs kosárlabdacsapata szerződtette Vajda Annát: a 21 éves, 191 cm magas, 76 kg-os válogatott bedobó 1 plusz 2 évre kötelezte el magát a baranyaiakhoz.
- címkék:
- Vajda Anna
- kosárlabda
- Sopron
- MiZo-Pécs
- Címkefelhő »
Elkezdte felkészülését a férfikosár-válogatott
Sopronban megkezdte a felkészülését az Európa-bajnoki pótselejtezőre a magyar férfikosárlabda-válogatott, amely egyelőre nélkülözi Dávid Kornélt és Gulyás Róbertet.
A Szuperkupa-ellenféltől igazolt a Loki
Újabb játékossal erősödött a bajnok DVSC-AVE Ásványvíz labdarúgócsapatának kerete, ugyanis a klub vezetői megegyeztek Szabó Ottóval.
Biztos háttér a győri kosárcsapat mögött
A legjobb nyolc közé szeretne kerülni a következő idényben a Győrbe települt Rába Quelle Foton női NB I-es kosárlabdacsapata.
Csank váltja Pintért Sopronban
A főtámogatók és kulcsjátékosok után Pintér Attila edző is távozott Sopronból. A hűség városának csapatát kupagyőzelemig vezető tréner azért hagyja el a klubot, mert új támogató érkezik, aki mással képzeli el a folytatást, így Csank János ül le a megüresedett kispadra.
Festői környezetben a női kosarasok
1400 méter magasan, a Magas-Tátra gyöngyszeme, a Csorba-tó partján edzőtáborozik immár egy hete a magyar nőikosárlabda-válogatott. Jövő péntekig tart az összetartás Sterbenz Tamás szövetségi kapitány vezetése alatt, s az eddigi tapasztalatok alapján erős csapat kezdi majd meg az Európa-bajnoki pótselejtezőket augusztus 7-én Lengyelország ellen.
Újabb befektető hagyta el a soproni futballt
Azok után, hogy a közelmúltban a fő-, azaz a névadó szponzor, a Matáv utóda, a T-Com bejelentette, hogy kiszáll a Magyar Kupa-győztes Matáv FC Sopron - azóta FC Sopron - szponzorálásából, pénteken délelőtt a város labdarúgóklubjának másik befektetője, Antók Zoltán is bejelentette: felfüggeszti az egyesület támogatását.
- címkék:
- foci
- sport
- Sopron
- Matáv FC Sopron
- Címkefelhő »
Balaskó Pécsett, Pest Cipruson folytatja
A Pécsi MFC labdarúgócsapata leigazolta Balaskó Ivánt, aki az előző idényben Sopronban szerepelt. A mecsekaljai klub annak ellenére kötött kétéves szerződést Balaskóval, hogy a játékos ellen két különböző ügyben folyik eljárás. Az egyesület azonban olyan záradékot tett az írásos megállapodásba, hogy ha bűnösnek találják az új szerzeményt, akkor a szerződését a klub bármikor felbonthatja.
Tóth Mihály távozott Sopronból
Már nem a Magyar Kupa-győztes soproni csapat labdarúgója Tóth Mihály, az élvonal tavalyi gólkirálya, miután közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal.
Elkezdődött a soproni stadion felújítása
Elkezdődött az FC Sopron stadionjának felújítása, hogy a labdarúgócsapat valóban hazai pályán játszhassa UEFA-kupa-mérkőzéseit. A munkálatokra 35 millió forint áll rendelkezésre.
- címkék:
- foci
- Sopron
- Matáv FC Sopron
- Címkefelhő »
Poprádon edzőtáborozik a nőikosár-válogatott
Hétfőn a Magas-Tátra fővárosába, Poprádba utazott a nőikosárlabda-válogatott kerete. Sterbenz Tamás szövetségi kapitány vezérletével jövő péntekig két hetet tölt a felvidéki üdülőhelyen, magaslati körülmények között az augusztusi Európa-bajnoki pótselejtezőre készülő társaság.
Dávid és Gulyás visszatér a kosárválogatottba
Július 25-én Sopronban kezdi meg felkészülését az újvidéki Eb-pótselejtezőre a férfikosárlabda-válogatott. Meszlényi Róbert szövetségi kapitány 14-es keretében öt légiós, és kilenc itthon játszó kosaras található.