Sopron

címke rss

Egy csoportban az Újpest és a DVSC a teremdöntőben

Archívum2005.01.25, 15:55

Debrecenben elkészítették a teremlabdarúgó-bajnokság hétvégi döntőjének sorsolását, e szerint az egyik csoportban a házigazda és címvédő DVSC mellé az Újpest és a Fehérvár került, míg a másik trióban a Győr, a Sopron és az MTK mérkőzik meg egymással.

BMX-Eb lehet Sopronban

Archívum2005.01.24, 16:34

Európa-bajnoki futam rendezésére pályázik Sopron a BMX cross kategóriában, 2006-ra.

Tóth Mihály dobogóra állna a teremdöntőn

Archívum2005.01.23, 17:18

Saját teljesítményével ugyan nem, a csapat és a soproni szurkolókéval azonban elégedett volt Tóth Mihály a pápai teremlabdarúgó-tornán győztes Matáv-Sopron válogatott csatára. A futballista a tavalyi negyedik helynél ezúttal jobbra számít a hét végi debreceni döntőben.

Somorjai Sopronba vágyik

Archívum2005.01.10, 13:45

Három játékosát - Szalai Tamást, Nógrádi Árpádot és Somorjai Tamást - is kölcsönadja a Ferencváros a téli szünetben, s közülük a legrutinosabbnak számító Somorjai legszívesebben Sopronban folytatná pályafutását, de nem kölcsönben. A középpályás ősszel kevés lehetőséget kapott a bizonyításra, ezért mindenképpen távozni akar az Üllői útról, és követné egykori trénerét, Pintér Attilát.

Hajdu a védés helyett már a tévézésre gondol

Archívum2004.12.26, 15:37

Sikeres pályafutást tudhat maga mögött Hajdu Attila, aki az FTC 1995-ös Bajnokok Ligája szereplésének is aktív résztvevője volt, és legutóbb Sopronban szerepelt. Érdeklődésünkre a kapus visszavonulása okairól és terveiről beszélt.

A Sopron nyert, a Szolnok kikapott az Euroligában

Archívum2004.12.24, 10:54

Az MKB-Euroleasing Sopron nagy csatában győzött az orosz BZ Szanktpetyerszburg vendégeként, a Szolnoki MÁV-Coop SE viszont hazai pályán váratlan vereséget szenvedett a francia Tarbes-tól a nőikosárlabda-Euroliga 7., idei utolsó fordulójában. A Szeged és a ZTE nyolc közé jutott, míg a DKSK, a Ventwest-Foton Sopron és a BSE-ESMA elbúcsúzott a női Európa-kupa további küzdelmeitől. A Debreceni Vadkakasok férfi csapata óriási meglepetésre 92-83-ra nyert a német Alba Berlin otthonában az ULEB-kupában.

Csak a Foton Sopron és az Albacomp győzött

Archívum2004.12.09, 16:26

Az MKB-Euroleasing Sopron tisztes vereséget szenvedett a címvédő francia Valenciennes vendégeként a nőikosárlabda Euroliga 6. fordulójában. Az Európa-kupában a DKSK, a BSE és a Szeged is vereséget szenvedett, ennek ellenére mindhárman folytathatják a sorozatot. Győzelemmel jutott tovább a Ventwest-Foton Sopron, a Női Hivatásos Kosárlabdaliga intézőbizottsága ugyanakkor tartozás miatt súlyos büntetést szabott ki a klubra. A férfi Ek 6., utolsó fordulójában a már negyeddöntős Albacomp hazai pályán legyőzte a portugál Belenensest.

Euroliga: parádés PVSK-diadal Bourges-ban

Archívum2004.12.02, 12:25

Az MKB-Euroleasing Sopron hazai pályán nagy csatában kikapott a lengyel Kraków együttesétől, a MiZo-Pécsi VSK viszont szenzációs diadalt aratott a francia Bourges vendégeként a nőikosárlabda-Euroliga 5. fordulójában. Az Európa-kupában mindhárom magyar csapat - a Ventwest-Foton Sopron, a  Diósgyőri KSK és a Szeviép-Szeged is - vereséget szenvedett.

Megszökött egy rab Sopronkőhidáról

Archívum2004.12.01, 23:02

Megszökött egy román állampolgárságú férfi szerdán délután a sopronkőhidai börtönből - jelentette be közleményben a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága.

Szécsényben már érvényes a választás

Archívum2004.11.28, 17:58

Szécsényben vasárnap este fél hatig a választópolgárok 27,94 százaléka adta le szavazatát, így már érvényes az időközi országgyűlési választás második fordulója. Sopronban viszont még csak a lakosok 21 százaléka szavazott. Az első forduló mindkét helyen érvénytelen volt az alacsony részévtel miatt.

Választási csalás gyanúja Szécsényben

Archívum2004.11.25, 07:39

Választási csalással vádolja az MSZP a Fidesz szécsényi jelöltjét, akiről úgy tudják, műszaki cikkeket ajándékozott a város lakóinak. Szerdán az MSZP jelöltjének kellett visszalépnie Sopronban, mert kiderült, hogy vásárlási utalványokat osztogatott a nyugdíjasoknak.

Nem indul kormánypárti jelölt Sopronban

Archívum2004.11.24, 16:58

A soproni MSZP-szervezet visszalépteti országgyűlési képviselőjelöltjét, Kránitz Lászlót. A politikus szerda délután még megpróbálta meggyőzni igazáról a helyi választási bizottságot, mert választási csalás gyanúja merült fel ellene. A politikus ötszáz forint értékű utalványokat osztogatott az időközi választás második fordulója előtt. Az időközi választás első fordulója az alacsony részévétel miatt érvénytelen volt.

Utcára kerülhet több mint száz soproni diák

Archívum2004.11.24, 14:41

A Soproni Ruhagyár Rt. tulajdonában lévő épületben - ahol eddig mintegy 120-130 soproni egyetemista lakott - kikapcsolta a szolgáltató a villanyt, mert a tulajdonos több mint 20 millió forinttal tartozik. Az épületben nincs fűtés és meleg víz sem. Az egyetem próbál segíteni a diákoknak, de egyelőre nem tudják, hol tudnák őket elhelyezni. A tulajdonos szerdán közölte: december 31-ig mindenkinek ki kell költöznie.

Utalványokat osztott az MSZP soproni jelöltje

Archívum2004.11.23, 07:23

A választási bizottsághoz fordul a Fidesz, mert szerintük az MSZP soproni jelöltje megsértette az időközi választás tisztaságát. A szocialista jelölt ugyanis vásárlási utalványokat osztott a Sopronhoz tartozó Ágfalván - írja a Népszabadság.

Kevesen szavaznak a megüresedett mandátumokról

Archívum2004.11.14, 18:32

Délután öt óráig kevés ember ment el szavazni a Sopronban és Szécsényben tartott időközi országgyűlési választáson. Szécsényben vasárnap 17 órakor 26,86 százalékos volt a részvételi arány, Sopronban és környékén a választásra jogosultak 28,78 százaléka adta le szavazatát.

Érdektelenségbe fulladt választások

Archívum2004.11.14, 22:12

Érvénytelen a Szécsényben és Sopronban tartott időközi választás első fordulója, mert túl kevesen mentek el szavazni. Mindkét helyen a Fidesz jelöltje kapta a legtöbb szavazatot. A választás második fordulója november 28-án lesz.

Sopronban és a Vasasnál a középmezőny a cél

Archívum2004.11.12, 18:44

Két fordulóval az Arany Ászok Liga őszi szezonjának vége előtt mind a Sopron, mind a Vasas labdarúgócsapata a középmezőnyt vette célba. Tóth Mihály, a soproniak csatára hat pontot vár a Diósgyőr és a Fehérvár ellen, míg az angyalföldiek mestere, Egervári Sándor négy ponttal lenne elégedett a Fehérvár elleni idegenbeli és az MTK elleni hazai meccset követően.

Dajka csütörtöktől veszi át a Békéscsaba irányítását

Archívum2004.11.09, 15:57

A szerdai Debrecen elleni mérkőzésen hivatalosan még Jakab Péter dirigálja a Békéscsaba együttesét, ám csütörtöktől a Sopronból tíz napja elköszönt Dajka László veszi át a szakmai munka irányítását. Az új vezetőedző munkáját Sikesdi Gábor és Jakab Péter segíti majd.

Dajka csak feltételekkel menne Csabára

Archívum2004.11.05, 15:58

Az Arany Ászok Ligában szereplő Békéscsaba labdarúgócsapatának vezetősége menesztette Vágó Attila edzőt. Utódjaként Dajka Lászlót emlegetik, ám a Sopronból távozó tréner az MTK és Debrecen ellen még biztosan nem ül le a kispadra. Az Arany Ászok Liga 12. fordulójának slágermérkőzését Debrecenben rendezik, ahol a bajnok Ferencváros vendégszerepel.

Indulhat az MSZP-s jelölt Sopronban

Archívum2004.10.21, 16:41

Kránitz László, az MSZP országgyűlési képviselőjelöltjének nyilvántartásba vételét rendelte el a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság, amely csütörtöki döntésével megváltoztatta a területi választási bizottság hatáIndzurozatát. Ez azt jelenti, hogy Kránitz László indulhat az időközi országgyűlési választásokon mint egyéni jelölt, annak ellenére, hogy listán már bekerült a parlamentbe 2002-ben.

A PVSK nyerte a Szuperkupát

Archívum2004.10.14, 20:14

A bajnok és házigazda MiZo-Pécsi VSK hódította el a nőikosárlabda-Szuperkupát, miután nagy csatában megverte a Magyar Kupa-győztes Szolnoki MÁV-Coop SE-t.

Hazai diadal a soproni kosártornán

Archívum2004.10.12, 19:22

A társbérletben házigazda MKB-Euroleasing Sopron nőikosárlabda-csapata nyerte meg a Krasznai Kupa felkészülési négyes tornát.

Megúszta pénzbüntetéssel a Diósgyőr

Archívum2004.10.01, 18:50

Nem kerül sor igazi rangadóra a labdarúgó Arany Ászok Liga hétvégi, 8. fordulójában, melynek összecsapásait szombaton és vasárnap bonyolítják le. A Fradihoz a Sopron látogat, Pápán meccsel az Újpest, míg a Diósgyőrnek nem kell zárt kapuk mögött játszania a Békéscsaba ellen, de azért a fegyelmi bizottság súlyos büntetést rótt ki a borsodi klubra.  

Vlaszák szerint pszichésen fáradt el az Újpest

Archívum2004.09.20, 15:49

Nem tudhat maga mögött jó hetet az Újpest, hiszen a lilák hazai pályán vereséget szenvedtek a Stuttgarttól az UEFA-kupában, majd a bajnokságban a Soprontól is, ám a bekapott hét gól ellenére a kapus Vlaszák Gézára egyik találkozón sem lehetett panasz. A válogatott hálóőr úgy érzi, nem fizikailag, inkább fejben fáradt el a lila-fehér csapat.

A Sopron súlyos vereséget mért az Újpestre

Archívum2004.09.20, 16:46

Az Arany Ászok Liga hatodik fordulójában hazai pályán szenvedett súlyos vereséget az Újpest, miután a Sopron 4-1-re nyert a Szusza-stadionban. Gólzáporos mérkőzésen fölényesen nyert a Ferencváros is, amely 5-0-ra múlta felül a vendég Nyíregyházát, s átvette a vezetést a tabellán.

Útfelújításra költenék a Globex-pénzt a soproniak

Archívum2004.09.17, 16:37

A soproniak szerint az utak felújítása, elkerülő utak építése lenne a legfontosabb feladat az önkormányzat számára. Ez derült ki a helyi MSZP-szervezet felhívására érkezett levelekből, melyben azt írták le a soproniak, mire költenék a Globex-perben kapott 900 millió forintot. Volt, aki minden nap idegenvezetést indítana a városban, más műjégpályát vagy játszóteret építene.

MSZP roadshow Sopronban

Archívum2004.09.14, 22:44

A szocialista párt szervezeteinek megújítását, a döntéshozatal hatékonyságának javítását és a baloldaliság erősítését egyaránt hangsúlyozták bemutatkozó beszédeikben az MSZP elnökjelöltjei kedden Sopronban.

Sopronban is nyomoznak a nyilasok ellen

Archívum2004.09.10, 12:11

Sopronban is nyomoz a rendőrség a Magyar Jövő Csoport ellen, mert ott is nyilaskeresztet tettek közszemlére a hungarista szervezet tagjai. A budapesti V-XIII. kerületi rendőrkapitányság is önkényuralmi jelkép használatának gyanúja miatt nyomoz ellenük. Sopronban azt is vizsgálják, hogy fennáll-e a közösség elleni izgatás gyanúja.

Könnyed csevely az E-Z Rollersszel

Archívum2004.09.05, 17:18

Soproni, voltos fellépésük előtt egy órával sikerült kifaggatnunk az E-Z Rollerst többek között hírnévről, mindennapokról, dárenbézről. Sőt, Jay még azt is elárulta a Party.origo.hu-nak, hogy mikorra lesz kész az új lemez.

Nincs edzőkérdés a Vasasnál

Archívum2004.08.23, 12:46

A szurkolók és a vezetők elégedetlenek a Vasas eddigi bajnoki szereplésével, hiszen a piros-kékek három kör után mindössze három pontot szereztek, ami után néhányan már Tamási Zsolt vezetőedző leváltásáról kezdtek el beszélni. Érdeklődésünkre Vancsa Miklós, a Vasas ügyvivője kijelentette, egyelőre nincs edzőkérdés Angyalföldön, ám az egykori válogatott futballista azt is hozzátette, hogy a Sopron ellen feltétlenül győzelmet vár a csapattól.

Újabb nőikosár-vereség a horvátoktól

Archívum2004.08.17, 13:35

A szeptemberi Európa-bajnoki középdöntő-sorozatra készülő magyar nőikosárlabda-válogatott hétfő után kedden is vereséget szenvedett Horvátország legjobbjaitól a pozsegai barátságos mérkőzésen.

Csatárhiány az MTK-nál

Archívum2004.08.05, 15:49

Garami József új csapatot épít az MTK-nál, ezért a Hungária körúton idén nem fogalmaztak meg konkrét elvárásokat a bajnoki helyezést illetően. A mesteredző [origo]-nak adott interjújában elmondta, a Bodajkról visszatért fiatalokat fokozatosan szeretné beépíteni az együttesbe, a fél évi szombathelyi kitérő után visszatért Illés Bélára pedig kezdőként, mégpedig a csatársorban számít a Sopron elleni első bajnokin.

Bognár Györgynek elege van a profi futballból

Archívum2004.07.15, 13:47

Nyár végén kezdődhet az a per, amelyben a Sopron tízmillió forint elsikkasztásával vádolja egykori alkalmazottját, Bognár Györgyöt, aki a szezon végén éppen ezért vált meg a másodosztályú REAC kispadjától. A hajdani kiváló válogatott labdarúgó elmondta, hogy eleve így állapodtak meg a rákospalotai vezetőkkel, akiknek hálás a tavaszi segítségért, hiszen remekül érezte magát a klubnál.

Sorsoltak az európai kosárkupákra

Archívum2004.07.03, 14:42

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség európai szekciójának (FIBA Europe) müncheni ülésén kisorsolták a magyar csapatokat érintő női Euroliga és férfi Európa-liga, valamint az Európa-kupa csoportbeosztását.

Befejezték a magyar csapatok az Intertotó-kupát

Archívum2004.06.28, 13:07

A Debrecen hazai pályán, a Sopron idegenben bukta el a továbbjutást az UEFA-Intertotó-kupában, így a második kör magyar csapat nélkül kezdődik.

Történelmi győzelmet aratott a Sopron

Archívum2004.06.20, 18:39

Több kulcsjátékosa nélkül is győzött a Matáv-Sopron az Intertotó-kupa első mérkőzésén, mely egyben a klub történetének első nemzetközi kupaszereplése is volt. A cseh Teplice ellen 1-0-ra megnyert találkozóról - melyen a játékvezető kilenc sárga és három piros lapot osztott ki - és a visszavágó esélyeiről Dajka László vezetőedzővel beszélgettünk.

A Sopron nyert, a DVSC kikapott az Intertotó-kupában

Archívum2004.06.20, 01:01

A hazai bajnokságban bronzérmes Debreceni VSC-MegaForce háromgólos vereséget szenvedett Nagyszombaton a labdarúgó UEFA Intertotó-kupa első fordulójának első mérkőzésén. A Matáv-Sopron hazai pályán egy góllal legyőzte a cseh Teplicét

Garami is kap aranyérmet

Archívum2004.06.11, 06:59

A bajnok Ferencvárosnál nem feledkeztek el arról, hogy Garami Józsefnek is komoly szerepe volt a sikerben, így aztán a rutinos tréner - segítőjével, Pölöskei Gáborral és a Sopronba kölcsönadott Huszti Szabolccsal együtt - is kap az aranyéremből. A tréner egyébiránt már javában tervezi a jövő évi csapatot az MTK-nál.

Eljárás indul a MIÉP soproni vezetője ellen

Archívum2004.06.09, 12:50

Rendzavarás és igazoltatás megtagadása szabálysértés miatt eljárás indult a MIÉP soproni szervezetének vezetője ellen. A férfi volt a hangadója annak a mintegy 50 fős csoportnak, amely kedden Sopronban megzavarta az MSZP európai parlamenti választási nagygyűlését. A rendzavarók kifüyülték a miniszterelnököt.

Válogatott játékosok távoznak az MTK-tól

Archívum2004.06.08, 16:59

Annak ellenére, hogy Lőrincz Emil helyett Garami József lett az MTK Hungária labdarúgócsapatának új vezetőedzője, a csapat nem tett le a fiatalítás gondolatáról. A Hungária körútról válogatott játékosok sora távozik, s az is eldőlni látszik, a Sopronba kölcsönzött szerbek sem térnek vissza az anyaegyesülethez. Torghelle Sándor viszont kihasználná a pillanatnyi rivaldafényt, a válogatott hőse szerint a mostani a legjobb alkalom egy esetleges külföldi szerződéshez.

Mégis indul az Intertotó-kupában a Debrecen

Archívum2004.06.04, 15:30

Meggondolta magát a Debrecen labdarúgócsapatának vezetősége, így az együttes mégis benevez az UEFA Intertotó-kupába. A hajdúságiak kedden jelentették be, hogy nem kívánnak elindulni a harmadik számú európai kupasorozatban, mivel ha Tököli Attila jogosulatlan szerepeltetése miatt benyújtott óvásuknak helyt adnak, s ezáltal az első helyre lépnek előre a tabellán, akkor vissza kellene lépniük a sorozattól, ami az UEFA komoly büntetését vonná maga után.

A Ferencváros nyerte a bajnoki versenyfutást

Archívum2004.05.30, 14:49

A Ferencváros az Arany Ászok Liga utolsó fordulójában hazai pályán 3-1-re legyőzte a játéknap előtt még éllovas Debrecent, s mivel az Újpest a Puskás-stadionban csak 1-1-es döntetlent játszott az MTK-val, így Pintér Attila csapata nyerte a bajnokságot. A zöld-fehérek sikerével a másodosztályból feljutott, kupadöntős Budapest Honvéd indulhat az UEFA-kupában a második helyezett Újpest mellett.

Pető Zoltán még gondolkodik az ajánlatokon

Archívum2004.05.23, 18:30

A Sopron az idei bajnokságban az ötödik helynél nem végezhet előrébb, mégis fontos szereplője volt az aranyéremért zajló küzdelemnek, hiszen minden bajnokesélyestől pontokat vett el, emellett pedig az utolsó kör előtt a legtöbb gólt szerezte, szám szerint ötvenkettőt. A nyáron azonban több játékos is távozhat a klubtól: az MTK-tól kölcsönkapott Lambulicnak és Lazicnak vissza kell térnie a kék-fehérekhez  (igaz, a fővárosi egyesület tartozásai miatt nem elképzelhetetlen, hogy ők végül maradnak a hűség városában), míg a tavasz egyik felfedezettjére, Huszti Szabolcsra a Ferencváros tart igényt. Nagy a kereslet a soproni klub történeténnek ...

Bogár nyerte a békéscsabai szupermaratonit

Archívum2004.05.23, 17:53

Bogár János nyerte a 7. Soproni Ászok Békéscsaba-Arad-Békéscsaba szupermaratoni futóversenyt.

Élre állt a Debrecen, MTK-t vert a Sopron

Archívum2004.05.22, 21:05

A Debreceni VSC-Megaforce hazai pályán magabiztos játékkal legyőzte a Balaton FC-t a labdarúgó Arany Ászok Liga 31. fordulójában, ezzel a vasárnapi Újpest FC-FTC mérkőzés előtt az élre állt a tabellán, egyben biztosította dobogós helyezését.

Bogár az élen a kétnapos szupermaratonin

Archívum2004.05.22, 20:06

Békéscsabáról szikrázó napsütésben rajtolt el, Aradon pedig szakadó esőben ért célba a 7. Soproni Ászok Békéscsaba-Arad-Békéscsaba kétnapos szupermaratoni futóverseny mezőnye. A szombati táv után egyéniben Bogár János áll az élen.