Sony

címke rss

Lehet még újítani a hagyományos LED tévék piacán?

Techbázis2021.07.30, 22:10

A Sony egykor a világ legnagyobb, legbefolyásosabb tv gyártójának számított, ám azok az idők mára a múlt ködébe vesztek. A japán vállalat szerepe mára lecsökkent a dél-koreai és kínai vetélytársak előretörésével, de ez nem jelenti azt, hogy a harcot feladták volna. A cég ma már inkább a felső ligára, azaz a nagy tudású, ám drágább modellekre fókuszál elsősorban. Ennek megfelelően gőzerővel fejlesztenek, és nem csupán az OLED, hanem a hagyományos LED LCD kategóriában is előállnak időről-időre érdekes újdonságokkal, azaz sokat ígérő termékekkel. 

Végre bővíthető lesz a PlayStation 5 háttértára

Techbázis2021.07.29, 13:55

Már elérhető a csináld magad szerelést elmagyarázó oldal.

Jó hírrel szolgált a PC-s játékosoknak a Sony

Techbázis2021.07.29, 11:43

A sejtett okból került a PlayStationhöz a Nixxes Software.

Túl a 10 millión a PlayStation 5, továbbra is ez a Sony legkelendőbb konzolja

Techbázis2021.07.28, 19:21

A PS5 eladásai továbbra is a PS4 előtt járnak, így az a Sony eddigi leggyorsabban fogyó konzolja annak ellenére, hogy az egész iparágat sújtó félvezetőgyártási problémák miatt a vállalat egyszerűen nem tudja kielégíteni a keresletet.

A PS5 sem marad ki a játékgyorsításból

Techbázis2021.07.24, 14:55

Mindhárom nagy játékplatformon elérhető az AMD FidelityFX Super Resolution.

Beolvad az otthoni dísztárgyak közé az új Sony hangszóró

Techbázis2021.07.22, 11:46

Itt a legújabb Glass Sound Speaker, a Sony LSPX-S3 vezeték nélküli hangszóró, ami dísztárgynak is kiváló.

Hat hónap Apple TV+ jár a PlayStation 5-höz

Techbázis2021.07.22, 17:01

Magyarországon is elérhető a vállalatok promóciója.

Csak két nagy frissítést kap a méregdrága Sony Xperia 1 III

Techbázis2021.07.20, 16:44

Azt pletykálták, hogy csak egy új Android jár a nagyon drága mobilhoz, a Sony végül közölte, hogy kettő.

PlayStation-játékok jönnek a Netflixre?

Techbázis2021.07.19, 14:43

A Netflix és a Sony számára is rendkívül előnyös volna a partnerség.

Mégsem kriptót bányásztak a 3800 játékkonzollal?

Techbázis2021.07.17, 14:56

Ennél sokkal meghökkentőbb célra használhatták az ukránok a PlayStation 4-eseket.