Soma-díj

címke rss

Sorosékat nem érdekli, ha egy cikkük hazudik

A következő történet a maga nemében tulajdonképpen tökéletes. Arról szól, hogyan tünteti ki Soros egyik szervezete Soros másik szervezetét, majd amikor kiderül, hogy talán ezt most mégsem kellett volna, akkor Sorosék kiadnak egy közleményt azzal, hogy "és akkor mi van".

Jogerősen is hazudozott a Soros-blog "oknyomozó" újságírója

Itthon2018.01.12, 15:42

Jogerősen is pert vesztett a 444.hu cikksorozata, amelyet éppen tegnap tüntettek ki Soma-díjjal, mint az ország legjobb oknyomozó anyagát. Mindez meglepőnek tűnik, de voltaképpen tiszta sor: a Soros György-féle blogot a Soros György-féle Transparency International díjazta egy álhírért (lásd még: fake news). A helyzet roppant kínos, de azt még nem tudni, hogy visszavonják-e a díjat. 

Szalai Bálint kapta az idei Soma-díjat

Itthon2015.01.11, 20:34

Szalai Bálint, az Index újságírója vehette át az előző év legjobb oknyomozó újságírói tevékenységét elismerő Soma-díjat vasárnap.

Keresik az év oknyomozó újságíróját

Itthon2014.11.19, 11:26

A Gőbölyös József Soma Alapítvány az idén is pályázatot ír ki oknyomozó újságírók számára. Az egymillió forinttal járó Soma-díjat 2014 legkiválóbb tényfeltáró írásművének alkotója veheti majd át.

Különdíjat kapott az [origo] újságírója

Itthon2013.01.11, 20:53

Nem osztották ki idén az év legjobb oknyomozó újságírójának járó Soma-díjat, ugyanakkor Wirth Zsuzsannának, az [origo] újságírójának, valamint Dezső Andrásnak, a hvg.hu újságírójának munkáit külön díjazták.

Az [origo] újságírója kapta megosztva az oknyomozó szakmai díjat

[origo] Post it2012.01.12, 09:01

A Közgép Zrt.-ről írt munkáival elnyerte a 2012. évi Soma-díjat Pethő András, az [origo] munkatársa. A rangos oknyomozó újságírói elismerés másik díjazottja Dénes Zoltán, a Magyar Nemzet újságírója.

Az [origo] újságírói nyerték a legjobb oknyomozó Soma-díját

Itthon2011.01.12, 11:08

Vorák Anita és Szabó András, az [origo] újságírói nyerték megosztva az év legjobb oknyomozó újságírójának járó Soma-díjat. Vorák Anita a Duna Tv pénzügyeiről szóló írásaiért, Szabó András a moszkvai kereskedelmi kirendeltség épületének eladását feldolgozó cikksorozatáért kapta az elismerést.

Előző
  • 1
Következő