sólyom

címke rss

Szonda Ipsos: Sólyom vesztett népszerűségéből

Itthon2008.11.10, 06:30

Minden korábbinál alacsonyabbra esett Sólyom László köztársasági elnök népszerűségi mutatója a Szonda Ipsos közvélemény-kutatása szerint. A Népszabadságban olvasható eredmények szerint az államfő a nemzeti csúcs kihagyásával rontott megítélésén.

Sólyom és az Ab elnöke sem megy el a nemzeti csúcsra

Itthon2008.10.14, 19:41

Sólyom László köztársasági elnök nem megy el a Gyurcsány Ferenc kormányfő által kezdeményezett nemzeti csúcsra, amit több szempontból sem tart jó ötletnek. Keddig az Alkotmánybíróság elnöke és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök jelezte, hogy nem vesz részt a csúcson. A miniszterelnök szombatra hívta össze a csúcsot, amelyen hatvan egykori és jelenlegi közjogi méltóságnak, szakértőnek kéne dűlőre jutnia a világgazdasági válságra adandó válaszon.

Elromlott repülőgép miatt késik Sólyom Ecuadorból

Itthon2008.09.19, 19:02

Amszterdamban ragadt és kilenc órát vesztegel Sólyom László államfő, aki Ecuadorba szeretett volna eljutni, de meghibásodott a repülőgép. A köztársasági elnök végül az amszterdami reptér melletti hotelben aludt. A KLM bocsánatot kért Sólyom Lászlótól.

Sólyom visszaszólt a magyart sokalló szlovák miniszternek

Nagyvilág2008.09.12, 22:24

Tűrhetetlennek nevezte Sólyom László magyar államfő a szlovák oktatási miniszter magyar nyelvhasználattal kapcsolatos kijelentését. A szlovák miniszter logikusnak nevezte, hogy egy felmérés szerint a szlovák fiatalok többsége nem kíván magyar szót hallani a nyilvánosság előtt.

Századvég: Kósa és Sólyom a legnépszerűbb

Itthon2008.07.28, 16:08

Továbbra is Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere vezeti a politikusok népszerűségi rangsorát holtversenyben Sólyom László köztársasági elnökkel - derül ki a Századvég és a Forsense közös felméréséből. A kutatás szerint a legnépszerűtlenebb politikus továbbra is Kóka János korábbi SZDSZ-elnök.

A csatornák miatt dobta vissza Sólyom a Balaton-törvényt

Itthon2008.06.30, 16:32

Visszaküldte az Országgyűlésnek megfontolásra az új Balaton-törvényt Sólyom László államfő - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. Az indoklás szerint az államfő egyes esetekben nem látja biztosítottnak a megfelelő közművesítést.

Túl nagy falat a pártoknak az önálló Sólyom

Itthon2008.04.23, 12:31

A saját embereit ülteti a fontos posztokra, félti a tekintélyét, ezért nem enged a pártoknak, megsértődik, pedig semmi oka rá - az [origo] által megkérdezett parlamenti képviselők így gondolnak Sólyom László államfőre, akinek ombudsman-jelöltjeit múlt héten szavazták le harmadszor. Nyilvánvaló azonban, hogy bántja a pártok önérzetét, hogy Sólyom - elődeitől eltérően - nem egyeztet velük személyi kérdésekben és a pártok számára kiszámíthatatlan módon nyilvánul meg napi politikai kérdésekben.

Sólyom a legnépszerűbb, Horváth a sor végén

Itthon2008.03.03, 06:53

A népszavazási kampány keveset módosított a politikusok megítélésében Szonda Ipsos felmérése alapján. Február végén némileg nőtt Sólyom László népszerűsége, Orbán Viktor pedig megelőzte megelőzte Göncz Kingát. A legnépszerűtlenebb Horváth Ágnes.

TNS Hungary: Sólyom a leghitelesebb

Itthon2008.01.14, 09:19

Rendkívül alacsony a politikusok iránti bizalom, még az első helyen álló Sólyom Lászlónak is csak a megkérdezettek 23 százaléka adna kölcsön - derül ki a TNS Hungary felméréséből. Orbán Viktornak 19 százalék hitelezne, míg a miniszterelnökben csak 10 százalék bízik.

Visszadobta Sólyom az egészségbiztosítási törvényt

Itthon2007.12.27, 18:23

Megfontolásra visszaküldte a parlamentnek az egészségbiztosítási törvényt Sólyom László köztársasági elnök, mert szerinte súlyos hibák történtek az elfogadásakor, és nincsenek megnyugtató garanciák arra, hogy egyes betegek nem szenvednek majd hátrányt. Szerinte veszélyes kísérletről lenne szó, amelynek mindannyian a kísérleti alanyai lennénk. Az államfő döntése azt jelenti, hogy a törvényt ismét megtárgyalják az országgyűlési bizottságok, ezután pedig újra szavaznak róla a képviselők. Ezzel Sólyom több hónappal késlelteti a hatályba lépést. Zárószavazás várhatóan február 11-én lesz.

Sólyom a piaci verseny kizárólagossága ellen

Gazdaság2007.12.07, 12:50

A piaci verseny kizárólagossága ellen érvelt Sólyom László köztársasági elnök a Gazdasági Versenyhivatalban (GVH) az idei "Versenykultúráért díj" átadása alkalmából tartott pénteki beszédében.

Sólyom kordában tartaná a versenyt

Gazdaság2007.12.07, 15:39

A piaci verseny kizárólagossága ellen érvelt Sólyom László köztársasági elnök a Gazdasági Versenyhivatalban (GVH) az idei "Versenykultúráért-díj" átadása alkalmából tartott pénteki beszédében.

Szonda: Sólyom vezet népszerűségben

Itthon2007.12.03, 07:00

Újra Sólyom Láslzó vezeti a politikusok népszerűségi listáját, a rangsor végét a kormánypárti politikusok bérelték ki maguknak - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amelyet a Népszabadság ismertet.

Sólyom szerint megalázó a szlovák döntés

Nagyvilág2007.10.02, 19:10

Rendkívül megalázó és súlyos aktusnak nevezte Sólyom László köztársasági elnök Révkomáromban azt, hogy a szlovák parlament a közelmúltban megerősítette a Benes-dekrétumokat. Sólyom erről a Selye János Egyetemen beszélt, és azt mondta, nem fog szó nélkül elmenni a kérdés mellett. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy kifejezetten jó viszonyt szeretne a szomszédos országokkal.

Sólyom szavát várja gárda-ügyben az MSZP

Itthon2007.08.25, 12:36

Sólyom László megnyugtató szavára van szüksége sokaknak a Magyar Gárda megalakulásával kapcsolatban az MSZP szerint. A párt elnöksége ezért azt kéri az államfőtől, hogy fejtse ki az álláspontját az ügyben.

Erős államról és bizalomról beszélt Sólyom

Itthon2007.08.20, 17:59

Véget kell vetni a "félelemmel való manipulációnak" - jelentette ki augusztus 20. alkalmából mondott ünnepi beszédében Sólyom László. A köztársasági elnök szerint aerős államra és bizalomra van szükség, mert az ország előtt "szent istváni nagyságrendű" feladatok állnak, amiket nem fog helyettünk megoldani sem a piac, sem az Európai Unió.

Tárgyalásra hívja a pártokat Sólyom

Itthon2007.08.18, 14:39

Sólyom László köztársasági elnök szerint a kormány és az ellenzék részéről is mutatkozik hajlandóság arra, hogy megegyezzenek a költségvetés hosszú távú szabályozásáról. Sólyom ezért még augusztusban tárgyalásra hívja hivatalába a pártok képviselőit. A pártok sorban jelezték, hogy készek az egyeztetésre.

Szonda: Sólyom a népszerűségi lista élén

Itthon2007.07.30, 11:16

Továbbra is Sólyom László, Szili Katalin és Dávid Ibolya verseng a vezetésért a politikusok népszerűségi listáján. Júliusban a szocialista házelnök pozíciója javult, ő ugyanis nem veszített pontot - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérése alapján. Idén Szili három, Sólyom és Dávid két-két alkalommal állt az első helyen.

A kemény Sólyom sok lehet Pozsonynak

Nagyvilág2007.07.18, 09:25

"Nagyon erőteljes" fellépést ígért Sólyom László köztársasági elnök a szlovákiai Tőketerebesre (Trebisov) tervezett széntüzelésű erőmű ellen, amely Sátoraljaújhelytől légvonalban 20 kilométerre fekszik. Ha kell Ivan Gasparovics szlovák elnökhöz megy, és beveti európai uniós kapcsolatait - mondta. Sólyom májusban a Rába habzása ügyében - a magyar diplomáciához képest - szokatlanul élesen bírálta Ausztriát ami, úgy tűnik, eredményre vezetett. De milyen hatása lehet egy hasonló konfrontációnak a jelentős magyar kisebbséggel rendelkező Szlovákiával? Az [origo] által megkérdezett elemző szerint Sólyom kiállása egy problémás viszonyt bonyyolíthat ...

Sólyom nem tünteti ki Hornt

Itthon2007.07.04, 13:58

Nem járul hozzá Sólyom László köztársasági elnök, hogy kitüntessék Horn Gyulát. Sólyom indoklása szerint Horn nézetei az 1956-os forradalomról összeegyeztethetetlenek Magyarország értékrendjével. Horn szerint vannak fontosabb dolgok is jelenleg az ő kitüntetésénél, de sajnálja, hogy pont a születésnapja körül utasították el ismét.

Sólyom visszautasíthatja Horn kitüntetését

Itthon2007.07.03, 16:28

Úgy tűnik, Horn Gyula ezúttal sem kap állami kitüntetést - az Alkotmánybíróság ugyanis kimondta, hogy a köztársasági elnöknek valódi döntési lehetősége van arról, kinek ad elismerést. Sólyom László Horn Gyula 1956-os múltját kifogásolja, de korábban is szót emelt a kormány más jelöltjeivel szemben.

Hiller: Sólyom gondolja át Horn kitüntetését

Itthon2007.06.23, 17:20

Arra kéri az MSZP a köztársasági elnököt, vizsgálja felül Horn Gyula volt miniszterelnök kitüntetésével kapcsolatos álláspontját - mondta Hiller István, a párt alelnöke szombaton. Gyurcsány Ferencet is meglepte, hogy Sólyom László aggályosnak tartja a politikus kitüntetését, de ő is kiállt Horn elismerése mellett.

Előáll új ombudsmanjelöltjével Sólyom

Itthon2007.06.18, 15:07

Kedden nevezi meg új ombudsmanjelöltjét Sólyom László köztársasági elnök. Sólyom korábbi jelöltje, Majtényi László volt adatvédelmi biztos nem kapta meg a megválasztásához szükséges kétharmados többséget.

Elbukott Sólyom egyik ombudsmanjelöltje

Itthon2007.06.11, 19:39

A titkos parlamenti szavazáson csak a kisebbségi ombudsmannak jelölt Kállai Ernőt fogadta el az Országgyűlés, az állampolgári jogok biztosi posztjára jelölt Majtényi László nem kapta meg a szükséges többséget. Sólyom László a jelölés előtt nem egyeztetett a pártokkal. Majtényival a fideszesek szóba sem álltak bizottsági meghallgatásán.

Slota szélsőségesnek nevezte Sólyom Lászót

Nagyvilág2007.05.31, 15:02

A magyarellenes kijelentéseiről ismert szlovák kormánypárti vezető, Ján Slota szerint Sólyom László magyar államfő szélsőséges, amiért támogatja a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit. Sólyom többször beszélt arról, hogy a kisebbségek kulturális autonómiája az EU-ban a minimum, de ahol lehetőség van rá, ott a területi autonómiát is meg kell adni.

Nagykoalíció fúrhatja meg Sólyom jelöltjét

Itthon2007.05.23, 16:24

Sólyom László köztársasági elnök bejelentette, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosi posztra Majtényi Lászlót, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosi hivatal élére pedig Kállai Ernőt javasolja. Az államfő ezúttal sem egyeztetett a pártokkal, amelyek szavazni fognak a jelöltekről. A frakciók egyelőre nem nyilatkoztak, de úgy tudjuk, a Fidesznek és az MSZP-nek is vannak fenntartásai Majtényival szemben.

Sólyom újra nyeregbe száll a bringásokért

Itthon2007.04.19, 14:10

Legkevesebb harmincezer kerékpárost várnak a vasárnapi Critical Mass-ra, köztük Sólyom László köztársasági elnököt is. A biciklisek demonstrációja, az illegális éjszakai tekerésekből mára az ország egyik legnagyobb és legsikeresebb mozgalmává nőtte ki magát, amit már a politikusok sem hagyhatnak figyelmen kívül.

Sólyom nem dönthet a tubesi radarról

Itthon2007.04.13, 18:58

Az államfő feladat- és hatásköre nem terjed ki arra, hogy a tubesi radarral kapcsolatos beruházás kérdésében bármilyen döntést hozzon, illetve szakmai választ adjon a civil szervezetek aggályaira - áll abban a levélben, amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője írt, és a napokban küldött el a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) képviselőjének.

Próbálja helyretenni az országképet Sólyom külföldön

Nagyvilág2007.04.12, 14:10

Sólyom László szerint azért is fontosak a külföldi tanácskozások, mert "ilyenkor alkalmam van a Magyarország-képet helyretenni". Ezt a köztársasági elnök a Magyar Rádió Krónika című csütörtöki műsorában mondta.

Kényes kérdésről szólt Sólyom az ünnepen

Itthon2007.03.15, 16:36

A román pártok által élesen elutasított területi autonómia kérdését is megpendítette Sólyom László köztársasági elnök Erdélyben, amikor a kolozsvári operaházban elmondta az 1848-as forradalomra emlékező ünnepi beszédét. A feszült magyarországi helyzetről konkrétan nem beszélt, de emlékeztetett az alapjogok - köztük a gyülekezés szabadságának - fontosságára.

Erdélyből üzen majd haza Sólyom

Itthon2007.03.12, 15:46

Nemcsak a március 15-i zászlófelvonáson nem vesz részt, az ünnepi beszédet sem Magyarországon mondja el Sólyom László. Főtanácsadója szerint az államfő a romániai magyarság ünneplésében is részt kíván venni, így a távollétével nem a magyar politikusoknak üzen. A románok egy része ugyanakkor nem szívesen emlékszik 1848-49-re.

Sólyom nem lesz jelen a zászlófelvonáson

Itthon2007.03.10, 14:18

Nézeteltérés támadt az államfő és a házelnök protokollosztály között abban, hogy ki helyettesítse Sólyom Lászlót a március 15-i ünnepélyes zászlófelvonáson. Az államfő ugyanis ekkor még Erdélyben lesz hivatalos látogatáson.

Sólyom népszerűsége esett legjobban

Itthon2007.01.06, 16:12

Többet vesztettek a politikusok a népszerűségükből 2006-ban, mint az elmúlt 15 évben összesen. A Népszabadság által ismertetett Szonda Ipsos felmérés szerint Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az év két legnagyobb vesztese a rokonszenvlistán.

A helyszínváltás miatt beszélt zászló előtt Sólyom

Itthon2007.01.02, 14:57

Tavaly amiatt érték bírálatok Sólyom László köztársasági elnököt, hogy újévi beszédekor nem volt a háta mögött a nemzeti zászló, idén azonban megjelent a lobogó. Az államfő sajtőfőnöke szerint ennek csupán az az oka, hogy most olyan helyszínen beszélt Sólyom, ahol mindig ott a zászló.

Szonda: Egyre csökken Sólyom népszerűsége

Itthon2006.12.04, 09:35

Szili Katalin MSZP-s házelnök vezette novemberben a politikusi népszerűséglistát, Sólyom László köztársasági elnök a második helyre csúszott vissza - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amelyet a Népszabadság ismertet. A közvélemény-kutatás szerint az államfő népszerűsége egyre alacsonyabb.

Sólyom visszadobott egy adatokról szóló törvényt

Itthon2006.11.29, 14:41

Adatvédelmi aggályok miatt visszaküldte az Országgyűlésnek Sólyom László azt a törvényt, amely az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között a légi utasok adatainak nyilvántartásáról létrejött szerződést hirdeti ki. Az államfő szerint nem egyértelmű, hogy megfelelően védik-e a személyes adatokat.

Sólyom: A megosztottság elveszi az emberek józan eszét

Itthon2006.11.25, 00:02

Magyarországot ma mélységesen megosztja a pártpolitika és "a megosztottság már az emberek józan eszét veszi el" - nyilatkozta a köztársasági elnök a Népszabadságnak. Sólyom László interjúját a lap szombati számában közli.

Sólyom kegyelme nem tetszik az MDF-nek

Itthon2006.11.16, 14:19

Dávid Ibolya, a Fidesz-kormány volt igazságügy minisztere szerint problémás, hogy Sólyom László a felülvizsgálati eljárást megelőzően adott kegyelmet a szentesi orvosoknak. Szikinger István alkotmányjogász az [origo]-nak korábban azt mondta: mivel az államfő eltért a korábbi kegyelemezési gyakorlattól, célszerű lett volna megindokolni a döntését.

Szemrehányást tett a Nyugatnak Sólyom

Itthon2006.10.25, 15:14

A nyugati hatalmak 1956-ban játszott ellentmondásos szerepét is hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök az Európai Parlamentben mondott ünnepi beszédében. Sólyom a hétfői budapesti utcai zavargásokról nem tett említést az egyébként három nyelven - angolul, németül és magyarul - elmondott beszédében.

Sólyom kívülről figyeli a bizalmi szavazást

Itthon2006.10.05, 15:43

Nem lesz ott az államfő a pénteki bizalmi szavazáson, de figyelemmel fogja kísérni a parlamenti ülést, amelynek összehívásában szerepet játszott vasárnap esti beszéde.

Szonda: A többség szerint Sólyom erősítette az indulatokat

Itthon2006.10.04, 10:58

A többség szerint tovább erősítette az indulatokat Sólyom László választásokat követő beszéde - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérése alapján. A kutatás szerint az emberek 30 százaléka úgy véli, a beszéd előkészítésében politikai pártok is részt vehettek.

Össztűz alá vették Sólyomot a kormánypártok

Itthon2006.10.02, 17:31

Ellentámadásba mentek át a kormánypárti politikusok Sólyom László vasárnapi, a kormányfőt élesen bíráló beszédére reagálva. Az MSZP szóvivője szerint a köztársasági elnök is erkölcsileg kifogásolható módon szerezte meg a hatalmat annak idején. Szili Katalin házelnök az egész beszédet minősítette méltatlannak az államfői tisztséghez, míg Kuncze Gábor SZDSZ-elnök példátlannak és "elég furcsának" nevezte Sólyom mondatait. Az [origo] összegyűjtötte a rendszerváltás utáni legsúlyosabb konfliktusokat, amikor az államfő és a miniszterelnök ütközött egymással.

Sólyom nyíltan bírálta Gyurcsányt

Itthon2006.10.02, 06:24

Sólyom László köztársasági elnök szerint Gyurcsány Ferenc lelepleződése óta a demokráciába vetett bizalom megrendült és a miniszterelnök utólagos reagálásaival sem törekedett rá, hogy visszaállítsa a bizalmat. Sólyom felhívta a figyelmet, hogy a miniszterelnök személyéről kizárólag az Országgyűlésnek van lehetősége dönteni. A Fidesz köszönetet mondott Sólyomnak a "világos iránymutatásért", az MSZP viszont közölte, töretlen a bizalom Gyurcsány iránt.

Sólyom kiosztotta mindkét oldalt

Itthon2006.09.19, 18:08

Sólyom László a kormányoldalt és az ellenzéket is megrótta az MTV székházánál történtek miatt. A köztársasági elnök eredetileg azután akart nyilatkozni az ügyben, hogy meghallgatja a rendészeti minisztert és rendőrségi vezetőket, ők azonban délután egy óráig nem keresték fel.

Gyurcsány nem vette magára Sólyom kritikáját

Itthon2006.09.18, 20:43

Sólyom László köztársasági elnök nem szólította fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a lemondásra, de szerinte a nyilvánosságra került, a kormány hazudozását beismerő felvétel morális válságot okozott az országban. Szerinte Gyurcsány kockáztatta a demokráciába vetett bizalmat, ezt pedig semmi nem indokolhatja. Gyurcsány azt mondta, egyetért Sólyommal, de a személyét ért bírálatokba részletesebben nem ment bele. Cikkünk második oldalán politikai, szociálpszichológiai szakértők elemzik a botrány körülményeit és lehetséges következményeit.

Katonai főügyész Sólyom új jelöltje

Itthon2006.09.18, 15:28

Kovács Tamás katonai főügyészt jelöli a Legfőbb Ügyészség élére Sólyom László államfő, akinek korábbi jelöltje elbukott a kormánypártok ellenállásán.

Fordítva rakták Sólyom elé a zászlót a csehek

Nagyvilág2006.09.15, 17:08

A visegrádi államfők pénteki találkozóján zöld-fehér-piros rendben sorakoztak a magyar zászló színei, a cseh protokollcsapat fordítva tette a zászlót Sólyom László köztársasági elnök elé. A hibát javították.

Hétfőn újra főügyészt jelöl Sólyom

Itthon2006.09.15, 14:40

Hétfőn nevezi meg új legfőbbügyész-jelöltjét Sólyom László köztársasági elnök. Az előző jelöltet, Horányi Miklós szegedi főügyészt júliusban leszavazták a kormánypártok, így Polt Péter májusi távozása óta a legfőbb ügyészi poszt betöltetlen.

Sólyom támogatást ígér a magyar nemzethez tartozóknak

Itthon2006.09.08, 20:01

A közelmúlt szlovákiai eseményei arra késztetnek, hogy megerősítsem: Magyarország minden lehetséges támogatást és védelmet megad azoknak, akiket a magyar nemzethez tartozás miatt hátrányos megkülönböztetés, megalázás, megfélemlítés, fizikai bántalmazás ér - mondta a köztársasági elnök pénteken Budapesten.

Sólyom önállósága miatt bukhatott el jelöltje

Itthon2006.07.04, 16:46

Az egyeztetés hiányával indokolta több, az [origo]-nak név nélkül nyilatkozó kormánypárti képviselő is, hogy leszavazták Sólyom László jelöltjét a főügyészi posztra. Egy MSZP-s forrásunk azt állította, hogy amíg a köztársasági elnök nem ül le tárgyalni a pártokkal, addig nem is szavazzák meg a jelöltet. Más kormánypárti politikusok viszont már úgy vélték, az egyeztetés hiánya csak az egyik oka volt az elutasításnak. Azt elismerték, hogy bár Horányi Miklós ellen nem szóltak érvek, de szerintük mellette sem.

Előző
Következő