Sóly

címke rss
A gyilkos apjának szabadulásától tart a sólyi család

A gyilkos apjának szabadulásától tart a sólyi család

F. Ferencet idén februárban ítélte el a bíróság, amiért 2018-ban meggyilkolt egy 8 éves kislányt Sólyon. Az ítélet után a lány testvére azt nyilatkozta a Borsnak, hogy a börtön ajtajában fogja várni Ferencet, hogy kérdőre vonja. Ezek után az interneten a gyilkos apja halálosan megfenyegette a kislány bátyját, amiért letartóztatták. A család most attól tart, hogy a fenyegetőző apát kiengedhetik a rácsok mögül.

Tizenöt évet kapott a sólyi gyerekgyilkos

Itthon2020.02.05, 15:11

Egy hajmáskéri fiú meggyilkolt egy nyolcéves lányt Sólyon, mert egy másik fiúról beszélt neki. Ájulásig a víz alatt tartotta a fejét, majd megütötte egy kővel. Ezek után levetkőztette a lányt, és visszavitte a Séd patakba. A gyerek megfulladt. A bíróság 15 év börtönre ítélte a gyilkost.

Sólyi gyerekgyilkosság: féltékenység miatt kellett a kislánynak meghalnia

Itthon2019.05.23, 12:10

Tavaly májusban, az akkor 16 éves F. Ferenc brutális kegyetlenséggel végzett egy 8 éves kislánnyal Sólyon. A férfi vonzódott hozzá, a gyerek viszont az egyik barátjáról kezdett neki beszélni. Ez nem tetszett F. Ferencnek, féltékenységből végzett a lánnyal – írja a Blikk.

Bíróság elé állítják a sólyi gyerekgyilkosság kamasz gyanúsítottját

Itthon2019.05.22, 17:29

Az ügyészég aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett gyilkosság miatt emelt vádat azzal a letartóztatásban lévő fiatalkorúval szemben, aki 2018. május 18-án késő délután megölt egy nyolcéves kislányt Sólyon.

Részletesen elmondta az anyjának, hogyan ölte meg a kislányt a sólyi gyerekgyilkos

Itthon2018.10.26, 13:57

F. Ferenc az anyjának mesélte el a börtönben, hogy pontosan hogyan gyilkolta meg a 8 éves Adriennt. Elmondása szerint egy másik ember is vele volt azon a májusi estén – írja a Bors.

A sólyi gyermekgyilkosság gyanúsítottja új vallomásra készül: nem egyedül volt az erdőben

Archívum2018.10.26, 09:13

A sólyi gyermekgyilkossággal gyanúsított személy édesanyjának árulta el a teljes igazságot arról, mi is történt azon a borzalmas napon: állítólag nem egyedül volt az erdőben. 

Meg akarta ölni magát a sólyi gyerekgyilkos

Itthon2018.07.07, 15:32

Néhány percen múlott F. Ferenc élete, aki májusban meggyilkolta a 8 éves Adriennt. A 16 éves fiú a zárkájában akart végezni magával – írja a Bors.

Sólyi gyermekgyilkosság: gyilkosa meg akarta erőszakolni a kislányt

Itthon2018.05.25, 12:27

A 16 éves F. Ferenc állítólag féltékenységből gyilkolta meg a 8 éves Adriennt. A kislány még élt, amikor a fiú a patakba dobta - írja a Bors.

Részletek a meggyilkolt sólyi kislányról: apja azonosította Adrienn holttestét

Archívum2018.05.23, 08:10

A meggyilkolt sólyi kislány, Adrienn holttestét édesapja azonosította, az ő emlékezetébe örökké bevésődött az a kép, ahogy akkor látta gyermekét.

Beismerő vallomást tett a sólyi gyerek gyilkosa

Itthon2018.05.21, 20:16

Beismerő vallomást tett a sólyi gyerekgyilkosság gyanúsítottja, a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását - jelentette be a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője hétfői veszprémi sajtótájékoztatóján.

Beismerő vallomást tett a nyolc éves sólyi kislány, Adrienn gyilkosa

Archívum2018.05.21, 18:55

Visszavitték a rendőrök szörnyű tettének helyszínére a 16 éves hajmáskéri F. Ferencet, akit azzal vádolnak, hogy megölte a nyolc éves sólyi kislányt, Adriennt - írja a Blikk.

Előzetesbe kerülhet a sólyi kislány gyilkosa

Itthon2018.05.21, 07:53

Szombat hajnalban találták meg a holttestet, és még aznap őrizetbe vették a gyanúsítottat.

Megszólalt a brutálisan meggyilkolt 8 éves Adrienn édesapja

Life.hu2018.05.19, 19:06

Őrizetbe vettek a rendőrök egy 15 éves fiút, aki megalapozottan gyanúsítható a sólyi kislány megölésével. Adrienn édesapja is megszólalt a tragédiával kapcsolatban. 

Felfedeztük Veszprém megye rejtett csodáit

[origo] utazás2014.03.19, 21:10

Veszprém megyei kalandozásaim során a kastélyokon és a templomromokon kívül még számos izgalmas látnivalót találtam. Nem gondoltam, hogy pont a gyárlátogatások lesznek rám a legnagyobb hatással. Iskolás koromban az ilyesmi nem okozott maradandó élményt, most viszont kifejezetten érdekes volt bekukkantani a kulisszák mögé.

Solyom, Laszlo

Mindentudás egyeteme2005.06.05, 15:29

Jurist in Constitutional Law

Solyom, Jeno

Mindentudás egyeteme2005.05.24, 07:10

Physicist

Solya, Laci és Milo a Szigeten

Való Világ 32004.08.04, 12:46

A VV2 és a harmadik széria győztesei is kilátogattak a Sziget Fesztiválra. Laci a házasságkötő sátornál fontoskodott, Milo ugyanott virgonckodott: muzsikálni próbált.

Dobogósok a chat-en

Vendégszoba2003.06.15, 15:34

Laci, Anikó és Péter, a három utolsó mohikán, egyszerre voltak a vendégeink a chat-en. Laci vígan ünnepel, Anikó már a lemezét tervezgeti, Péter pedig szerfelett bosszús, mert elbukta a döntőt és ráadásul Zsoca minden létező fórumon őt fúrja.

Solya: Nem én kezdtem a háborút

Vendégszoba2003.06.14, 12:38

A vörös démon által kiütött szőke ciklon nem túl keserű a vereség miatt, mivel 168 ezer szavazattal kiesni nem szégyen. Solya a végső győzelemre esélytelennek érezte magát.

Előző
  • 1
Következő