sofőr
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- baleset
- autó
- szabályszegés
- veronai buszbaleset
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Maradandó sérülést okozott a szabályszegő sofőr
Vádat emeltek egy sofőr ellen, aki tavaly augusztusban a 471-es számú főúton Hajdúsámsonnál súlyos balesetet okozott, melyben több ember is megsérült.
Ezek a pofátlan budapesti autósok most nem úszták meg
A budapesti rendőrök két napon keresztül ellenőrizték civil autókból a szabálytalankodó sofőröket. Ez rövid időn belül a második hasonló akció volt. Ahogy korábban, úgy most is olyan autósokat állítottak meg, akik a buszsávban közlekedtek, áthajtottak a piroson, figyelmen kívül hagyták a kötelező haladási irányt, telefonáltak vezetés közben, vagy éppen engedély nélkül vezettek.
- címkék:
- krimi
- sofőr
- szabálytalanság
- Címkefelhő »
A rendőrök azt kérik, aki látta a balesetet, jelentkezzen
Két hete egy autós Székesfehérváron egy gyalogost elsodort. A gázolásban a gyalogos megsérült, a sofőr azonban egész egyszerűen elhajtott. A rendőrök most azt kérik, aki látta az egészet, jelentkezzen.
- címkék:
- gázolás
- krimi
- gyalogos
- sofőr
- Címkefelhő »
A kecskeméti anya látni akarta, amit a lányát halálra gázoló sofőr
A lányát halálra gázoló buszsofőr székébe ült egy nő, hogy a saját szemével győződhessen meg róla: igazat állít-e a végzetes baleset okozója. A busz sofőr ugyanis azt állítja, nem látta, nem láthatta a 23 éves lányt mielőtt elgázolta a kecskeméti zebrán.
Részeg volt a sofőr, akit három órán belül kétszer fogtak el a rendőrök
Elvették a jogosítványát, majd elengedték, de újra volán mögé ült a részeg férfi, aki végül az árokban kötött ki.
- címkék:
- Veszprém
- krimi
- sofőr
- részeg
- Címkefelhő »
Rengeteg a halálos baleset, a rendőrök riasztást adtak ki
Úgynevezett vörös kódot adott ki a rendőrség az elmúlt időszakban történt rengeteg baleset miatt. Ahogy fogalmaznak, szeptembertől rohamos hanyatlásnak indult a közlekedési morál, 2 hónap alatt 127-en haltak meg az ország útjain.
Sunyiban otthonról kocsival, látványosan a városházáról busszal
Miközben azt állítja, hogy kerékpárral közlekedik, tömegközlekedést használ, piszkos színjátékot játszik az ellenzéki főpolgármester, írja a Ripost. Karácsony Gergelyt valójában szolgálati sofőr furikázza, aki minden reggel ott várja a lakásánál. Csak akkor vált kerékpárra, amikor megérkezik a propagandafotós vagy a baráti stáb. Így volt ez szerdán is, ami után Karácsony aztán látványosan busszal indult a kormányülésre, a Karmelita kolostorba.
- címkék:
- Karácsony Gergely
- sofőr
- Címkefelhő »
Vádat emeltek a BAH csomópontnál halálos balesetet okozó férfi ellen
A moldáv férfi nem ismerte jól a forgalmat, és mikrobusszal a szembejövő sávba hajtott be, majd karambolozott egy autóval. A balesetben többen megsérültek, az autó sofőrje meghalt.
1,2 millió forintot fizetett a maradandó sérülést okozó sofőr
Szinte napra pontosan két éve Környe és Tata között egy teherautós nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó másik teherautó mögött. Amikor utóbbi egy kivilágítatlan munkagép miatt fékezett, előbbi nekiment. A balesetben mind a három jármű egymásnak csapódott többször is, a vétlen sofőr pedig maradandó sérüléseket szenvedett.
- címkék:
- sérülés
- sofőr
- maradandó
- vétkes
- Címkefelhő »
Részegen vezette a buszt a sofőr Budapesten, egy ember megsérült
Óriási sebességgel érkezett a megállóba az egyik budapesti buszjárat sofőrje, és váratlanul akkorát fékezett, hogy az egyik idős utas meg is sérült a járaton. A sofőr azt mondta a rendőröknek, hogy mikor elindult, még nem volt részeg.