Société Générale

címke rss
Jogerősen elítélték Soros Györgyöt Franciaországban, mert a korabeli baloldali kormány segítségével majdnem tönkretett egy nagy bankot

Jogerősen elítélték Soros Györgyöt Franciaországban, mert a korabeli baloldali kormány segítségével majdnem tönkretett egy nagy bankot

Soros György már a '90-es években is a világ egyik legbefolyásosabb pénzügyi spekulánsa volt, amit az is bizonyít, hogy miközben már 1990 óta nyomozás folyt ellene, valamint politikus barátai és üzlettársai ellen a Société Générale-hoz köthető bennfentes kereskedelem miatt, 12 év kellett, hogy el is ítéljék. Soros és társai összességében sokmillió dollárt kerestek a csaláson. A spekuláns az akkori bizonytalan francia politikai helyzetet próbálta kihasználni. A börtönt megúszta, mindenesetre jogerősen elítélték. A francia bíróság szerint Soros György spekuláns - és bűnös. Most, amikor a koronavírus-járvány idején Soros támadni próbállja ...

Nagy bejelentést tett az OTP

Archívum2019.05.03, 10:33

Az OTP Bank Nyrt. rendkívüli közleményben jelentette be, hogy megvásárolta a szlovén SKB Bankát.

Sorost két év börtönbüntetésre ítélték, mégsem történt semmi

Archívum2018.10.29, 12:09

1988-ban pattant ki Société Générale-ügy, aminek folyományaként az amerikai bevándorláspárti spekulánst bennfentes kereskedelem miatt két év börtönbüntetés letöltésére ítélték. Soros György négy bíróságot is megjárt az ügyével, mindenhol elvesztve a pert. Ennek ellenére semmi nem történt, minden jel arra mutat, hogy az amerikai milliárdos megúszta a büntetőjogi felelősségre vonást. Felidézzük a máig nagy hullámokat vető spekulációs ügyet, amelybe beletenyerelt az akkori francia politikai elit, és amely tökéletesen megmutatta, hogy a filantróp álca alatt hogyan működik igazából Soros György.

Offshore botrány: közel ezer cég az egyik legnagyobb francia banknál

Archívum2016.04.10, 14:20

Házkutatást tartottak a francia hatóságok a Société Générale, az egyik legnagyobb francia bank irodáiban, miután a panamai offshore-botrányban nyilvánosságra került dokumentumok szerint a Mossack Fonseca panamai ügyvédi iroda közreműködésével közel ezer offshore céget alapított a francia pénzintézet.

Nehéz helyzetben a bankszektor

Archívum2016.02.12, 11:38

Bár a péntek erős korrekciót hozott a tőzsdéken nehéz helyzetben vannak a bankok részvényesei. Az európai óriások közül a Credit Suisse részvényei például már piaci értékük majdnem felét elveszítették október óta, de a tengerentúlon sem sokkal jobb a helyzet. 

Nem fog feltámadni az arany

Archívum2014.06.06, 10:01

A következő években sem fog feltámadni az arany a Société Généralé szakértői szerint, akik úgy vélik, hogy 2016-ban már 1000 dollár alatt fog mozogni a nemesfém árfolyama. Az idei évvel kapcsolatban viszont kissé optimistábbak lettek az elemzők. 

Túlreagálja a piac a Kúria döntését

Archívum2013.12.12, 15:13

Nem gondolja a Société Générale, hogy a Kúria a jövő hét eleji döntésével érvényteleníteni fogja a devizahiteles szerződéseket. A piaci félelmek nagyok a SocGen szerint, amit a forint is túlreagált.

Elkerülhetetlen az összeomlás

Archívum2013.09.01, 15:55

A Société Générale startégája szerint egy hatalmas válság közelít, melynek eredményeképp az arany 10 000 dollárig is elszállhat. Albert Edwards szerint a Fed hatalmas pénzpumpálása nem a megfelelő gyógyír a világgazdaság problémáira.

Még mindig nagy kedvenc az Erste

Archívum2013.07.25, 10:32

Továbbra is kedvenc bankpapírjai között tartja nyilván az Erstét a francia Société Générale, ráadásul tegnap a Goldman Sachs is hasonlóképpen vélekedett. A SocGen legfrissebb elemzésében megerősítette vételi ajánlását az osztrák részvényre, célárát ugyan 28 euróról 26,3 euróra vágta vissza, ez azonban még mindig kétszámjegyű növekedési potenciált rejt magában. Technikai szemszögből nézve optimizmusra adhat okot, hogy az Erste árfolyama tegnapi ralijának köszönhetően áttörte a június eleje óta tartó csökkenő trendvonalat.

Az elemzők sem díjazzák az OMV lépését

Archívum2013.07.10, 09:21

Mára virradóan két elemzőház is csökkentett az OMV részvényére számított célárfolyamán, ami vélhetően az osztrák olajipari cég bejelentésével áll összefüggésben. Ekkor derült ugyanis fény arra, hogy az OMV ugyanis június 25-e óta ideiglenesen szünetelteti a líbiai kitermelést.

Meglódult a bankszektor

Archívum2013.05.01, 15:10

Jelentős ellenállásaikon jutottak túl az elmúlt napokban a főbb nyugat-európai bankrészvények, melyek a kedvező hangulat fennmaradásával akár nagyobb emelkedés elé is nézhetnek.

Nőtt a forint gyengülésére számítók tábora

Archívum2013.04.24, 19:29

A Goldman Sachs, a Morgan Stanley, illetve a Credit Agricole után újabb elemzőház állt be a forint gyengülését várók táborába a Société Générale személyében. A francia óriásbank elemzője szerint 306,8-ig gyengülhet a hazai deviza, ami még így is optimistának számít az elmúlt egy hétben megjelent előrejelzésekhez képest. Eközben a forint 300 felett ragadt, sőt, már a 301-es szintet is átlépte.

Tarthatatlan, amit az OMV művel

Archívum2013.03.11, 11:33

Már csak tartásra ajánlja az OMV részvényeit a francia Société Générale elemzője a korábbi vétellel szemben, ami annak tudható be, hogy túl sokat, közel 20 százalékot emelkedett az olajpapír árfolyama az elmúlt 3 hétben. A friss 37 eurós célárfolyammal számolva sem látni jelentős növekedési potenciált a részvényben.

Most kell venni az OMV papírjait az elemző szerint

Archívum2013.02.20, 09:25

Kedvező minősítést fogalmazott meg a Société Généralé elemzője az OMV részvényeivel kapcsolatban, ugyanis a szakértő a korábbi semlegesről vételre módosította az olajcég papírjaira vonatkozó ajánlását. Ezen túl az elemző a korábbi célárat is megemelte.

Ismét rontott német növekedési előrejelzésén a Bundesbank

Archívum2011.12.09, 13:42

A német központi bank, a Bundesbank már csak 0,6 százalékos gazdasági növekedésre számít jövőre Németországban. Közben a Moody's leminősített három francia bankot a romló gazdasági kilátásokra hivatkozva.

Leminősített a Moody's két francia nagybankot

Archívum2011.09.14, 13:54

A Moody's hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy egy-egy fokozattal rontotta két francia bank, a Société Générale és a Crédit Agricole adósosztályzatát - írta a Wall Street Journal (WSJ) amerikai üzleti lap internetes verziója.

5 év börtönt és 5 milliárdos számlát kapott a csaló bróker

Archívum2010.10.05, 12:28

Öt év börtönre ítélte egy párizsi bíróság Jérome Kervielt, a Société Générale (SocGen) egykori brókerét, aki csaknem 5 milliárd eurós kárt okozott a pénzintézetnek, és akinek ezt az összeget vissza is kellene fizetnie.

Két évtizedes csorbát köszörülne ki Soros György

Archívum2010.09.26, 18:10

Soros Györgyöt eddig egyetlen alkalommal találta bíróság bűnösnek bennfentes kereskedelemben, de a magyar származású amerikai milliárdos ezt a döntést is megtámadta az emberi jogi bíróságon. Újra terítéken egy 22 évvel ezelőtti spekulációs ügylet.

Újabb válság fenyegeti Magyarországot a francia nagybank szerint

Archívum2010.10.06, 09:36

Az IMF-hitel biztonsági hálója nélkül Magyarország ki van téve a sokkoknak, így érdemes egy esetleges válságra készülni - véli annak a francia nagybanknak az elemzője, amelyik megjósolta a budapesti IMF-tárgyalások összeomlását júliusban.

Aranylázat jósolnak külföldi bankok

Archívum2010.06.29, 19:00

Több nemzetközi bank szakértői is az arany drágulására számítanak. Az egyik prognózis szerint szeptember végéig bő tíz százalékkal drágulhat a nemesfém, egy másik előrejelzés pedig egy éven belül 1600 dolláros árfolyamot valószínűsít.

Beismerte a csalásokat a milliárdokat elbukó sztárbróker

Archívum2010.06.17, 00:28

Jérome Kerviel, a francia Société Générale banknak 4,9 milliárd eurós veszteséget okozó egykori bróker szerdán gyakorlatilag elismerte a vádiratban szereplő csalásokat, bár azt ezúttal is hozzátette, hogy felettesei mindenről tudtak.

Bíróság elé áll a milliárdokat elbukó bróker

Archívum2010.06.07, 07:38

Nem csak Magyarország, hanem Németország is többnapos kormányülést tart a költségvetési gondok kezelése érdekében. Az uniós megszorítások a világgazdaság talpraállását veszélyeztetik, kedden pedig elkezdődik a hatalmasat bukó francia bróker pere Párizsban. Gazdasági lapszemle.

Bankár főnökeit vádolja a milliárdokat elbukó bróker

Archívum2010.05.26, 15:42

Jövő hónapban áll a bíróság elé Jérome Kerviel, a Société Générale banknak 4,9 milliárd eurós veszteséget okozó egykori bróker, aki azt állítja, hogy ártatlan és a főnökei nem csak tudták, hogy mit tesz, de segítették is a csalásban.

Nem lesz nagy üzlet a vb Dél-Afrikának - lapszemle

Archívum2010.04.02, 09:37

Vissza kell vennie a nyári futball-vb-t rendező Dél-Afrikának a torna gazdaságai hatásaival kapcsolatos várakozásaiból; az árkedvezmények megdobták a Toyota amerikai eladásait; John Malkovich másfél millió dolláron huzakodik a Madoff-ügy csődgondnokjával; újabb kényes ügybe látszik keveredni a Société Générale. Gazdasági lapszemle.

Milliós prémiumokat osztanak francia bankok

Archívum2010.02.18, 14:26

Tavalyi évi teljesítményük után 250 millió eurós összegben oszt ki bónuszt brókereinek a Société Générale - közölte Frédéric Oudéa, a francia bank elnöke egy csütörtöki rádióinterjúban.

Nem ny�lna a b�nuszokhoz a milli�rdos csal�

Archívum2009.09.17, 22:03

J�rome Kerviel, a Soci�t� G�n�rale-t csaknem cs�dbe d�nt� t�zsdei keresked� szerint a br�kerszakma egyfajta szenved�lybetegs�g, �gy a b�nuszok korl�toz�s�nak nem lesz hat�sa a kock�zatv�llal�sra.

Elkezd�d�tt a menek�l�s a francia bankokb�l

Archívum2009.09.16, 08:24

Elkezdt�k elhagyni a francia bankokat a b�nuszok maximaliz�l�sa miatt agg�d� alapkezel�k �s bank�rok.

Politikai csata egy francia bank�ri�s k�r�l

Archívum2009.05.29, 21:40

Az egyik legnagyobb francia bank, a Soci�t� G�n�rale 5-10 milli�rd eur�s vesztes�get k�nyvelhet el egyik le�nyv�llalat�nak rossz befektet�sei miatt, �ll�totta kedden a Lib�ration c�m� napilap. A bank vezet�s�ge k�zlem�nyben c�folta az �rtes�l�st.

�jabb pr�miumbotr�ny Franciaorsz�gban

Archívum2009.03.25, 12:25

A k�zelm�ltban 3 milli�rd eur�s �llami t�keinjekci�ban r�szes�lt francia Cr�dit Agricole bank egyik le�nyv�llalata �sszesen 51 milli� eur�nyi jutalmat tervez sz�tosztani vezet�inek, mik�zben 75 munkahely felsz�mol�s�t tervezi Eur�p�ban, adta h�r�l szerd�n a Lib�ration c�m� francia napilap.

Francia �ri�sbankok sz�let�ben

Archívum2009.01.26, 10:51

A Soci�t� G�n�rale (SocGen) �s a Cr�dit Agricole (CA) francia bankok el�zetes meg�llapod�st k�t�ttek befektet�si banki r�szlegeik egybeolvaszt�s�r�l, amelynek r�v�n a vil�g vezet� t�z nagybankj�nak egyike j�het l�tre.

Cs�kkent a Soci�t� G�n�rale profitja

Archívum2008.09.24, 14:47

A francia Soci�t� G�n�rale (SocGen) jelent�s, 63 sz�zal�kos, de a v�rtn�l kisebb ad�zott eredm�nycs�kken�st jelentett a m�sodik negyed�v alapj�n kedden.

Nem v�ltozott jelent�sen a BUX nyit�skor

Archívum2008.08.05, 10:32

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 3,90 pontos emelked�ssel, 21 385,33 ponton nyitott kedden, ami a h�tf�i z�r� �rt�k�hez k�pest 0,02 sz�zal�kkal er�s�d�s.

Soci�t� G�n�ral: kisebb profitcs�kken�s

Archívum2008.05.16, 12:16

A francia Soci�t� G�n�rale-nak (SocGen), amelyet egyik �zletk�t�j�nek nagyszab�s� csal�sa s�jtott, 23,4 sz�zal�kkal lecs�kkent ad�zott eredm�nnyel kellett be�rnie az els� negyed�vben. Az ad�zott eredm�ny 1,096 milli�rd eur�ra esett d�nt�en a v�llalati �s a befektet�i banki tev�kenys�g 79 sz�zal�kos eredm�nyroml�sa miatt.

Versenyt�rsat kap a Visa �s a Mastercard

Archívum2008.04.16, 15:01

N�met �s francia bankok folytatnak el�zetes t�rgyal�sokat egy az amerikai Visa �s Mastercard hitelk�rty�kkal vet�lked� eur�pai hitelk�rtya l�trehoz�s�r�l.

T�k�t emelt a Soci�t� G�n�rale

Archívum2008.03.11, 17:48

A Soci�t� G�n�rale 5,5 milli�rd eur�nyi �j r�szv�nyt bocs�tott ki a keddi bejelent�s szerint. A bank ezzel a sikeresnek min�s�tett t�keemel�ssel akarja visszaszerezni megt�p�zott tekint�ly�t a vezet� bankok k�z�tt.

A franciák a bankot okolják

Archívum2008.02.01, 13:21

Miközben a Jérome Kerviel tőzsdei alkusznak tulajdonított 4,2 milliárd eurós rekord veszteség miatt folytatódnak a francia Société Générale bank felvásárlásáról a találgatások, a francia közvélemény elsősorban a pénzintézet vezetőségét, és nem az alkuszt tartja felelősnek a válságért.

A csaló bróker másra is mutogat

Archívum2008.01.30, 18:42

A francia Société Générale bank 4,82 milliárd eurós rekordcsalással vádolt brókere, Jérome Kerviel beismerte, hogy felettesei által nem engedélyezett tranzakciókat hajtott végre 2005 vége óta, de azt állítja, kisebb tételekben mások alkuszok hozzá hasonlóan cselekedtek - közölte hétfőn Jean-Claude Marin párizsi főügyész.

Politikai nyomás a Société vezetőségén

Archívum2008.01.30, 18:39

A francia Société Générale bank Jérome Kerviel bróker csalásának tulajdonított közel ötmilliárd eurós veszteségében az elnök-vezérigazgató, Daniel Bouton felelősségére figyelmeztettek kedden francia kormánytagok. Az ügyben megszólalt a francia államfő is.

Vádat emeltek a csaló bróker ellen

Archívum2008.01.28, 23:22

Hivatali bizalommal való visszaélés, illetve jogtalan számítógépes ténykedés miatt előzetesen vádat emeltek a francia Société Générale bank 4,82 milliárd eurós rekordcsalással vádolt brókere ellen. Jérome Kervielt feltételesen szabadon engedték a rendőrségi őrizetből.

Société csalás rátett egy lapáttal a válságra

Archívum2008.01.25, 11:09

Pénteki londoni találgatások szerint a francia Société Générale (SocGen) befektetési csoport egyik kereskedője által elkövetett példátlan piaci csalás legalábbis hozzájárulhatott a hét eleji összeomlásszerű európai tőzsdei veszteségekhez és ahhoz, hogy az amerikai Federal Reserve egy menetben ugyancsak példátlan mértékű, 0,75 százalékpontos soron kívüli kamatcsökkentést jelentett be.

Rekordösszeget csalt ki a bróker

Archívum2008.01.24, 11:53

Franciaország második legnagyobb tőzsdén jegyzett bankja leleplezte egyik brókere jelentős összegű csalását, emiatt a bank 4,9 milliárd eurós veszteséget szenvedett el. A bróker, akit a Société Générale (SocGén) nem nevezett meg, hatáskörét túllépte és becsapta a befektetőket.

Bíróság előtt Soros György

Archívum2002.11.06, 21:18

Per kezdődik Párizsban csütörtökön Soros György és három másik üzletember ellen. A vád ellenük a francia Société Générale 1988-as megvásárlási kísérletéhez kötődő tőzsdei "bennfentes kereskedelem". A vád szerint az üzletemberek - bizalmas információk alapján - 11 millió dollárt nyertek tőzsdei spekulációval.

Jók a kilátásai a kelet-európai bankszektornak

Archívum2002.01.21, 15:40

A közelgő uniós csatlakozás a kelet-európai pénzügyi szektort is pozitívan érinti majd, pont ahogyan az Görögország esetében is megfigyelhető volt - nyilatkozta egy elemző a német Handelsblatt gazdasági napilapnak. A lap által megkérdezett elemzők szerint a hosszú távra tervező befektetőknek érdemes már most körülnézniük ezen a piacon.

Pénzmosással vádolják a Société Générale vezetőit

Archívum2002.01.15, 15:05

Pénzmosás minősített esetének alapos gyanújával hivatalos vizsgálat indult Daniel Bouton, a francia Société Générale (SG) vezérigazgatója és két helyettese ellen, francia és izraeli bankok között bonyolított, tisztázatlan eredetű tranzakciók ellenőrzésének elmulasztása miatt. Az ügyben érintett más francia pénzintézetek alkalmazottaival együtt mintegy 90 személy ellen folyik eljárás.

Évi néhány száz csekket érint a Crédit Lyonnais csekkelfogadási tilalma

Archívum2002.01.17, 18:43

A francia bankok közül a Crédit Lyonnais meghatározatlan időre korlátozta a levelező banki kapcsolatokat azokkal az országokkal, amelyek a pénzmosás elleni harcot szervező OECD-intézmény (FATF - Financial Action Task Force) besorolásában a nem együttműködő országok listáján szerepelnek. A 19 országot és területet felsoroló listán van Magyarország is.

Előző
  • 1
Következő