Sneider Tamás

címke rss

Sneider Tamás náci dresszben kívánt áldott karácsonyt tavaly decemberben

Itthon2019.05.29, 13:36

Az Adolf Hitler-féle Harmadik Birodalom iránt nosztalgiával viseltetőket megcélzó Thor Steinar márkájú pólóban karácsonyozott a Jobbik elnöke tavaly szenteste – ez látható a politikus közösségi oldalára feltöltött ünnepi videóban. A pártelnök egész pontosan a TS Gungnir típusú felsőjét húzta magára, amit jelenleg 49 euróért (mintegy 16 ezer forint) kínálnak a náci szimpatizánsoknak. A karlendítős esküvő után itt van Sneider következő náci botránya!

Káosz és cirkusz a Jobbikban, ma az elnökséget is leválthatják

Itthon2019.05.29, 10:37

Átrendeződhet az időközben teljes mértékben balliberálissá vált, ennek következtében pedig a társadalmi támogatottságát elvesztő Jobbik vezetése, ha a zsidó származású embereket listázni akaró Gyöngyösi Márton lesz a párt EP-képviselője, erről a szerdai ülésén már dönthet is a Jobbik elnöksége. A korábban egy cigány férfi megveréséért elítélt egykori szkinhedvezér, Sneider Tamás, ragaszkodva pártelnöki székéhez, feltehetően különböző posztok kiosztásával igyekszik lekenyerezni belső ellenzékét – közölte a Magyar Nemzetnek adott interjújában Volner János, a Mi Hazánk Mozgalom politikusa. A volt Jobbik-alelnök három erőcentrumról beszzélt ...

Óriási a pánik a Jobbikban, már a választási bukást magyarázzák

Itthon2019.05.06, 13:02

Alaposan eluralkodott a pánik a Jobbikon belül, miután a múlt héten a Závecz Research mindössze hat százalékra mérte őket a biztos pártválasztók körében. Több vezető politikus is erőltetett magyarázkodásba kezdett a kutatás ismertetését követően, mindezidáig azonban nem nyilvánult meg érdemben Sneider Tamás pártelnök. Hétfőn ezt megtette: meglátása szerint a Jobbik az uniós választásra nehezebben tudja mozgósítani a szavazóit, mint más pártok, ezért jöhettek a gyenge számok.

Kínos Sneider-fórum: Balassagyarmaton sem kérnek a Jobbikból

Itthon2019.04.01, 16:15

Az európai parlamenti választás előtt egy utcafórumon akarta népszerűsíteni a Jobbik elnöke, Sneider Tamás pártját a hétvégén, de egy kisebb csoport szembesítette a politikust antiszemita, rasszista kijelentéseivel és kérték, menjen el, mert itt nincs semmi keresnivalója. Nem ezt volt az első eset a Jobbikban, hogy kemény kritikát kapnak a párt politikusai a helybéliektől.

Ujhelyi elismerte, hogy Sneider fasiszta, mégis együttműködik vele

Itthon2019.03.27, 17:38

Elismerte Ujhelyi István egy lakossági fórum előtt, hogy Sneider Tamás, a Jobbik elnöke fasiszta, ennek ellenére ő mégis együttműködik vele. Erről Cs. Kádár Péter baloldali, antifasiszta újságíró számolt be a Facebookján. Az MSZP-s politikust az sem zavarja, hogy a Jobbik honlapján egy Szálasi-idézet szerepel.

Átlátszó ellenzéki trükk: így áll az antiszemita Jobbik Karácsony mögé

Itthon2019.03.15, 01:41

Csütörtökön Puzsér Róbert, valamint a Jobbik és az LMP képviselői közösen tartottak sajtótájékoztatót, amelyen bejelentették, felsorakoznak a humorista mögé az őszi főpolgármester-választáson. Bár elsőre úgy nézhet ki, hogy Puzsér elindításával egymásnak feszülnek az ellenzéki blokkok az előválasztási kampány során, azonban portálunk értesülései szerint egyáltalán nem erről van szó. Úgy tudjuk, újabb ellenzéki trükk van a láthatáron, amelynek célja Karácsony Gergely tehermentesítése.

Varga-Damm Andreának esze ágában sincs lemondani lakásmaffia-botránya után

Itthon2019.03.13, 15:31

Megint a Facebookon próbált magyarázkodni egy idős nő kisemmizésének vádja alól Varga-Damm Andrea. Bár a jobbikos képviselőnek továbbra sem sikerült eloszlatnia az ezzel kapcsolatos kételyeket, írásából kiderült, hogy a Jobbikban belső vizsgálat indult ügyvédi múltjával kapcsolatban. Utólag meglehetősen furcsa: nem találtak semmit a vizsgálódás során. Varga-Damm most éppen erre a történetre hivatkozva próbálja menteni magát a kellemetlen helyzetből. Elég gyenge lábakon áll a védekezése. 

Puzsér Róbert ismét új ellenzéket hirdetett, Gyurcsány Ferencet kirakná

Itthon2019.03.03, 11:32

„Az a baj az ellenzékkel, hogy még mindig Gyurcsány Ferenc a meghatározó figurája” – erről beszélt Puzsér Róbert a köztelevíziónak. Az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt kifogásolta, hogy Karácsony Gergely is Gyurcsány Ferenc mellől érkezett a politikába. Újabb megsemmisítő kritika a jelenlegi ellenzéknek, a humorista ismét ellenzékváltást követelt. A Jobbik mindeközben a háttérben mozgolódik. 

Volner János: Olyan dolgok kerülhetnek elő a Jobbikról, amire nem volt még példa

Itthon2019.02.25, 10:46

"Sokkal több van benne, mint ami eddig kibugyogott, és higgye el, vannak olyan dolgok is, amilyenekhez hasonlót a magyar politikában még csak nem is láttunk" - így válaszolt a Magyar Nemzetnek adott interjújában a Mi Hazánk Mozgalom politikusa arra a kérdésre, miszerint a jobbikos belső harcok eredményeként előkerülhet-e újabb kellemetlen anyag valamelyik vezető politikusról. Volner egyedül a Szávay István helyére kerülő zsidólistázós Bencsik Jánost nevezte meg.