Sneider Tamás

címke rss

Hatalmas botrány a Jobbikban: nekiestek a párttagok a nőverő Juhászt pénzelni akaró vezetésnek

Itthon2018.06.03, 09:17

A Jobbik-szimpatizánsok úgy tűnik, nem túlzottan elégedettek az aktuális pártvezetés tevékenységével, és ennek keményen hangot is adtak a szűk többséggel pártelnökké választott Sneider Tamás Facebook-oldalán. A vihart az váltotta ki, hogy Toroczkai László tegnapi kommentjében kitálalt arról, hogy többek közt Sneider Tamás javaslatára meg akarták segíteni a nőverő Juhász Péter által vezetett Együtt nevű szélliberális mikroképződményt az anyagi csődtől. Sneider erre válaszként közzétett egy bejegyzést amelyben mindent tagadott, és lehazugozta Toroczkait: „Befejeztem Toroczkai Lászlóval mindennemű párbeszédet. Nem azért, mert 10. napjaa ...

Szétrobbant és atomjaira hullott a Jobbik

Itthon2018.05.30, 09:41

Bár már hetek óta napirenden volt a Jobbik szakadása, és egyre inkább elkerülhetetlennek tűnt, kedden mégis villámgyorsan történt meg. Dúró Dórát, a párt szimbolikus arcát eltávolították a parlamenti frakcióból Vona emberei, aztán Toroczkai László egy Facebook-posztban bejelentette a pártszakadást, egy új párt „zászlóbontását”. Végigvettük, mi vezetett törvényszerűen a pártszakadáshoz, az eddig ismert Jobbik megszűnéséhez. Egy biztos: meglehetősen hosszú út.

Szakad a Jobbik: megindult a kilépési hullám

Itthon2018.05.27, 13:42

A radikálisokhoz tartozó Orbán Imre eddig bírta, a Toroczkai László ellen indított eljárás miatt egy Facebook-bejegyzésben dobta vissza párttagságiját az általa szűk látókörűnek nevezett  pártvezetésnek. A Jobbik Veszprém megyei képviselője, korábbi megyei elnöke szerint a pártban úgy döntenek, mint a bolsevikok, és inkább kilépett, mert még annyi örömöt sem szeretne nekik adni, hogy kirúgják. Durvul a hangnem, Ásotthalom polgármesterének pellengérre állításával kilépési hullám indult meg a Jobbikban.

Elkerülhetetlen a pártszakadás a Jobbikban volt képviselője szerint

Itthon2018.05.26, 19:11

A Jobbik pártvezetésnek a Toroczkai László és követői elleni reakciói alapján elkerülhetetlennek tartja a Jobbik pártszakadását, az egykori radikális politikai tömörülés volt országgyűlési képviselője. Gaudi-Nagy Tamás óriási bűnnek tekinti, hogy az osztrák Szabadságpárt modellje helyett a Vona-Simicska duó által túltolt néppárti fordulat morálisan, politikailag és pénzügyileg is lenullázta a Jobbikot. A volt képviselő a patrióta erők földcsuszamlásszerű előretörését várja a jövő évi európai parlamenti választáson.

A tiltás ellenére folytatódik a kibeszélés: újabb üzengetés a Jobbikban

Itthon2018.05.23, 11:41

Árgyelán János, a párt sárbogárdi jelöltje, valamint Fejér, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megye jobbikos regionális igazgatója jelezte, csatlakozik Toroczkai platformjához. Facebookon. Miközben a pártvezetés megtiltotta a párt politikusainak a közösségi oldalakon való üzengetést. Elmérgesedett a helyzet, újabb ellenszegülés a radikálisoktól.

Önálló platformot akarnak a Jobbikban a radikálisok

Itthon2018.05.22, 12:35

Fontos bejelentést tett ma Toroczkai László. Önálló platformot hoznak létre a radikálisok a Jobbikon belül. A mai bejelentés előtt a párt szócsöve, a Zsúrpubi meglepő módon maradásra próbálta bírni Toroczkaiékat.

A volt szkinhed Jobbik-elnök azt próbálgatja bizonygatni, hogy nem náci

Itthon2018.05.17, 15:40

Kiderül gyermekeiről, bíróság elé kell állniuk, mert elképzelhető, hogy fiatalkorú romákat terrorizáltak a haverjaikkal? Mindeközben napvilágot lát egy olyan kép, amelyik egyértelművé teszi, hogy az egyik fia magára tetováltatta az SS hírhedt jelmondatát? Mit tenne ebben a felettébb kellemetlen helyzetben? Egész biztosan nem azt, amit Sneider Tamás: a Jobbik vadiúj elnöke ugyanis közösségi oldalán múltidézésbe kezdett szkinhed múltjáról, vagyis nem szkinhed múltjáról. Kommunikációs analfabetizmus.

Adolf Hitler kedvenc mondatát tetováltatta magára a Jobbik-elnök fia

Itthon2018.05.17, 10:05

Kedden elkezdődött a Betyársereg öt tagja és egy hatodik társuk elleni büntetőper az Egri Járásbíróságon, köztük Sneider Tamás, a Jobbik elnökének gyerekei meghallgatásával. A vád szerint romákat terrorizálhattak a szélsőjobbos szervezet „színeiben”, amely a Sneider fiúk szerint csupán egy baráti, sportolni vágyó fiatalokból álló társaság. Most újabb kanyart vett a történet, hiszen a Ripost nyilvánosságra hozott egy fotót, amelyen a Jobbik vezetőjének egyik fia az SS hírhedt jelmondatával, a Becsületem a Hűség felirattal a mellkasán látható. Ezt nehéz lesz megmagyarázni. Ma folytatódik a Sneider fiúk büntetőügye, akikre édeasapjuk büszke.

A Jobbik-elnök fiai továbbra is mindent tagadnak büntetőügyükben

Itthon2018.05.16, 12:36

Tagadták bűnösségüket Sneider Tamásnak, a Jobbik elnökének fiai, akik tegnap társaikkal együtt közösség tagjai elleni erőszak és magánlaksértés vádjával álltak bíróság elé - írja a Magyar Idők. Sneider büszke fiaira, és politikai színezetet lát az ügyben. Az ügy egyik legérdekesebb részlete, hogy milyen szervezetnek voltak a tagjai 2015 környékén a politikus fiai. Annak a csoportosulásnak, amelynek kapcsán azt mondta az egykor szkinhed, hogy "tudomásul kell venni, kell egy munkamegosztás közöttük". Mármint a Jobbik és a Betyársereg között.

Megkezdődött Sneider Tamás fiainak büntetőpere

Itthon2018.05.16, 07:43

A vádlottak, köztük Sneider Tamás, a Jobbik elnökének gyerekei meghallgatásával elkezdődött kedden a Betyársereg öt tagja és egy hatodik társuk elleni büntetőper az Egri Járásbíróságon.