Smart Fortwo

címke rss
Röhejes tánca tette világhírűvé a kétméteres hátvédet, aki a Bajnokok Ligájában is hős lehet - videó

Röhejes tánca tette világhírűvé a kétméteres hátvédet, aki a Bajnokok Ligájában is hős lehet - videó

Az angol Premier League-ben szereplő Newcastle United óriása, Dan Burn a Leicester City elleni (2-0) Ligakupa-negyeddöntőben a mérkőzés közben és után is hőssé vált. A szenzációs gólja után a röhejes táncával nagy sikert arató focistáról méltatatlanul kevés szó esik, pedig a különleges mozdulatai mellett is bőven szolgáltat érdekességet az élete. A több mint kétméteres balhátvéd 11 ezer fontos Smart ForTwo-t vezet, korábban szupermarketben dolgozott, kilenc ujja van, leégett Alan Shearer előtt, karácsonykor rúgta ki gyerekkorában a szeretett csapata, na és persze imád táncolni is.

Hat keréken parádézik a legdurvább Smart

Auto2015.09.14, 12:47

Lehet szeretni vagy utálni, de a Smart meghatározó egyéniség a városi miniautók között. Azóta már több gyártó is készített ellenfelet, de amit most alkottak belőle, az tényleg egyedülálló.

Levették a tetőt a kisebbik Smartról

Auto2015.08.28, 17:02

Nyitott tetejű autókat elsősorban tavasszal vagy nyáron szokás bemutatni, de a Smart kabrió változatának bejelentése talán még időben jött.

Sosem volt még ennyire könnyű parkolni

Auto2014.11.13, 10:06

Az új Smart érdekes választás elé állítja vevőjét: vagy a világ legkisebb fordulókörű új autója, vagy gyerekeket is tud szállítani, de azért még mindig icipici. További jó hír, hogy a béna robotváltó és a bukdácsolás a múlté, de az igazi ökováltozatra egy ideig várni kell, és nem is lesz olcsó. Íme, a gyártói LEGO-stratégia két érdekes szülötte, a Fortwo és a Forfour.

Az új Smart minden, csak nem cuki

Auto2014.07.17, 10:11

A Daimler bemutatta a Renault Twingóval közös alapokra épülő Smart ForTwo és ForFour új generációját. A dizájn fiatalos, a motorok újak.

Az autóipar legnagyobb buktái

Auto2013.09.27, 14:33

Az autóipar történetének legnagyobb buktája a Mercedesé, a Smart Fortwo elkészítésének talán soha nem kellett volna nekiállni. Darabonként a Bugatti Veyron termelte a legnagyobb mínuszt - még szerencse, hogy csak háromszáz darab készült belőle.

Egy Smart, amitől rosszul leszel

Auto2012.11.28, 13:37

Egy amerikai dizájner tervezett egyedi Smart Fortwo-t a Los Angeles-i Autószalonra. Kissé bizarr lett.

MILF-Polszki - Smart Fortwo MHD teszt

Auto2012.11.21, 11:12

Benne jár már a korban, de plasztikai műtétje óta vonzóbb, mint valaha a játékos Smart. Naná, hogy még mindig befér a potya parkolóhelyekre, a titokzatos mikrohibrid rendszerrel pedig reményeink szerint a koplalást is megszerette. Vajon a régi rigolyáit is levetkőzte?

Modellfrissítéssel tartják életben a Smartot

Auto2012.02.03, 11:53

Két év után újból felfrissítik a Smart Fortwo második generációját. Apró külső változtatások, jobb minőségű utastér és matt fényezés mellett a teljesen elektromos változat jelent újdonságot.

Csoki-Smart a szerelmesek viszonzásnapjára

Auto2011.01.28, 17:47

Csokikocsit kínál ajándéknak a szerelmesek napjára (február 14-re) és a japán nőnapra (március 14-re) egy japán cég.

Négyüléses lesz a Smart Fortwo

Auto2011.01.28, 10:38

Állítólag négyszemélyes kiadás is készül a Smart Fortwo következő generációjából.

Szabadalmi ábrákon a Smart Roadster

Auto2011.01.03, 09:58

Nyitott tetős Smart szabadalmi ábrái bukkantak fel, a roadster valamelyik idei autószalonon debütálhat.

Zöld út az önkiszolgáló Smart-kölcsönzőknek

Auto2010.12.21, 10:16

Az Európai Bizottság hétfőn engedélyezte, hogy a Daimler és az Europcar önkiszolgáló autókölcsönző szolgáltatást vezessen be európai nagyvárosokban.

Alaposan átalakul a négyüléses Smart

Auto2010.04.16, 11:25

A Daimler, a Renault és a Nissan közötti együttműködésből születnek majd meg az új Smartok, amelyekről kiderült néhány részlet. Alaposan átalakul a Forfour.

Megújult a Brabus elektromos Smartja

Auto2009.09.22, 10:06

A Tailor Made névre keresztelt, a Smart Fortwo-hoz készített perszonalizációs program mellett friss elektromos villanyautót is bemutatott a Brabus Frankfurtban.

Mindent lehet a Smart Fortwo-val

Auto2009.09.17, 11:10

Perszonalizációs programot indított a Smart és a Brabus, a program keretében teljesen egyedi Fortwo-minik rendelése válik lehetségessé.

Novembertől gyártják az elektromos Smartot

Auto2009.08.21, 14:21

Három hónap múlva beindul a franciaországi Hambach-ban a teljesen elektromos Smart Fortwo gyártása, amelyet először több európai és tengerentúli nagyvárosban lízingelnek majd érdeklődőknek, de 2012-től bárki megveheti majd a kocsit.

Izmosodik a dízel Smart

Auto2009.07.24, 11:27

Enyhe modellfrissítésen esett át a Smart Fortwo, amely után a háromhengeres dízel teljesítménye 44-ről 54 lóerőre nőtt.

Zöld utat kapott az elektromos Smart

Auto2009.06.23, 11:42

Sikeres teszteket zárt a Daimler Nagy-Britanniában az elektromos Smarttal. Az eredményeket látva a cég úgy döntött, hogy sorozatgyártásba küldi a miniautót.

Előző
  • 1
Következő