Siófok

címke rss

Halálos vonatgázolás történt Siófokon

Itthon2021.09.08, 10:47

Halálra gázolt a vonat egy embert Siófoknál szerda délelőtt.

Majdnem húsz liternyi üzemanyagot sikkasztott el egy munkagépkezelő

Itthon2021.09.02, 20:49

Vádat emeltek egy férfival szemben, aki visszaélt az üzemanyagkártyával, melyet főnökétől kapott munkavégzés céljára, és több mint hétmillió forint kárt okozott.

Egy év alatt 10 millió forintot csalt ki ügyfeleitől egy siófoki vállalkozó

Itthon2021.08.25, 15:00

Csalás miatt emeltek vádat egy 38 éves, siófoki férfival szemben, aki több millió forint értékben vett fel megrendeléseket ügyfeleitől, azonban az átvett összegeket nem utalta át a gyártónak.

Három nap alatt kétszer is bíróság elé állították a siófoki besurranót

Itthon2021.08.12, 10:40

Az ügyészség kifosztás miatt gyorsított eljárásban állított bíróság elé egy 45 éves férfit, aki egy siófoki nyaralóból lopta el egy alvó vendég pénzét, majd kiderült róla, hogy egy másik helyről hangszórót lopott, amiért szintén őrizetbe vették.

Majdnem harminc embert vert át egy autókereskedéssel foglalkozó férfi

Itthon2021.08.05, 14:32

A Siófoki Járási Ügyészség 27 rendbeli csalás miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki külföldről behozott autók ígéretével több mint 22 millió forintot csalt ki vevőitől.

Apjától rabolt egy siófoki férfi

Itthon2021.08.02, 12:31

Egy férfi naponta kért pénzt az apjától. Amikor nem kapott, állon ütötte az idős férfit, aki inkább odaadta neki, amit akart.

Kalauzra támadt egy férfi, mert szóvá tette, hogy helytelenül viseli a maszkot

Itthon2021.07.23, 16:55

A Siófoki Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és garázdaság miatt emelt vádat azzal az enyingi férfival szemben, aki az állára húzott maszkkal utazott a vonaton, majd rátámadt a kalauzra, aki ezt szóvá tette. A férfi korábban a vasútállomáson dolgozó biztonsági őrrel is vitába keveredett.

Balatoni üdülőtelepülések, amelyekre a legtöbbet guglizunk nyaralás előtt

Travelo2021.07.20, 12:30

Mitől népszerű egy balatoni fürdőhely, és pontosan mi mutatja meg ezt róla? A Google keresések száma, a lefoglalt éjszakák száma, az infrastruktúra árnyaltsága, a kultúrájának gazdagsága, vagy egyszerűen csak a fürdésre alkalmas partszakasz hossza? Nehéz megmondani, mindenesetre az alábbiakban mi most a közbeszédben leggyakrabban felmerülő és a legtöbbet guglizott településneveket vesszük sorra, izgalmas látnivalóikkal együtt.

Hatalmas razziát tartott a rendőrség Siófokon - elképesztő, ami történt

Life.hu2021.07.19, 16:52

A rendőrök fokozott ellenőrzést tartottak Siófokon, ami a nyár folyamán egy közkedvelt belföldi turisztikai célpont. Rengeteg rendezvény van ilyenkor a városban és éjszakába nyúló bulik jellemzik a Petőfi sétányt és környékét.

Vonattal karambolozott egy autó Siófokon, a sofőr súlyos állapotban van - fotó

Itthon2021.07.17, 13:00

Szombat délelőtt Siófokon, a Szabadifürdőnél lévő vasúti átjáróban, az Állomás téren a Fonyódra tartó Ezüstpart expressz (15607) egy autóval ütközött össze.

Szexért cserébe használhatta egy kislány egy pedofil siófoki lakását

Itthon2021.07.06, 16:29

Tizenkét év börtönbüntetést indítványozott az ügyészség azzal a férfival szemben, aki a vádhatóság szerint szexuális kapcsolatért cserébe engedett lakáshasználatot egy 13 éves kislánynak.

Három férfit keresnek a siófoki rendőrök

Itthon2021.06.24, 16:18

A lakosság segítségét kérik a rendőrök egy lopás miatt indított nyomozásban. Férfiakat keresnek a siófoki rendőrök. 

Térfigyelő kamera buktatta le a siófoki tolvajt

Itthon2021.06.12, 15:06

Csütörtök reggel egy ceglédi férfi egy siófoki parkból lopott el egy táskát. A rendőrök hamar a nyomára bukkantak, és bevitték a Siófoki Rendőrkapitányságra.

Bajba került pároson segítettek a balatoni vízi rendőrök

Itthon2021.06.06, 15:14

A bajba jutott páros a vízi rendőrök segítsége nélkül nem tudott volna biztonságosan a partra jutni - írták a rendőrség honlapján.

Milliós tételben lopott gázt egy siófoki férfi

Itthon2021.05.28, 14:38

Egy siófoki férfi éveken keresztül, rendszeres időközönként visszatekert fogyasztásmérővel lopott földgázt. Akkor bukott le, amikor nem akarta beengedni a szolgáltató munkatársait, akik rendőrökkel együtt mentek vissza hozzá. A férfi azóta, a nagyjából kétmilliós kár kétharmadát már kifizette a szolgáltatónak.

Részegen okozott balesetet egy férfi Siófokon

Itthon2021.05.28, 11:14

Szerdán egy részeg sofőr parkolás közben nekiment egy autónak, majd az adatai hátrahagyása nélkül elhajtott. Nem vette észre, hogy a parkoló autó tulajdonosa hazáig követte, ahol végül a rendőrök igazoltatták.

Életveszélyesen megfenyegettek egy apartmanost, százezreket zsaroltak ki tőle

Itthon2021.05.25, 12:15

A Siófoki Járási Ügyészség zsarolás és fenyegetés miatt emelt vádat azzal a 31 éves férfival és vele egyidős társával szemben, akik egyre veszélyesebb módon kényszerítették ismerősüket arra, hogy több százezer forintot fizessen neki.

Még egy fesztivál, amin idén már részt vehetsz

Life.hu2021.05.22, 14:07

Június közepén rendezik meg az Everness Nomád önismereti fesztivált Siófokon. A négynapos rendezvényen, amely a természetközeli életet népszerűsíti, többek között életmóddal kapcsolatos előadások, jóga- és mozgásprogramok, valamint koncertek várják majd a közönséget.

Filmbe illő autós üldözés volt Siófokon – videó

Itthon2021.05.21, 17:10

Egy 30 éves sofőr nem állt meg a rendőröknek, majd menekülni kezdett, ami közben felhajtott a járdára és a forgalommal szemben is haladt.

Elhagyott üdülőből loptak színesfémeket, a felkínált szállás helyett pedig máshová költöztek be

Itthon2021.05.20, 12:28

Az ügyészség lopás, és csoportos magánlaksértés miatt emelt vádat azzal a három vendégmunkás férfival szemben, akik közül ketten Siófokon egy üres, állandó őrzés nélküli üdülőből bontottak ki számos csaptelepet, illetve közösen beköltöztek egy nyaralóba, mert nem tetszett nekik a munkaadó által felkínált szállás.

Zsarolta és fenyegette volt barátnőjét egy siófoki férfi

Nagyvilág2021.05.14, 15:45

A siófoki rendőrök őrizetbe vették a férfit, aki egy évig zaklatta és megfenyegette volt barátnőjét. 

Motorosok baleseteztek Siófoknál

Itthon2021.05.09, 11:40

Motorosok szenvedtek balesetet a 7-es főúton Siófoknál, teljes szélességében lezárták az utat.

Kifosztotta alvó barátját egy korábban hamis vád miatt elítélt férfi

Itthon2021.04.26, 17:16

A Siófoki Járási Ügyészség kifosztás miatt emelt vádat azzal a 28 éves, büntetett előéletű férfival szemben, aki bement a barátja házába, amikor aludt és magával vitte a telefonját.

Biztonsági őrök verekedtek legénybúcsúban szórakozó férfiakkal - videó

Itthon2021.04.15, 11:59

Tavaly nyáron tartott legénybúcsút egy társaság Siófokon. A férfiak és a szórakozóhely biztonsági őrei között vita alakult ki, ami elfajult. Egy férfi kórházba került, három biztonsági őr emeltek vádat emeltek.

Lopni ment a balatoni strandra két budapesti férfi

Itthon2021.04.01, 16:59

A 46, illetve 54 éves budapesti férfi tavaly júniusban, illetve júliusban több autóból is lopott Balatonfűzfőn, de egy siófoki és egy budapesti parkolóban is törtek fel kocsikat.

Azzal fenyegette volt barátnőjét egy siófoki férfi, hogy levágja a fejét

Itthon2021.03.26, 12:22

A siófoki rendőrök zsarolás miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit. Volt barátnője volt a célpont. 

Rendszeresen lopott a templom perselyéből egy idős férfi Siófokon

Itthon2021.03.20, 15:14

Rendszeresen lopott a katolikus templom perselyéből egy idős férfi Siófokon. A rendőrök üzletszerűen elkövetett lopással gyanúsítják P. Istvánt.

Részegen lopták el főnökük autóját Siófokon, amivel aztán balesetet okoztak Budapesten

Itthon2021.02.25, 16:58

A három férfi együtt ivott, majd közösen akartak vásárolni még több alkoholt. Ehhez a főnökük autójába ültek, amire nem volt engedélyük, és elindultak. Még Siófokon elkapták őket a rendőrök és az addig vezető férfit elvitték. Ketten ott maradtak az autónál, majd elhatározták, hogy tovább mennek Budapestre.

Nagy bejelentést tett a Sió gyümölcslé gyártója, ennek sokan örülni fognak

Gazdaság2021.02.12, 16:06

2021. január 1-től klímasemlegesen működik Európa vezető gyümölcslégyártója, az Eckes-Granini csoport és az annak részeként működő Sió-Eckes Élelmiszergyártó és Kereskedelmi Kft. - jelentette be Kovács Ágnes, a cégcsoport innovációs és marketingvezetője pénteken Siófokon.

Disznóólban tartottak fogva egy nyugdíjast másfél éven át Siófokon

Itthon2021.02.04, 11:34

Egy idős asszony sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség azzal a férfival és a feleségével szemben, akik a vád szerint másfél évig tartottak bezárva egy idős asszonyt Siófok közelében.

Rejtélyes eltűnés: senki sem tudja, hol van a négygyermekes siófoki családapa

Life.hu2021.01.28, 09:45

Egyszerűen eltűnt a 41 éves siófoki férfi, családja napok óta nem hallott felőle, a telefonja ki van kapcsolva. Utoljára édesapjával beszélt, akitől pénzt kért, és nagyon furcsán viselkedett.

Erőszakkal akarta visszaszerezni ismerőse pénzét egy siófoki férfi

Itthon2021.01.25, 17:05

A férfi ismerőse felújította a házát, ezért több százezer forint értékben rendelt új abalkokat. Az ezzel foglalkozó cég vezetője azonban nem szállította le időben az ablakokat, sőt, a rendelést sem adta. A férfi ezért erőszakkal akarta visszaszerezni az ismerőse pénzét.

Öt éve bujkált a rendőrök elől a budapesti férfi, Siófokon kapták el

Itthon2021.01.24, 17:50

Öt éve bujkált a hatóságok elől az a férfi, akit vasárnap fogtak el a rendőrök Siófokon. L. Jánost csalás miatt körözték.

Mentősöket fosztott ki egy férfi Siófokon

Itthon2021.01.19, 17:15

A Siófoki Járási Ügyészség lopás miatt emelt vádat azzal a büntetett előéletű férfival szemben, aki a járványhelyzet első időszakában egy szomszédjához érkező mentőautóból lopott.

Alvó embereket fosztottak ki a Balatonnál

Itthon2021.01.19, 16:08

Két fiú kifosztott két, az utcán alvó férfit Zamárdiban és Siófokon. A rendőrök gyorsan elfogták őket.

Széfeket loptak el egy siófoki hotelből

Itthon2021.01.12, 11:59

Két férfi többször is lopott az egyik siófoki hotelből. A széfek törték fel általában. Azokat a széfeket, amiknek nem tudták a kódját, úgy ahogy van ellopták, majd később kinyitották.

Ritkán látott madárvendég jelent meg a Balatonnál

Tudomány2021.01.03, 15:16

Bár eredetileg Észak-Amerika tundráin és füves pusztáin költ, az ember természetátalakító tevékenységének köszönhetően déli irányba terjed az a madár, amit tavaly december közepén a Balatonnál fogtak be a természetvédelmi szakemberek. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park tájékoztatása szerint az állat szelíd, láthatóan emberhez szokott viselkedése elárulta, hogy valószínűleg egy "szökevénnyel" állnak szemben.

A Héttorony Fesztivál gálája is az online térbe költözik

Kultúra2020.11.17, 16:58

Nyolc éve indult útjára a Héttorony Fesztivál, amelyet minden év novemberében tartanak. Célja a kezdetek óta nem változott: minél több emberhez eljuttatni a nép- és világzene legértékesebb produkcióit, valamint ráirányítani a figyelmet a zene és az építészet szerves kapcsolatára. Sok más rendezvényhez hasonlóan, a járványügyi helyzet miatt ezt sem tudják a tervezett módon megtartani a szervezők. A programsorozatot online módon teszik elérhetővé.

Baleset történt Siófoknál, egy ember megsérült

Itthon2020.11.16, 19:39

Teljes pályás útlezárás mellett folyik a helyszínelés, a sérült ellátása folyamatban.

Sikkasztó postás miatt nem kapta meg 11 ember a pénzét

Itthon2020.11.12, 17:09

A Siófoki Járási Ügyészség sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat egy postásként dolgozó nő ellen, mert nem fizette ki az utalványok alapján járó összegeket a címzetteknek, hanem meghamisította az aláírásukat és ellopta a pénzüket.

Fekete füst buktatta le a siófoki férfit, aki veszélyes hulladékot égetett

Itthon2020.11.05, 12:09

A 27 éves férfi halomba rakta felhalmozott hűtőit, majd felgyújtotta, hogy leégesse róluk a műanyagot, a megamaradt fémet pedig eladhassa. A tűz erős, fekete füstje buktatta le.

Két több milliós autót lopott el egy siófoki kereskedésből egy érdi férfi

Itthon2020.10.20, 12:04

Az érdi férfi két értékesebb autót lopott ki a siófoki kereskedésből, miután valakitől azt a tippet kapta, hogy a javításra váró kocsikban benne hagyják a kulcsokat.

Ütközés után elhajtott a sofőr - kiderült, hogy miért

Itthon2020.09.05, 13:37

Siófok belvárosában egy autó nekihajtott egy másiknak, majd elhajtott a helyszínről. A bejelentés után kiderült, hogy a sofőrnek volt már dolga a rendőrséggel.

Piroson ment át, halálra gázolt a vonat egy siófoki férfit

Itthon2020.08.31, 23:19

Elgázolt egy embert a vonat Siófoknál, a baleset miatt jelentős késéssel közlekednek a szerelvények - közölte a Mávinform hétfő este.

Megoldhatták a 30 évvel ezelőtti rejtélyes, hidegvérű siófoki gyilkosságot

Itthon2020.08.27, 14:44

Megoldotta a rendőrség különleges egysége a magyar kriminalisztika egyik legrejtélyesebb gyilkosságát, a siófoki Napfény Hotel recepciósának brutális, harminc évvel ezelőtti kivégzését – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az alvilág hóhéra egy, akkor 18 éves társával együtt követhette el a rablógyilkosságot. Az elmúlt években egy más bűnügyek miatt börtönben ülő férfit meg is gyanúsították a bűncselekménnyel, ám ő nemrég súlyos betegségben meghalt, csak ezért nem jutott el vádemelésig az ügy.

Hosszú kényszerpihenő után Siófokon adott először koncertet Demjén Ferenc

Life.hu2020.08.24, 08:33

Hosszú pihenő után újra színpadon állt a legendás énekes, Demjén Ferenc. A szünet utáni koncertjének első helyszíne Siófok volt. 

Ezek a legnépszerűbb belföldi úti célok a hosszú hétvégére

[origo] utazás2020.08.19, 10:01

Teltházas a négynapos hosszú hétvége a legtöbb belföldi szálláshelyen, a legkeresettebb úti célok pedig Siófok, Hajdúszoboszló és Balatonfüred.

Balázs Fecó betegség miatt mondta le koncertjét

Kultúra2020.08.13, 16:28

Nagyon várta már a közönséggel való újabb találkozást Balázs Fecó, de még mindig nem léphet színpadra. Betegség miatt kénytelen volt lemondani pénteki, siófoki koncertjét. 

MC Hawer visszament az időben, kedvese is vele tartott

Life.hu2020.08.13, 06:33

Tavaly novemberben robbant a hír, hogy MC Hawer és a nála 33 évvel fiatalabb Fanni útjai végleg különválnak. Szerencsére idén év elején a szerelmesek kibékültek, és azóta sorra élik a romantikus párokra jellemző programokat.

Belülről kezdett égni egy fa Siófokon - kép

Itthon2020.08.07, 14:34

Egy fűzfa törzsének belseje és a gyökere kezdett füstölni Siófokon, az Aranyparton - írja a likebalaton.hu.

Két koronavírus-fertőzöttet találtak a siófoki kórházban

Itthon2020.08.06, 18:28

A Siófoki Kórház-Rendelőintézet valamennyi osztályán és részlegén szerdától visszavonásig látogatási tilalmat rendeltek el - írja a kórház weboldala. 

Elindította az 5G-t Siófokon a Vodafone

Techbázis2020.08.06, 12:38

Emellett chatbot funkcióval bővül az ÉletMentő mobilapp.

Elgázolt a vonat egy 32 éves férfit Siófoknál

Itthon2020.08.01, 14:17

Elütött egy embert egy tehervonat Siófokon szombaton, a férfi a helyszínen meghalt - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Gázolt a vonat Siófoknál

Life.hu2020.08.01, 14:12

Elütött egy embert egy tehervonat Siófokon szombaton, a férfi a helyszínen meghalt - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A 32 éves homokszentgyörgyi áldozat a Fenyves sornál lévő vasúti átjárón haladt át, amikor a baleset bekövetkezett. A Mávinform szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy a baleset miatt késések várhatók a dél-balatoni vasútvonalon.

Új vízitúra-megállóhelyet adtak át Siófokon – képek

[origo] utazás2020.07.27, 14:03

A szabadidősportot, az élsportot és az utánpótlás-nevelést is kiszolgáló víziturisztikai megállóhelyet adtak át hétfőn Siófokon.

Frontálisan karambolozott két autó Siófokon

Itthon2020.07.25, 17:00

A katasztrófavédelem honlapján azt írták, hogy a frontális ütközés a főút és a siófoki Előd utca kereszteződésében történt. A rendőrség a honlapján arról számolt be, hogy a 7-es főút 106. kilométerénél történt balesetben többen is megsérültek.

Három autó karambolozott a 7-es főút siófoki szakaszán

Itthon2020.07.25, 12:59

Összeütközött három autó szombat kora délután Somogy megyében, a 7-es főút siófoki szakaszán, a főút és a siófoki Előd utca kereszteződésében - közölte a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Nyakát törte egy 19 éves fiú Siófoknál - túl sekély volt a víz, amibe fejest ugrott

Life.hu2020.07.25, 07:53

Nyakát törte az a 19 éves fiú Siófoknál, aki túl sekély vízbe ugrott fejest. 

A Balatonba fulladt egy fiatal Siófokon

Itthon2020.07.24, 14:42

A Somogy megyei hírportálon számoltak be arról, hogy csütörtök délután négy óra körül egy fiatal férfi fulladt bele Siófokon a Balatonba.

Villámárvizek lehetnek a Balatonnál

Itthon2020.07.24, 14:59

Pénteken az esti óráktól intenzív esőzés várható a Balaton térségében, szombaton egyes területeken villámárvizek kialakulására is lehet számítani - tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat Siófoki Viharjelző Obszervatóriuma.

Augusztus 1-től alkoholstop lép érvénybe Siófokon - itt vannak a részletek

Life.hu2020.07.20, 21:22

A siófoki képviselő-testület megelégelte, ami városukban folyik, ezért augusztus 1-től szigorú szabályok lépnek érvénybe.

Csak forralás után fogyasztható a csapvíz Siófok Kiliti városrészében

Itthon2020.07.07, 14:03

Visszavonásig csak forralás után fogyasztható a csapvíz Siófok Kiliti városrészében, mert Pseudomonas aeruginosa baktériumot találtak benne egy vizsgálaton - közölte Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt.

Óriási razziát tartott a rendőrség Siófokon – videó

Itthon2020.07.05, 12:22

Közel száz rendőr járőrözött és tartott ellenőrzéseket Siófokon, azon belül is a Petőfi sétányon és annak környékén. Több mint hatszáz embert igazoltattak, volt olyan, akit fel is jelentettek.

Meghalt egy nő a siófoki balesetben az M7-es autópályán

Life.hu2020.07.04, 12:00

Meghalt egy nő és nyolcan megsérültek a szombat reggeli siófoki balesetben az M7-es autópályán, ahol felborult egy kisbusz - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel.

Eltűnt egy budapesti lány, Siófokon látták utoljára

Itthon2020.06.29, 18:38

A 15 éves Horváth Tekla azért indult el otthonról, hogy átmenjen a nővéréhez, de nem ért oda. Utoljára Siófokon látták.

Fegyverrel támadt ismerősére egy férfi Siófokon

Itthon2020.06.29, 13:23

Gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt a 25 éves férfit, aki egy gázriasztó fegyverrel életveszélyesen megfenyegette az egyik ismerősét Siófokon.

Öt jó tanács és öt úti cél idén nyárra

Travelo2020.07.23, 14:20

Sokan teszik fel a kérdést a koronavírus-járvány miatti bezártság után, hogy idén vajon szabad-e, érdemes-e nyaralni menni. A válasz megnyugtató: igen, de kicsit másképp, mint ahogyan azt megszokhattuk. Az alábbiakban igyekszünk praktikus tanácsokkal szolgálni az utazáshoz, és egyben biztonságos úti célokat ajánlani.

Hazánk legendás víztornyai, amelyek lépcsőit érdemes újra megmászni

Travelo2020.06.23, 11:49

Hazánk szépen megmunkált víztartartályai nemcsak a múlt századelő világát idézik vissza, de a mai napig kiszolgálják a környezetükben élőket friss ivóvízzel. Az alábbiakban a legrégebb óta működő víztoronytól kezdve a mászófallá épített belsejűn át egészen a kalapkarimáját forgató víztartályig mutatjuk meg azokat az elegáns égbe nyúló épületeket, amelyeket akár lépcsőfokonként is újra bejárhatunk.

Megverte és kirabolta ismerősét egy siófoki szerelmespár

Itthon2020.06.17, 15:20

Az élettársként együtt élő siófoki férfi és nő becsalta az ismerősüket az otthonukba, ahol addig verték, amíg oda nem adta az értékeit és a pénzét.

Két banda verekedett össze Siófokon

Itthon2020.06.01, 12:56

Két társaság verekedett össze Siófokon, egy élelmiszerbolt előtt május 31-én éjjel. A rendőrség elfogta a férfiakat.

Siófok pünkösdkor megnyitja a turisztikai szezont

Itthon2020.05.29, 14:27

Siófok Pünkösd hétvégéjén megnyitja a 2020-as turisztikai szezont. Alkalmazkodva az új helyzethez, az új szabályokhoz, az utazók megváltozott szokásaihoz, Siófok egy átgondolt stratégia mentén indítja el a nyári szezont. Természetesen a biztonságnak nagyon fontos szerepe lesz az elkövetkezendő időszakban, de a városvezetés, a turisztikai szereplők és a lakók is arra törekednek majd, hogy a vendégek számára a Siófokon töltött idő a helyzet ellenére továbbra is a kikapcsolódásról és a pihenésről szóljon - olvasható a Hello Siófok sajtóközleményében.

Leégett egy családi ház Siófokon

Itthon2020.04.25, 22:05

Teljes terjedelmében égett egy körülbelül száz négyzetméter alapterületű családi ház szombat este a siófoki Irinyi János utcában. A tűzhöz a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik több oldalról támadva, öt vízsugárral oltották el a lángokat, majd hozzáláttak a tűzoltási utómunkálatokhoz - adta hírül a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Nem tartatja be az ellenzéki vezetésű Siófok a legalapvetőbb szabályokat sem az idősotthonban - fotók

Itthon2020.04.09, 09:49

Az ellenzéki vezetésű önkormányzat által fenntartott siófoki Gondozási Központban a járványügyi intézkedéseket ugyanúgy figyelmen kívül hagyják, mint a fővárosi Pesti úti idősotthonban a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat. A birtokunkba került fényképeken jól látszik, hogy a kijárási korlátozás ellenére az időseket kiküldik az utcára, ráadásul egymáshoz nagyon közel tartózkodnak, időnként 10 centiméternél nem nagyobb a távolság köztük. A jobbikos kötődésű polgármester eközben a Facebookon hergeli az embereket. Nemcsak Karácsony Gergely, más ellenzéki polgármester sem képes megvédeni az időseket a koronavírus-járvány idején.

50 ezer forintos büntetést is kaphat, aki maszk nélkül megy vásárolni Siófokon

Life.hu2020.04.06, 18:37

A polgármester kötelezővé tette a maszkviselést az üzletekben.

Egymásba ment két autó az M7-es autópályán Siófoknál

Itthon2020.04.02, 15:00

A baleset a sztráda Budapest felé vezető oldalán történt, a 97-es kilométernél olvasható a katasztrófavédelem honlapján.