Siófok

címke rss

Kimagasló eredmények Siófok turizmusában

2019-ben ismét rekordot döntött a magyar turizmus a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján, a főbb mutatószámokat vizsgálva túlszárnyaltuk az előző évet. Kiegyensúlyozott külföldi és belföldi vendégforgalom, magas bevételek és dinamikusan emelkedő SZÉP-kártya forgalom jellemezte 2019-ben az ágazatot. A Balaton régió és ezen belül Siófok is nagyon jól teljesített.

Pezsgőfutás és ingyenes koncertek lesznek szilveszterkor Siófokon

Kultúra2019.12.27, 18:35

Az év utolsó napjaiban is számos izgalmas program lesz Siófokon, hogy mindenki méltóképpen búcsúztathassa 2019-et. A két ünnep között lesz Évzáró Puncs Party, december 31-én pedig a Szilveszteri Party mellett idén is megrendezik a BÚÉK Siófok Pezsgőfutást.

Kiderült az igazság a helyi fideszes képviselőt kínzással fenyegető siófoki ápolónőről

Itthon2019.12.12, 16:50

Bár a balliberális álhírgyárak mindent elkövettek az elmúlt napokban, hogy egy a siófoki kórházból kirúgott ápolónő kapcsán kormányellenes hisztériát keltsenek, azonban mostanra olyan tények derültek ki V.-né Mónikáról, ami megkérdőjelezi mártírkodását, és a mellette szerveződő ellenzéki kék szalagos, adománygyűjtő hisztit.

Új ellenzéki őrület Siófokon: adót vetnének ki a panorámára

Itthon2019.11.21, 20:25

Panorámaadót vetnének ki Siófokon a vízparti sávban található ingatlanokra. - írja a Pesti Srácok. Az előterjesztés szerint – ami a Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottságban került elő – 30 százalékkal emelnék meg azok építményadóját, akiknek az ingatlana közvetlenül a Balaton-parton van. Az új adó elsősorban apartman- és nyaralótulajdonosokat, illetve vállalkozókat terhelne. Az adóemelés a következő, november 28-i képviselőtestületi ülés napirendi pontjai között is szerepel. Gencsi Attila fideszes önkormányzati képviselő szerint kidolgozatlan és ebben a formában elfogadhatatlan a tervezet. Ha a fejlesztésekhez forrásra van szükség, nem ...

Rendhagyó módon zárja az évet a Csík Zenekar

Kultúra2019.11.19, 11:02

Év végén rendhagyó, óévbúcsúztató koncertet ad a Csík Zenekar. Az estet Borbás Marcsi a magyar gasztrohagyományokkal fűszerezi, és a Csík vendége lesz a Vígszínház ifjú színművésze, Vecsei H. Miklós is, aki énekes és prózai szerepben színesíti az előadást.

Rengeteg sportrendezvény lesz Siófokon az év végéig

Itthon2019.11.14, 18:02

A hétvégén rendezik meg az év egyik legfontosabb balatoni sporteseményét, a 16. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaratont, november végétől várja a korcsolyázókat a Siófoki Jégkikötő, decemberben pedig Mikulásfutás és szilveszteri sportnapok is lesznek a városban.

Charlie-val és Odettel jön a siófoki Libadalom

Kultúra2019.11.08, 10:07

A tavalyi népszerűségre tekintettel idén is megrendezik Siófok új őszi fesztiválját. A siófoki Libadalom három napja alatt a gasztroélmények mellett ingyenes koncertek és gyerekprogramok várják a látogatókat a Fő téren november 15-17. között.

Szálloda égett Siófokon

Itthon2019.10.31, 23:11

Tűz ütött ki egy siófoki szálloda szaunájában csütörtök este, a hotelben tartozkodó embereket biztonságba helyezték - közölte Török Sándor a Somogy megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője.

Halloween és Libadalom Siófokon

Kultúra2019.10.31, 14:57

Novemberben is különleges élményekkel vár mindenkit az őszi Siófok. Lesz halloweeni hajózás, Tökös Futás, Balaton maraton, Rajzfilmünnep és a tavalyi sikerre tekintettel idén is megrendezik a Márton-naphoz kapcsolódó Libadalmat november 15-17. között. A hónap végén pedig Siófok napját is megünneplik.

Vascsővel törte el rokona lábát egy férfi Siófokon

Itthon2019.10.26, 17:24

Vascsővel törte el nagybátyja lábát egy férfi Siófokon szombaton este.

Október végén rendezik a Kálmán Imre Emléknapokat Siófokon

Itthon2019.10.16, 14:32

Október 26-án mutatják be az Operettkirályt, mely Kálmán Imre, a legendás zeneszerző életéről szóló nagyoperett lesz. Emellett szabadtéri kiállítást is rendeznek az egykori karmester fotóiból. Siófokon, Kálmán Imre szülőhelyén idén XII.alkalommal rendezik meg a Kálmán Imre Emléknapokat. A programsorozat hagyományosan a zeneszerző születésnapján, a Magyar Operett Napján kezdődik. A rendezvény minden napjára jutnak izgalmas operettelőadások, emellett kiállítások is szerepelnek az emléknapok programjában október 24-29. között  - olvasható a rendezvény sajtóanyagában. 

Siófok lemaradásán változtatna a Fidesz jelöltje

Itthon2019.10.10, 11:10

Siófok arctalan lett a jelenlegi polgármester regnálása alatt. Lengyel Róbert nem lobbizott a siófokiakért, így a város jócskán lemaradt a balatoni települések közötti versenyben – mondta a Magyar Nemzetnek Gruber Attila, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje. A politikus szerint új alapokra kell, helyezni a város fejlesztését.

Nem hiszi el, hogy törte le egy férfi a siófoki sorompót – videó

Itthon2019.10.09, 17:26

Egy ismeretlen férfi rácsimpaszkodott a lecsukott sorompóra, ami ettől letört, és a férfival együtt az útra esett. Ezzel egy időben, ugyanannál a vasúti átjárónál egy biciklis is áthajtott a piroson.

Magyarországon találták meg a kocsijával eltűnt szlovákiai idős férfit

Itthon2019.10.02, 17:17

Kedden a szlovák rendőrség felhívása kapcsán számos helyi média beszámolt arról, hogy kocsijával együtt hétfőn eltűnt egy 80 éves bácsi a Galántai járásbeli Javorinka községből. A pozsonyi  rendőrség szerdai tájékoztatása szerint az idős úr végül előkerült, igaz lakhelyétől mintegy 200 kilométerre, Magyarországon.

Feketelistán szereplő céget bízott meg a siófoki ellenzéki polgármester

Itthon2019.09.21, 19:15

Ahogy a HírTV Informátor című legújabb adásából kiderült, a siófoki ellenzéki polgármester, Lengyel Róbert által vezetett önkormányzat egy olyan céggel kötött szerződést, amely szerepel a NAV egyik feketelistáján, méghozzá a be nem jelentett munkavállalókat foglalkoztató adózók listáján. Az ellenzéki polgármester, Lengyel Róbert bár korábban Jobbik támogatottságát élvezte, mára már gond nélkül szerepel közös szórólapon Gyurcsány Ferenccel, úgy hogy közben igyekszik magát pártfüggetlen politikusként beállítani. A baloldali Márki-Zay-féle szervezet által is támogatott polgármesterről a Fidesz által jelölt Gruber Attila elmondta, hogy ...

Először rendeznek Sör és Csülök Fesztivált Siófokon

Itthon2019.09.06, 12:51

Új őszi gasztrofesztivállal jelentkezik a Balaton-part legnagyobb városa: szeptember 13-15. között rendezik meg az első Sör és Csülök Fesztivált a siófoki Fő téren. A háromnapos rendezvényen fellép az Abrakazabra és Heincz Gábor Biga, a Road és a Pa-dö-dő is, miközben különleges söröket és ételeket kóstolhatnak a résztvevők.

300 ezernél is többen buliztak idén Siófokon

Kultúra2019.09.05, 11:10

Vége a Siófoki Plázs idei szezonjának. Az augusztus 31-ei záróbuli volt az utolsó nagy alkalom, a következő pedig 2020-ban lesz.

Csúcson az ellenzéki gyűlöletkampány: egy siófoki fideszes autógumiját alászegelték

Itthon2019.09.02, 10:39

Új szintre lépett az ellenzéki gyűlöletkampány az idei önkormányzati választási kampányban. Balogh Renáta, siófoki fideszes jelölt arról számolt be közösségi oldalán, hogy ismeretlenek direkt alászegelték az autógumiját. A többgyermekes, fiatal anyuka bele sem akar gondolni abba, mi történt volna, ha nagyobb sebességgel indult volna el, és lányai is az autóban ültek volna. 

Kétórás koncertet ad a 100 Tagú Cigányzenekar Siófokon augusztus 20-án

Itthon2019.08.17, 13:01

Augusztus 16-20. között rendezik meg a nyári szezon legfontosabb siófoki fesztiváltját, a Bor és Kenyér Ünnepét a Balaton legnagyobb tűzijátékával és számos sztárfellépővel, köztük a 100 Tagú Cigányzenekarral. Az ötnapos, ingyenes fesztiválon az esti koncertek mellett kézművesek és gasztroárusok is várják a látogatókat a siófoki Hajóállomáson.

Demjén Ferenc gyógyulásáért is énekel Balázs Fecó következő koncertjén

Kultúra2019.08.16, 15:56

Balázs Fecó pénteki, siófoki koncrtjén többek között barátja, Demjén Ferenc gyógyulásáért is énekel.

Súlyosan megsérült egy fiatal Siófokon: az életéért küzdöttek

Archívum2019.08.11, 10:08

Két wakeboardos ütközött össze szombaton a siófoki Bamboo Szigeten. Az egyik fiút mentőhelikopterrel vitték kórházba: az életéért küzdöttek, nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. 

A Beatles legendás tetőkoncertjére emlékeznek Siófokon

Itthon2019.08.09, 12:44

Magyarországon egyedülálló módon idézik meg a The Beatles 1969-es koncertjét Siófokon, a Kálmán Imre Kulturális Központ tetején augusztus 10-én. A legendás brit, korszakalkotó zenekar 50 évvel ezelőtti 42 perces koncertjét felidézve ezúttal húsz perccel hosszabb lesz a produkció, az egyik legjelentősebb hazai tribute zenekarnak, a The Bits-nek köszönhetően.

Tűzoltók szabadították ki a sérülteket egy siófoki autóbalesetnél

Life.hu2019.08.05, 09:18

Súlyos baleset történt Siófoknál hétfő kora reggel: felborult egy autó, és három ember alá szorult.

Súlyos baleset Siófoknál: három ember egy felborult autó alá szorult

Itthon2019.08.05, 05:33

A tetejére borult egy autó a 7-es főúton hétfő kora reggel. A helyszínre mentőket is riasztottak.

Siófok, a város, ahová már nem csak bulizni érdemes járni

[origo] utazás2019.08.03, 21:46

Siófok a nyár fővárosa, a balatoni élet központja, egyben hazánk egyik legforgalmasabb idegenforgalmi centruma. Ahogy régen, napjainkban is a nyaralni vágyók kedvelt „zarándokhelye" a magyar tenger partján. Az elmúlt időszakban azonban jelentős átalakuláson ment keresztül ez a népszerű üdülőváros, és mára alaposan megváltozott az arculata. Úgy döntöttünk, sajátos időutazásra indulunk Siófokra, hogy feltérképezzük, hogyan fest ma kamaszkorunk legszebb nyarainak helyszíne.

A Follow The Flow a siófoki PLÁZSon tartja első önálló koncertjét

Kultúra2019.07.30, 16:00

Augusztus első hétvégéjén is irány a PLÁZS! A Scitec Muscle Beachen minden a testépítésről fog szólni hétvégén, de lesz naplementés medencés buli is, szombaton pedig érkezik a Follow The Flow. A fiatal, mégis milliós nézettségeket produkáló csapat szombaton adja első önálló koncertjét a PLÁZSon, sőt az egész Balaton-parton.

A Wellhello nagy durranásra készül Siófokon

Kultúra2019.07.24, 16:19

Július 26-án a Neoton Família és a retro lesz főszerepben, míg másnap a Wellhello mozgatja meg a PLÁZSt. A csapat ezerrel készül a koncertre, akik plusz pirotechnikával, táncoslányokkal és vizuállal érkeznek, úgyhogy garantált az elképesztő buli.

Szabályosan kivégeztek egy félős kiskutyát egy ''állatbarát'' szálláson

Itthon2019.07.20, 14:14

A kétéves kutya gazdáját is vasrúddal ütötte az egyik tulajdonos Siófokon.

Meglepő videó: Berki Krisztián és Mazsi táncra perdültek

Life.hu2019.07.09, 21:58

Siófokon pihent Berki Krisztián és szerelme, Mazsi. Egy szokatlan videót osztottak meg követőikkel: táncra perdültek a kamerák előtt. 

Egy csomó jósággal adták át a megújult siófoki szabadstrandokat

Travelo2019.07.05, 15:12

Átadták Siófok megújult szabadstrandjait. A felújított ezüstparti és aranyparti szakaszok továbbra sem lesznek fizetősek.

Balaton Sound extra – ha nem elég a part, irány a bulihajó!

Travelo2019.06.25, 14:25

Nagyon jó kis programot raktak össze a Balaton Sound szervezői az idei fesztiválra, de miért állnának meg itt? A vízen ringatózó hajókon kicsit újradefiniálják a bulizás fogalmát.

Mentőhelikopter vitte el a férfit, aki fejest ugrott a Balatonba

Life.hu2019.06.17, 16:09

Elővigyázatosságra és a szabályok betartására figyelmeztetnek a szakemberek, ami a strandolást illeti. A hétvégén mentőhelikopter vitt el egy férfit Siófokról, aki egy stégről fejest ugrott a Balatonba.

Két autó ütközött Siófok mellett

Itthon2019.06.16, 11:53

Két autó karambolozott Siófok közelében a 65-ös főúton. A forgalom a munkálatok idején irányítás mellett, félpályán halad. - írja a katasztrófavédelem oldala 

Korda György rosszul lett a színpadon

Kultúra2019.06.12, 10:16

Korda György hétvégenként akár három-négy koncertet is ad, de egy másfél órás bulin szüksége van egy kis szünetre.

Siófok a marketing fővárosa idén is

Itthon2019.06.11, 15:58

A Siófoki Fürdőegylet – Turisztikai Egyesület tizenkét pályázatát díjazta Városmarketing Gyémánttal a Magyar Marketing Szövetség az Országos Városmarketing pályázaton, így már második alkalommal 2019-ben is Siófok nyerte a Marketing Főváros címet.

Fesztivállal készülnek a hosszú hétvégére Siófokon

Kultúra2019.06.05, 12:46

Ünnepi nagyrendezvénnyel indul a siófoki nyári szezon. Az ingyenes Pünkösdi Fesztivált a Hajóállomáson rendezik meg kulturális és gyerekprogramokkal, illetve koncertekkel. Fellép többek között Janicsák István és a Compact Disco is.

Újabb programokkal várja az érdeklődőket a siófoki PLÁZS

Itthon2019.06.03, 12:09

Több programmal, elsősorban koncertekkel és sportolási lehetőséggel várja a látogatókat a pünkösdi hétvégén is a legnagyobb balatoni város, Siófok. Megnyílik a korábbi Palace diszkó helyén épült hangszigetelt Aréna is, ahol a fiatalabb és az idősebb generáció számára is lesz lehetőség a szórakozásra.  

Állati jó gyereknappal készül Siófok

Itthon2019.05.23, 10:10

Siófokon nemcsak május utolsó vasárnapján, hanem egész hétvégén gyereknap lesz. Idén különleges állatos programokkal várja a kicsiket és a nagyobbakat a város május 25-én és 26-án. Lesz kutyabemutató, agility pálya, állatos játszóház, ismeretterjesztő műsorok és még egzotikus állatokkal is lehet majd találkozni. Emellett az Ezer Lámpás Éjszakája országos programsorozatához is kapcsolódik a város május 26-án.

Siófok mára tényleg a Balaton Sportfővárosa lett

Itthon2019.05.17, 17:25

Siófokon, a legnagyobb Balaton-parti városban egész évben találkozhat érdekes sportrendezvényekkel, sportolási lehetőségekkel – erről tartottak ma sajtótájékoztatót. A város 2019-es marketingstratégiájának fontos részét képezi az aktív pihenés, illetve a sporttal kapcsolatos élmények, ezért is választották azt a szlogent, hogy Siófok a Balaton Sportfővárosa. 

Június 1-2-án ismét Nemzeti Regatta Siófokon!

Travelo2019.05.14, 10:47

A Balatoni Hajózási Zrt. - a MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében - ismét kétnapos fesztiválra, és a Magyar Vitorlás Szövetség szakmai bonyolításában vitorlásversenyre invitálja Magyarország településeit a Balaton nyári fővárosába, Siófokra.

Idén fesztivállal nyit a siófoki Nagystrand

Kultúra2019.05.13, 20:35

A Siófoki programkínálat 2019-ben egy új nagyrendezvénnyel gazdagodik. Idén először, hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a Strand Szezonnyitót május 17-19. között, megünnepelve a nyári szezon kezdetét. A rendezvény ingyenes, fellép majd többek közt Király Viktor és a Magna Cum Laude is.

Király Viktorral indul a strandszezon Siófokon

Kultúra2019.05.02, 12:22

Rengeteg kulturális, sport és szórakoztató program közül lehet válogatni májusban Siófokon: a különböző május 1-jei, anyák napi és a gyereknapi rendezvények mellett a hónap legfontosabb eseménye a Strand Szezonnyitó lesz május 17-19. között, amelyet idén először rendez meg a város. Az ingyenes fesztiválon fellép Király Viktor, a Magna Cum Laude, illetve Marót Viki és zenekara is.

Idén először Húsvéti Gyerekhajó indul Siófokról

Itthon2019.04.18, 22:25

Idén is húsvétkor kezdődik a balatoni hajózási szezon, így Siófok a sonka és a locsolkodás mellett más ünnepi hagyománnyal is várja a kikapcsolódásra vágyó családokat a négynapos hétvége alatt. Az első menetrendszerinti hajók mellett különleges sétahajójáratokon is lehet majd utazni, és most először Gyerekhajó is indul Siófokról.

Ellopta utasa telefonját egy taxis

Itthon2019.04.17, 19:48

Sikkasztás vádjával 10 hónap felfüggesztett börtönre ítéltek egy 28 éves, budapesti taxisofőrt. A férfi nyáron Siófok környékén dolgozott taxisként, amikor egyik utasa biztosítékként átadta neki mobiltelefonját, ő pedig lelépett vele, és még aznap eladta - írja az Ügyészség oldala. 

Újra Nyuladalom Siófokon

Itthon2019.04.16, 19:37

Idén is izgalmas programokkal várja a családokat Siófok a húsvéti négynapos ünnep alatt. A város jelképének számító Víztorony mellett nagypéntektől egészen húsvéthétfőig zajlik a népszerű Húsvéti Nyuladalom, ahol a gyerekeket ünnepi játékok és kézműves programok, a felnőtteket pedig koncertek várják. Vasárnap pedig elrajtol a IV. Tojás- és Nyúlfutam, amire idén is több száz résztvevőt várnak a szervezők.

Húsvétkor indulnak az első hajók Siófokról

Itthon2019.04.08, 16:33

Április 19-22. között ingyenes programsorozattal, a már hagyománynak tekinthető Húsvéti Nyuladalommal ünnepel Siófok. Április 20-án elindul a 173. balatoni hajózási szezon, de emellett is sok érdekes program várja a családokat a tavaszi szünet ideje alatt, illetve egész áprilisban Siófokon.

Egész évben várja az aktív kikapcsolódásra vágyókat Siófok

Itthon2019.03.25, 22:34

Évről évre egyre sportosabb város lesz Siófok, amely 2019-ben is számos profi és amatőr sportrendezvénynek ad otthont. Idén is megtartják a Nemzeti Regattát, illetve több rangos futó- és a kerékpárversenyt rendeznek Siófokon, amelyek közül a legjelentősebb a városból rajtoló Tour de Hongrie. De azok is megtalálják a számításukat, akik csak most ismerkednek az aktív életmóddal.

Marsi Anikó a gyerekeiért ment, amikor eltört a combcsontja

Life.hu2019.03.22, 11:32

A siófoki kórházban lábadozik Marsi Anikó, miután a napokban eltörte a combcsontját. A műsorvezetővel akkor történt a baleset, amikor a gyermekeiért ment az iskolába. Reméli, hamarosan újra dolgozhat. 

Drágábban lehet hajókázni az idei szezonban a Balatonon

Travelo2019.03.08, 16:00

Nem drámaian, de azért emelkedtek a balatoni személyhajózási díjak a Balatonon. A menetrend szerint közlekedő hajókon, a sétahajókon és a gyorshajókon is többet kell az idei szezonban fizetni.

Különleges szaunaélmények Siófokon

Itthon2019.03.06, 14:15

2018 rekordév volt a siófoki Galerius Élményfürdő és Wellnessközpont történetében, hiszen soha nem fogadtak még ennyi látogatót. Ennek megfelelően idén bővül is a 12 éves fürdő: átalakítják a szaunavilágot, hogy még több látogató tudjon részt venni a folyamatosan teltházas szaunaprogramokon.

Ma folytatódik az M7-es felújítása

Itthon2019.03.01, 09:30

Forgalomlassulással járhat az M7-es autópálya mától folytatódó felújítása, amelynek részeként több mint húsz kilométeren újul meg a pálya Letenye felé vezető oldala Siófok térségében, a 90-es és 111-es kilométer között.

Rengeteg programmal búcsúzik 2018-tól Siófok

Kultúra2018.12.06, 11:31

A várossá avatásának 50. évfordulóját ünneplő Siófokon az év utolsó hónapjára is rengeteg program jutott.

15 millióst kárt okozott az egyik mobilszolgáltatónak a csaló jogász

Itthon2018.11.20, 10:53

A Siófoki Járási Ügyészség vádemelése után a Siófoki Járásbíróság jelentős kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt ítélte el azt a jogászt, aki az egyik mobilszolgáltató megtévesztésével jutott nagy értékű mobiltelefonokhoz, amelyeket aztán eladott.

Látta már Siófokot karácsonyi pompában? Hamarosan megnézheti

Travelo2018.11.20, 10:31

A siófoki Fő tér december 1-jén ünnepi hangulatba öltözik, ugyanis az idén 50. születésnapját ünneplő Siófok jubileumi programsorozatának első decemberi eseménye, a karácsonyig tartó Aranycsengő Adventi Vásár.

Nagy Feró előveszi a régi nagy slágereket Siófokon

Kultúra2018.11.16, 11:53

Idén először rendeznek Márton-napi Libadalmat Siófokon. A most hétvégi, háromnapos, ingyenes fesztivál egyik fő fellépője a Beatrice lesz, amely idén ünnepelte fennállásának negyvenedik évfordulóját. 

Vadonatúj fesztivállal jelentkezik novemberben Siófok

Kultúra2018.11.10, 20:04

Új rendezvénnyel készült az őszre a várossá avatásának 50. évfordulóját ünneplő Siófok: a Márton-naphoz kapcsolódó Libadalom november 16-18. között lesz libás finomságokkal, családi programokkal, koncertekkel. Az ingyenes rendezvényen fellép többek között a Beatrice és az Irie Maffia is.

Novemberben tartja a születésnapját Siófok

Kultúra2018.10.31, 13:29

Novemberben is változatos programokkal várja a látogatókat a várossá avatásának 50. évfordulóját ünneplő Siófok. Ezek közül is kiemelkedik Siófok új nagyrendezvénye, a Márton-naphoz kapcsolódó Libadalom november 16-18. között. Az ingyenes programsorozat keretében többek között az Irie Maffia és a Beatrice is fellép. November végén pedig a város születésnapi partiját is megtartják az egész éves jubileumi programsorozat betetőzéseként.

Vásáry André új szerelme az operett

Kultúra2018.10.24, 11:56

Vásáry Andrénak számos újdonságot tartogatott eddig 2018. Életében először lépett színpadra musicalben, méghozzá rendhagyó szerepben. Egy női karaktert alakít a Chicagóban, ennek köszönhetően a darab először szólalhat meg az eredeti formájában Magyarországon. Emellett egy új műfajában is kipróbálta magát: operett műsort állított össze, amellyel október 26-án a siófoki Kálmán Imre Emléknapokon is fellép, ahol a kedvenc dalát is elénekli. Magyarország egyetlen férfi szoprán énekese azt is elárulta, hogy miért szeretett bele teljesen a műfajba.

Ha ősz, akkor Balaton, ha Balaton, akkor Siófok!

Itthon2018.10.12, 12:15

Ősszel is zajlik az élet a Balatonnál, a Nyitott Balaton programsorozat keretében rengeteg esemény várja a látogatókat a tó mellett. Siófokon, a Balaton-part legnagyobb városában Őszi Piknikkel, borkereső játékkal, halloweeni programokkal, többek között Vásáry André koncertjével készülnek a kicsiknek és nagyoknak.

Halfesztivál koncertekkel a hétvégén Siófokon

Kultúra2018.10.04, 10:53

A várossá avatásának 50. évfordulóját ünneplő Siófokon október 5-7. között rendezik meg az évek óta kiemelkedően népszerű, ingyenes Halfesztivált. Három napon keresztül a legfinomabb halételek mellett családi programokkal, főzőversenyekkel, esténként pedig ingyenes koncertekkel várják a látogatókat. Fellép többek között az Ismerős Arcok, a Bikini és a Brains, de lesz 1500 literes halászlé és horgászszimulátor is a fesztiválon.

A gasztroturisták is felfedezték Siófokot

Itthon2018.09.27, 12:47

Illatos, amerikai stílusú barbecue, páratlan kikötői látvány és a mesterszakács ízei, különlegesen elkészített balatoni halak. Az elmúlt néhány évben Budapest után a Balaton partján is lezajlott a gasztroforradalom, így a tópart legnagyobb városában, Siófokon is egyre több izgalmas hellyel találkozhatunk. A városba nem csak az ősszel is gazdag programkínálat, például az október 5-7-i Siófoki Halfesztivál, hanem a színvonalas és változatos éttermi kínálat miatt is egyre inkább érdemes ellátogatni. Összeállításunkban a Balaton-part egyik legjobb pizzázója, autentikus barbecue étterem, újhullámos bisztró és egy díjnyertes mesterszakácss ...

Árokba hajtott egy kocsi az M7-esen Siófoknál

Itthon2018.09.23, 13:34

Egy ember megsérült a balesetben – írja a katasztrófavédelem.

Halálra gázolt egy férfit egy vonat Siófokon

Itthon2018.09.21, 16:16

Vonat gázolt halálra egy segédmotoros kerékpárt toló férfit péntek délután Siófokon, egy vasúti átjárónál – közölte a rendőrség honlapján.

Ingyenes látványosságok hétvégén Siófokon

Archívum2018.09.14, 10:52

Feltárulnak Kálmán Imre szülőházának máskor elzárt részei, sőt ingyenen lesz látogatható a ház, mert idén először Siófok is csatlakozott a Kulturális Örökség Napja programsorozathoz. Ugyanígy ingyenes lesz Siófok ékessége, a csodálatosan felújított Víztorony is.

Ősszel sem áll meg az élet Siófokon

Archívum2018.09.07, 16:39

Presser Gábor kezdeményezéséhez csatlakozva Siófok is megrendezi a Magyar Dal Napját. Szeptember második hétvégéjén ingyenes nagykoncertek lesznek a Fő téren, később, szeptember 15-én pedig a Kulturális Örökségek Napját is megszervezik a városban. 

Jön az első országos vízibicikli verseny

Itthon2018.09.01, 10:58

Siófokon még szeptember 1-jén is tart a nyár: az ország egyik legkedveltebb nyári sportjában, vízibiciklizésben rendeznek látványos bajnokságot a Nagystrandon. Az I. Siófoki Vízibicikli Derby a város nyárbúcsúztató rendezvénye, a Bor- és Fröccsfesztivál része.

Hatalmas a torlódás az M7-esen, 7 jármű ütközött össze

Archívum2018.08.30, 14:07

Hét jármű ütközött össze az M7-esen autópálya Letenye felé vezető oldalán, a 102-es kilométernél csütörtök. Hatalmas torlódásra lehet számítani. 

Demjén Ferenccel és Kiss Tibivel búcsúzik a nyár

Kultúra2018.08.29, 15:58

Idén népszerű sztárokkal zárja a nyarat a várossá avatásának 50. évfordulóját ünneplő Siófok. A Bor- és Fröccsfesztiválnak ezúttal a Nagystrandon a Plázs ad otthont, ahol a jó borok és az ingyenes koncertek mellett az I. Siófoki Vízibicikli Derby versenyeit is élvezheti a közönség.

Apa és lánya haltak meg a siófoki motorbalesetben

Archívum2018.08.27, 10:41

Valószínűleg nem vette észre a forgalmi torlódás miatt lassító teherautót az a motoros, aki halálos autóbalesetet szenvedett a járművön utazó lányával együtt. 

Francia és szlovén győzelem a siófoki strandröplabda-tornán

Sport2018.08.26, 17:26

A férfiaknál az első helyen kiemelt francia páros, míg a nőknél szlovén duó győzött a strandröplabdázók siófoki World Tour-versenyén.

Karambol a 65-ös főút siófoki szakaszán

Itthon2018.08.25, 22:54

Összeütközött két autó Siófokon, a Vak Bottyán utcában, azaz a 65-ös főút belterületi szakaszán, az M7-es autópálya lehajtójának közelében - tudatta a katasztrofavedelem.hu.

Minden magyar páros búcsúzott a siófoki strandröplabdaversenyen

Sport2018.08.25, 16:34

Minden magyar páros búcsúzott a strandröplabdázók siófoki World Tour-versenyének szombati napján.

Cseh Tamásra emlékeznek Siófokon

Archívum2018.08.24, 16:28

Rendhagyó produkcióval zárul augusztus 25-én a siófoki Színpart idei évada. Népszerű színészek, köztük Udvaros Dorottya, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter idézik meg Cseh Tamás örökségét. Augusztus utolsó szombatján emellett ingyenes retro koncertekkel egybekötött jótékonysági napot is tartanak a siófoki Nagystrandon található Plázson.

Tóth Vera: zene, bor, Siófok

Kultúra2018.08.17, 16:49

Tóth Vera lesz az egyik sztárvendége idén a négynapos siófoki Bor és Kenyér Ünnepének, ahol többek között ingyenes koncertekkel várják a látogatókat. A népszerű énekesnő örült a lehetőségnek, hiszen a Balaton és Siófok is közel áll a szívéhez, és a jó boroknak is nagy barátja.

Ilyen lesz a hosszú hétvége Siófokon

Kultúra2018.08.16, 11:35

A siófoki Plázs a hosszú hétvége ideje alatt esténként igazi fesztiválhelyszínné alakul: négy nap, három fesztivál és egy romantikus este várja a balatoni nyaralókat. A négy nap alatt ugyanis a Gold Beach Electronic Fest, a Music FM Disco Classics & House Classics Weekend, a WeLove Balaton Festival és Rakonczai Imre Piano koncertje gondoskodnak a teljes kikapcsolódásról.

Sztárokkal és tűzijátékkal ünnepli Siófok augusztus 20-át

Kultúra2018.08.15, 11:20

Idén is megrendezik Siófokon a nyári szezon legnagyobb ingyenes eseményét, az augusztus 20-ai nemzeti ünnephez kötődő Bor és Kenyér Ünnepét. Augusztus 16-tól 20-ig koncertekkel, gyerekprogramokkal és vásárral várnak mindenkit a kikötőben. Fellép többek között Tóth Vera, Deák Bill Gyula és a 100 Tagú Cigányzenekar is.

Kedden Siófokon rajtol a 2018-as Tour de Hongrie

Sport2018.08.13, 07:20

Siófokon, a Balaton-partján látványos pályán rendezik meg augusztus 14-én kedden a legnagyobb magyar kerékpárverseny, a 39. Tour de Hongrie prológját. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) Europe Tour sorozatában szereplő, 2.1-es kategóriájú nemzetközi országúti kerékpárverseny 133 fős mezőnye hat nap alatt 865 kilométert tesz meg az augusztus 19-i kazincbarcikai befutóig, az eseményekről 195 országban számolnak be a televíziós csatornák.

Leszakadt utánfutó lassítja a forgalmat a 7-es főúton

Itthon2018.08.06, 09:46

Leszakadt kisbusz utánfutója csapódott egy autónak Siófok közelében. Az autó a baleset után az árokba hajtott - közölte a katasztrófavédelem. 

A hőmérő mellett a szórakozás is a csúcson jár Siófokon

Kultúra2018.08.03, 11:30

A jó idő és az ilyenkor is kellemes Balaton mellett augusztusban óriási programválaszték várja a Siófokra látogatókat. A PLÁZS-on egyedülálló koncertet adnak a Neoton Família tagjai, lesz Total Dance Fesztivál Balatoni Retró Láz is a '90-es évek sztárjaival, és a We Love Balaton is itt ünnepel. A Színpartra önálló esttel érkezik Hernádi Judit, de Cseh Tamás-emlékest és látványos musicalek is szerepelnek a szabadtéri színpad programjában. Idén először Magyarország legnagyobb gamer showja, a PlayIT is Siófokra látogat, emellett augusztus 20-ára készülve természetesen idén is megrendezik a Bor és Kenyér Ünnepét, a hónapot pedig a Bor- ...

Strandolás közben szól a komolyzene Siófokon

Kultúra2018.07.31, 13:35

Szokatlan helyszínen, a Nagystrandon szól a klasszikus zene július 31-én, kedden Siófokon. Két csobbanás között bárki belehallgathat a Görög Sisters zongorakoncertjébe, augusztus 1-jén, szerdán pedig egy rendhagyó Varázsfuvola előadásra várják a családokat a Klassz a pARTon keretében a BRTK Könyvtárban.

Rakonczai Imrével és Puskás Petivel zárja a júliust Siófok

Kultúra2018.07.26, 19:24

Kánikulával és izgalmas kulturális programokkal búcsúzik a július Siófokon: először lép fel a PLÁZS-on Rakonczai Imre, a Színparton pedig a budapesti Játékszín vadonatúj musicaljét, a Dog Storyt láthatja a közönség Nagy Balázs, Foki Veronika, Tóth Angelika és Puskás Peti és Ámor, a kiskutya szereplésével.

Egy teljes napig szól majd az elektronikus zene Siófokon

Kultúra2018.07.20, 13:04

Huszonnégy órás tömény elektronikus zenei dózist ígér július 28-án Siófokon a One Day Electronic Fest, nappal a Plázson, éjjel pedig a Palace Hungary-ben.

Lovasi András a legjobb 50 dalát adja elő az 50 éves városban

Kultúra2018.07.18, 14:51

A siófoki Plázson ad koncertet Lovasi András július 20-án pénteken. Tavaly nyáron ünnepelte 50. születésnapját, ebből az alkalomból két nagyszabású koncertet adott. A siker hatására idén turnézni indult legjobb dalaival.

Majka többször elérzékenyült a koncertjén

Kultúra2018.07.16, 12:50

Érzelmes hangulatban lehetett Majka a siófoki koncertjén, többször emlegette az egyik jó barátját, Kollányi Zsuzsit. Az énekesnő szülési szabadságon van, így a nyáron nem tudnak együtt fellépni.  

Szulák Andrea a hétvége sztárja Siófokon

Archívum2018.07.12, 19:38

Szulák Andrea szeretne pihenni is a Balatonnál, de nyaranta általában dolgozni jár a tóhoz. Mostani hétvégéje is kifejezetten zsúfolt lesz: július 13-án új lemezét mutatja be Siófokon, 14-én pedig a budapesti Játékszín nyolc siófoki előadásának egyikében, a Kölcsönlakásban láthatják a nézők a Színpart 2018-as évadában, a Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon. 

Csúcsra jár a kultúra és a gasztroélmény Siófokon

[origo] Gasztro2018.07.06, 16:11

Lassacskán az egész országot eléri az elmúlt évek gasztroforradalma, így a balatoni vendéglátóhelyek is jócskán megváltoztak az elmúlt évtizedben. A hekket és sültkrumplit árusító egyenbüfék mellett egyre több az egyedi ízeket és minőségi alapanyagokat használó étterem. Már jócskán rácáfol a korábbi sztereotípiákra Siófok is, amely idén ünnepli várossá avatásának 50. évfordulóját és a minden hétvégére kijutó izgalmas programok mellett legalább annyira izgalmas gasztroélményeket is kínál.

Az 50 éves Siófokra költözik az 5 éves Játékszín

Archívum2018.07.02, 16:44

Július 7-től, szombatonként a budapesti Játékszín produkciói és vendégelőadásai a Balaton déli partjára, Siófokra költöznek.

Merüljön cápák közé vagy cirkuszozzon egész éjjel: ide utazzon júliusban!

Travelo2018.07.02, 12:58

Ismét elkezdődött egy hónap, ezért jövünk a szokásos havi úti cél ajánlónkkal. Ezúttal két különböző kontinensről választottunk. Az egyik helyszín Dél-Afrika, ahol nemcsak a szafarizáshoz tűnik legjobb választásnak a július, de Nelson Mandela születésének századik évfordulóját is ebben a hónapban ünnepli az ország, így a szokottnál is több programra lehet számítani. A másik úti cél nyáron mi más lehetne, mint a Balaton: a legnépszerűbb magyar nyaralóhely, amely idén igyekszik még többet nyújtani a strandolásnál. A part mentén egymást érik a kulturális és gasztronómiai programok, ráadásul júliusban tartják a Cirkuszok Éjszakáját is. 

Előző
Következő