Siófok

címke rss

Pontot vesztett a Fradi, szárnyal a Videoton

Sport2003.03.23, 15:51

A 91. percben kapott góllal vesztett pontot a Ferencváros Zalaegerszegen a Borsodi Liga 21. fordulójában. A tavasszal szászázalékos Videoton ezúttal a Dunaferrt intézte el, míg a Varga Zoltán vezetésével csak vergődő Győr hazai pályán kínkeserves döntetlent játszott a Siófokkal.

A bajnokhoz látogat a Ferencváros

Sport2003.03.21, 12:28

Komoly téttel bír a hét végi, 21. forduló, hiszen már csak két mérkőzés áll a csapatok rendelkezésére, hogy kiharcolják a felsőházba jutást. A Siófok, amennyiben nyer Győrött, már teljesíti is a célt. A bajnokaspiráns Fradi a bajnok ZTE otthonába látogat, Székesfehérvárott megyei derbit rendeznek, míg a pénteki nyitótalálkozón az MTK a Sopront fogadja.

Fölényesen nyert a Fradi, pontot vesztett az MTK

Sport2003.03.16, 02:09

2-0-s vezetésről vesztett pontot az MTK a Békéscsaba otthonában a Borsodi Liga huszadik fordulójában. A tavasszal szárnyaló Videoton ezúttal Zalegerszegen győzött 3-0-ra, míg a Debrecen 1-1-es döntetlent játszott Siófokon, a Sopron pedig 0-1-ről fordítva magabiztosan verte a Dunaferrt. A szombati játéknap utolsó találkozóján a Ferencváros 5-2-re kiütötte a Győrt, s így egy pontra megközelítette az MTK-t.

Nem szűnik a jégpáncél a Balatonon

Tudomány2003.03.14, 13:02

Nyolcvannnegyedik napja borítja jég a Balaton teljes vízfelületét. Az elmúlt másfél évtizedben ennél tovább csak 1996-1997 telén maradt meg hosszabb ideig a tavon a jégpáncél, amikor is 90 napig tartott ki az összefüggő jég - hívta föl a figyelmet Siófokon az Országos Meteorológiai Szolgálat balatoni állomásának vezetője.

Kiütéssel nyert a Sopron és a Videoton

Sport2003.03.08, 21:31

Nem járt szerencsével az idén először füves pályán mérkőző Békéscsaba labdarúgócsapata a Borsodi Liga 18. fordulójában, miután hazai környezetben 5-0-ra kikapott a Soprontól. Az MTK nehezen, a hajrában szerzett góllal győzte le a Siófokot, a ZTE nagy csatában verte a Debrecent.

Kispesten indul újra a Borsodi Liga

Sport2003.03.07, 11:39

A decemberi, utolsó forduló utáni három hónapos szünetet követően ismét beindul a magyar labdarúgó-bajnokság. A Borsodi Liga 18. fordulójának nyitómérkőzését pénteken, Kispesten vívják, ahol a Honvéd ellenfele a Dunaferr lesz. A forduló rangadójára az Üllői úton kerül sor: a Fradi az Újpestet fogadja, míg a második helyen álló MTK Siófokra látogat.

A Debrecen és a BKV is elődöntős a Magyar Kupában

Sport2003.03.05, 17:23

A Ferencváros és az MTK után szerdán a Debrecen és az NB I/B-ben szereplő BKV Előre is bejutott a labdarúgó Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. A DVSC a Sopront verte 2-0-ra, a BKV pedig a Siófokot múlta felül hosszabbítás után, büntetőkkel.

Garami József: Nagyobb megbecsülést érdemelne a futball

Vendégszoba2003.03.05, 20:22

Magyarország legnépszerűbb focicsapatának, a Ferencvárosnak a szakmai igazgatója a Társalgóban minden kíváncsi szurkolói kérdésre válaszolt. A drukkerek által csak mesternek szólított hatvanhárom esztendős szakvezető örül a Zalaegerszeg elleni Magyar Kupa-sikernek, bízik a bajnoki címben, és nem bánná, ha az őszi BL-sorozatban Vukmir fogná majd Inzaghit.

Átigazolási körkép - jöttmentek a Borsodi Ligában

Sport2003.03.03, 14:28

Kicsit késve, jó néhány héttel a jobb európai bajnokságok után, de március 7-én, ha  a liga, az MLSZ és az időjárás is úgy akarja, végre elrajtolhat a Borsodi Liga tavaszi idénye. Akad csapat, amelyet a szünetben meglegyintett a csőd szele, de azért a legtöbb helyen a klubvezetők ezúttal is meglepték szurkolóikat egy-két (néhol egy csapatra való) új szerzeménnyel. Körképünkben róluk, valamint a harcba szálló együttesek kilátásairól olvashatnak.

Virágzik a ciprusi futballturizmus

Sport2003.02.20, 17:34

Az elmúlt hetekben Törökországban táborozott az Újpest, a Győr, a Videoton , a Sopron és a Siófok, míg Cipruson az MTK, FTC, ZTE hármas vert tanyát. A Fradi és az MTK másodszor tért vissza a napfényes szigetre, ami húsznapos ideális felkészülést jelentett Garami József és Egervári Sándor legénysége számára. A ciprusi futballturizmus kialakulásának és az ottani táborozások anyagi vonzatának próbáltunk utánajárni.

Életben marad a siófoki futball

Sport2003.02.04, 18:26

A Dunaferr összeomlásával párhuzamosan a napokban Siófokról is riasztó hírek érkeztek az élvonalbeli labdarúgó együttes háza tájáról. A tulajdonos bejelentette, hogy a továbbiakban egyedül képtelen finanszírozni az egyesületet, az önkormányzat pedig csak az utánpótlás segítésére szavazott meg az eddigi tíz helyett húszmillió forintot. Ennek ellenére mégis életben marad és megkezdi a tavaszi idényt az NB I-es futballklub.

Siófokon is kritikus a helyzet

Sport2003.01.30, 19:34

Dunaújváros után Siófokon is kritikussá vált a labdarúgócsapat helyzete. Közel a csőd ugyanis a balatoni klubnál, aminek hírére több siófoki labdarúgót is megkörnyékeztek más egyesületek. A megoldást az önkormányzati segítség jelenthette volna.

Szombatra kevesebb hó várható

Itthon2003.01.10, 22:21

Az ország több felén kisebb havazás van péntek este, viszont intenzívebbé vált a hóesés az ország észak-keleti részén, továbbá a Budapest, Tatabánya, Siófok, Dunaújváros körben - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Éjszaka további havazás várható, de egyre kisebb intenzitással, és hajnaltól várhatóan megszűnik.

Siófoki gesztus az MTK felé

Sport2003.01.07, 17:58

Még pénteken kérte az MTK vezetősége a terembajnokságot szervező Magyar Labdarúgó Liga illetékeseitől, hogy a nyíregyházi csoportba sorolják be őket, mert a ciprusi edzőtáborozásuk miatt nem tudnak részt venni a zalaegerszegi tornán. Gelei Károly, a liga marketingigazgatója ezután felvette a kapcsolatot a Kispest és a Siófok képviselőivel, ám egészen hétfő estig úgy nézett ki, egyik klub sem akar helyet cserélni a kékekkel, végül azonban a balatoni gárda vezérkara rábólintott a kérésre.

Ismét rajtol a teremfoci-bajnokság

Sport2003.01.07, 14:55

A hét végén Nyíregyházán rajtol a nemzeti teremlabdarúgó-bajnokság, amelynek keretében az első napon a Debrecen, a Békéscsaba, a Vasas és a Balassagyarmat, míg a másodikon a Nyíregyháza, a Siófok, a Kispest és a Fót együttese lép műfűre.

Drágulnak a horgászjegyek a Balatonnál

Sport2003.01.06, 15:12

Átlagosan több mint negyven százalékkal drágulnak az idén a különböző horgászjegyek a Balatonnál - mondta Szakál Tamás, a Balatoni Halászati Rt. balatoni üzemegység-vezetője hétfőn Siófokon.

Vita az új balatoni vitorláskikötőről

Itthon2002.12.07, 09:07

A Balatoni Hajózási Rt. várhatóan a jövő év első felében a három lehetséges helyszín - Alsóörs, Keszthely és Siófok - közül ott kezdi meg egy új vitorláskikötő kialakítását, ahol elsőként befejeződik a létesítmény engedélyeztetési eljárása. Bóka István, Alsóörs volt polgármestere, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint viszont az új kikötőt ott kell kialakítani, ahol a beruházás a leggyorsabban megtérül.

Hatgólos meccs Egerszegen és Sopronban

Sport2002.12.01, 15:52

A labdarúgó Borsodi Liga 17. fordulójában remek, 3-3-as meccset játszott egymással a Zalaegerszeg és az Újpest. Ugyancsak hat gól esett a Sopron-Kispesten, de 4-2 arányban, a Dunaferr viszont csak helyzetekig jutott a Siófok ellen.

Matrica-mentességet kér Siófok

Itthon2002.11.30, 13:09

A matricahasználat alóli mentesítést kér Siófok a várost elkerülő Aliga és Zamárdi közti 20 kilométeres M7-szakasz használatára, hogy ne következzen be közlekedési káosz a településen - közölte szombaton a siófoki Városháza. A Fidesz szerint az áremelés mértéke túlzott, csak az inflációnak megfelelő 5 százalékos díjemelést tartanak elfogadhatónak.

A hét futballmagyarjai (november 18-24.)

Sport2002.11.25, 19:27

Két kispesti és siófoki játékos is bekerült e heti virtuális válogatottunkba. Nem véletlenül, ugyanis a Honvéd - Tóth kapus és Bárányos jó játékának köszönhetően - értékes győzelmet aratott az immár újra sereghajtó Békéscsaba ellen, a Siófok pedig Kuttor és a csereként beálló, s duplázó Szabó Csaba vezérletével gyűjtötte be - a felsőházba jutás szempontjából igen fontos - három pontot a Sopronnal szemben.

Zalaegerszegen győzött az MTK

Sport2002.11.23, 22:12

A Borsodi Liga 16. fordulójának rangadóján a listavezető MTK a címvédő Zalaegerszeg otthonában nyert, a Ferencváros hosszú hajrát nyitott a Dunaferr ellen, aminek 3-0-s győzelem lett a vége, szintén hazai pályán nyert a Kispest és a Siófok.

Könnyedén nyert a bajnok

Sport2002.11.09, 21:13

A Borsodi Liga 14. fordulójában a ZTE simán verte 3-0-ra a Sopront. A Siófok otthon kapott ki a Kispesttől, míg a forduló rangadóján, Debrecenben nem született gól.

Hosszabbítás után nyert a Fradi és a Siófok

Sport2002.11.06, 08:10

A Magyar Kupa legjobb tizenhat csapata közé jutott a Ferencváros és a Siófok, de egyik élvonalbeli együttesnek sem volt könnyű dolga NB I/B-s ellenfelével szemben. A Fradi Pápán, a Siófok Diósgyőrben túlórázott a győzelmért.

Emelkedik a Balaton vízszintje

Sport2002.11.06, 11:42

A balatoni előrejelzések szerint jövő májusra emelkedik az elfogadhatónak tekinthető 90 centiméterre a tó vízállása, amely az idei mélypontot jelentő szeptember közepi 37 centiméterről mostanra fokozatosan 46 centiméterre nőtt - tudtuk meg Siófokon a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság balatoni kirendeltségén.

Idegenben verte a Siófok a Videotont

Sport2002.11.02, 00:20

A Borsodi Liga tizenharmadik fordulójának pénteki nyitó mérkőzésén a Siófok 4-2-re győzött a Videoton otthonában.

MTK-Újpest a forduló rangadója

Sport2002.10.31, 15:23

Videoton-Siófok mérkőzéssel rajtol a Borsodi Liga 13. fordulója, amely szombaton újabb négy találkozóval, közte az MTK-Újpest rangadóval folytatódik. A Kispest-Ferencváros mérkőzést a zöld-fehérek nemzetközi kupakötelezettsége miatt december 6-ára halasztották.

Háromezer jegy még gazdára vár

Sport2002.10.30, 15:23

A VfB Stuttgart elleni UEFA-kupa mérkőzés előtt Garami József, a Ferencváros rutinos szakvezetője csupán a Siófok elleni bajnokin meghúzódott Szkukalek sérülése miatt aggódik. Amennyiben a középpályás nem gyógyul meg a kezdésig, Bognár Zsolt helyettesíti.

Üllői úti bravúrra készül a Siófok

Sport2002.10.25, 14:33

A hét végén rendezik a Borsodi Liga 12. fordulóját, amelynek nyitómérkőzését a VfB Stuttgart elleni jövő csütörtöki UEFA-kupa összecsapásra készülő, jelenleg második helyen álló Ferencváros és a hatodik Siófok játssza az Üllői úton.

Üllői úti focilecke a Siófoknak

Sport2002.10.25, 20:58

A Ferencváros megérdemelten verte 4-0-ra a Siófokot, mivel - elsősorban a második félidőben - minden csapatrészben felülmúlta ellenfelét. A találkozót a  Stuttgart pályaedzője is megtekintette, a német szakember elismeréssel szólt csapata UEFA-kupa ellenfeléről. 

Gólparádét rendezett a Loki és az MTK

Sport2002.10.19, 21:56

A Borsodi Liga tizenegyedik fordulójának szombati játéknapján négy hazai győzelem született: a ZTE 1-0-ra verte a Siófokot, a DVSC és az MTK pedig kiütéses győzelmet aratott saját stadionjában. A Debrecen a négy gólt szerző Sumudica vezérletével 6-1-re győzte le a Békéscsabát, az MTK pedig elsősorban Zavadszky gólerős játékával 5-1-re ütötte ki a Dunaferrt. Az Újpest tíz emberrel is magabiztos, 3-1-es diadalt aratott a Sopron ellen, a forduló egyetlen zárt kapus mérkőzésén pedig idegenbeli siker született: a Ferencváros 3-0-ra győzött Székesfehérváron a Videoton ellen.

Tovább menetel a Sopron

Sport2002.10.05, 20:08

Vesztett állásból fordítva győzött a Komjáti András vezette Sopron együttese a listavezető MTK ellen a Borsodi Liga tizedik fordulójában, így az edzőváltást követően már harmadszor nyertek a bordó-szürkék. A Fejér-megyei rangadón 0-0-ra végzett egymással a Dunaferr és a Videoton, a Győr szintén ikszelt Siófokon.

Hajrágóllal egyenlített a Loki a Siófok ellen

Sport2002.09.29, 23:44

A Borsodi Liga kilencedik fordulójának záró mérkőzésén a Debrecen 1-1-es döntetlent játszott a Siófokkal.

Rájár a rúd az Újpestre

Sport2002.09.24, 18:10

Újpesten van most gond bőven. Nem elég, hogy a támogatók közül "elpártolt" a Megyeri útról a Magyar Posta és a Magyar Villamos Művek, a Fradi elleni rangadón történt botrány miatt két bajnokit kénytelen zárt kapuk mögött rendezni az Újpest. Ráadásként pedig egymillió forintot kell fizetnie a lila-fehér klubnak, mindezek tetejében pedig Párizsban (0-3) és Siófokon (2-3) is vereséget szenvedett az együttes.

A ZTE legyőzte a Győrt, menetel a Siófok

Sport2002.09.22, 21:44

A Borsodi Liga nyolcadik fordulójának vasárnapi mérkőzésén a bajnoki címvédő ZTE a második helyen álló Győr ellen megszerezte idei második győzelmét. A Siófok 1-2-es állásnál a 89. és a 90. percben lőtt góllal fordított az Újpest ellen.

Csank célja a bennmaradás

Sport2002.09.19, 09:33

Remekül szerepel, és a hetedik forduló után a negyedik helyen áll az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban az újonc Siófok, s bizony előzetesen erre kevesen gondoltak volna. Talán még a sportágban sok sikert megélt Csank János, a Balaton-parti együttes vezetőedzője sem.

Botrány és újpesti siker a csúcsrangadón

Sport2002.09.14, 23:12

A Borsodi Liga hetedik fordulójának leginkább várt derbijén az Újpest - szurkolói botránytól sem mentes mérkőzésen - 3-0-ra legyőzte a Ferencvárost. A Kispest idegenben meglepetésre 3-1-re verte a Dunaferrt, a Győr - a Megyeri úti meccshez hasonlóan - "puskaporos hangulatú" találkozón 4-1-re diadalmaskodott a Videoton ellen Székesfehérváron, az MTK egy góllal múlta felül a Siófokot. Még pénteken a Debrecen 2-1-et játszott a bajnok ZTE-vel.

Felszámoltak egy bordélyházat Siófokon

Itthon2002.09.09, 12:12

Vasárnap éjjel a siófoki rendőrök leleplezték, hogy az egyik helyi bár illegális bordélyházként működik. A szórakozóhelyen dolgozó táncos lányok 30 ezer forintért szexuális szolgáltatást nyújtottak a vendégeknek.

A könyvvizsgálók mentesíthetik a cégeket az adóellenőrzés alól

Archívum2002.09.05, 12:35

Magyarországon várhatóan nem történnek, az Egyesült Államokban tapasztaltakhoz hasonló könyvelési csalások. Ezt László Csaba pénzügyminiszter mondta el a Balatonszéplakon megtartott könyvvizsgálói konferencián. A tárca vezetője hozzátette, hogy ha a jövőben a könyvvizsgálók cégjelentéseit elfogadja az APEH, akkor azok mentesülhetnek az adóellenőrzés alól.

Kikapott a Győr, idegenben nyert a Videoton

Sport2002.09.02, 14:22

A Borsodi Liga hatodik fordulójának szombati játéknapján két idegenbeli győzelem is született: a Videoton 2-0-ra nyert a Békéscsaba otthonában, a Debrecen pedig Győrből hozta el a három pontot (0-1). A Siófok hazai pályán kettővel verte a Dunaferrt, a Kispest-Siófok derbi döntetlen lett (1-1).

Megszakadt a Fradi győzelmi sorozata

Archívum2002.08.24, 21:47

A százszázalékos, a bajnokság első négy fordulójában még gólt sem kapó Ferencváros Dunaújvárosban botlott, a Győr az Újpest otthonában vesztett pontokat, a Békéscsaba feltámadt otthon, míg a Siófok Sopronban szerezte meg a három pontot

Kiütésés siófoki gála

Sport2002.08.17, 21:32

A két újonc csapat közül a Siófok nyújtott élvonalbeli teljesítményt, s megérdemelten nyert. A Békéscsaba továbbra is pont nélkül áll.

Fitos József fiatalításba kezd Kispesten

Sport2002.08.12, 21:03

Hiába, senki sem tud kibújni a bőréből, hisz amilyen futballista volt valaki, edzőként is hasonló mentalitással tevékenykedik. Mindez pontosan illik Fitos Józsefre, a Kispest A licenc híján vezetőedzőből pályaedzővé visszaminősített mesterére is. A piros-feketék trénere a Ferencváros elleni meccs szünetében Tóth József kapussal, a hét végi, Siófok elleni bajnoki után pedig a csatár Borgulya Istvánnal szólalkozott össze, ráadásul a játékvezető elküldte a kispadról a reklamáló szakvezetőt.

Légiósáradat: internetről az NB I-be

Sport2002.08.07, 14:51

Amint azt várni lehetett, az MLSZ döntése, amelynek értelmében az új bajnokságban a csapatok korlátlan számban küldhetnek pályára idegenlégiósokat, valóságos dömpinget eredményezett: még sohasem szerepelt ilyen sok külföldi labdarúgó próbajátékon a magyar kluboknál. Persze csak egy részük kapott szerződést, de így is két csapatra való idegenlégiós szerződött az NB I-be.

Fegyveres rablás Siófokon

Itthon2002.08.04, 12:06

Fegyveres rablás történt Siófokon egy szállodában vasárnap hajnali fél ötkor. A Beszédes sétányon található hotelbe egy férfi lépett be, pisztolynak látszó eszközzel megfenyegette a portást, majd egymillió forinttal gyalog távozott.

A Fradi négyet lőtt a Kispestnek

Sport2002.08.03, 22:42

A Ferencváros az NB I második fordulójában a Kispestet fogadta: a zöldek a második meccsén is betaláló Tököli révén hamar vezetést szereztek, majd Leandro növelte a tavalyi ezüstérmes előnyét. Az új kapussal "próbálkozó" Kispest a második félidőben sem tanúsított nagyobb ellenállást, a Fradi még további két gólt szerzett (mindkettőt védő lőtte: az egyiket Szkukalek, a másikat Dragóner) és megérdemelten győzte le a Kispestet.

Kritikus a Balaton vízszintje

Itthon2002.07.31, 10:38

Folytatódott a Balaton apadása. A vízszint tegnap elérte a kritikusnak tekintett 50 cm-t. A korábbi tervekkel ellentétben egyelőre nem vezetnek be locsolási tilalmat és nem korlátozzák a tóparti nagyfogyasztók vízkivételét sem. A környezetvédelmi és vízügyi miniszter Siófokon ma személyesen próbálja megnyugtatni a tó vízszintcsökkenése miatt aggódó parti önkormányzatokat, civil szervezeteket.

Tököli góllal debütált a Fradiban

Sport2002.07.27, 23:15

Helyzetek nélküli első félidő után sokkal jobb második játékrészt láthattak a nézők. Az első ferencvárosi gólig a Siófok  fölényben játszott, de a vendégek jobban használták ki lehetőségeiket.

A Hungária körúton kezdődik a szezon

Sport2002.07.26, 11:33

Az MTK-Videoton összecsapással már pénteken kezdetét veszi a magyar labdarúgó NB I 2002-2003-as szezonja. A forduló másik rangadójára Újpesten kerül sor, ahol a Dunaferr vendégszerepel. A Fradi Siófokra látogat.

Kuttor és Erős Siófokon folytatja

Sport2002.07.23, 09:10

Az átigazolási időszak utolsó napján két "nagyhalat" fogott a Siófok labdarúgócsapata, amely a legvégső pillanatban szerződtetett két válogatott játékost, Erős Károlyt és Kuttor Attilát.