Siófok

címke rss

Az éllovashoz látogat a címvédő az NB I-ben

Sport2004.03.12, 15:35

A hétvégén ismét csonka fordulót rendeznek a labdarúgó Arany Ászok Ligában, a szombatra kiírt Lombard FC Haladás-Újpest mérkőzésre ugyanis kedden 18 órától kerül sor, mivel a szombathelyi pályát továbbra is hó borítja. A játéknap legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját vasárnap játsszák Siófokon, ahol a listavezető Balaton FC a címvédő MTK-t fogadja.

Szépülnek a balatoni strandok

Sport2004.02.27, 17:34

A balatoni strandok karbantartását, valamint a Balaton régióra jellemző adottságok jobb kihasználását tartja a legfontosabb feladatnak a Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT), ezért az ezt elősegítő fejlesztéseket támogató pályázatokat hirdet meg az idén - mondta Kolber István elnök a testület pénteki ülésén Siófokon.

Siófok megadóztatná a nyaraló fiatalokat

Itthon2004.02.18, 17:50

Siófok azt kéri a kormánytól, hogy terjessze ki a fiatalokra az idegenforgalmi adót. A város képviselő-testülete szerint ugyanis a 14-18 év közötti fiatalok közül sokan szemetelnek, és sok táblát is megrongálnak, miközben Siófokon nyaralnak, ezért kellene fizetniük. A városban az idegenforgalmi adó személyenként egy napra 200 forint.

Családi tragédia Siófokon

Itthon2004.01.30, 19:36

Feltehetően halálra verte volt feleségét, majd öngyilkos lett az a férfi, akinek holttestét egy hozzátartozója találta meg siófoki lakásában.

Hétvégétől korcsolyázhatunk a Balatonon

Itthon2004.01.09, 14:10

Keszthelyen, valamint Balatonfüreden két helyen is kijelöltek már jégpályát a helyi hatóságok a Balaton jegén. Keszthelyen világítással, meleg étellel, itallal, kölcsönzővel várják a csúszkálni vágyókat. A Balaton jege Siófoknál hétfő óta tíz centit hízott - most 17 centiméteres.

Siófoknál befagyott a Balaton

Itthon2003.12.27, 11:46

Hat centis jég borítja a Balatont Siófoknál. Ez azonban még nem elég vastag ahhoz, hogy korcsolyázni lehessen a tavon. A komp viszont a jég miatt leállni kényszerült csütörtökön.

Magyarfoci-szinten a stadionrekonstrukció

Sport2003.11.18, 19:44

Az Ifjúsági és Sportminisztérium - a GYISM jogelődje - 2000-ben hirdette meg a stadionrekonstrukciós programot: hároméves futamidőre 12,7 milliárd forint állami támogatással 38 labdarúgó-stadion felújítását tervezte. Idén szeptember végéig ebből mindössze négy pálya átépítése valósult meg. Az MTI annak járt utána, hol tart most a program, s mi a helyzet az érintett stadionokban.

Elszállítják a boltnak ütközött hajót

Itthon2003.11.14, 19:53

Péntek este elindult az a szerelvény, amely Tolnanémediből Siófokra szállítja azt a személyszállító hajót, ami vasárnap este egy vontatóról lecsatolt trélerrel együtt vegyesboltnak ütközött - hozta nyilvánosságra a hajózási társaság.

Siófoki AÁL-siker az Üllői úton

Sport2003.11.01, 20:22

Hazai pályán kapott ki 1-0-ra a Ferencváros együttese a Balaton FC-től az Arany Ászok Liga 12. fordulójának szombati játéknapján. A Győr 6-0-ra ütötte ki a Haladást, a Pécs a Videotont, a ZTE a Békéscsabát verte.

Sima MTK-siker a Debrecen elleni rangadón

Sport2003.10.20, 11:58

Az Arany Ászok Liga tizedik fordulójának rangadóján a gyenge formában lévő Illés és Silva nélkül kezdő MTK - meglepően könnyedén - 2-0-ra legyőzte a Debrecent. Tamási Zoltán hetedik percben szerzett fejesgóljával Békéscsabán 1-0-ra nyert az Újpest, a Ferencváros Gera Zoltán találatával szintén egy góllal diadalmaskodott a győri zöld-fehér rangadón. Siófokon megszerezte második győzelmét a ZTE, a Videoton pedig otthon verte a Sopront, s már második a tabellán a Csank-csapat. A Pécs ponttal távozott Szombathelyről.

Stadionjáért pereli Siófok Gyurcsányékat

Itthon2003.10.15, 12:05

Elavult stadionja helyett újat építene Siófok, amelyhez támogatást az előző kormány sportminisztériuma ígért, de a jelenlegi nem akar odaítélni. A város ezért bírósági úton kíván érvényt szerezni a megállapodásnak - írja a Népszabadság. A GYISM viszont az előző kormányra hárítja a felelősséget. Úgy vélik, az Orbán-kormány alatt aláírt kötelezettségvállalás azért nem érvényes, mert abban nem jelölték meg, hogy konkrétan milyen forrásból fizetnék ki az ígért támogatást.

Az Újpest is elvérzett Siófokon

Sport2003.09.27, 22:39

Hiába játszott nyomasztó mezőnyfölényben az Újpest FC labdarúgócsapata, az Arany Ászok Liga nyolcadik fordulójának nyitómérkőzésén a Balaton FC, Csordás hatodik percben szerzett szerencsés találatával 1-0-ra nyert.

Fehérvárott játsszák az NB I rangadóját

Sport2003.09.26, 19:03

A labdarúgó Arany Ászok Liga 8. fordulója szombaton az Újpest siófoki vendégjátékával kezdődik meg. A rangadót azonban nem ez, hanem az első helyezett MTK fehérvári vendégszereplése jelenti. Ha a Videoton nyer, átveszi a vezetést. A Fradi otthon meccsel a Péccsel, a kezdőrúgást a fiatalon, tragikusan elhunyt egykori válogatott kapus, Zsiborás Gábor családja végzi el.

Máté-Bárdos: Őszintébbek vagyunk, mint kellene

Vendégszoba2003.09.08, 12:11

A korlátozott nudizmus, a szivar élvezete és életük más örömei mellett, szakmai szempontjaikról, barátaikról és a Tényekről is mesélt a Társalgóban Máté Krisztina és Bárdos András. A házaspárt faggatók emellett megtudhatták, hogyan ismerkedett meg a két műsorvezető, és a Marsi Anikóval kapcsolatos találgatások is tisztázódtak.

Ötödével kevesebb német a balatoni szállókban

Gazdaság2003.09.03, 10:11

A balatoni régió szállodáiba idén közel 20 százalékkal kevesebb német vendég érkezett, mint egy évvel korábban. Az északi parton 6-7 százalékkal csökkent a szállodák vendégforgalma, míg Siófokon a "buliturizmus" révén a fiatalok pótolni tudták az elmaradó külföldi vendégeket, igaz, jóval kevesebbet költöttek náluk.

Két súlyos vasúti baleset

Itthon2003.08.27, 23:25

Egy halálos áldozat és négy sérült a mérlege annak a két vasúti balesetnek, amelyek szerdán késő este, az ország két különböző pontján, Siófokon és Vácott történtek.

Súlyos baleset az M7-esen Martonvásárnál

Itthon2003.08.09, 22:20

Ketten meghaltak, egy ember pedig súlyosan sérült az M7-es autópálya Martonvásári csomópontjának közelében szombat este, amikor egy Siófok felől Budapest irányába tartó személygépkocsi egyelőre ismeretlen okból átszakította a két pályát elválasztó szalagkorlátot, a jobb pályatestre hajtott és annak belső forgalmi sávjában felborult - tájékoztatta a távirati irodával a rendőrség.

Remák remekelt a Tour de Hongrie-n

Sport2003.07.30, 18:18

Remák Zoltán nyerte a kerékpáros Tour de Hongrie Siófok és Pécs közötti első szakaszát. A 166 km-es mezőnyversenyben mintegy 100 km megtétele után Remák végrehajtotta azt a bravúrt, hogy az 5 perces hátrányban lévő üldözőbolyból egyedül előretört, beérte az élen tekerő öt szökevényt, majd a maradék 66 km-en másfél perces előnyre tett szert, és elsőként ért célba a pécsi Széchenyi téren. 

Siófokon elmaradt a balhé és a Fradi-siker

Archívum2003.07.26, 22:49

Zárt kapuk mögött 1-1-es döntetlent ért el a Ferencváros bajnoki ezüstérmes együttese a névváltozáson átment siófoki Balaton FC otthonában. A 2003/2004-es idény első fordulójában a Békéscsaba 3-1-es győzelmet aratott a Zalaegerszeg ellen, a Haladás 2-0-ra verte a Győrt, míg a Pécs emberhátrányban egyenlített Székesfehérvárott.

Fülöp gólt lőtt a Sturmnak

Sport2003.07.26, 21:58

Élete második osztrák Bundesliga-mérkőzésén megszerezte első gólját Fülöp Zoltán. A Siófok egykori támadója az SV Mattersburg színeiben vette be a Sturm Graz kapuját, hozzásegítve ezzel csapatát az első győzelemhez.

Siófokon háromezer nézőt engedne be a rendőrség

Sport2003.07.23, 16:09

Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a siófoki városi rendőrség jelezte, hiányoznak a stadionban a mérkőzések biztonságos megrendezéséhez szükséges feltételek. A hatóság maximum háromezer nézőt engedne be a stadionba, különben nem vállalja a biztosítást.

Nézők nélkül játszik a Fradi Siófokon

Sport2003.07.22, 21:10

A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága egy mérkőzésre betiltotta a siófoki Balaton FC stadionját, és a klubot 800 ezer forint pénzbírsággal sújtotta a május 30-i, Siófok-ETO FC Győr NB I-es bajnoki mérkőzést követő szurkolói rendbontás miatt.

Szigoríthatják a Fradi büntetését

Sport2003.07.21, 14:32

A Magyar Labdarúgó Liga elnöksége hétfői rendkívüli ülésén megsemmisítette a fellebbviteli bizottság csütörtöki, a Ferencvárossal, illetve a Siófok labdarúgócsapatával, valamint Szeiler Józseffel, az FTC Rt. cégvezető vezérigazgatójával szembeni határozatait.

A társak szerint Kenesei a legjobb focista

Sport2003.07.13, 20:58

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete vasárnap Siófokon rendezte meg díjkiosztó gáláját, a hagyományos Futbált. A nap legszínvonalasabb találkozójának a Mészöly Kálmán, Szentes Lázár edzőpáros által dirigált Ligaválogatott mérkőzése ígérkezett a Csank János, Vladan Filipovic által összeállított Légiósválogatott ellen.

Újpest-Debrecen rangadóval rajtol fociszezon

Sport2003.07.10, 16:40

A Magyar Labdarúgó Ligában elkészítették az NB I alapszakaszának a sorsolását. A nyitóforduló rangadóján az Újpest a Debrecent fogadja. A bajnok MTK-nál a Matáv-Sopron vendégeskedik, míg a Ferencváros Siófokon a Balaton FC otthonában lép pályára.

Ki megy ma? - Usvat, Kovács Béla

Sport2003.07.02, 11:20

Szerb légióssal erősített a Győr labdarúgócsapata: az ETO három évre szerződtette a Zeleznik középpályását, Aranitovicet. Siófokon sikerült szóban megegyezni nyolc játékossal, de közülük Daniel Usvatot a román első osztályba feljutó Nagyvárad szeretné megszerezni. A Videotonnál ghánai kapus próbál szerencsét.

A Ferencváros fellebbez a pályabezárás ellen

Sport2003.06.27, 16:27

A Ferencváros fellebbezést nyújtott be a Magyar Labdarúgó Ligához a fegyelmi bizottság június 10-én hozott határozata ellen, amelynek értelmében a csapat december 31-ig zárt kapuk mögött köteles lejátszani hazai mérkőzéseit a május 30-ai, Debrecen elleni NB I-es találkozó lefújását követő szurkolói rendbontás miatt. 

Több siófoki labdarúgó nem fogadta el a feltételeket

Sport2003.06.16, 11:59

Úgy tűnik, hiába küzd teljes erővel Sallói István, a siófoki futballt semmi sem mentheti meg az összeomlástól. A Siófok FC klubigazgatója ugyanis képtelen volt beletörődni abba, hogy amit izzadságosan felépítettek, az semmivé váljon, ezért a játékosoknak bejelentette, csak úgy juthatnak elmaradt járandóságukhoz, ha korábbi szerződésüket felbontják. Ám ebbe nem mindenki egyezett bele.

Megszűnt a siófoki futball

Sport2003.06.11, 20:34

Két városban biztosan fekete napként tartják számon június 11-ét. Siófokon a klubtulajdonos bejelentette, mivel nem sikerült pénzt szerezni, megszűnt az élvonalbeli futball, s már elköszöntek Csank János vezetőedzőtől is. Dunaújvárosban a Dunaferr elnöksége döntött úgy, eladják az élvonalból kiesett gárdát.

Hajdu Attilát hazaengedték a kórházból

Sport2003.06.03, 15:54

Hazaengedték a kórházból Hajdu Attilát, az MTK Hungária labdarúgócsapatának kapusát. A 32 éves játékos május 24-én a Siófok elleni bajnokin összeütközött Füzi Ákossal, veserepedést szenvedett, és másnap délelőtt megoperálták.

Főleg a Balatonnál építenek soron kívül sorompót

Itthon2003.06.02, 16:45

A következő három hónapban 20-25 vasúti átkelőhelyen soron kívül megemelik a biztonsági szintet, ez az esetek többségében félsorompók felszerelését jelenti. A soron kívüli fejlesztésekről a német turistabusz májusi tragikus balesete miatt döntöttek. Elsősorban a Balatonnál szerelnek fel félsorompókat, mindez körülbelül  félmilliárd forintba kerül.

A siófoki verekedést is vizsgálja a rendőrség

Sport2003.06.02, 16:52

Garázdaság bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt folytat eljárást a siófoki rendőrkapitányság a múlt hét pénteken Siófokon, a Siófok-Győri ETO labdarúgó-mérkőzés lefújása előtt pár perccel - egy játékvezetői ítélet miatt kitört - verekedés ügyében.

Kéttucatnyi futballhuligánt állítottak elő

Sport2003.05.31, 11:05

Tizennégy személyt állítottak elő a pénteki Ferencváros-Debrecen mérkőzés után, tizenegyet őrizetbe vettek. A szintén botránnyal végződő Siófok-Győr meccset követően 12 "szurkolót" állítottak elő, a verekedésnek súlyos sérültje is van. Szentes Lázár, a DVSC bántalmazott edzője hamar elhagyta a kórházat, pereskedni nem kíván, a Fradi-játékosok közül senkinek sem esett komolyabb baja.

Győzelmével az MTK lett a bajnok

Sport2003.05.30, 22:17

Hihetetlen végjátékban az MTK labdarúgócsapata nyerte a Borsodi Liga 2002/2003-as szezonját, miután a kék-fehérek Juhász góljával 1-0-ra legyőzték az Újpestet. A nagy esélyes Ferencváros csupán 0-0-s döntetlent ért el a Debrecennel szemben.

Elmaradhat a Siófok-Győr mérkőzés

Sport2003.05.30, 11:05

A Siófok FC labdarúgói a város képviselő-testületének csütörtöki, mindenféle anyagi támogatást elutasító döntése miatt azon gondolkodnak, hogy kiálljanak-e a Győri ETO elleni, 18 órakor kezdődő felsőházi bajnoki mérkőzésre.

Hajdu Attila kikerült az intenzív osztályról

Sport2003.05.27, 20:21

Csak utólag derült ki, hogy sokba is kerülhetett volna az MTK hét végi 3-1-es győzelme a Siófok ellen. A kék-fehérek tízszeres válogatott kapusa, Hajdu Attila ugyanis a hajrában súlyos vesesérülést szenvedett, jóllehet a hálóőr ezt akkor még nem tudta. A kapus veséje felrepedt, s csupán kedden engedték ki az intenzív osztályról.

Nem született gól a Megyeri úti rangadón

Sport2003.05.22, 14:25

Közepes mérkőzésen Vlaszák Géza bravúrjainak köszönhetően gól nélküli döntetlent hozott a labdarúgó Borsodi Liga 30. fordulójának Újpest-Ferencváros rangadója.

Német turisták újabb balesete: 28 halálos áldozat

Nagyvilág2003.05.17, 14:44

A legújabb információk szerint 28 német turista veszette életét Franciaországban, Lyon közelében, amikor autóbuszuk megcsúszott az esőtől síkos aszfalton, nekiment a korlátnak, majd árokba zuhant. Sokan a roncsok alatt rekedtek, egyelőre nem tudni, pontosan mennyi a sérültek száma. Május 8-án Siófoknál szintén német turistákat ért tragikus buszbaleset, akkor 33 német vesztette életét.

A Siófok a Borsodi Liga erkölcsi győztese

Sport2003.05.15, 17:29

Alakuljon bárhogyan az NB I végkimenetele, a bajnokság erkölcsi bajnoka egyértelműen a Siófok együttese. A téli anyagi összeomlás ellenére, "fél pénzért" is együtt maradt a balatoni gárda, majd elérte azt a bravúrt is, hogy a felsőházba, azaz az első hat közé került.

Elveszítheti a bajnokságot a Fradi

Sport2003.05.15, 17:32

Riadalmat és szomorúságot okozott az Üllői úton a Ferencváros hazai veresége a végig jól futballozó Siófok ellen, hiszen ez könnyen a zöld-fehérek bajnoki címébe kerülhet. Garami József szakmai igazgató abszolút elégedetlen volt a látottakkal, s mint elmondta, az utolsó húsz percben olyan szétesően játszott csapata, amilyet még nem tapasztalt, amióta a klubnál tevékenykedik. A szakvezető szerint rendkívül fontos meccset buktak el, hiszen siker esetén félig már a zsebükben érezhették volna a bajnoki címet.

Nyílttá tette a bajnokságot a Fradi-verő Siófok

Sport2003.05.15, 00:09

Kiesési rangadót veszített a Dunaferr labdarúgócsapata a Borsodi Liga 29. fordulójában, miután 2-0-ra kikapott Békéscsabán - a Kispest pedig nyert Fehérvárott - s leszakadt vetélytársaitól. A felsőházban a Siófok simán nyert az Üllői úton, az MTK pedig debreceni győzelmével két pontra megközelítette a listavezető zöld-fehéreket.

Csank nem lesz az Újpest edzője

Sport2003.05.14, 14:53

Az új vezetőedző, Sarlós András irányításával két mérkőzést is nyert az Újpest, s immáron harmadik helyen áll a bajnokságban, kissé mégis szomorkás a hangulat a Megyeri úton. Sokan ugyanis szívesen látták volna a lila-fehérek kispadján Csank Jánost, a Siófok jelenlegi trénerét, ám információnk szerint a szakvezető anyagi igényeit a klub vezetői, a jelenlegi pénzügyi helyzetre való tekintettel, nem tudták teljesíteni.

Az Üllői úton folytatná sorozatát a Siófok

Sport2003.05.14, 12:11

Két izgalmas mérkőzést is játszanak a Borsodi Liga 29., szerdai fordulójában, amelyek mindegyike bátran pályázhatna a forduló rangadója címre. A Debrecen az MTK-t fogadja otthon, ahol utoljára Magyar Kupa-mérkőzésen alaposan kitömte a kék-fehéreket, míg a Csank János vezette Siófok az Üllői úton teszi tiszteletét.

A hét futballmagyarjai (május 5-11.)

Sport2003.05.13, 09:19

Újabb kínos fordulón esett túl a Borsodi Liga. A hatból csak két pályán, Siófokon és az alsóházas Zalaegerszegen volt futball; a Kispest-Békéscsaba kiesési rangadó még összefoglaló-szinten is nyomasztó volt, de ennél nagyobb gond, hogy az aranyéremért küzdő MTK és FTC, illetve a szintén felsőházas Győr és Debrecen is értékelhetetlen produkciót nyújtott. Játszottak a héten még egy Magyar Kupa-döntőt is, amelyet tulajdonképpen csak Szűcs Lajos lepkéje, Tököli duplája és Szentes Lázár nyiltakozata mentett meg a teljes unalomtól.

Lehegesztették a Sió-zsilipet

Sport2003.05.12, 16:58

Hétfőn lehegesztették a Sió-zsilipet Siófokon, hogy a vízügyi szervezet láthatóvá tegye a Balaton lecsapolásának a lehetetlenségét - közölte Siófokon Fejér Vilmos, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság balatoni kirendeltségének vezetője.

Újabb sérült térhetett haza Siófokról

Itthon2003.05.12, 16:35

Hazaengedték a siófoki buszbaleset egyik sérültjét, és rövidesen távozhat a kórházból a másik két sérült is. A csütörtöki busztragédia 33 halottjának azonosításába német szakemberek is beszálltak. A holttesteket csak akkor lehet hazaszállítani, ha a német szakértők is befejezték az azonosítást. A német közlekedési miniszter szerint a sofőr felelősségét csak a vizsgálat lezárása után lehet megállapítani.

A siófoki tragédiáról készült cikkeink

Itthon2003.05.12, 16:12

Itt megtalálja a Siófokon történt tragikusal balesettel kapcsolatos összes cikkünket.

Gyászszertartás a siófoki áldozatok emlékére

Itthon2003.05.11, 17:42

Ökumenikus istentiszteletet tartottak vasárnap délelőtt Siófokon, a csütörtöki tragikus buszbaleset 33 áldozatára emlékezve a vasúti átjáró közelében lévő Szent Kereszt kápolnában. Az elhunytak emlékére három német evangélikus lelkész és egy katolikus pap tartott istentiszteletet.

Nem esett gól az örökrangadón

Sport2003.05.11, 00:28

A mérkőzés nagy részében emberelőnyben játszó MTK hazai pályán nem tudott gólt lőni a Ferencvárosnak, így tovább csökkentek az esélyei, hogy utolérje a listavezetőt. Az Újpest idegenben vetett véget a Siófok sikersorozatának, a Debrecen Győrben ikszelt, a Zalaegerszeg otthon verte a Videotont, a Sopron Dunaújvárosból hozta el a három pontot.

Siófok évek óta kér sorompókat

Itthon2003.05.09, 17:49

Balázs Árpád siófoki polgármester pénteken kijelentette: a város évek óta kéri a MÁV-ot, hogy a veszélyes vasúti átkelőkön szereljenek fel sorompókat. Erre azonban eddig sem a vasúttársaságnak, sem az önkormányzatnak nem volt pénze. Hazaengedték a csütörtöki tragédia két sérültjét. A még mindig kórházban lévő három beteg állapota is stabilizálódott, ők várhatóan hétvégén hagyhatják el a kórházat.