Simor András

címke rss

Nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Simor ellen

Itthon2009.06.23, 18:15

Nem indul vagyonnyilatkozati eljárás a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Simor András ellen, akivel szemben a Fidesz kezdeményezett vizsgálatot - így döntött kedden az Országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságának elnöke. Simor vagyonnyilatkozatából egy év alatt eltűnt 800 millió forint, amiről később kiderült, hogy ciprusi cégében tartotta.

Sok MSZP-s örülne Simor lemondásának

Itthon2009.06.19, 13:58

Több más szocialista politikus is osztja Tóbiás József frakcióigazgató véleményét, aki szerint le kellene mondania a ciprusi cége miatt támadott Simor András jegybankelnöknek. Igaz, akad olyan MSZP-s képviselő, aki szerint óvatosnak kell lenni a fejek követelésével. A Magyar Nemzeti Bank nem kommentálja az ügyet, a miniszterelnök pedig bízik Simorban.

Simor: Nem tudjuk irányítani, de átvészeljük a válságot

Archívum2009.06.19, 09:43

A magyar jegybank elnöke, Simor András a Financial Timesnak úgy nyilatkozott, hogy hála a nemzetközi segítségnek és a hazai reformoknak az ország át tudja vészelni a válságot, de a gazdaság továbbra is kiszolgáltatott a jövőbeni sokkokkal szemben.

Lemondatná Simort az MSZP frakcióigazgatója

Itthon2009.06.19, 09:35

Az MSZP frakcióigazgatója, Tóbiás József szerint távoznia kellene a Magyar Nemzeti Bank éléről a ciprusi cége miatt támadott Simor Andrásnak. A szocialisták közül ő az első, aki nyíltan lemondásra szólította fel a jegybankelnököt, de hangsúlyozta, hogy csak a magánvéleményét mondja.

Vonakodnak a vagyonbevallás reformjától a pártok

Itthon2009.06.15, 10:05

Nem lelkesednek a képviselői vagyonnyilatkozat kiegészítéséért a parlamenti pártok - írja a hétfői Népszabadság, amely szerint a vagyonbevallással kapcsolatban egymásra mutogatnak a parlamentben. Simor András jegybankelnök a vagyonbevallását ért kritikák miatt a parlamenttől kérte, hogy tegyék átláthatóbbá a bevallási formanyomtatványt, a képviselők azonban elégedettek a szerintük sem tökéletes papírokkal.

Szegény Simor sapkája

Vélemény2009.06.11, 19:02

Simor Andrást, a Magyar Nemzeti Bank elnökét szétszedte a sajtó és a közvélemény, miután kiderült, hogy vagyona nem csekély részét egy ciprusi cégben tartja. Hogyan előzhette volna meg Simor ezt a vesszőfutást?

Egyedül erősödött a forint, drágulás Budapesten, ellentét a kormány és a PSZÁF között - válsághíradó

Gazdaság2009.06.11, 08:34

A budapesti részvénybörzén a vevők voltak fölényben, a vezető ppírok közül a Richter szerepelt a legjobban. A forint volt a régión belül az egyetlen deviza, amely erősödést ért el, igaz, estére veszített előnyéből. Csütörtökön a külföldi makroadatok mellett a KSH májusi inflációs adatsora érdemel figyelmet.  

Simor: Nincs hely laz�t�sra

Gazdaság2009.06.10, 11:20

A monet�ris laz�t�s a jelenlegi helyzetben nagyon kock�zatos, tov�bb m�ly�theti a recesszi�t, a monet�ris politika mozg�stere korl�tozott - ismertette Simor Andr�s az Orsz�ggy�l�s K�lts�gvet�si �s P�nz�gyi Bizotts�g�nak szerdai �l�s�n.�Szerinte kamatot akkor lehet cs�kkenteni, ha az orsz�g kock�zati meg�t�l�s stabiliz�l�dik.

Már júliusban csökkenthet a magyar alapkamat

Archívum2009.06.10, 18:31

Olvassa el itt a válság híreit! Mivel a döntéshozók egyre inkább aggódnak az Európában legmagasabb magyar jegybanki kamat gazdasági károkat okozó hatásai miatt, lehetséges, hogy az MNB esetleg már a jövő hónapban mérsékli azt - fejtette ki a Bloomberg amerikai hírügynökségnek szerdán Csáki Csaba, a monetáris tanács tagja. Nem gondolom azt, hogy júniusban kamatcsökkentés lesz. Talán júliusban és a csökkentésnek inkább fél százalékpontnak kellene lennie, mintsem egy szimbolikus mérséklésnek - mondta a jegybank vezető testületének tagja. Segíteni akarjuk a reálgazdaságot, a kamatmérséklés ügye a levegőben van - jegyezte meg, majd hozzáátette: ...