Simon-ügy

címke rss

Hanyagsággal vádolják az ügyészséget a Simon-ügyben

Itthon2003.12.18, 14:05

Az késleltethette Simon Tibor ügyének felderítését, hogy a vádlottak között egy rendőr is van - állítja a tavaly brutálisan összevert és sérüléseibe belehalt labdarúgó édesapjának ügyvédje. Kiss István szerint az ügyészség hibát követett el, hogy ilyen sokáig késlekedett az ügy tárgyalásával. A Simon halálához vezető eseményeket pedig felületesen vizsgálták ki - vélekedett a jogász. A Simon-ügy tárgyalása jövő februárban kezdődik.

Négy rúgás Simon koponyáján

Itthon2003.03.17, 11:06

Fordulatot hozhat a Simon-ügyben a bíróság kérésére nemrég elkészített újabb orvos szakértői jelentés. A korábbi jelentésekkel ellentétben ugyanis ez beszámol négy rúgás nyomairól is Simon koponyáján, vagyis elképzelhető, hogy nem önmagában a nagy ökölcsapás, majd az aszfaltnak csapódó koponya sérülései okozták Simon Tibor halálát.

Négy ember ellen emeltek vádat a Simon-ügyben

Itthon2002.10.03, 12:25

Elkészült a vádirat Simon Tibor edző meggyilkolásának ügyében. Társtettesként halált okozó testi sértéssel vádolják mind a négy vádlottat (köztük egy rendőrt és egy volt rendőrt). A tettesek 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók.

Vádemelési javaslat a Simon-ügyben

Itthon2002.07.23, 15:09

Befejezték a nyomozást Simon Tibor ügyében. Az egykori futballedző meggyilkolása miatt négy személyt társtettesként elkövetett halált okozó testi sértés bűntettével gyanúsítanak. Közülük hárman szabadlábon védekezhetnek, a negyedik gyanúsított előzetes letartóztatásának meghosszabbítását kezdeményezték.

Utolsó fázisban a nyomozás a Simon-ügyben

Itthon2002.07.16, 12:11

Az ügyészségi nyomozó hivatal jelenleg a 2200 oldalas nyomozati anyagot ismerteti a Simon-ügy gyanúsítottak védőivel. A hivatal ezután az ügyvédek észrevételeit, indítványait várja, majd a nyomozás lezárása után megkezdődhet a vádirat összeállítása a Fővárosi Főügyészségen.

Szabadlábon a Simon-ügy három gyanúsítottja

Itthon2002.07.08, 17:30

A Fővárosi Főügyészség döntése alapján kiengedtek három gyanúsítottat a négy közül, mert a napokban lezárul a nyomozás Simon Tibor halála ügyében. Így már nincs meg a veszélye annak, hogy eltüntetnek bizonyítékot vagy más módon akadályozzák a nyomozást, és az ügyészek szerint a szökésüktől sem kell tartani.

Négy vádlott lehet a Simon-ügyben

Itthon2002.06.07, 10:39

Simon Tibor halálra verése ügyében várhatóan június végén fejezi be a nyomozást a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal. Valószínűleg a gyanúsítottak köre már nem bővül, és mind a négy előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított ellen vádemelést javasolnak halált okozó testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt.

Előzetesben a Simon-ügy negyedik gyanúsítottja

Itthon2002.05.09, 15:29

A bíróság csütörtökön úgy döntött, hogy nem hagyja szabadlábon H. Attilát, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett Simon Tibor bántalmazásában. A gyanúsított fellebbezett a bíróság határozata ellen.

Tagadja bűnösségét a Simon-ügy újabb gyanúsítottja

Itthon2002.05.07, 17:16

A Simon Tibor halálával kapcsolatban őrizetbe vett legújabb gyanúsított tagadja bűnösségét. A huszonéves fiatalember biztonsági őrként dolgozott a Café Allure-ben, őrizetbe vételével négyre emelkedett a gyanúsítottak száma. A nyomozóhivatal több embert már nem keres az ügyben.

Előzetesben a Simon verésével gyanúsított ál-Whiskys

Itthon2002.05.02, 17:21

A Budai Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte G. Jánost, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy részt vett a Simon Tibort ért bántalmazásban. Így már három gyanúsított van előzetesben a Simon-ügyben. A férfi a hét elején önként jelentkezett a Fővárosi Főügyészségen, ahol elismerte: többször megütötte Simon Tibort.