Simon-ügy

címke rss

Zuschlag János kipakolt

Itthon2014.03.07, 10:16

Az egykori MSZP-s képviselő azt állítja, hogy 50 millió forint kenőpénzt kapott nejlonszatyorban, lelépési pénzként. Simon Gábor ügye szerinte menthetetlen, Gyurcsány Ferencről pedig azt mondja, hogy mindenről tudott, egykori sportminiszterként a tárcánál folyó korrupcióról is.

Simon-ügy: a Jobbik bűnszervezet miatt feljelentést tett

Itthon2014.02.22, 16:04

A Jobbik bűnszervezetben való részvétel miatt tett feljelentést Simon Gábor volt szocialista politikus ügyében.

Nyomozók jelentek meg az MSZP-székháznál és Simon házánál

Itthon2014.02.13, 18:24

Az MSZP-székházat és Simon Gábor volt szocialista elnökhelyettest is felkeresték csütörtökön nyomozók. A főügyészség szerint nyomoznak, de az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja.

Már nyomoz az ügyészség Simon Gábor után

Itthon2014.02.13, 11:03

Ha Simon Gábor nem mondott volna le időben, vissza kellett volna fizetnie a 2009 óta felvett fizetését, körülbelül 40 millió forintot. Egy kormánypárti képviselő szerint meg kellene vizsgálni annak a lehetőségét, hogy mindenképpen visszakérjék tőle ezt a pénzt.

Nem az ütés, a járda ölhette meg Simont

Itthon2005.09.20, 12:33

Házi őrizetbe helyezte a bíróság Galambos Jánost, a Simon-ügy első számú vádlottját. Így az egykori válogatott focista halála miatt indult perben mind a négy vádlott szabadlábon védekezhet. A hétfői tárgyaláson elhangzott szakértői vélemények szerint mégsem az ütésektől halt meg a volt sportoló, hanem azért, mert rosszul esett, és beverte a fejét a járdába.

8-12 év börtönbüntetést kaptak Simon megverői

Itthon2004.06.16, 14:28

A Simon-ügy mind a négy vádlottját társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt marasztalta el a Fővárosi Bíróság első fokon szerdán. Az első rendű vádlottat 12 év, a másod- és harmadrendű vádlottakat 10-10 év, míg a negyedrendű vádlottat 8 év szabadságvesztésre ítélték. Mind a négy vádlott fellebbezett az ítélet ellen, az ítélet nem jogerős.

15 évet is kaphatnak a Simon-ügy vádlottjai

Itthon2004.06.15, 12:12

Szerdán hirdet elsőfokú ítéletet a Fővárosi Bíróság a Simon-ügyben. Az egykori válogatott focistát két éve verték agyon egy budapesti szórkozóhely előtt, az utcán. A négy vádlottat társtettesként elkövetett emberöléssel vádolja az ügyészség. Ezért akár 15 évre is ítélheti őket a bíróság. Egyik vádlott sem érzi magát felelősnek a sportoló haláláért.

Megfenyegették a Simon-ügy szemtanúját

Itthon2004.05.18, 07:38

Megfenyegették a Simon-ügy egyik szemtanúját. "Csak próbáljatok nyilatkozni, ki lesz nyírva a családotok" - idézte fel a telefonban hallottakat a bíróság előtt sírva az idős asszony. Elmondta: a fenyegetésre még a nyomozás idején került sor.

Szemtanúk tanúskodtak a Simon-ügyben

Itthon2004.02.25, 17:29

Több szemtanú is látta, ahogy Simon Tibort bántalmazták a Café Allure nevű szórakozóhely előtt - derült ki a sportember agyonverése miatt indult büntetőper szerdai tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon.

Szabadon érkeztek, bilincsben távoztak a Simon-ügy vádlottjai

Itthon2004.02.06, 16:18

A bíró a pénteki tárgyaláson elrendelte a Simon-ügy összes vádlottjának előzetes letartóztatását. A tárgyalás előtt még csak az elsőrendű vádlott volt előzetesben. Az elsőrendű vádlott - aki az ügyész szerint az első és az utolsó halálos ütést mérte Simonra - részben elismerte bűnösségét. Azt mondta, megütötte az egykori focistát, de haláláért nem felelős. A másod-, harmad- és negyedrendű vádlottak tagadták, hogy megütötték volna Simont. A vád halált okozó testi sértés helyett emberölés is lehet később a bíró szerint.