Simon Tamás

címke rss
Már nem függünk Putyin olajától

Már nem függünk Putyin olajától

A közép-európai országok nem függnek többé az orosz kõolajtól, de a gáz- és a villanyáram esetében még bõven vannak megoldandó dolgok.

Küldetés a legnagyobb kisbolygókhoz

Tudomány2007.07.06, 20:31

Már több kisbolygót is meglátogattak ûreszközök, sõt az Eros felszínére a NEAR ûrszonda le is ereszkedett. A kisbolygóöv legnagyobb és talán legérdekesebb objektumai azonban eddig kimaradtak a részletes vizsgálatokból. Ezt hivatott pótolni az amerikai Dawn küldetés, amely legkorábban július 7-én veheti kezdetét. A Ceres és a Vesta részletes vizsgálata bepillantást nyújthat a kisbolygók fejlõdéstörténetébe, ezzel pedig a Naprendszer keletkezési viszonyaiba.

Megszûnt a zûr az ûrben - végéhez közelít az Atlantis küldetése

Tudomány2007.06.30, 17:23

Újra mûködnek az orosz számítógépek a Nemzetközi Ûrállomáson, így az Atlantis a tervek szerint csütörtökön visszatérhet a Földre. A legénység felszerelte a napelemrendszer új szegmensét, leszerelt egy makacskodó korábbi napelemet, és befoltozott egy lyukat az ûrrepülõgépen. A sikeres munkára csak a váratlan számítógépes probléma vetett árnyékot.

Nagyszerû keret volt, hogy új dolgokat tanuljak - interjú Simonyi Károly ûrutazóval

Tudomány2007.05.01, 10:32

A kéthetes ûrutazásáról április 21-én visszatért Simonyi Károly az [origo]-nak többek között elmondta, hogy az ûrállomáson a legtöbb ablak a padlón van, amelyeken keresztül néhány hely finom tetováláshoz hasonlít a Föld felszínén, hogy sajnálta az alvással töltött idõt, és hogy 5-10 év múlva a számítógépes felhasználói minõség olyan jó lehet, mint most a legjobb játékprogramoké.

Sikeresen landoltak Simonyiék

Tudomány2007.04.23, 09:37

Simonyi Károly, a magyar származású amerikai ûrturista és két társa sikeresen landolt április 21-én (szombaton), hazai idõ szerint fél háromkor a kazahsztáni sztyeppén. Az ûrhajós saját honlapján olvasható információkból sok érdekes dolgot megtudhatunk arról, hogyan telt számára a 12 méregdrága nap az ûrállomáson.

Hallgassa meg Simonyit az ûrbõl!

Tudomány2007.04.13, 15:31

Pénteken hajnali 1 óra 15 perckor körülbelül 8 perces sikeres rádiókapcsolatot létesült a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum és a Nemzetközi Ûrállomás között, melynek során a fedélzeten tartózkodó Simonyi Károly hat magyar diák kérdésére válaszolt. A szervezõk a teljes hanganyagot elérhetõvé tették.

Az elsõ magyar a Nemzetközi Ûrállomáson

Tudomány2007.04.10, 16:49

Hétfõn este, magyar idõ szerint 21.10-kor sikeresen dokkolt a Nemzetközi Ûrállomáson a Szojuz-TMA-10 ûrhajó, fedélzetén Simonyi Károllyal, a második magyar származású ûrhajóssal és két orosz kozmonautával. Simonyi az elsõ hazánkfia, aki a Nemzetközi Ûrállomásra lépett.

Simonyi Károly, a legendás mûegyetemi professzor

Tudomány2007.04.04, 11:55

Az ûrbe készülõ Simonyi Károly (Charles Simonyi) édesapja, a 2001-ben elhunyt Simonyi Károly legendás hírû mûegyetemi professzor, "tudását, mûveltségét két kézzel osztogató ember" volt. Staar Gyula, a Természet Világa fõszerkesztõjének írása.

Új fejezet a Mars kutatásában

Tudomány2006.10.09, 09:07

Új fejezet kezdõdött a Mars felszínének megismerésében. A Mars Reconnaisance Orbiter nevû új amerikai keringõegység pazar felvétele - amelyen a Victoria-kráter peremén várakozó Opportunity marsjáró is tisztán látható - már ugyanazt a szerepet játssza a kutatásban, mint egy légifotó a geológusok földi munkájánál. Ennek alapján állapítják meg a szakemberek, hol érdemes a vizsgálatot kezdeni, hol vannak a biztonságosan megközelíthetõ pontok, hol van a legbiztonságosabb útvonal a kráter belsejébe. Eddig egyébként soha nem volt példa arra, hogy 100%-os biztonsággal és tisztán lássunk egy felszíni egységet egy keringõegység felvételén.

Nyolc bolygó maradt a Naprendszerben

Tudomány2006.08.25, 16:33

A Nemzetközi Csillagászati Unió XXVI. kongresszusán, 2006. augusztus 24-én Prágában eredményes szavazást tartottak a bolygó fogalom új definíciójával kapcsolatban. A határozat értelmében nyolc bolygó maradt a Naprendszerben, és a Plútó immár nem tartozik közéjük.

Az ember útja

Tudomány2006.03.18, 09:19

A National Geographic Társaság és az IBM összefogása nyomán példátlan méretû genetikai kutatási program vette kezdetét 2005 tavaszán. A Genográfiai Tervezet (Genography Project) nem kisebb célt tûzött ki maga elé, minthogy a lehetõ legaprólékosabban feltárja azokat az útvonalakat, melyeket az emberiség követett, mikor Afrikából kiindulva benépesítette a Földet.

Õssejtek: teljes a dél-koreai csalás

Tudomány2006.01.11, 21:05

A Szöuli Nemzeti Egyetem által lefolytatott vizsgálat végleges eredményei szerint a dél-koreai Wu Suk Hwang korábbi, 2004-es eredményei sem valódiak, és nincs bizonyíték rá, hogy valaha is emberi õssejteket hozott létre klónozott hólyagcsírákból. Egy megkérdezett hazai szakértõ szerint az ügynek semmi köze a tudományhoz, és a csalás nem veti vissza a rohamléptekkel fejlõdõ õssejtbiológiát.

Két meghatározó gén a prosztatarákban

Archívum2005.11.28, 21:50

A gének átrendezõdése és a rendellenes génfúzió közismert jelenségek egyes daganatos betegségeknél (például a leukémiánál), ám az olyan gyakori tumoroknál, mint az emlõ-, a prosztata- vagy a tüdõrák csak néhány esetben tudták ezeket kimutatni. A legújabb kutatások a prosztatarák kialakulásában világítottak rá központi szerepükre.

Közelebb az élet titkához - magyar kutatók úttörõ eredményei

Tudomány2005.09.26, 13:23

Mérföldkõ lehet az élet kialakulása rejtélyének megértésben az az eredmény, amelyet Szathmáry Eörs evolúcióbiológus és kollégái közöltek a Nature Genetics hasábjain. Kísérleteik megoldást kínálnak a korai életformák információtárolásával kapcsolatos alapvetõ problémára.

Elkészült a csimpánz és az ember genetikai állományának elsõ átfogó összehasonlítása

Tudomány2005.09.19, 11:12

Befejezõdött a csimpánz és az ember genetikai állományának elsõ átfogó összehasonlítása. A kutatás - amely új utakat nyithat meg az orvosbiológia számára is - egyrészt meglepõ hasonlóságokat, másrészt jelentõs különbségeket tárt fel a két genom között.

Az elsõ személyre szabott embrionális õssejtek

Tudomány2005.05.25, 12:01

Egy dél-koreai kutatócsoport ismét átütõ eredményt ért el az õssejtkutatás területén: elsõ alkalommal sikerült "személyre szabott" emberi embrionális õssejtvonalakat létrehozni, terápiás klónozással. Ezzel újabb nagy lépés történt a sejtterápiás eljárások megvalósítása felé.

Folyékony Világegyetem

Tudomány2005.05.24, 13:15

Ismét együtt lépett a nyilvánosság elé az amerikai Brookhaven Nemzeti Laboratórium négy kutatócsoportja. Az anyag legelemibb összetevõire vonatkozó kísérleti adataik meglepõ eredményét hozták nyilvánosságra, miszerint a kvarkokból és gluonokból álló forró és sûrû anyagállapot nem gázként viselkedik, mint ahogy várták, hanem folyadékra emlékeztetõ tulajdonságai vannak.

Yoda kontra Darth Vader: sci-fi és orvostudomány

Tudomány2005.05.19, 16:47

Egyes tudósok szerint a következõ nemzedékek akár Yoda mesterhez hasonló szép kort érhetnek meg, és ma már Vader nagyúr implantátumai sem teljesen a fantázia birodalmába tartoznak.

Készülõdés a következõ ûrrepülõgépes küldetésre

Archívum2005.04.27, 07:57

A Columbia tragédiája után az Atlantis ûrrepülõgép száll fel elõször, várhatóan jövõ márciusban. Az Atlantis útja kulcsfontosságú küldetés lesz - nem csupán lélektani értelemben, de azért is, mert a NASA már tesztelni fogja a biztonságot növelõ új megoldásokat.

Súlyos pénzhiány a hazai rákkutatásban

Tudomány2005.03.31, 16:21

A Nemzeti Onkológiai Kutatás-fejlesztési Konzorcium állami támogatással jött létre 2001-ben, a daganatos halálozás csökkentése érdekében folytatandó kutatások finanszírozására. A számos kitûnõ eredmény ellenére a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elutasította a konzorcium újabb pályázatát, így számos ígéretes diagnosztikai és terápiás módszer továbbfejlesztése került veszélybe. Március végén újabb pályázat benyújtására nyílik lehetõség.

Szenzációs felfedezés a Marson

Tudomány2005.02.23, 13:56

Európai kutatók bejelentése szerint a Mars egyenlítõjének közelében egy viszonylag fiatal, befagyott tenger fekszik, közvetlenül a felszín alatt.

Feltételezett élõlények a Titanon

Tudomány2005.02.11, 13:09

Bár az általunk ismert élet nélkülözhetetlen feltétele a víz, elképzelhetõ, hogy a Titanon a szénhidrogének tölthetik be a szerepét. Amennyiben ez lehetséges, az óriáshold felszínén minden feltétel adott egy szénhidrogén-alapú élet kialakulásához.

Európa okos ûrszondája elérte a Holdat

Tudomány2004.11.17, 15:23

Az Európai Ûrügynökség SMART-1 ûrszondája jelenleg a pályára állás kritikus mûveletét végzi a Hold körül. A fedélzeten lévõ új technológiák eddig kitûnõen vizsgáztak.

Szokatlan fekete lyukat fedeztek fel Galaxisunk szívében

Tudomány2004.11.09, 12:55

Francia csillagászok szerint a nagy központi fekete lyuk mellett egy "középsúlyú" objektum is rejtõzködik a Tejútrendszer központi tartományában. Egy ilyen objektum keletkezése egészen szélsõséges körülményeket igényel.

Cassini: meglepõ aktivitás a Titánon

Tudomány2004.10.29, 15:59

Az eddigi megfigyelések alapján úgy tûnik, hogy a Szaturnusz hatalmas holdjának nem csupán a légköre, de a felszíne is igen dinamikusan változik. A radarképeken olyan sötét foltok mutatkoznak, amelyek folyékony metánt vagy etánt jelezhetnek.

Újabb meglepetés az emberi gének számával kapcsolatban

Archívum2004.10.21, 15:11

Ismét több ezer gént "vesztettünk": a legújabb eredmények alapján már csak 20-25 ezerre teszik az emberi gének számát a kutatók.

Immungenomika: a világ vezetõ kutatói Budapesten

Tudomány2004.10.04, 08:52

2004. október 3-án megkezdõdött Budapesten az elsõ Immungenomikai Világkongresszus. A Magyarországon szokatlanul nagyszabású nemzetközi tudományos összejövetelre a világ vezetõ kutató jöttek el.

Város méretû kisbolygó közeledik a Föld felé

Tudomány2004.09.24, 14:51

Nincs tudomásunk arról, hogy a Toutatis-kisbolygónál nagyobb égitest valaha is közelebb merészkedett volna a Földhöz. A rémhírek ellenére azonban a becsapódás teljesen valószínûtlen.

Kulcsfontosságú felfedezés a Marson

Tudomány2004.09.21, 12:21

A vörös bolygó körül keringõ Mars Express adatai szerint a metán és a vízgõz eloszlása jelentõs egybeesést mutat a bolygó légkörében. Ez kulcsfontosságú felfedezés lehet a feltételezett marsi élet kutatása szempontjából.

Ígéretes vérteszt a petefészekrák korai kimutatására

Archívum2004.07.27, 12:21

A petefészekrákok mintegy 70%-a elõrehaladott stádiumban kerül felismerésre, és jelenleg nem létezik tömegméretekben alkalmazható szûrõvizsgálati módszer. Ebben jelenthet nagy áttörést amerikai kutatók felfedezése.

Fontos eredmény a rák áttétképzõdésérõl

Tudomány2004.06.30, 09:55

A szétszóródni készülõ rákos sejtek egy olyan "szunnyadó" fehérjét aktiválnak, amely normális esetben az embrionális fejlõdés befejezõdése után már nem mûködik a szervezetben.

A marsjáró megkezdte a nagy kalandot

Tudomány2004.06.10, 11:33

Gondos elõkészítés után az Opportunity belépett az Endurance-kráterbe. A kráterfal meredek lejtõjén mindössze 5-7 métert kell araszolnia, hogy mélyebben pillanthassunk a vörös bolygó geológiai múltjába.

Az év gyógyszere a magyarországi gyakorlatban

Tudomány2004.06.09, 12:20

A Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság a non-Hodgkin limfóma kezelésére szolgáló immunterápiás készítménynek ítélte "Az év gyógyszere 2003" díjat. A hazai terápiás eredmények - a nemzetközi tapasztalatokhoz hasonlóan - vitathatatlan javulást mutatnak.

Megérkezett minden idõk legdrágább ûrszondája

Tudomány2004.05.19, 14:32

A Cassini-Huygens-ûrszondapáros május 18-án belépett a Szaturnusz rendszerébe. Ezzel végéhez közeledik egy hat és fél éves utazás, s rövidesen megkezdõdik az ûrkutatás egyik legizgalmasabb fejezete.

Új földtörténeti idõszakot vezettek be

Tudomány2004.05.18, 13:26

120 év óta elõször fordul elõ, hogy a geológusok új idõszakot "szúrnak be" a földtörténeti kortáblázatba. Az ún. ediacarai idõszak a földtörténeti óidõ elsõ idõszaka, a kambrium elé került.

Különleges Naprendszeren kívüli bolygókat találtak

Tudomány2004.05.13, 16:12

Európai csillagászok két igen magas hõmérsékletû Naprendszeren kívüli bolygót fedeztek fel, két megfigyelési módszer gyümölcsözõ kombinációja révén.

Újabb történelmi felvétel a Hubble-ûrtávcsõtõl

Tudomány2004.05.13, 16:12

A csillagászat történetében mérföldkõ lehet az a felvétel, amelyet most hozott nyilvánosságra a NASA. A kutatók szerint lehetséges, hogy a képen egy Naprendszeren kívüli bolygó látható.

Mars: bekapcsolják az idõgépet

Tudomány2004.05.07, 12:45

Ismét izgalmas hetek elé nézünk: az Opportunity a mintegy 20 méter mély Endurance-kráter peremén halad. A marsjáró most méri fel a terepet, majd leereszkedik a kráterbe - ezzel pedig a Mars geológiai múltjába is.

Újabb nagy lépés az õssejtek gyógyászati felhasználásához

Tudomány2004.05.05, 13:31

A sejtciklus egy szabályozó molekulájának "kikapcsolása" nagymértékben megnövelte az õssejtek osztódási képességét, ami elengedhetetlen a gyógyászati alkalmazáshoz.

Feltérképezték a patkány genetikai állományát

Tudomány2004.04.01, 15:00

Egy nemzetközi kutatócsoport bejelentése szerint a patkány genetikai információinak feltérképezése gyakorlatilag teljesnek tekinthetõ. Az eredmény újabb nagy lökést ad az orvostudománynak.

Kitüntették az [origo] rovatvezetõjét

Itthon2004.03.12, 13:05

A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét vehette át péntek délelõtt Simon Tamás, az [origo] Tudomány rovatának vezetõje. Simon Tamást 2002-ben az év tudományos újságírója díjjal tüntették ki.

Tarlós miatt távozik a kerületi rendõrkapitány

Itthon2003.11.20, 08:31

Január elsejei hatállyal távozik posztjáról Simon Tamás ezredes, a III. kerület rendõrkapitánya. Simon a XVI. kerületi kapitánnyal cserél pozíciót. A csere hátterében a kapitány és Tarlós István, Óbuda polgármesterének megromlott személyes kapcsolata áll. A kerületi kapitány Budapest rendõrfõkapitányától kérte, hogy a polgármesterrel kialakult rossz viszony miatt helyezzék át.

Kiosztották Az Év Tudósa és az Enciklopédia-díjat

Tudomány2002.11.15, 12:50

Az idén Marx György akadémikus, Kossuth-díjas fizikus részesült Az Év Tudósa díjban, az Enciklopédia-díjat pedig Simon Tamás, az [origo] munkatársa vehette át. A Tudományos Újságírók Klubja elismeréseit csütörtökön adták át a Magyar Tudományos Akadémia székházában rendezett ünnepségen.

Nem az emberen kellene kísérletezni - a budapesti klón-konferencia tanulságai

Tudomány2001.09.07, 14:16

Remek hangulatban és magas szakmai színvonalon zajlott Budapesten az a kétnapos konferencia, amelynek fõ témája a háziállatok genetikai módosítása, illetve klónozása volt. Az elõadásokat hallgatva nyilvánvalóvá vált: bár az állati klónozás területe rohamléptekkel fejlõdik, jelenleg még olyan komolyak a biológiai és technikai jellegû problémák - hogy az etikai, jogi, szociológiai stb. vonatkozásokról most ne is beszéljünk -, hogy normális ember egyelõre nem foglalkozhat az emberi klónozás gondolatával sem.

Elõzõ
  • 1
Következõ