Simicskó István

címke rss

KDNP: A kormányra számíthattak az emberek a védekezésben, a baloldalra nem

Itthon2020.06.17, 13:16

A kormányra számíthattak az emberek a koronavírus járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben, eközben a baloldal passzív, ellenálló magatartása veszélyeztette a védekezést - értékelte az elmúlt időszakot Harrach Péter szerdai budapesti sajtótájékoztatón. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője úgy fogalmazott, válságkezelésben az Orbán-kormány a legjobb, demokratikus viszonyok mellett hatékony eszközöket képes alkalmazni.

A migrációs veszély nem múlt el, 130 ezren várakoznak a Balkánon

Itthon2020.06.16, 11:47

Az egész EU-ban csupán három olyan ország van, amely a GDP több mint 20 százalékát fordítja a gazdaság újraindítására - mondta Bánki Erik, a Fidesz országgyűlési képviselője napirend előtti felszólalásában. Kontrát Károly pedig arról beszélt, hogy ismét megerősödött a migrációs nyomás a magyar határon. 

Simicskó: Tavasszal kaphat építési engedélyt az első öt honvédelmi sportközpont

Itthon2020.02.17, 10:12

Áprilisban vagy májusban kaphat építési engedélyt az első öt honvédelmi sportközpont - mondta Simicskó István, a hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Petíciót indítottak a dél-budai szuperkórház megépítéséért

Itthon2019.11.20, 12:07

Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője szerda reggel az M1 aktuális csatorna vendége volt, ahol a budapesti szuperkórházról beszélt.

A fiatalok haza iránti kötődését erősítik a honvédelmi táborok

Itthon2019.07.26, 15:13

A fiatalok haza iránti kötődését erősítik a honvédelmi táborok - hangoztatta a hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos pénteken a Szolnok-Szandaszőlős repülőtéren rendezett repülőtáborban.

Több pénzt kapnak a védőnők

Itthon2019.03.13, 08:37

A családok egészségével foglalkozókat is minél jobban meg kell becsülni – mondta Simicskó István Újbuda országgyűlési képviselője annak kapcsán, hogy a gazdagréti védőnői szolgálat korszerűbb, nagyobb épületbe költözött. A védőnők július elsejétől nyolcszázalékos béremelést kapnak, és ezentúl rájuk is vonatkozni fog a bértábla.

Simicskó István: Mindig készülni kell a védelemre

Itthon2018.09.26, 08:44

Honvédségünk Magyarország biztonságának záloga, katonáink a letéteményesei annak, hogy ma a magyar családok biztonságban élhetnek – köszöntötte hazánk hadseregét a Magyar Honvédség megalapításának 170. évfordulója alkalmából Simicskó István. A kormánybiztos azt mondta, a honvédelmi nevelésre a jövőben is kiemelt feladatként tekintenek – számol be a Magyar Idők.

A következő tanévben elindulhat a kadétképzés a kiskunmajsai Tomori-gimnáziumban

Itthon2018.09.07, 17:42

Jövő szeptembertől elindulhat a kadétképzés a kiskunmajsai Tomori-gimnáziumban - közölte a hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos pénteken az alföldi városban.

Sportlegendák oktatták a gyerekeket

Itthon2018.07.06, 11:57

Közel négyszáz kisiskolás vett részt és versenyezhetett a Bátrak Ligája rendezvényen fővárosi állomásán, amit a Honvédelmi Sportszövetség hozott létre. A gyerekeket három legendás bajnok, dr. Nébald György kardvívó, a Honvédelmi Sportszövetség általános alelnöke, valamint Imre Géza párbajtőrvívó és Horváth Gábor kajakos segítette.

A hazafias és honvédelmi nevelésért felel kormánybiztosként Simicskó István

Itthon2018.06.05, 13:51

A hazafias és honvédelmi neveléssel, illetve az ezzel összefüggő beruházásokkal kapcsolatos feladatok ellátására kormánybiztossá nevezték ki Simicskó Istvánt. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.