Simicska Lajos

címke rss

Teljes a csőd a Magyar Nemzetnél: mindenki menekül

Itthon2017.12.19, 14:08

Teljes az anyagi csőd a Magyar Nemzetnél, a legfrissebb hírek szerint a lapigazgató és több újságíró is felmondott. Simicska Lajos lapjánál csak a legbizalmasabb emberei maradnak, a többieknek úgy tűnik már túlságosan sok a Jobbik- és Havas Henrik-propaganda. A Simicska-médiabirodalom csak idén több mint hárommilliárd forintos veszteséget termelt, és ezért a trágár és alpári üzletember maga is menekülne, szeretné minél hamarabb eladni a portfólióját. 

Színlelt szerződést kötött Simicskával a Jobbik

Itthon2017.12.19, 10:33

Leplezett bérleti szerződés az a megállapodás, amelyet adásvétel címén kötött a Jobbik és a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Publimont – közölte a Magyar Idők által megkérdezett szakjogász, aki arra is emlékeztetett: az efféle szerződések a polgári törvénykönyv szerint semmisek. A Jobbik szóvivője megerősítette azt a pénteki hírt, hogy a plakátokat már visszavásárolták korábbi tulajdonosai, de a vételárról csak annyit mondott: alacsonyabb, mint amennyiért korábban ők megszerezték azokat.

Újabb Simicska-Jobbik plakátcsalás készülődik

Itthon2017.12.16, 13:57

Újabb jobbikos plakátcsalás van kibontakozóban: a Jobbik a pártsajtójának küldött "közleményben" azt állítja, hogy a héten eladta azokat a plakáthelyeket, amelyeket - ahogy azt a Pesti Srácok leleplezte - mélyen áron alul kapott meg. Azok után, hogy Simicska több száz milliós csalással segítette a Jobbikot, kérdés, hogy most kinek adta el a plakáthelyeket és mennyiért.

Több száz milliós csalásokkal támogatja Simicska a Jobbikot

Itthon2018.01.12, 11:54

Több száz millió forintos pártfinanszírozási mutyit lepleznek le azok a dokumentumok, amiket a Pesti Srácok hozott nyilvánosságra. A lap megszerezte a Jobbik és Simicska Lajos szerződését, amellyel a milliárdos oligarcha átjátszotta a plakáthelyeit a Jobbiknak. Így támogatja Simicska Lajos százmilliókkal a Jobbikot, és ezért bünteti őket az ÁSZ tiltott párttámogatás miatt.

Simicska és Soros kinyitotta a száját, de nem azt kell nézni

Itthon2017.12.01, 17:57

Az ember nem győzi kapkodni a fejét az elmúlt napok történéseit figyelve: hol Simicska Lajos turnézza végig a sajtót, hol Soros György tölt fel magáról videóüzeneteket az internetre. A két milliárdos (előbbi forintban, utóbbi dollárban) ugyanazt fújja: Magyarország borzalmas ország, Orbán Viktor miniszterelnök pedig az apokalipszis négy lovasából az egyik, de lehetőség szerint mindegyik. És amíg erről szörnyülködnek a párosukat csipás szemmel, ámulattal figyelő lakájmédiában, közben Simicska Lajos tényleg úgy adja elő magát, mint egy fehér kesztyűs, jó szagú doktor bácsi, aki isten kegyelméből gyógyítani érkezett. Soros pedig remegőő ...

Simicska megint durván részeg volt, emiatt kezdett újabb ámokfutásba

Itthon2017.11.28, 19:34

Simicska Lajos környezetéből úgy értesült a Ripost, hogy a jobbikos milliárdos a hajnali órákban nagy mennyiségben fogyasztott whisky-t. Ez vezetett ahhoz, hogy újra plakátokon kezdte el gyalázni Orbán Viktor miniszterelnököt.

Rossz nézni, mennyire mélyen van Simicska Lajos

Itthon2017.11.28, 16:10

Simicska Lajos két hónapon belül másodjára jött olyan idegállapotba, hogy az utcán randalírozzon. Ma hajnalban a 20 milliós Jaguárjával állt félre, hogy néhány óriásplakátra megint ráfirkálja a családi szlogent. A jobbikos oligarcha ott tart, hogy mindössze ennyi futja tőle, ha közéleti szereplésről van szó. Ez a szint mindenesetre tökéletesen passzol a Jobbikhoz és annak elnökéhez, Vona Gáborhoz, aki WC előtt pózol, és az ufóhívő Bíró Icával épít értelmiségi holdudvart.  

Kínos: Hadházy jégre vitte a teljes Simicska-médiát

Itthon2017.11.25, 16:16

A nemzeti konzultáció részvételi rekordot döntött, ez minden idők legsikeresebb konzultációja. Hadházy felsült, több óra alatt sem sikerült felfognia a konzultációs ívek feldolgozási folyamatát.

Folytatódnak a jobbikos cserék a Simicska-médiabirodalomban: távozik az Index vezérigazgatója is

Itthon2017.11.16, 18:53

Kétségtelenül, a végjátékhoz közeledik a Simicska-birodalom. Többször elmondtuk, hogy a milliárdos veszteséggel küzdő médiabirodalom a túlélésért küzd. Maga Simicska Lajos a választások után menekülni készül, médiumait pedig árulja. Most már a látszatra sem ügyel, a hét elején egyik leghírhedtebb és leghűségesebb emberét, Schlecht Csabát nevezte ki a Magyar Nemzet főszerkesztőjének. Vezetői változások voltak a Hír TV-nél és a rádiójánál is. Maga Schlecht Csaba pedig újabb és nyilvános hűségeskűt tett a Jobbiknak. Nyilvánvalóan az Indexre is a teljes Jobbik-szolgálat vár. Az alapvetően baloldali elkötelezettségű egykori Napló-riporteer ...

Teljes jobbikos hatalomátvétel a Magyar Nemzetnél

Itthon2017.11.14, 12:12

Schlecht Csaba lett a Magyar Nemzet új főszerkesztője, miközben Faragó Csaba, az ÁPV Zrt. és az MVM Zrt. korábbi vezetője váltotta Simicska Ádámot a Magyar Nemzet napilapot kiadó és az MNO.hu hírportált üzemeltető Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. társügyvezetői posztján - derült ki a cég közleményéből.

Így hazudik Simicska Indexének segítségével Ron Werber LMP-je

Itthon2017.11.06, 20:33

Egy fizetett LMP-s kampánytanácsadó hazugságát hozta le harsogó címmel ma Simicska Lajos Indexe. Azt állították, hogy a nemzeti konzultáció idős önkéntesei megcibáltak egy vak zongoraművészt, mert nem akarta aláírni a Soros-tervről szóló nemzeti konzultációs kérdőívet. Azt persze elhallgatták, hogy a mára már Ron Werber által felügyelt párttól származik a Simicska-Jobbikot is megszégyenítő nyugdíjasgyalázó történet, amiről kiderült: egy szó sem igaz belőle.

Bakot lőtt a Jobbik: elbonthatják a plakátjaikat

Itthon2017.11.02, 14:53

Meglehet, nagyon rossz vásárt csinált a Jobbik Simicska Lajossal, ha egyetlen fillért is fizetett a milliárdostól kapott plakátokért. A párt a törvénysértésekkel és a törvények kijátszásával volt elfoglalva, miközben megfeledkezett arról, hogy nincs közterület-használati engedélye a plakáthordozókra a területek tulajdonosaitól. Ezért – a Magyar Idők szerint – a reklámtáblák elbontására kell számítaniuk.

Simicska hadba vonul a földért

Itthon2017.10.31, 14:44

Pénteken tartják az agrárkamarai választásokat, a pozíciókért pedig komoly harcok dúlnak. A szocialista kötődéssel bíró MOSZ-nál már okirathamísítás gyanúja is felmerült, és feltűnt a színen Simicska Lajos is, aki a jobbikos érzelmei ellenére úgy tűnik, a baloldali érdekcsoportokat tömörítő MOSZ mellé állt. 

Adót csaltak Simicskáék, hogy Simicska pártját, a Jobbikot támogassák

Itthon2017.10.27, 17:56

Olyan kedvezményeket kapott a Jobbik a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Publimont Kft.-től, amelyek elérhetetlenek voltak más piaci hirdetők számára, s ezzel megszegte a vonatkozó előírásokat – állapította meg az adóhivatal nyomozása - írja a Magyar Idők. A Jopbbik támogatásával 75 millió forintos adókülönbözete keletkezett Simicska cégének.

Nevetségessé tették Simicska unokatestvérét a falujában

Itthon2017.10.17, 10:54

Keddre virradó éjjel kiplakátozták Leányfalut. A Pest megyei településen él Nagy-Ajtony Csaba, Simicska Lajos ügyvédje, egyben unokatestvére és üzlettársa, az Index tulajdonosa. A plakátokon az olvasható, hogy "Jobbik kifizetőhely" és "Csabika" 

Simicska Lajos füstbe ment terve

Itthon2017.10.10, 10:06

Múlt hét hétfőn Botka László visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől. Erre az után került sor, hogy a DK és az LMP is bejelentette, önálló listát indít a 2018-as választásokra. Ez így érthetőnek tűnik első hallásra, azonban az elmúlt pár nap eseményei jelentősen árnyalták a képet, és elgondolkodtatták az embert, hogy Botka pontosan milyen választási szövetségre is gondolhatott. Egyre nyilvánvalóbb: egy Jobbikkal közös választási szövetségre. Az MSZP hétvégi választmányi ülésén már egyértelműen kiderült: Botka és Simicska meghosszabbított kezén, Vona Gáboron keresztül közösen tervezte leváltani a kormánypártot. Így már érthetővé vválik ...

Simicska hazudós szélkakasa állna az MSZP élére

Itthon2017.10.05, 17:05

Ki tudja hányadik pálfordulása után jelentkezett MSZP-elnöknek Csintalan Sándor, aki megválasztása esetén azonnal bevonná az ellenzéki összefogásba a Jobbikot. Úgy látszik igazunk volt abban, hogy Botka kiesésével teljesen szétesett az ellenzék, mivel a szegedi polgármester már javában szőtte az MSZP és a Jobbik közötti szálakat. Ez a terv Botka távozásával megbukott. Csintalan egyébként most azzal a Jobbikkal bútorozott össze gazdájával, Simicska Lajossal együtt, amely párt holdudvarának egyik szervezete véresre verte 2007-ben.

Botka bukása az egész ellenzéki összefogás bukása

Itthon2017.10.04, 20:52

Botka László kulcsszereplő lett volna a teljes ellenzéki összeborulásban, de azzal, hogy lemondott a teljes ellenzék bukott, élükön a Jobbikkal. A szegedi szocialista polgármester ugyanis sokat tett azért, hogy megállapodjon Vona Gáborral, az ügy érdekében még látszatkonfliktust is vállalt Gyurcsány Ferenccel. Árulkodó volt az is, hogy Botka nem szólalt meg a Jobbik antiszemita és korrupciós botrányaiban, míg Simicska Lajos tévéjében Kálmán Olga felváltva hízelgett jobbikos és szocialista politikusoknak. Jó eséllyel a nagy terv bukása miatt kezdett el részegen tombolni Simicska Lajos a veszprémi éjszakában.

Apák és fiúk: Simicska Lajos után Simicska Ádám is firkálásra adta a fejét

Itthon2017.10.04, 12:27

Úgy tűnik, a Simicska család tényleg büszke a magyar közéletben valaha elhangzott legótvarabb mondatra, így a szerző (Simicska Lajos) után a fia, Simicska Ádám is telefirkálta vele Veszprém belvárosát az éjjel. Az örökös a páratlan értékű akciózást meg is örökítette, a fényképeket pedig a saját közösségi oldalán közölte. Ezek alapján úgy tűnik, a huszonéves fiatalember apjával ellentétben megúszta a rendőrségi igazoltatást, ráadásul még részegnek sem látszik. Más kérdés, hogy az utcai festegetés mellett másodállásban a Magyar Nemzet napilap ügyvezetését is ellátó Simicska Ádám randalírozását nem biztos, hogy az újság szerkesztősége ...

Simicska annyira részeg volt, hogy az alkalmazottját hívta fújkálni

Itthon2017.10.04, 08:34

Egy alkalmazottjával fújatta le a hirdetőtáblákat Simicska Lajos hajnalban, mert annyira részeg volt, hogy remegett a keze - írja a Ripost. 

Az utcán bolyongott hajnalban és plakátokat firkált össze Simicska Lajos

Itthon2017.10.03, 15:57

Egyelőre nehéz eldönteni, hogy ez most vicc, vagy komoly, mindenesetre Simicska Lajost ma hajnalban azon kapták, hogy fel-alá bolyong Veszprém városában, és közterületi plakáthelyeket firkál össze. A rendőrök csak a sokadik akciója után állították meg a kissé őrülten viselkedő (és talán részeg) jobbikos milliárdost, akit végül igazoltattak is. Simicska azzal védekezett, hogy kizárólag a saját tulajdonát rongálta meg, annak pedig kifejezetten örült, hogy a járőrök kedvesek voltak vele. Fél nappal a történések után kiderült, hogy Simicska másodmagával akciózott.

Vona eladta a Jobbikot Simicska Lajosnak

Itthon2017.09.25, 16:02

Ahogy arról már korábban beszámoltunk: a Jobbik és gazdája Simicska Lajos haláltusájának következő állomásához értünk, mivel Simicska a plakátcégének, a Publimont felületeinek egyhatodát fizetés nélkül átjátszotta a Jobbik számára. A plakáthelyek egymilliárd forintot érnek. Nyilvánvaló: ezt sohasem fogja tudni kifizetni a Jobbik, így természetesen vizsgálatok fognak indulni a tiltott pártfinanszírozás miatt. A pártfinanszírozási botrány pedig egyértelműsítette: a Jobbik végképp Simicskáé, Vonának mindenben azt kell tenni, amit Simicska diktál.

Vona felesége szerint az afroamerikai énekesek genetikailag mikrofonfejűek

Itthon2017.09.24, 23:53

Nem egyszerű az unatkozó politikusfeleségek sorsa, most Vona-Szabó Krisztina mutatta meg, hogyan kell egy kis hétköznapi rasszizmust becsempészni a legártatlanabb, csajosnak szánt bejegyzésbe. Mikor hajkoronájának állapotáról értekezett a közösségi oldalán, fontosnak tartotta kiemelni, hogy „azzal a boglyával, amely úgy ugrik össze kunkori kis drótszálakká már a zuhanypermet párájától is, mint egy afrozenekar frontemberéé, aki pedig genetikailag bír mikrofonfejjel." A rasszizmus természetesen soha nem állt távol a Jobbiktól, most sem.

Beindult a Simicska-Vona-Index-tengely: most éppen újságírók alázzák az időseket

Itthon2017.09.23, 18:12

Korábban nem sokan gondolták volna, hogy Vona Gábort ha nem is túlszárnyalni, de meg lehet közelíteni alpári nyugdíjasgyalázásban, most az Index újságírói megmutatták, hogy nincs lehetetlen. Az ellenzéki hírportál három újságírója olyan „finoman" gúnyolódik a nyugdíjasokon, hogy minden bizonnyal a Jobbik elnöke is megdícsérheti őket. Nem beszélve közös gazdájukról, Simicska Lajosról. Az Index három munkatársa ugyanis valóságos „nyugdíjas-napot" tartott: összehangoltan szidták az idős embereket a Tumblr-oldalukon, egyikük azt írta, hogy "arcom, amikor az elsőosztályú kocsiban sem sikerült megúszni a pörköltzabáló nyanyát".

Milliárdos tiltott támogatást kapott Simicskától a Jobbik

Itthon2017.09.23, 12:35

Plakáthelyeket játszott át ingyen a Jobbiknak, teljes a káosz.

Simicska menekül?

Itthon2017.09.21, 16:30

Egy amerikai közvetítővel tárgyalt teljes médiabirodalma eladásáról Simicska Lajos unokaöccse, Nagy Ajtony Csaba ügyvéd. Ő egyébként a Simicska-féle Index egyik igazgatósági tagja. Egy budapesti kávézóban találkoztak. Úgy tudjuk, Simicska könyörgött, hogy ne nyilvános helyen legyen a találkozó, de az amerikai közvetítő nem akart Simicska veszprémi házában tárgyalni. Mint közismert, Simicska médiumai óriási, többmilliárdos veszteséggel működnek. Az idei finanszírozási hiány eléri a 3 milliárd forintot. A Hír TV, a Lánchíd Rádió, az Index és a Magyar Nemzet szinte biztos, hogy a választások után már nem Simicskáé lesz. Simicska Lajos ...

Zsidózó vicceken röhögnek, Simicskát főnöknek hívják a jobbikosok

Itthon2017.09.19, 11:02

Ahogy tegnap megírtuk, Vona Gábor pártbeli ellenfelei becsempészték a Ripost munkatársait a Jobbik háromnapos frakcióülésére, a siófoki Panoráma Hotelbe. Az újság most újabb fejleményekről számol be. Szerintük meglehetősen nagy a káosz a párton belül: a pártelnökre a háta mögött rálegyintettek, kinevetik, vannak, akik erőteljesen kritizálták Simicska Lajos milliárdos üzletember színre lépését, mások főnöknek hívták. A Ripost szerint a Jobbik zárt berkeken belül semmit nem változott, zsidókon és nyugdíjasokon élcelődtek. A lap a történet folytatását ígérte.

Kálmán Olga tudja, hogy ki a gazdája

Nagyvilág2017.09.14, 22:06

Általános mosolyt keltett az internetes hozzászólások szerint, amikor Simicska tévéjének egyik műsorvezetőnője azt állította Simicska hetilapjában, hogy Simicska nem a főnöke. Annyi mentsége azért legyen Szőllősi Györgyinek, hogy ő egyszer valódi kérdéseket mert feltenni egy Jobbik-vezetőnek. Na, Kálmán Olgát ez a veszély nem fenyegeti, hogy úgy tegyen, Simicska Lajos nem a gazdája. Ő aztán azonnal vigyázban áll, és tisztelettudó közlegényként szalutál. 

Simicska lapjának újságírói nem sérthetik az oligarcha politikai érdekeit

Itthon2017.09.09, 14:03

Érdekes dolgok derültek ki a Simicska-birodalom háza tájáról - írja a Magyar Idők. Kiderült, hogy milyen szerződés aláírására veszik rá Simicska lapjánál dolgozó újságírókat.

Magyar Nemzet: A múltat végképp eltörölni

Itthon2017.09.06, 08:39

A magát polgárinak nevező napilap hosszú utat tett meg legújabb mélypontjáig. A lap tulajdonosa, Simicska Lajos által kijelölt „180 fokos fordulatba" nagyon úgy néz ki, hogy beletartozik a múlt teljes eltörlése. A portál látogatói megdöbbenve tapasztalhatják, hogy az mno.hu archívuma meglehetősen hiányos, ugyanis jelenleg a keresőben elérhetetlenek a lapban 2014 előtt megjelent írások. Kérdés, hogy ezzel a lépéssel mi a célja Simicskának és a lap befolyásos embereinek.    

Simicska lapjában követeli Magyarországtól az EU-biztos, hogy hajtsa végre a migránskvótát

Itthon2017.08.25, 00:25

Meglepő és furcsán időzített véleménycikknek adott felületet Simicska Lajos napilapja az augusztus 20-ai államalapítási ünnep előtt egy nappal. Az aznapi Magyar Nemzetben nem más, mint Dimitrisz Avramopulosz, az EU migrációs ügyekért felelős biztosa kérte számon Magyarországon, hogy miért nem hajtja már végre a menekültkvótát, és miért nem telepít be migránsokat. Miután Simicska az elmúlt években a Jobbik főtámogatójává lépett elő, Vona Gábor már nem ellenzi a menekültkvótákat, több megengedő nyilatkozatot is tett. Ezért megkérdeztük a párttól, hogy mit szólnak a görög bürokrata kijelentéseihez. Semmit. 

Kálmán Olga szerint a magyar rendőrök felelősek a terrorizmusért

Itthon2017.08.19, 08:49

A Simicska Lajos televíziójában tevékenykedő Kálmán Olga azt mondta, hogy a magyar határt biztosító rendőrök miatt radikalizálódnak a migránsok, és ez vezethet el egy későbbi terrortámadáshoz. A Fidelitas azonnali bocsánatkérést vár a Hír TV-től és Kálmán Olgától. A bukott műsorvezető a héten már másodszor alakított nagyot, mivel kedden a Jobbik szóvivőjének szegődött a műsorában.

Mesterházy Simicskának és a Jobbiknak udvarol

Itthon2017.08.17, 18:23

Molnár Zsolt után Mesterházy Attila, az MSZP volt elnöke és miniszterelnök-jelöltje fogalmazott meg nyilvánosan éles kritikát Botka Lászlóval szemben Gyurcsány Ferenc kapcsán. Mesterháy célja, hogy a 2018-as választásokon a lehető legbiztosabb pozíciókat szerezze meg, ezért is vállalhatta föl a konfliktust a szegedi polgármesterrel. A volt pártelnök ezzel párhuzamosan pedig nem meglepő módon békejobbot nyújtott Simicska Lajosnak, az álbaloldali fordulat ellenére antiszemita botrányokkal teli Jobbik finanszírozójának is.

Kálmán Olga a Jobbik szóvivőjének szegődött Simicska tévéjében

Itthon2017.08.17, 09:30

Megdöbbentő jelenetnek lehettek tanúi a nézők Simicska Lajos tévéjében. Kálmán Olga élő adásban védte meg vehemensen Staudt Gábor jobbikos politikust és Vona Gábort saját kollégájával szemben. A kirohanás előzménye, hogy Szőllősi Györgyi egy kérdésétől Staudt Gábor, a Jobbik egyik képviselője alaposan zavarba jött, érdemi válasz helyett sértegetni kezdte a műsorvezetőt és zavarodottan próbálta elkerülni a választ. A műsorvezető Vona Gábort idézve arra kérdezett rá, Staudt szerint elnézést kell-e kérniük a zsidóktól és a cigányoktól. Simicska Lajos tévéjében azonban a Jobbikot nem lehet bántani, így nem sokkal később Kálmán Olga kétsségbeesetten ...

Simicska a Jobbik után megszerezheti az MSZP-t is

Itthon2017.08.11, 12:28

Molnár Gyula pártelnök nyíltan felajánlotta az MSZP szolgálatait Simicska Lajosnak a kormány leváltása érdekében - írja a Magyar Idők. Eközben Vona Gábor azt a közgazdászt dícséri, akit Botka László az "árnyékkormányába" szeretne hívni. Úgy tűnik, Simicska Lajos szervezi az MSZP-Jobbik összefogást a hatalomért.

A Jobbik alelnöke elszólta magát: Simicska a párt új gazdája

Itthon2017.08.03, 13:13

Finoman szólva is elfogult írásbeli kérdést írt Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke Pintér Sándor belügyminiszternek, amelyben arról érdeklődött, hogy Simicska Lajos és a Jobbik plakátjait megrongálókat elkapták-e már. Sneider hosszasan ecseteli, hogy mekkora kár érte Simicska Lajost, akit sikerült „tulajdonosnak” neveznie. A belügyminiszter válaszában fel is hívta rá a Jobbik alelnökének figyelmét, hogy a levél tartalmából és szóhasználatából világosan látszik, hogy Vona Gábor pártja új gazdája, Simicska Lajos érdekében jár el.

Itt az újabb bizonyíték: Simicska átvette az uralmat az Indexnél

Itthon2017.08.02, 12:29

Egyetlen nap alatt tett 180 fokos fordulatot a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Index véleménye a tusványosi találkozón Orbán Viktor beszédét megzavaró nő kivezetésének körülményeiről. A magát függetlenként feltüntető portál először még titokzatos férfiről írt, aki hátracsavarta a nő karját. Aztán hirtelen, mintegy vezényszóra, már szakszerű fellépésről számoltak be, és hogy a biztonsági cég vezetője a lány védelmében lépett föl. A hangnem változása mögött az állhat, hogy a tusványosi szabadegyetemet biztosító Dakota Security információink szerint Simicska Lajos érdekeltségébe tartozik.

Álszentek: milliárdokat kapott az RTL és a Simicska-média

Itthon2017.07.27, 08:05

Most számon kéri az állami médiaköltéseket a Simicska Lajos tulajdonolta média, de a Magyar Nemzet, a nemrég Simicskához került Index, valamint a vállalkozóról korábban hallgató RTL-csoport arról már nem számol be, hogy ők maguk előbb a baloldali, majd a 2010 és 2014 közötti jobboldali kormányzás idején is nagy mennyiségben fogadtak be állami hirdetéseket - írja a pestisrácok.hu.

Egyre nagyobb a káosz Simicska Lajos újságjánál

Itthon2017.07.26, 17:31

A Jobbik-barát milliárdos, Simicska Lajos internetes újságja, az Index újabb vezetővel gazdagodott. Az eddigi főszerkesztő-helyettesek mellé kineveztek egy harmadikat. Egészen komikus magyarázattal indokolták a kinevezést, a másik ellenzéki propagandaoldal, a 24 pedig minderről nagy komolyan be is számolt.

A botrányoktól a Simicska-gyámságig jutott a Jobbik

Itthon2017.07.25, 13:40

A belső botrányoktól volt hangos a Jobbik az elmúlt félévben. Több alapszervezet megszűnt, miközben a nyíltan antiszemita nézeteket vallókat továbbra sem zárják ki a pártból. Minden korábbinál erősebben felvetődött a párton belül a korrupciógyanú, hiszen áron alul jutottak plakáthelyekhez Simicska Lajos nagyvállalkozó segítségével. Plakátkampányuk ráadásul visszafele sült el, népszerűtlenebb lett tőle a Jobbik. A Jobbik rengeteg kérdésben közeledik a baloldalhoz, sőt hallgatólagos választási együttműködések már több helyen kialakultak, de mivel nem akarja elveszíteni a hátországát, ezért az antiszemita és homofób tagjaival sem szakíít. ...

Botka László tanácsadója a Soros- és a Simicska-médiumok összefogásáért

Itthon2017.07.23, 11:51

Botka László, a saját pártjában is egyre többet támadott MSZP-s miniszterelnök-jelölt tanácsadója, Lengyel László politológus bizonyos tekintetben nevetséges, más tekintetben elég rémisztő cikket írt a Népszavában. Nevetséges persze a közhelyáradat, a tájékozatlanság, a leegyszerűsítés - és rémisztő a gátlástalanság.

Simicska Lajos Indexe ezúttal a vizes vb-ről és a köztévéről hazudozott

Itthon2017.07.13, 06:28

Észrevehetően nem örül különösebben Simicska Lajos újságja, az Index, hogy Magyarországon van a vízes világbajnokság, amikor csak tudja, megpróbálja lejáratni. Most éppen egy facebook-os úgynevezett trollkodást írtak meg valós hírként. Olyan trollkodást, amelyről egy újságíró, mégha egy ellenzéki propagandaoldalnál dolgozik, akkor is tudnia kell, hogy nem igaz.

Kirúgták az ellenzéki propagandaoldal főszerkesztőjét, Simicska már az ajtóban

Itthon2017.07.04, 12:44

A 24-ben is az egykori népszabadságosok vették át puccsszerűen a hatalmat, mint a Népszavánál.

Nézze meg a rövidgatyás Simicska Lajost, épp 12 darab sütit indul vadászni

Itthon2017.06.30, 16:06

Ellenállhatatlanul vicces videót készített az Echo TV Simicska Lajosról. A Jobbik-közeli milliárdos, aki éppen a napokban bukott le tiltott pártfinanszírozásával (a töredékéért adta a plakáthelyeket a Jobbiknak), korrupciós botrányáról nem beszél szívesen, de a süteményekről igen. Annak ellenére, hogy nagyon melege van.

Figyelő: Simicskánál az újságírók sem tudják, kinek az utasításait követik

Itthon2017.06.30, 09:53

Erővel kell élni, de ha nincs, akkor is erőt kell mutatni – ez lehet Simicska Lajos egyik legfőbb életfilozófiája a Figyelő szerint. A hetilap hosszú összeállítást közöl legfrissebb számában a Simicska-médiarendszer működési mechanizmusáról és arról, hogyan lett a háttérember Simicskából politikus.

Fidesz: a Jobbik fedezi a Simicska-korrupciót

Itthon2017.06.27, 13:30

A Fidesz frakció szerint a Jobbik mindent elkövet annak érdekében, hogy leplezze a Jobbik-Simicska-korrupciót.