Simicska Lajos

címke rss
Kicsoda Bige László, a baloldalt finanszírozó vörösbáró?

Kicsoda Bige László, a baloldalt finanszírozó vörösbáró?

A büntetőeljárás alatt álló vörösbáró, Bige László multimilliárdos látszólag váratlanul beszállt a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal kampányának finanszírozásába. Véletlenek azonban nincsenek: Bige abban reménykedik, hogy a baloldal esetleges győzelme után megúszhatja a felelősségre vonást, nyilvánvaló, hogy erre Gyurcsánytól ígéretet is kapott. Bige szerepvállalása úgy derült ki, hogy Horn Gábor, Gyurcsány volt államtitkára a baloldali oligarcha Nyíregyháza melletti birtoka mellett karambolozott, amikor onnan távozott. Ekkor árulták el, hogy Bige egy drága közvélemény-kutatást fizetett, amelyet a baloldali pártok vezetőinek prezenttáltak. ...

Kálmán Olga útja televíziós bukásától a Gyurcsány családig

Itthon2019.06.07, 09:59

A nyíltan antiszemita Jobbik után most Gyurcsányékkal kötötte össze az életét a volt riporter, Kálmán Olga. A korábban baloldali, majd jobbikos propagandista most a Demokratikus Koalíció jelöltjeként főpolgármester akar lenni Budapesten. Természetesen ezúttal sem egyenesen, hogy bukott műsorának megmosolyogtató címét idézzük: függetlennek hívja magát, igaz, Gyurcsánynéval együtt jelentette be, hogy indul az előválasztáson. Bár viccesen elfogult volt, riporteri időszakában meg mindig arról beszélt: ő független és objektív. Most végérvényesen kiderült, hogy mennyire.

Kálmán Olga, hogy szerepelhessen, most éppen verset szaval

Itthon2018.11.07, 16:01

A Simicska-korszak Hír TV-jének borzalmas nézettsége és ellenzéki elfogultsága miatt sokszor megmosolygott, majd a Hír TV visszavétele után kirúgott műsorvezetője kemény küzdelmet folytat azért, hogy megmaradjon a nézők emlékezetében. Az már mindegy neki, hogy hogyan. Minden lehetőséget megragad. Most a közismert álhírgyár, a csepeli hajléktalanokat pénzzel hazugságra bíró 24 oldalán szerepel, nem is akárhogyan. Egy Ady Endre-verset szaval. Igen. Kálmán Olga most éppen szaval.

Volner János elismerte, hallott a Simicska-féle zacskós pénzekről

Itthon2018.10.17, 11:52

A politikus újabb, Jobbik körüli büntetőügyeket lebegtetett be tegnap esti televízió-interjújában. Újabb fordulat következhet be a Jobbik pártfinanszírozási botrányában?

Feljelentés a Jobbikban, Simicska gyanús pénze miatt nyomozhatnak

Itthon2018.10.16, 08:27

Tovább folytatódik a Jobbik darabokra hullása. Ahogy az Origo is folyamatosan beszámolt róla, Simicska Lajos pénzosztási módszere egyre világosabban látszanak. Az „adomány” átadásának módja pénzmosás gyanús, a hálózat országos szinten működött. Szabó Balázs, a feloszlott szekszárdi alapszervezet vezetője teregette ki szennyest, most feljelentették a Jobbikot, nyomozhatnak a gyanús pártpénzek miatt.

A Jobbik Fő utcai irodájában történhetett a gyanús pénzek elosztása

Itthon2018.10.11, 16:30

Az Origót megkereste egy, a neve elhallgatását kérő egykori Jobbik-tag a kétes eredetű pénzek postai úton történő tisztára mosásával kapcsolatban. Forrásunk szerint már a korábbi kampányokban is alkalmazták ezeket a módszereket a Jobbik vezetői, akkor a pénzmozgásokat a párt Fő utcai irodájában koordinálták. Kiemelte, hogy a szálak mozgatásában ezekben az időkben is kulcsszerepe volt Szabó Gábor pártigazgatónak. Állítása szerint több alkalommal 100-200 ezer forint körüli összegeket kellett a pártirodához közel eső postán befizetnie a pártkasszába. Újabb egészen elképesztő részleteket mutatunk be a Jobbik pártfinanszírozási botrányában. 

Feljelentik a Legfőbb Ügyészségen a gyanús Simicska-pénzek miatt a Jobbikot

Itthon2018.10.10, 16:00

Szabó Balázs, a pártból tegnap kilépett, szekszárdi önkormányzati képviselő a Tényeknek minden eddiginél részletesebben elmagyarázta, honnan érkeztek pénzek a párthoz, és ezeket milyen módszerekkel terítették szét a kampány során. A politikus nem kevesebbet állít, minthogy ezek az összegek Simicska Lajos nagyvállalkozótól származtak, és Szabó Gábor pártigazgató a regionális igazgatók közreműködésével osztotta el. Az Origo által megkérdezett jogi szakértő szerint a botrány kapcsán felmerülhet a pénzmosás gyanúja. Újabb csontváz hullhat ki Vona Gábor szekrényéből.

Teljesen elveszítheti a szavazóit a sorosista Jobbik

Itthon2018.10.09, 09:39

A Jobbikból való kilépési hullám nem enyhíti a feszültségeket, hanem tovább élezi azokat – mondta Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője. Időközben kiderült, hogy nejlonzacskóban küldhette Simicska a pártnak a pénzt, valamint, hogy Soros György emberei már a pártban vannak. 

Simicska zacskóban küldhette a pénzt a Jobbiknak

Itthon2018.10.09, 08:34

Kiteregette a szennyest Szabó Balázs, a feloszlott szekszárdi alapszervezet vezetője. Besúgókról, Simicska Lajos nejlonzacskókban hordott pénzéről és az LMP-s érdekek megsértéséről írt, amelyekről Szabó Gábor pártigazgató csak annyit mondott: hazugság. A képviselő írását a Magyar Idők szúrta ki.

Volt Simicska-bérencek igazoltak a Jobbikhoz köthető tévéhez

Itthon2018.10.06, 11:37

A teljesen identitását vesztett, egykori radikális jobboldali Jobbikhoz köthető N1TV-nél folytatja Zimon András egykori Hír TV-s riporter, valamint a Lánchíd Rádió egykori főszerkesztő-helyettese, Hegedűs Szabolcs. Mindkét médium korábban Simicska Lajos érdekeltségébe tartozott. Előbbit szerkesztő-riporternek, utóbbit szerkesztő-műsorvezetőnek igazolták - olvasható a Magyar Idők honlapján.

Évek óta meséli ugyanazt a viccet az Index, a poén is ugyanaz: ők függetlenek!

Itthon2018.09.23, 09:15

A fekete öves gyűlölködők újabb óriási színjátéka, ami az Indexnél zajlik, ahol megint hazudnak, most éppen az állítólagos függetlenségükről. Erről beszéltek, pontosabban nemcsak beszéltek, hanem – érthetően – viccelődtek is az Echo TV Troll című műsorában.

Durva összeomlás a Jobbikban: a második pártszakadás után harmadik is jöhet

Itthon2018.08.30, 09:26

Az áprilisi választáson nem termett sok babér a Jobbiknak. A súlyos vereség először gazdasági, majd politikai válságot, végül szellemi kiüresedést vont maga után. Ennek a folyamatnak az lett az eredménye, hogy a jobbikos politikusok furábbnál furább lépésekkel hívták fel mostanában magukra a figyelmet: Vona Gábor vloggerkedni kezdett, Gyöngyösi Márton a korábban ellenségnek tartott DK politikusával tárgyalt. Ezek a történések nem nyerték el mindenkinek a tetszését a párt berkein belül, így újabb konfliktusok alakultak ki a pártszakadást követően is. Még éppen csak kiderült, hogy Volner János alelnök puccsot szervez az elnök ellen, mmáris ...

Vona elismerte: Simicska Lajos a médiájával a Jobbikot támogatta

Itthon2018.08.09, 13:29

A vloggernek állt expolitikus a fake news nagyiparos HVG-nek azt mondta, nem volt lehetőségük visszautasítani, hogy a régi Magyar Nemzet és a régi Hír TV felületet adjon nekik. Beismerés!

A Kálmán Olga melletti másik Hír TV-reklámarc is távozott a csatornától

Itthon2018.08.07, 11:20

Jáky-Szabó Gergely, a Hír TV legutóbbi kampányarca távozott a csatornától. A tévé vezetése cáfolta, hogy a műsorvezető helyére Rabb Ferenc érkezne – írta a Magyar Idők.

Folytatódhat a Hír TV megakasztott sikertörténete

Itthon2018.08.03, 13:51

Általános várakozás a jobboldali közösségben, hogy a szerdai átadás-átvétellel a Hír TV visszatér eredeti értékeihez, és folytatódik a 2015-ben átmenetileg megakasztott médiatörténeti siker – derült ki az eddigi elemzésekből, nyilatkozatokból. A világnézetileg elkötelezett hírcsatorna életében az elkövetkező hetek szimbolikus jelentőséggel bírnak majd – írja a Magyar Idők.

Huth Gergely: Végre eljött az Igazság napja

Itthon2018.08.02, 10:34

A Hír TV új tulajdonosának a becsületére váljon, hogy lehetővé tette három és fél évvel a G-nap után, hogy eljöjjön az I-nap – így értékelte az Origónak Huth Gergely a televíziónál történteket. A Pestisrácok.hu főszerkesztője úgy látja, fel kell tenni a kérdést, hogy kik is a valódi áldozatai az elmúlt három és fél évnek.

Simicska egyik bizalmasa otthagyta a Hír TV-t

Itthon2018.08.01, 13:31

Csintalan Sándor Kálmán Olgával és még sokakkal egyetemben távozik a Hír TV-től. „Ezt a történetet már nélkülem fogják vinni” – ezt mondta.

Csúfos bukás: kirúgták Kálmán Olgát

Itthon2018.08.01, 10:42

A pocsék nézettségi adatok és többmilliós fizetése miatt a Hír TV új vezetése kirúgta Kálmán Olgát.

Megállíthatatlan zuhanásban a Jobbik, ez már a csőd

Itthon2018.07.27, 15:22

Baj bajt követ a Jobbiknál, hiszen ha nem lenne elég a több mint 660 milliós, Állami Számvevőszék által kiszabott büntetés: újabb és újabb pénzügyi és elszámolási nehézségekkel is szembe kell néznie a pártnak, amit persze csak saját maguknak köszönhetnek. Hiszen a mostani elnökség is végigasszisztálta, hogy Vona és Simicska korrupt paktumot hoztak létre, mindent egy lapra téve, és most ennek fizeti busásan az árát az egykor jobboldali párt. A napokban kiderült, hogy még a Simicska érdekeltségébe tartozó plakátcégeknek is tartoznak közel 100 millióval, a Magyar Postának pedig 60 millióval. És az Állami Számvevőszék csak most vizsgáljja ...

Pánik Kálmán Olgáéknál, lemondott a Hír TV elnöke

Itthon2018.07.25, 17:50

Teljes a pánik az egykor Simicska Lajos tulajdonában álló Hír Televízióban, ahol szerdán elköszönt a dolgozóktól Fonyó Károly. A tévé volt vezetője arról nem beszélt, hogy mi lesz ezután, így teljes a pánik Kálmán Olga és csapata körében. A végnapjait éli a Simicska-birodalom. 

Simicska egy szardíniai luxusvillában szórja a pénzét

Itthon2018.07.24, 15:44

Az európai milliárdosok egyik kedvenc üdülőhelyére, Szardínia szigetére repült ma Simicska Lajos és felesége. A Jobbikot csődbe vezető milliárdos a VIP-váróból szállt a Wizzair-járatra, majd elrepült a méregdrága nyaralóhelyre – írja a Ripost.

Menekülőre fogták: Simicska fia Amerikába repül, előkészíti a terepet

Itthon2018.07.20, 10:45

Miután Simicska Lajos valamennyi céges érdekeltségén túladott , a tengerentúl lett családjának a célpontja. - tudta meg a Népszava. Száz százalékos kapituláció.

Összedönti a korrupció a Jobbikot: megszűnhet a párt

Itthon2018.07.07, 15:15

Az EchoTv arról ír, hogy a Jobbikon belül már reálisan számolnak a párt csődjével, illetve akár annak megszűnésével. Már Simicska internetes oldala, az Index is erről ír. Az Állami Számvevőszék által kiszabott több mint 600 milliós bírság, úgy tűnik, maga alá temeti a Simicskával korrupt ügyletekbe keveredő pártot. A Jobbik banki hitelt akart felvenni az adóssága rendezésére, azonban egyetlen bank sem akarja támogatni a Vona által erőszakkal baloldalra behúzni kívánt, és emiatt teljesen arcát vesztett pártot. Így kénytelenek azzal az Állami Számvevőszékkel és Magyar Államkincstárral egyezkedni, és részletfizetésért kuncsorogni, amellyet ...

A totálisan megsemmisült Simicska Amerikába költözhet

Itthon2018.07.06, 10:52

Simicska Lajos, a Jobbik régi gazdája az Egyesült Államokban kért letelepedési engedélyt – írta a 888.hu. A milliárdos a héten adta el – ha hinni lehet az erről szóló híreknek – hazai érdekeltségeit Nyerges Zsoltnak, de előtte még bezárta sajtótermékeinek jelentős részét. 

Simicska Lajos totális kudarca: megszűnhet a Hír TV

Itthon2018.07.05, 16:26

A Magyar Idők információi szerint rövid időn belül megszűnhet a Hír TV, miután Simicska Lajos eladta volt üzlettársának, Nyerges Zsoltnak. Tarr Péter, a Hír TV vezérigazgatója egyelőre nem reagált a lap értesüléseire. A televízió megszűnése lenne a Simicska-médiabirodalom záróakkordja.

Teljes bukás: mindenét eladja Simicska Lajos

Itthon2018.07.04, 15:18

Simicska Lajos mindenét eladja üzlettársának, Nyerges Zsoltnak - minderről a jobbikos oligarcha tulajdonában lévő Index írt. Könnyen lehet, hogy egy újabb Simicska-trükkel állunk szemben, mivel a milliárdosnak minden bizonnyal továbbra is nagy befolyása lesz korábbi érdekeltségeire. A Jobbik választási veresége óta egyébként az üzletember sorra zárta be sajtótermékeit, és több tucat embert elbocsátott a HírTV-től. 

Megint összeomlott az Index

Itthon2018.06.21, 11:25

Megint elérhetetlen volt egy ideig Simicska Lajos internetes újságja, az Index. A technikai probléma azt mutatja, hogy egyre nagyobb bajban van a balliberális portál. Ahogy korábban írtuk, pánikhangulat van a portálnál, miután Simicska sorra szüntette meg újságjait.

Drogkereskedőket menteget az Index

Itthon2018.06.19, 17:23

Megint kiállt a drogok mellett Simicska Lajos háziportálja, és viccet csinált egy komoly bűnügyből. Tipikusan kommunista eszközökkel: gimnazista füvezőkről írtak, miközben a rendőrség veszélyes drogkereskedőkön ütött rajta, akik kétes eredetű és rendkívül veszélyes szintetikus drogot (úgynevezett biofüvet) terjesztettek. Mélypont.

Összeomlott az Index

Itthon2018.06.18, 15:01

Elérhetetlen volt egy ideig Simicska Lajos internetes újságja, az Index. A technikai probléma azt mutatja, hogy egyre nagyobb bajban van a balliberális portál. Ahogy korábban írtuk, pánikhangulat van a portálnál, miután Simicska sorra szüntette meg újságjait. 

Tovább fogy a Simicska-médiabirodalom, megszűnik a Heti Válasz is

Itthon2018.06.06, 13:28

Az utolsó száma jelenik meg a héten a Heti Válasznak, Simicska Lajos, a lap tulajdonosa nem finanszírozza többé. Azaz, a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió után a Heti Válasznak sem ad pénzt, megszűnik a hetilap is. (Egyébként ezt már korábban bejelentették, csak a Heti Válasz kapott időt, hogy esetleg vevőt szerezzen magának. Mint ma elmondták, nem sikerült.). A Hír TV-nél sok embert kirúgtak az elmúlt hetekben, fizetéscsökkentés is volt. Úgy tudjuk, Simicska internetes lapjánál, az Indexnél is attól félnek a dolgozók, hogy egyik pillanatról a másikra egyszerűen megszünteti az újságot az oligarcha.

Szétrobbant és atomjaira hullott a Jobbik

Itthon2018.05.30, 09:41

Bár már hetek óta napirenden volt a Jobbik szakadása, és egyre inkább elkerülhetetlennek tűnt, kedden mégis villámgyorsan történt meg. Dúró Dórát, a párt szimbolikus arcát eltávolították a parlamenti frakcióból Vona emberei, aztán Toroczkai László egy Facebook-posztban bejelentette a pártszakadást, egy új párt „zászlóbontását”. Végigvettük, mi vezetett törvényszerűen a pártszakadáshoz, az eddig ismert Jobbik megszűnéséhez. Egy biztos: meglehetősen hosszú út.

Elkerülhetetlen a pártszakadás a Jobbikban volt képviselője szerint

Itthon2018.05.26, 19:11

A Jobbik pártvezetésnek a Toroczkai László és követői elleni reakciói alapján elkerülhetetlennek tartja a Jobbik pártszakadását, az egykori radikális politikai tömörülés volt országgyűlési képviselője. Gaudi-Nagy Tamás óriási bűnnek tekinti, hogy az osztrák Szabadságpárt modellje helyett a Vona-Simicska duó által túltolt néppárti fordulat morálisan, politikailag és pénzügyileg is lenullázta a Jobbikot. A volt képviselő a patrióta erők földcsuszamlásszerű előretörését várja a jövő évi európai parlamenti választáson.

Csúcsra pörgetett belháború: Simicska embere rászólt a radikálisokra

Itthon2018.05.02, 10:37

Hatalmas a felfordulás a Jobbikban, hiszen másfél hét múlva a párt életét erőteljesen meghatározó tisztújító kongresszust tartanak. A bukott Vona Gábor nyilvánvalóvá tette, hogy kiket látna szívesen utódjaként, azonban a radikálisok most váratlant húztak: alig egy nappal az elnök-elnökhelyettesi rendszert jóváhagyó kongresszus után Árgyelán János Fejér, Győr-Moson-Sopron, Veszprém megyéért felelős regionális igazgató közösségi oldalán kérte meg Dúró Dórát, legyen Toroczkai László mellett elnökhelyettes, és mérettesse meg magát a posztért. Novák Előd felesége elfogadta a felkérést, mire Varga-Damm Andrea, Simicska Lajos egyik legfonttosabb ...

A pénzhiány és a totális káosz miatt elmaradt a Jobbik majálisa

Itthon2018.05.01, 14:32

Az elmúlt 14 évben eddig mindig megtartott jobbikos majális megszervezésére idén már se pénz, se akarat nem maradt az egykor radikális pártban. Vona Gábor és Simicska Lajos angolosan távoztak, és közel egymilliárd forintos adósságot hagytak hátra maguk után. A Jobbik egykori alelnöke, a Vona által kiszorított Novák Előd saját bevallása alapján a Magyar Időkből tudta meg, hogy elmarad a Simicska-féle párt majálisa.

Vona Gábor szétveri a Jobbikot: káoszt hagy maga után, hogy visszatérhessen

Itthon2018.04.25, 16:36

A Jobbik elnökének lemondása egy nagyon jól megtervezett taktikai lépés volt - mondta Tián Pál az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. Vona Gábor korábbi tanácsadója beszélt a Vona-Volner paktumról, Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton szerepéről, valamint a bukott pártelnöknek a baloldallal közös, 2022-es miniszterelnök-jelölti ambícióiról. Tiánnál nem sokan ismerik jobban a politikából látszólag kivonuló egykori pártvezért.

Újabb műsorvezetőt rúgtak ki Simicska Hír TV-jénél

Itthon2018.04.20, 12:34

Már 40 embernél tart a csoportos leépítés Simicska Lajos Hír TV-jénél - írja Simicska lapja, az Index. Kirúgták Gulyás Ákos műsorvezetőt és Kádasi Csabát, a Látótér című műsor szerkesztőjét. 

Rogán Antal: Ágyútűz fog zúdulni ránk, de a migráció kérdésben nem hátrálhatunk meg

Itthon2018.04.19, 12:37

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Rogán Antal szerint Magyarországra ágyútűz fog zúdulni, de ez az ágyútűz egy olyan erődöt fog érni, amelyet a magyar emberek keményen megerősítettek április 8-án. Mindennek ellenére ki fogunk tartani, a bevándorláspolitika ügyében pedig egy jottányit sem engedünk. A elkövetkezőkben a 2019-es európai parlamenti választásokra kell koncentrálni, mert ott fog eldőlni a kontinensünk jövője.

Újabb műsorvezetőket rúgott ki Simicska Lajos, de Kálmán Olga még marad

Itthon2018.04.19, 01:41

39 embert rúgott ki Simicska Lajos párttelevíziójából, a Hír TV-ből. A Jobbikot tulajdonló oligarcha a múlt héten felszámolta a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót. A tévéjét egyelőre nem zárja be, de alig lesznek műsorok. Amit nehéz megmagyarázni: Kálmán Olgát még mindig tartja. Kálmán Olga rekordfizetéséből 10-15, becsületesen dolgozó technikai munkatárs tudna hazavinni pénzt a családjához, ha ők maradhattak volna a bukott riporternő helyett, akinek műsorát botrányosan kevesen nézik. De nem akarunk demagógok lenni, hiszen magáncégével azt csinál a részeges oligarcha, amit akar. 

Folytatódik az összeomlás: csoportos leépítés Simicska Hír TV-jében

Itthon2018.04.17, 21:52

Hatalmas leépítés lesz a Simicska Lajos által a Jobbik szolgálatába állított Hír TV-nél. Erről a csatorna adott ki közleményt.

Elvette Simicska a VEZ 001-et Vonától, nem használhatja többet az Audit

Itthon2018.04.16, 15:56

Már a Jobbik választási vereségének másnapján visszakérte Simicska Lajos a 20 milliós Audi kulcsát Vona Gábortól. Erről számolt be Bayer Zsolt a vasárnapi Bayer Show-ban belső forrásokra hivatkozva. Így jár, akit kilóra megvesznek.

Eszméletlenre verte Hadházy Ákost egy másik LMP-vezető a párt rendezvényén

Itthon2018.04.14, 18:14

Totális bukással és egy verekedéssel végződött Hadházy Ákos azon kísérlete, miszerint az LMP-t betolta volna a baloldal-Jobbik horrorkoalícióba. Az LMP társelnöke, akit Simicska Lajos táskás embereként ismertek a pártban, a leghangosabb szószólója volt a teljes összefogásnak. A szekszárdi bukott politikus kísérlete teljes megsemmisülésbe vitte volna a pártot, de most úgy tűnik, ő fog repülni az LMP-ből. Nyilvánvalóan nehéz helyeselni, hogyha Sallai R. Benedek tényleg eszméletre verte Hadházyt, mint ahogy Hadházy állítja. A verekedést több LMP-s is megerősítette, igaz, egyes vélemények szerint Hadházy szimulált, azaz az eszméletveszttést ...

Összeomlott a Simicska-birodalom: megszűnik a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió

Itthon2018.04.10, 10:59

Április 11-től megszűnik a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió. A Heti Válasz új tulajdonost kereshet magának. Simicska Lajos nem finanszírozza tovább a tulajdonába tartozó médiatermékeket. 

A Simicska-párt valódi arca: maffiózók védik a Jobbik-plakátokat

Itthon2018.04.06, 13:46

Hátulról támadva súlyosan összevertek jobbikos verőlegények két Fidesz-aktivistát péntekre virradóra Budapesten, egyikük hetekig nem dolgozhat, mert kificamodott a válla. Az esetről a PestiSrácok-hu-nak nyilatkozó tanú elmondta, hogy a főváros több helyszínén láttak a Jobbikhoz köthető bandákat, akik a járókelőket inzultálják. A támadás miatt a Fidesz feljelentést tesz, a garázda még a rendőrség fogdáján van.

Egy 20 milliós Audival vette meg Vonát Simicska, elképesztő rendszámmal

Itthon2018.05.14, 15:10

Helyreigazítás: A portálunkon 2018. április 4-én „Egy 20 milliós Audival vette meg Vonát Simicska, elképesztő rendszámmal" címmel megjelent cikkben valótlanul híreszteltük, hogy Vona Gábor 20 millió forint értékű Audi A6-os autót kapott Simicska Lajostól. Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy Vona Gábor azt kérte, ne írassák az autót a nevére, ezért az papíron Faragó Tamás, a Jobbik Magyarországért Mozgalom gyöngyösi kampányfőnökének tulajdonába került. A valóság ezzel szemben az, hogy Vona Gábor Simicska Lajostól soha semmilyen autót nem kapott, a cikkünkben látható fényképeken bemutatott szürke Audi, amely 2013-as évjáratú, éss ...

Simicska Lajos: Elmész a k.. anyádba kis köcsög! - hangfelvétel

Itthon2018.04.02, 19:03

Simicska Lajos és egy magát pizzafutárnak kiadó férfi indulatos beszélgetése hallható azon a felvételen, amit az ATV tett közzé. A Jobbikot kilóra megvásárló milliárdost egy ismert telefonbetyár-alkalmazással verhették át, az atv.hu erre gondol. (már amennyiben nem egy valódi pizzafutárról van szó). Simicska megint nagyon ocsmányul beszélt. Nyilvánvalóan részeg volt.

Itt az újabb jobbikos korrupció: Simicska palotába költöztette a pártot és Vonát is

Itthon2018.03.31, 16:48

Jól megy Simicska Jobbik nevű, az utóbbi időben számos korrupciós üggyel lebukó gazdasági társaságának, hiszen a 888.hu beszámolója szerint egy új, III. kerületi palotát kaptak ajándékba a korábban jobboldali párt tagjai. A 888.hu egy másik videóban arról számol be, hogy Vona elfelejtette beírni vagyonnyilatkozatába a Sasadi úti ingatlanát, amely – hogy, hogy nem – 4 percre van Simicska Radóc utcai irodájától.

Morvai: Gyurcsány a Jobbikon keresztül kerülne újra hatalomra

Itthon2018.03.29, 18:23

Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő biztos benne, hogy Jobbik és a baloldal között Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök tervei alapján végül lesz összefogás. Szerinte Vona Gábornak nincs értékrendje és lelkiismerete, csupán a hatalom megragadása érdekli.

Kovács Zoltán üzent Simicska Lajosnak: a whisky nem jó tanácsadó

Itthon2018.03.26, 20:36

Kovács Zoltán kormányszóvivőt megkérdezték arról, hogy a Magyar Nemzet információi szerint az FBI tanúvédelmi programja védi az Egyesült Államokban azt a magyar állampolgárt, aki kulcsfigura lehet uniós pénzek állítólagos külföldre juttatásában. A kormányszóvivő erre úgy reagált: "ez kampánykamu, szemenszedett hazugság, Simicska médiájának pedig üzenjük, hogy a whisky nem jó tanácsadó".

A tetten ért Vona Gábor összevissza beszél a Jobbik korrupciós botrányáról

Itthon2018.03.25, 09:17

Vona Gábor Miskolcra látogatott, ahol nem mindenki örült, az utóbbi napokban számos korrupciós üggyel lebukott párt elnökének. A porszívóügynök, újfent szembe kellett nézzen nehéz kérdésekkel. A Miskolci Napló munkatársa ugyanis rákérdezett Vonánál, az elmúlt napokban Simicska Lajossal összehozott és kibukott korrupciós ügyekről: elsősorban, az Origo által nyilánosságra hozott, Farkas Gergely kiskunhalasi jelölt vesztegetés-gyanús ügyére lettek volna kíváncsiak. Vona, mint akit tetten értek, mint aki lebukott, csak mellébeszélt és nem adott érdemi magyarázatot. Hogy is tudott volna. Az Origo pénteken fényképeket mutatott be, amikor ...

Simicska-párt: újabb akció indult Vona ellen

Itthon2018.03.25, 10:15

Simicska-párt feliratokat ragasztanak ki országszerte a csalódott jobbikosok a párt plakátjaira, mivel szerintük nem lehet valódi kérdéseket feltenni Vona Gábornak, aki állandóan testőrök gyűrűjében jelenik meg. A Miért nem szavazok a Jobbikra Facebook-csoport szerint mostanra teljesen vállalhatatlan lett a korrupciós ügyektől hemzsegő egykori radikális alakulat. 

Előző
Következő