Simándy József
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Horváth Ádám
- Péchy Blanka
- Pásztor Erzsi
- Pártos Géza
- Puccini

Csűrös Karola, az ország Etusa: Nem adtam fel az életet, de ez mégsem jó már így
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett, Déryné-díjas, Érdemes-művész színésznő. Hivatása mellett házasságával is példaadó évtizedeket tud maga mögött: több mint ötven évig voltak hű társai egymásnak a 2019-ben meghalt Horváth Ádám televíziós rendezővel. A Szomszédok című teleregényt kitaláló, majd megvalósító televíziós alkotó osztotta feleségére a sorozatbeli keramikus művész, Etus szerepét, akinek karakterét szívébe zárta az ország. Csűrös Karola persze már korábban is népszerű művész volt, a Madách Színház mellett más színterek vendégeként, illetve a korábbi televíziós, filmes, rádiós, szinkronfeladatok kappcsán ...
- címkék:
- Darvas Iván
- Márkus László
- Csűrös Karola
- Básti Lajos
- Béres Ilona
- Avar István
- Seregi László
- Harangozó Teri
- Kun Vilmos
- Piros Ildikó
- Mensáros László
- Madaras József
- Pártos Géza
- Pécsi Sándor
- Kiss Manyi
- Pásztor Erzsi
- Dayka Margit
- Gábor Miklós
- Vámos László
- Király Levente
- Mezey Mária
- Simándy József
- Horváth Ádám
- Olsavszky Éva
- Sinkó László
- Latinovits Zoltán
- Vitray Tamás
- Ruttkai Éva
- Péchy Blanka
- Mátray Zsuzsa
- Várkonyi László
- Bicskey Károly
- Korda György
- Fogarasi Mária
- Balla Ica
- Holl István
- Dégi István
- Ádám Ottó
- Sztankay István
- Olthy Magda
- Urai Tivadar
- Címkefelhő »
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nagyszüleit a szovjetek tömegsírba lőtték, szüleit tönkretették, de rajta sem a szörnyűségek, sem a férfiak nem tudtak kifogni
Liszt Ferenc-díjas, a Magyar Köztársaság érdemes művésze, számos további elismerés birtokosa. A világszerte elismert, kiváló operaénekesnőt néhány hónapja választották meg a Magyar Állami Operaház örökös tagjának. Opera- és operettfőszerepek sorát énekelve, a hazai színpadok mellett a jelentős külhoni dalszínházak sorában is fellépett. Mindemellett pedagógusként vesz részt az újabb tehetségek képzésében, több iskolában is tanít, például azt is továbbadja, amire a saját édesapja tanította: a tehetség nem elég, teljes gőzzel, rengeteg munkával érdemes csak a cél felé haladni. Pitti Katalin szakmai állomásai felidézése mellett az Origóónak ...
Aki nehéz gyerekkora után bányamérnöknek készült, aztán újságkihordó lett, ma operák és operettek főhőseit alakítja
Boncsér Gergely, a Magyar Állami Operaház művésze rendre kimagasló alakításokat nyújt - elég emlékeznünk az Operaház nyári parkavatójára, ahol egyébként Jonas Kaufmann volt a díszvendég. Több szakmai díjat és énekversenyeken elért rangos helyezéseket is magáénak tudhat. A tavalyi évadban az Operaház kamaraénekesi címmel tüntette ki. Ugyanakkor voltak állomásai az életének, amelyekről más irányokba is indulhatott volna, mint amelyek a zenés műfajok felé vezetnek. Hogy nem így történt, az részben az elfojthatatlan alkotói késztetésnek köszönhető, valamint szüksége volt némi szerencsére is, illetve irigységtől mentes szakmai támogatásra.
- 1