Sikoly 4

címke rss

Vértelen lett a tinihorror

Most már szinte biztos, hogy a nyári blockbusterek megérkezéséig csak az animációs filmek jelentenek reménysugarat az amerikai mozipiacon: az év bevételei eddig meglehetősen gyengén alakultak, de az animációs filmek kiugranak a mezőnyből. Először a Rango, aztán a Hopp, most pedig a Rio (hazai premier: április 21.) döntött rekordot: a madaras rajzfilm 40 millió dolláros nyitásával felülmúlta a várakozásokat, és az év eddigi legjobban induló filmje az USA-ban. A film sikerét segítette, hogy nem korhatáros, és valószínű, hogy a most kezdődő tavaszi szünetben is szépen teljesít majd. Jelenet a Rio című filmből A Sikoly-széria tizenegy éév ...

Maci Laci még mindig a legnagyobb király

Film2011.04.19, 11:34

Bár hét új film került a hétvégén a magyar mozikba, egyiknek sem sikerült elhódítania az első helyet a múlt hétvégén bemutatott Maci Laci-tól, ami 23 425 nézővel továbbra is a legnézettebb film az országban. Második helyen nyitott 13 666 látogatóval az Ismeretlen férfi című thriller, és 8703 nézővel csak harmadik lett a Hopp, ami a Maci Laci riválisa lehetett volna. A szintén elő szereplőket és animációt vegyítő nyuszis gyerekfilmet 25 kópián mutatták be, de az aktuális húsvéti tematika ellenére a többség maradt a 47 kópián terített medvéknél.* A 12 kópián forgalmazott Sikoly 4 című horrorfilmre csak 4315-en voltak kíváncsiak, AA ...

Sikolyok és lidérc a moziban

Archívum2011.04.13, 22:26

A Sikoly 4 című film premierjén kapták lencsevégre a horror főhőseit.

Bekómázott Liam Neeson és egy nagyszájú nyúl - premierek

Archívum2011.04.14, 00:42

Visszatér a szellemmaszkos gyilkos, Belgrádban Porschés ámokfutó garázdálkodik, Liam Neeson elveszíti saját magát, Julianne Moore és Annette Bening szerelme válságba kerül, Stellan Skarsgardot hívja az alvilág, a húsvéti nyuszi nem tud viselkedni, Kerekes Vica csintalankodik Budapesten.

Undorítóan vicces - a Sikoly 4 kritikája

Archívum2011.04.13, 16:39

A Sikoly 4 olyankor a legszórakoztatóbb, amikor a paródia határait súrolja, és olyankor a legrémisztőbb, amikor Courteney Coxot premier plánban mutogatja. Mellesleg szakadatlanul fröcsög a vér, Wes Craven, mint egy pajkos nagypapa, jóízűen és otthonosan játszadozik a sorozat és a tinihorror szabályaival, és néhol kisebb műfaji kurzusokat is beiktat.

Mégsem válik a sztárpár!

Life.hu2011.03.25, 11:49

Courteney Cox és David Arquette októberben jelentették be a szakítást - most mégis kéz a kézben jelentek meg a nyilvánosság előtt.

Ki sem látszunk Hollywoodból

Film2011.01.05, 17:54

Az év első harmadában a filmforgalmazók csak úgy döntik a nyakunkba a hollywoodi portékát: ki sem látszunk majd a szuperhősökből, a romantikus komédiákból és a látványos akcióból. Natalie Portman szexel a haverjával és összejön egy kalapácsos istenséggel, Matt Damon át akarja írni a sors könyvét, Johnny Deppből kaméleon lesz, visszatér a Sikoly-sorozat és Jason Stathamtől Dwayne Johnsonig szinte minden akciósztár bedobja magát.

Előző
  • 1
Következő