Siklós

címke rss

Ennyi erős embert egy helyen még nem láttak a siklósi vár legendás falai

Makai Renátó összetett sikerét hozta a Prémium Strongman League magyar versenyzőket felvonultató társsorozata, a PSL Hungary Siklósi várnál rendezett nagydöntője. Makai az első hat forduló alapján a legtöbb ponttal érkezett a fináléba, amely így is nagy csatát ígért közte, Borovszky Norbert és az év közben végig kiegyensúlyozottan teljesítő Gadó András között.

Egy szál ruhában tért haza a magyar anya és kislánya, akik túlélték a törökországi földrengést

Life.hu2023.03.21, 10:25

Mindenük a lakásban maradt, melyet olyan súlyosan megrongált a földrengés, hogy hamarosan le kell majd bontani.

Több vármegyét is ellátott drogokkal egy dílerkedő bűnszervezet

Itthon2023.02.23, 13:39

2021 nyarán a készenléti rendőrök számoltak fel egy 28 emberből álló drogkereskedő bűnszervezetet, akik Tolna, Baranya, Budapest, és Fejér vármegyékben többfajta drogot is terjeszettek már 2020-tól kezdve. A szervezet tagjait most bíróság elé állítják, néhányan közülük az elfogás óta letartóztatásban vannak.

Nem tudja, hol rontotta el az életét VV Anett

Tévé2023.01.11, 10:14

Tavaly nyáron rázta meg a közvéleményt a horrorrisztikus baleset híre, amikor kiderült, hogy egy drogszeánsz után félholt állapotban találtak rá egy fiatal nőre. Hamar kiderült, hogy a súlyosan sérült nő nő Béres Anett, aki egy bódító hatású főzet fogyasztása után megtébolyult állapotban, meztelenül rohant be a siklósi erdőbe, ahol egy nap múlva találtak rá életveszélyes állapotban. Béres Anett azóta átértékelte az életét és rájött, családot szeretne.

"El sem hiszem" - hihetetlen fordulat állt be VV Anett állapotában

Life.hu2022.10.21, 10:35

VV Anett a siklósi teaszeánszon szerzett nagyon súlyos sérüléseket, de egyre jobb az állapota: örömhírről számolt be.

Saját otthonában támadtak meg egy siklósi férfit

Itthon2022.09.27, 16:52

Rablás miatt felelhet az a két férfi, akik közösen támadtak rá falubeli ismerősükre a saját házában. Az egyik férfival szemben kifosztás és rongálás miatt is vádat emeltek.

Foglyul ejtettek és megerőszakoltak egy idős nőt Siklóson - videó

Itthon2022.08.30, 13:46

Egy házaspár és a társuk megismerkedett egy 77 éves asszonnyal, akit később fogvatartottak egy siklósi házban. Ez idő alatt megszerezték a pénzét, eladták a házát és az egyik férfi még meg is erőszakolta.

Megrázó vallomást tett a kórházban töltött időről VV Anett

Tévé2022.08.26, 18:38

Egyre több részletet oszt meg a bizarr siklósi teaszeánszról és az ott történtekről Béres Anett, aki hallucinációi elől menekülve életveszélyes sérüléseket szenvedett. Miután rátaláltak az erdő szélén, azonnal kórházba szállították, ahol hatórás életmentő műtéten esett át és három hétig kórházi megfigyelés alatt állt, ami nagyon sok idő egy fekvőbeteg számára, Béresnek mégis jó emlékei vannak erről az időszakról.

További megrázó részleteket árult el a drogszeánszon történtekről VV Anett

Tévé2022.08.23, 17:08

Júliusban rázta meg az országot annak a szokatlan esetnek a híre, hogy egy meztelen nőt találtak a siklósi erdőben, aki már egy napja törött csontokkal feküdt a földön és küzdött az életéért. Hamarosan kiderült, hogy ez a nő valójában Béres Anett, az egykori pornós, Sáfrány Emesével ment egy úgynevezett teaszeánszra, melytől azt remélték, hogy megszünteti lelki gondjaikat.

Előző
Következő