sikkasztás

címke rss

Bűnözők vagyona után nyomoz az új rendőri egység

Itthon2005.05.31, 07:19

Lopásból, rablásból, csalásból, sikkasztásból szerzett, tisztára mosott milliók felderítése lesz a feladata a Nemzeti Nyomozó Iroda vagyonfelderítő osztályának - írja a Népszabadság. A lap szerint a Vagyonvadászok emellett hamis számlákkal adót csaló, munkavállalóikat feketén dolgoztató, illetve fantomizált cégek ügyében is vizsgálódnak majd.

Titkos jelentés készült a brókerügyről

Itthon2005.06.03, 07:49

A Népszabadság úgy tudja, hogy egy, a K&H Bank tulajdonosai számára készült titkos jelentés jóval kisebb összegben határozta meg a Kulcsár Attila sikkasztása miatt a brókercéget ért kárt, mint amennyivel Kulcsárt gyanúsítják. Ennek egyik oka állítólag az lehet, hogy a bank korábban szinte fenntartások nélkül elfogadta az ügyfelek Kulcsár által hamisított kimutatásait.

Eljárás indul a somogyi főpolgárőr ellen

Itthon2005.07.12, 23:48

Sikkasztással és magánokirat-hamisítással vádolja az ügyészség a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség elnökét - közölte kedden este a Somogyi Hírlap, az internetes portálján.

Kulcsár vallott Molnár Csaba ellen

Itthon2005.08.02, 15:16

Tagadta a hivatali visszaélés és okirat-hamisítás vádját Molnár Csaba rendőrnyomozó. Az ügyészségi nyomozók pénteken közölték, hogy vádat emeltek ellene. A rendőrtiszt ügyvédje szerint a hivatali visszaélés vádját a milliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila állítására alapozták, e szerint a volt bróker más nevében is vallomást tett, Molnár jelenlétében. Az állításnak azonban ellentmond a védő szerint egy tanú és a rendőrségi épület beléptetőrendszere is. A másik, okirat-hamisítással kapcsolatos vádpontban pedig az ügyészség és a rendőrség közötti belső levelezés, a rendőrségi postakönyv a védelem bizonyítéka.

Világhálón Kulcsár kihallgatási jegyzőkönyvei

Itthon2009.06.05, 14:50

Letölthetőek a hvg.hu oldaláról a brókerbotrány főszereplőjének, Kulcsár Attilának a kihallgatási jegyzőkönyvei. Ezekben a sikkasztással gyanúsított álbróker számos ismert embert és MSZP-s politikust nevezett meg a gazdasági bűncselekmények felelőseiként.

Kulcsár jóval magabiztosabb faggatóinál

Itthon2005.08.14, 23:51

A Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában részleteket közölt Kulcsár Attila 2004. június 9-i ügyészségi kihallgatásáról készült videofelvételből. A 20 milliárdos sikkasztással gyanúsított bróker meglehetősen magabiztos volt a felvételeken, a részletekből úgy tűnik: a jegyzőkönyv jelentős részét Kulcsár ügyvédje diktálta. Az ügyészek viszont bizonytalannak tűntek, a műsorba meghívott szakértők szerint hibát hibára halmoztak.

Egymásra mutogatnak a K&H-ügy gyanúsítottjai

Itthon2005.08.16, 10:06

A K&H-ügy két fő gyanúsítottja, Kulcsár Attila, a bank brókercégének üzletágvezetője és Kerék Csaba, a Britton Kft. ügyvezetője egymást próbálják a több milliárdos sikkasztás lebonyolítójaként és értelmi szerzőjeként beállítani. Kulcsár a videón nyilvánosságra hozott gyanúsítotti kihallgatásán azt állította, hogy Keréktől kapott tanácsokat az ügyfelek pénzének elsikkasztásához, míg a Britton ügyvezetője kedden reggel úgy reagált: nem az ő cégéhez, hanem a Kulcsár Attila érdekeltségébe tartozó Britton off-shore céghez köthető a sikkasztás.

Kulcsár ügyvédje elismerte, hogy kotnyeleskedett

Itthon2005.08.22, 12:22

A milliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila ügyvédje elismerte, hogy kicsit túllépte szerepkörét az ügyészségi kihallgatásokon, de ezt azzal magyarázta a Figyelő című hetilapnak adott interjújában, hogy pontosan tudta, védence mit tud és mit akar elmondani. Szerinte jogilag nem aggályosak ezek a kihallgatások. Egy nyilvánosságra került videofelvétel szerint ugyanis többször is az ügyvéd diktálta, hogy mi kerüljön a jegyzőkönyvbe. 

Elutasíthatja a bíró Kulcsár vallomását

Itthon2005.08.29, 12:50

Az [origo]-nak név nélkül nyilatkozó, a K&H-ügyet jól ismerő szakértők egybehangzóan állították, hogy kevés nyomozati tapasztalattal rendelkező, leginkább vádiratok előkészítésére, nem pedig nyomozásra szakosodott ügyészek faggatják Kulcsár Attilát, a 20 milliárdos sikkasztással gyanúsított brókert a kihallgatásáról nyilvánosságra került videófelvételen. Györgyi Kálmán korábbi legfőbb ügyész szerint ugyanakkor az általános gyakorlat az, hogy csak olyan ügyeket bíznak az ügyészekre, amihez már elég tapasztalatuk van.

Csütörtökön döntenek Schönthal előzetes letartóztatásáról

Itthon2005.09.07, 16:02

Elhalasztotta a döntést szerdán a bíróság a K&H-ügy most hazatért gyanúsítottja, Schönthal Henrik előzetes letartóztatásáról, mivel a nyomozati iratok nem érkeztek meg a bíróságra. A sikkasztással és pénzmosással gyanúsított üzletember előzetes letartóztatásáról várhatóan csütörtökön dönt a bíróság.