sikercégek

címke rss

Nem kell a növekedést hajszolni

Archívum2013.05.17, 17:18

Még 1990 előtt kezdett szoftverfejlesztő céget építeni egy csapat magyar és német informatikus vállalkozó. A pécsi D akkorára nőtt, hogy a T-Systems megvette.

Együtt készülnek az Amazon érkezésére

Gazdaság2013.05.14, 10:17

Egymásra talált a könyvpiac két nagysága: az internetes könyvkereskedelmet vezető Shopline és az ország egyik legkiterjedtebb bolthálózatát üzemeltető Libri. A fúzió előnyeit elsősorban a tulajdonosok érzik majd meg, de kényelmesebb helyzetbe kerülnek a vásárlók is, szinte minden Libriben átvehetik majd például a rendelésüket.

Pörögnek a magyarok a dísznövényboltokban

Archívum2013.05.02, 15:38

Egyre többet költenek a magyarok a dísznövény-kereskedőknél, amely a válság után is bővülő piacot jelentett a vállalkozások számára. A nyereségük viszont eltűnt.

Új malmot avatott a Gyermelyi

Gazdaság2013.04.27, 14:15

A Gyermelyi Zrt. naponta 200 tonna lágybúza, illetve 150 tonna durumbúza őrlésére képes új malomüzemet avatott fel pénteken. A kétmilliárd forintos beruházással készült létesítményt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adta át.

Kitaláltam valamit, van 350 milliód?

Gazdaság2013.04.19, 13:32

Fájdalomcsillapító szemüveg, távirányítású biciklifék és biokompozit - a csütörtökön megrendezett VI. Startup Underground konferencián ilyen innovációkhoz kerestek befektetőket.

A válságban nőttek nagyra a webáruházak

Gazdaság2013.04.16, 17:36

A 2008-as válság után a vélt vagy valós olcsóságuk miatt fordultak a vevők a webáruházak felé, jelenleg 5-6 ezerre tehető a magyar nyelvű honlappal rendelkező ilyen áruházak száma - mondta Madar Norbert, a kutatással és tanácsadással foglalkozó eNET Kft. tanácsadója.

Magyarország legmenőbb munkahelye - bejártuk a Prezi új irodáját

Gazdaság2013.04.15, 14:21

Már az első képek kiszivárgásakor sejtettük, hogy a Prezi új, Nagymező utcai irodája Magyarország legmenőbb munkahelye lesz, csütörtökön azonban bejártuk az elkészült tereket, és azóta tudjuk is.

Aprítják egymást az energiaitalosok

Gazdaság2013.04.08, 17:11

Öldöklő versenyben küzd egymással a magyar energiaital-piacon az osztrák Bomba és a rejtőzködő magyar tulajdonosok kezében lévő Hell Energy. Kétszáz forint alatti árukkal sarokba szorították a Red Bullt, az energiaital-piac alapítója ezért elküldi az emberei felét Magyarországon. Hogyan tört az élre Borsodból a Hell Energy?

578,5 milliárdot hagytunk tavaly a CBA-kban

Gazdaság2013.04.16, 11:35

A CBA vidéki boltjainál fordult elő, hogy csökkent a forgalom, de a Príma és Cent üzletek ezt ellensúlyozni tudták. A Szentkirályi tavaly 6,9 milliárd forint árbevételt ért el.

Megvették a Zsolnayt

Gazdaság2013.03.22, 12:21

Bachar Najari, svájci-magyar üzletemberé lett a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. 74,5 százalékos tulajdonrésze azután, hogy pénteken aláírták a gyár részvényeinek átadását rögzítő szerződést Pécsen.

Új magyar gyorsétterem indul állami segítséggel

Gazdaság2013.03.22, 13:03

A Bite Bakery Café első étterme a Nyugatinál nyílik, pereceket, tekercseket sütnek majd. A beruházó egy magyar cég, a Thermotechnika, valamint az állami Széchenyi Tőkebefektetési Alap.

Óriáscéggé nőtte ki magát a Prezi

Gazdaság2013.02.11, 15:04

Világszerte már 17 millióan használják a magyar fejlesztésű prezentációs szoftvert, a Prezit. A cég értéke egy német lap szerint már meghaladja a 100 millió dollárt (mintegy 22 milliárd forint).

Évi 950 tonna ropit gyárt a Nógrádi

Archívum2013.01.25, 17:40

A tradicionális ropiból, a 42 éve készülő Nógrádi ropogósból 950 tonnányit állítottak elő tavaly a Salgó Center Coop Zrt. salgótarjáni, karancslapujtői és karancsberényi üzemeiben, ez a mennyiség öt éve még 750 tonna volt - mondta Turiné Bácskai Julianna, a cég üzemvezetője.

Hibrid magyar autóbuszt fejlesztenek

Gazdaság2013.01.16, 14:03

Könnyűszerkezetes hibrid autóbusz fejlesztésén dolgozik egy háromszáz fős magyar mérnökgárda - olvasható a Magyar Nemzetben.

Már Japánt célozza a magyar Prezi

Gazdaság2013.01.15, 16:14

Magyarországon is lehet nagyszerű ötletekkel érvényesülni, csak le kellene vetkőzni a kisebbrendűségi érzést. Több technológiai világsiker igazolja, hogy a tehetség és az ambíció megvan, ám önbizalomra még szükség lenne - állítja az iparág egyik fiatal sztárja, Árvai Péter.

Hetek alatt visszahódított száz boltot a CBA

Gazdaság2013.01.15, 16:16

Októberben lépett ki három regionális cég a CBA-bolthálózatból, most azonban bejelentették, hogy az egyik, a Palóc Kft. vissza is tért.

A férfiak is hordhatnak matyót?

Archívum2012.11.17, 09:02

Váczi Bori belenőtt a tardi világba és a matyó kultúrába. Most céget épít a matyó dizájnra. Egy falu és a motívumok. Made in Tard.

Hat magyar, aki szerencsét próbál a válságban

Gazdaság2012.11.12, 11:56

Hisznek abban, hogy a válságban is van kereslet, csak szűkebb. Úgy érzik, piaci rést fedeztek fel, és ennél jobb munkát amúgy sem találnának maguknak. Hat újdonsült vállalkozóval beszélgettünk, akik válság ide vagy oda, kevés pénzből is megpróbálnak kitörni. Óriásmelltartókban, lemosható tetoválásokban vagy éppen a szuvenírbabákban látták meg a kiugrás lehetőségét.

Guszti gazdag akart lenni

Gazdaság2012.10.26, 10:20

Varga Gusztáv Szeged melletti gyárában halkan szóló zenére készülnek a legmodernebb üvegszerkezetek. Az üvegescsalád legkisebbik fiának vagánysága is kellett a sikerhez. A jogi pálya helyett azért ment vállalkozónak, mert sok pénzt akart keresni. Ez már sikerült, most arra figyel, hogy az építőipar válsága ne rántsa magával a cégbirodalmát.

A Coop a Tesco új kihívója

Gazdaság2012.11.19, 12:51

A jelek szerint a CBA helyett a Coopnak van a legnagyobb esélye arra, hogy letaszítsa a trónról a magyar kiskereskedelmet uraló Tescót. A régi áfészes üzletekből kialakuló hálózat átvett több mint kétszáz üzletet a CBA-tól és a Match-hálózat megvásárlása is a tervek között szerepel.

Felvásárlásokkal növekszik a Waberer's

Gazdaság2012.10.18, 16:34

A nemzetközi logisztikai vállalat megduplázná az árbevételét, ezért kis- és közepes magyarországi és régiós fuvarozó vállalkozásokat vásárolna fel. A magyar Transpont Hungária Kft.-ben már részesedést is szerzett.

A rejtőzködő szexóriás

Gazdaság2012.09.17, 13:05

Hitelből indult, nem is akart nemzetközi céggé válni, mégis a világ leglátogatottabb szexoldala kötődik nevéhez, és van olyan terület, ahol olyan óriásokkal verseng, mint a Facebook vagy a Google. A Docler rejtőzködő magyar multi, székházát a legszigorúbban őrzik. Egy korábbi munkatárs szerint a cég hatalmas koponyákat gyűjtött össze, akiket bizarr hangulatú tréningeken készítenek fel a munkára.

Milliók mézes puszedliből

Gazdaság2012.08.31, 12:46

Egy évtizeddel ezelőtt még gyűszűvel mérték a sütőlapra a sajtos tallért, mára hárommilliárd forintos árbevételű céggé vált az Urbán és Urbán Kft. A családi vállalkozás vezetője, Urbán Tibor eredetileg rádiószerelő volt, most az üzemében kialakított lakásából vezényli az éjjel is folytatódó termelést, és arra panaszkodik, hogy a fiatalok elszöknek a munka elől. Cége folyamatosan nyeri az uniós pályázatokat, és a válságból is jól jött ki.

Multik szorításában tör előre Orbán közértese

Gazdaság2012.07.30, 11:28

Jó időben indult, és így természetes menekülési pontja lett az ország kisközértjeinek a CBA, amikor ellepték Magyarországot a jól szervezett hipermarketek. A "magyar üzletláncnak" most az a célja, hogy az ország legnagyobb kiskereskedelmi cégévé váljon, és megelőzze a Tescót. A CBA 20 éves menetelése mögött a multik folyamatos szorításában véghezvitt fejlesztések és egy keménykezű vezető, Baldauf László áll. A látványosan a Fideszhez húzó céget az elmúlt két év kormányzati döntései is segítették, a legnagyobb foltot a cég imázsán az Egymásért Alapítványnak adott gigantikus támogatás ejtette.

Ez a csaj akar itt valamit

Gazdaság2012.07.11, 17:33

Tizenöt évesen egy nyomdába száműzte az apja, hogy tanuljon meg szlovákul. Később azt vágták a fejéhez, úgysem lesz nyomdája. Idén az év nője lett Szlovákiában Vicsápi Bugyi Natália, a reklámújságokat terjesztő Navi Graf tulajdonosa. Ma már nyolc boltból álló kegytárgy-üzletlánca is van, de ezen nem akar pénzt keresni.

Állami cég romjain lettek magyar kőkirályok

Gazdaság2012.05.08, 14:27

Egyszer már majdnem csődbe ment, de végül elkerülte a felszámolást, ma pedig a legtöbbet foglalkoztatott kőfaragó vállalkozás az országban a Reneszánsz Zrt. A süttői mészkőbányákkal rendelkező társaság az ország szinte minden fontosabb állami beruházásánál kulcsszerepet játszik.

Szexi kelet-európaiként kap esélyt a Nanushka

Gazdaság2012.10.24, 11:33

Már van értékesítési vezetője, és agresszív terjeszkedést tervez Japánban és az Egyesült Államokban a Nanushka divatcég, melybe a közelmúltban fektetett be félmilliárd forintnyi összeget egy kockázati tőkealap. Sándor Szandra, a cég tervezője az [origo]-nak arról mesélt, hogy öt év múlva akár dollármilliós forgalmat bonyolíthatnak, és hogy édesanyja félti. Kiderült nem a matyó-vonalat követi, és hogy Cate Blanchett-et el tudná képzelni a Nanushka arcának.

Öreges volt a Port, mert ilyen vagyok - a Port.hu sztorija

Gazdaság2012.10.24, 11:32

Az első prezentációkat úgy tartotta Veszelovszki Zsolt 1995-ben, hogy magával vitte méretes számítógépét, és azon mutatta be, milyen lesz a port.hu. Azóta nemzetközi hálózatot épített ki az online programmagazinból, a nyereség felét azonban egy láthatatlan üzlet hozza.

Gyártanak még Trabantra tükröt Sopronban

Gazdaság2012.02.29, 13:54

Nem államosították a szocializmusban sem a soproni üvegipari vállalkozást, amelyet a Hirschler család visz generációk óta. Minden generációváltásnál újítottak a vállalkozáson, így fordultak a '70-es években az autóipar felé, amelyből a mai napig vannak meg üzleteik. Például a megrongálódott visszapillantójukat nagy valószínűséggel soproni tükörrel tudják pótolni a Trabant-tulajdonosok.

A fiának tartogatja magyar csokigyárát - az új Stühmer-sztori

Gazdaság2012.02.01, 09:07

Sok vállalkozó terveiben szerepel, hogy a cége előbb-utóbb óriássá válik, a Magyarország száz évvel ezelőtt legismertebb csokimárkáját újjáélesztő üzletember azonban nem akar nagyra nőni. Novaji üzemét fiának tartogatja, és állítja, mindegy, hogy egy multinacionális vagy magyar kereskedőlánccal tárgyal az ember, mindenki csak a bevételre hajt. Sikersztori az újraélesztett Stühmer márkáról.  

Boldog nyulakkal gyűrte le a válságot egy bajai vállalkozás

Gazdaság2012.01.17, 16:47

A válság kirobbanásakor 2008-ban fogott vállakozásba egy bajai cég és azóta ötszörösére tudta növelni forgalmát. A nyúltenyésztő és vágó Tetrabbit leginkább a német, osztrák, svájci piacokkal hódított nagyot, a következő lépés pedig Oroszország lesz.  A cég sikerterméke a nem ketrecben, hanem kifutón tartott Relax Rabbit.

Multik húzták magukkal a magyar szélerőműves családi vállalkozást

Archívum2011.11.30, 08:52

Viccből vágott bele egy munkába 1985-ben Lakics László, de annyira megtetszett neki, hogy vállalkozni kezdett, és azóta sikeres családi céget épített fel. A Lakics Gépipari Kft. szélerőműveket gyártó multik beszállítója lett, és a megújulóenergia-termelés felívelését meglovagolva 2008-ra ötmilliárdos árbevételt ért el, amit a válság jócskán megtépázott, de a vállalkozás előremenekült, és fejlesztett ez idő alatt is. A cégvezető arra számít, hogy a szélerőműves megrendelések az idén újra ötmilliárdos megrendelési szint fölé repítik a cégét.  

Háromszor dobták ki a siker előtt a magyar Suzuki-beszállítót

Gazdaság2011.10.28, 18:13

Százhetvenféle Suzuki-alkatrészt szállít az esztergomi gyárnak egy fajszi vállalkozó, aki a válság alatt egyetlen dolgozóját sem küldte el. A helyi tsz-ből induló, ma 71 éves Pata József kezdetben fűszerpaprikázással egészítette ki jövedelmét, de a Suzuki-megrendelések után milliárdos vállalkozást épített fel, amelyet a lánya fog átvenni.

"Kérek egy kiló hungárit" - a Kőröstej magyar sajtcég térnyerése az arab piacokon

Gazdaság2011.10.28, 14:55

Huszonkét évvel ezelőtt kezdett kereskedésbe, mára közel kétszázmilliós sajtgyárat igazgat a libanoni származású Riad Naboulsi, a Kőröstej tulajdonosa. A cég bevétele többségét az arab országokba exportált "krémfehér sajtból", szerzi be, ügyfelei közé tartozik a libanoni hadsereg is, amelynek Buda nevű konzervsajtot ad el. "A magyar állam ingyen taníttatott, magyarnak érzem magam, magyar embereket foglalkoztatok, magyar alapanyagból termelek" - mondta az [origo]-nak a sajtgyáros.   

Betörhet a világpiacra a kápolnásnyéki hajóépítő

Gazdaság2011.10.24, 11:10

A több millió dolláros büdzsével dolgozó vitorláscsapatok és jól fizető külföldi megbízások helyett a függetlenséget választotta, és saját kápolnásnyéki üzemében dolgozik a világ egyik legismertebb vitorlázójának is hajókat építő Paulovits Dénes. Bár az üzleti partnerei szerint szerény szakember világszerte ismert, a vállalkozásnak egyelőre nem gondtalan az élete.

A Zsigulitól a Hugo Bossig - a Roland Divatház története

Gazdaság2011.10.03, 15:48

Zsigulival szállítottak és csomagoltak egyetemisták nyakkendőket - így kezdődött a Roland Divatház Zrt., amely ma már többek között a Hugo Boss, a Mexx hazai márkaboltjainak tulajdonosa. Az elmúlt években alaposan átszervezett, és ma már a kiskereskedelemre koncentráló cég korábban a ruhagyártásban tört európai babérokra, de ezeket az álmokat elsodorta az ázsiai ruhaipar.

Kiütötte multi versenytársát a magyar családi vállalkozás

Gazdaság2011.10.03, 15:49

Disznószalonnabőrre, üdítősflakonokra, tejesdobozokra és számtalan más termékre kerül vonalkód az Amsy Jelöléstechnika Kft. által forgalmazott berendezésekkel. A Szőllősi család kezében lévő vállalkozást öt éve válaszút elé állította amerikai beszállítója: vagy ők szűnnek meg, vagy a multi cég magyarországi rivális leányvállalata. A nyertesként kikerülő budaörsi cég mára piacvezetővé vált Magyarországon.

Multikat győzött le a vizeletvizsgálókat gyártó magyar vállalkozás

Gazdaság2011.08.25, 18:42

Vércukorszintmérő és vizeletvizsgáló gépeivel nőtt nagyvállalattá a Zettwitz család tulajdonában lévő, nevében a magyar népmeséket idéző 77 Elektronika Kft. Legújabb fejlesztésű vizeletvizsgáló gépükkel két multi közé robbantak be a világpiacon, a termék eladásával idén tízmilliárd forint fölé kerül az árbevételük. Az innovációs szövetség elnöke szerint ők a példa arra, hogyan tud magyar vállalkozás a kutatás-fejlesztéssel eredményt elérni.

Maszekként indult, majd a multiktól tanult a magyar családi kertészetbirodalom

Gazdaság2011.07.29, 09:42

Országos hálózatot épített ki franchise partnerein keresztül az elmúlt hét évben az Oázis kertészeti áruház. A magyar családi tulajdonban lévő cég nem csak a kiskereskedelmi piacon van jelen, 1,5 milliárdos éves bevételének a felét a nagybani virágpiacon szerzi be. A céget alapító Boross házaspár egy virágüzletet akart nyitni még az 1980-as évek végén, végül egy nagyobb dekorációs megrendeléssel indultak el az áruhazalapítás felé.

Hátat fordított a "magyaros dacnak" a milliárdos csirkegyáros

Gazdaság2011.07.26, 18:15

Naponta százezer csirkét vágnak le a Master Good kisvárdai üzemében, amelyet egy integrált baromfifeldolgozó vállalat üzemeltet. A takarmánnyal, keltetéssel és feldolgozással is foglalkozó magyar családi vállalkozást 23 év alatt építette fel Bárány László, aki szerint cége "azon kevés vállalkozás egyike, amelyek nem utálják a vevőiket". A konkurense által rámenős, céltudatos emberként leírt Bárány a Baromfi Tanács elnöke is egyben, és cégét úgy építette fel, hogy két fia könnyen át tudja venni az irányítását. A Master Good tavaly 800 milliós profitot ért el, sikere annak köszönhető, hogy a "magyaros dac" helyett elfogadta a multik jjelentette ...

Európa kéményeiben találta meg a sikert a magyar családi vállalkozás

Gazdaság2011.07.11, 08:43

Az Ikarus összeomlása után piaci lehetőséget kereső Kompozitor Kft. vezetője a telephellyel szemközti tűzfalról nyerte az ötletet, amellyel európai sikersztorit alkotott. A cég egyedi kéménybélelési technológiájával a legtöbb európai országban jól szerepel, a kontinens nagy piacai közül csak Németország hiányzik, amely tizenhárom éve nem ad hatósági engedélyt. Majdnem a Gripen repülőgyárral is üzleteltek, végül a svéd partner indította el a külföldi karriert. A családi vállalkozás feje 80 évesen is aktív, és reméli, hogy az Alstom-vonatokba is sikerül beszállítaniuk a termékeikből.

Magyar botanikus kert mosná a szennyvizet Kínától Amerikáig

Gazdaság2011.07.11, 14:44

Akár a város közepén is elhelyezhető, botanikus kert külsejű szennyvíztisztító technológiával akar világpiac-vezető lenni egy magyar cég, az Organica Zrt. A magyar központú és alapítású vállalkozás folyamatos tőkebevonásokkal finanszírozza immáron öt országra kiterjedő nemzetközi terjeszkedését.

"A Szentkirályi ásványvíz ma már divatcikk" - a családi vállalkozás története

Gazdaság2011.05.31, 18:21

Véletlenül találtak rá arra az ásványvíz-lelőhelyre, amelyre támaszkodva piacvezető ásványvíz-forgalmazó céggé nőtte ki magát a Szentkirályi Ásványvíz Kft. Balogh Levente, a cég tulajdonosa és ügyvezetője A Szentkirályi-titok címmel írt könyvet az Ünnepi Könyvhétre, amelyben bemutatja a családi vállalkozás sikerét és azt, hogy miként utasították el az ásványvíz iránt érdeklődő multinacionális vállalatokat, amikor Magyarországon még nem is volt divat ásványvizet inni.

"Magyar márka, ami nincs a multiban" - a Cserpes-sikersztori

Gazdaság2011.05.27, 16:36

A csornai tejüzemet hagyta ott a rendszerváltáskor Cserpes István, hogy mára egy évi 1,5 milliárd forintos forgalmat lebonyolító sajtműhely vezetője legyen. A cég 2004-ben majdnem csődbe ment, de rájöttek, hogy prémium árukat kell gyártaniuk, amelyek "hamar megromlanak", és nem akarnak a versenyezni a multik alsó kategóriás termékeivel. Azok "nem annyival olcsóbbak, mint amennyire hitványak" - véli Cserpes István.

Így készül a Cserpes-féle túrórudi - videó

Gazdaság2011.05.27, 09:55

A Cserpes Sajtműhely, amely egyedi és hagyományos technológiával készít tejtermékeket, büszkeségének tartja túró rudiját. Az [origo] meglátogatta a kapuvári üzemet, ahol Cserpes István, a vállalkozás vezetője megmutatta, hogyan készülnek a termékek. Nézze meg, hogyan készül a Cserpes-rudi!

"Egy 1500 éves rend csak hitelképes" - a Portus Buda Group története

Gazdaság2011.06.29, 12:12

"Pénztermelő motort" ad egyházi szervezetnek a Portus Buda Group cégcsoport, amely három tulajdonosa közül kettő piarista diák volt. Magyarországi rendekkel közös kockázatitőke-alapjuk van, piarista tulajdonban lévő területen építenek lakóingatlanokat és luxusirodát, s közben rendek, egyházi és civil szervezetek közös beszerzéseire hoztak létre társaságot. A Portus Buda Group története bemutatja, hogyan igyekeznek önfinanszírozóvá válni az egyházi szervezetek.

Előző
  • 1
Következő